Pesti Hírlap, 1897. november (19. évfolyam, 303-331. szám)

1897-11-02 / 303. szám

Budapest, 1897. XIX. évf. 303. (6181.) SzáUL Kedd, november 2. M w----------- ■ - - B ni. i urni riwnruiu un ' „ „ |W M|0tt j rrn^rr~ n it i r ' ~-■ k ■■—■i.i.m.. • Előfizetési árak: Szerkesztőség: _ . „. . Budapest, v&d­-körut 78. ! ! 17 f* “ ^ • e 5 ’ • B­ejelenik minden nap, ünnep szétküldésére vonatkozó fel­et vasárnap Dián is, szólalások intézendők. Titkok. (bp.) A holnapi requiemhez kapcsolvák e sorok, tán kilógnak is a ma esti kivilágí­tás után. Mások az enyészetről, elmúlásról már elég sokat írtak halottak napjára. A mi tár­gyunk ma hadd legyen a jövő élet, a föltá­madás. Pozitív gondolkodásunk kerülni szokta e kérdést, de sejtő lényünk annál erősebben ra­gaszkodik hozzá. A hideg kritika nem is tár­gyalja, amit illúziónak ítél, de e pontban elis­­meri gyöngeségét a kánon tanításai fölött. És nem­ rohad, nem szünetel a vágy, hogy a reális világ zárt körén innen ellessünk néhány suga­­rat, a transzcendentális világ végtelenéből hozzánk elhatolnak. A halál titka azonos az éld titkával, hagyományos rémület környezte mindig a sírt. Elköltözött szellemek porhüvelyét temettük abba a tétova szemünk az „ismeretlen tarto­mány“ felé nézett, ahonnan „nem tér meg utazó.“ Pedig a koporsónál is titokzatosb a bölcső, s csodálatosabb rejtély az a tartomány, honnét az utazó ismeretlenből érkezik ? Ha van hová távozni, kell honnan jönni is. S ha lesz jövő a végtelen létben, kellett múltjának is lenni a kezdetien kezdetnek. A megtestesülés csak oly misztérium, mint a testbe, kiválás. E két sark közé van a földi élet tengelynek állítva. De hozzáférhetetlen volt eddig a kritika számára e két élettani pólusz, miként a két földrajzi pólusz az. Az északi s déli sarok oly kizáró terület eddig a tudásnak, amilyen a fogamzás és agó­nia ideje az emlékezetnek. Amazokról vannak mégis pozitív bizonyságaink, hogy léteznek. Emezeket hiába kereste a pozitív iskola eddig. De kizártnak nem nézheti senki, hogy az örök transzformációk rendszerében földi életünk csak egy kis epizód, melynek történeti előzmé­nyei voltak, ahogy következései is lesznek. Talán jutalom hozta ide ezt, büntetés kész­tette amazt; az inkarnáció tán kényszerűség vagy puszta lehetőség műve volt. A halálról tudjuk, hogy óhajtva vagy félve tőle, biztosan el­következik. Mi okból tagadnák ugyanezt a szü­letésről is ? Hisz oly közel eső gondolat, hogy a halál átmenet az újjászületésbe s a születés maga is föltámadás. Csak isteni koncepció szabályozhatta így a napkörök, planeta-rendek és lelki individuumok útját a végtelenben, az alkotó trónusa körül. És nincs vallás, mely ily metafizikai renddel ellen­kezőt tanítana születésről-halálról. A más csillagzatok, szertelen távolságban tőlünk, tubusaink és tükreink számára megkö­­zelíthetlenek. S mégse szűnünk meg hinni a föltevésben, hogy ott társaink élnek, akikkel összeköttetést kéne helyreállítanunk. E hit test­vére az örök létről tanít s a kettő együtt sej­teni engedi, hogy a kapcsolat a túlvilágokkal csak az inkarnálódáson kívül jöhet létre. A vallás erkölcseink szabályozását mun­kálja, midőn síron túli üdvösséggel vagy kárho­zattal kecsegtet. Ily etikai világrendnek fizikai világrend felel meg, amiben minden etikumra az a fizikum jut, mely hozzá legméltóbb. Az egyé­nek miriádjai így helyezkedhetnek el a világok millióin, egy-egy élet­tartamáig munkálva az ott megindult történetfonalakon. így érvényesül­het az örök erkölcs, kiegyeztetve az örök jó­ságot az örök igazsággal. S igy zendülhet meg a csillagtábor nagy összhangjában hozzánk is lehallhatóan az angyalsereg szeráldala Istent dicsérve. E föltevések leszállítják tán a földi élet abszolút becsét, de kibékülnek relatív gyötrel­meivel is. A dús, ki sokat élvezett s a koldus, kinek semmi nem jutott, a szerencse vagy bal­sors kerekein utazva nem láthatnak ez ember­­öltőnyi kis időszakban egyebet állomásnál, me­lyen túl jobb is, rosszabb is jöhet mindany­­nyiukra, de bizonyosan elérkeznek oda, ahova földi tartozásaik beváltása árán úti jegyüket megváltották. A halál a váltság, de nem a szökevények menedék­kapuja, amit erőszakosan feltörhetnek, ha földi sorsuk terheit megúnták s kötelességei elől szabadulni akarnak. Az örök rend nem tűr­het maga fölött ilyen rendbontást: az öngyil­kosság az életben csak az inkarnált állapotot szakíthatja meg s a törvény rendelkezik vele tovább, mely a kétségbeesettet még rosszabb bizonyosságba taszítja. Nem mi múlunk el, csak az idő telik fö­löttünk s az idővel a történetszövet évül, enyé­szik, aminek egy bolygó körútján részei voltunk. Az élet örök, de alakzatai változnak s mi is vál­tozunk bennük az idővel. A becsomagolt egyformaság. — Kép a huszonegyedik századból. — A visszafelé jósló prófétáknak meglehetősen kényelmes a dolguk, de talán náluk is jobb dolguk van azoknak, akik elérhetetlen időkre halaszthatják a próféciájuk beteljesedését. Két-háromszáz évre, ami­kor senki sem vonja őket felelősségre, amiért száz esztendőkke azelőtt nem hibáztak rá az igazi jövőre, is közéjük tartozik, a nagy utópista, aki már annyiszor bebizonyította, hogy a képzeléshez nem kell sok képzelet. Soha olyan kevés fantáziával em mentek neki az álmodozásnak, mint Bellamy a híres fantázia-iparos, aki a kényelmes középosztályt, a hölgyeket és teázó uraságokat udvariasan belevezette a szocializmus sejtésébe, anélkül, hogy fáradságot okozott volna nekik. A pamlagon elterülve, jó ebéd után, az emésztés kéjes lomhaságának közepette, a tanulás kellemetlenségeit kikerülve, nemzetgazdákká, szociál­politikusokká lettek e nagyságáék és körük, ha el-elolvasták a Bellamy könyveit. A társadalom hálás a kényelemért, s az utópia-írónak hírességgel fizetett szolgálataiért. Bellamy pedig nem szűnt meg könyveket írni. Rászabadult a papírra, és ontja­­­ a lapos álmokat és a léhán érdekes utópiákat. Ráadta magát a jósolásra, s addig abba se hagyja ezt a mesterséget, amíg ele­gendőnek tartják, ha a szociálpolitikai ismeretekkel csakis kacérkodunk. A nagy társadalmi küzdelem har­cot, szerenc­sen szakítottak az utópistákkal, még azokkal is, azk nemcsak divatból álmodnak és akik­nek nem jöveelmes keresetük a prófécia és vízió. A Bellamy-féle könyveket nem veszik komolyan és át­engedik őket a kölcsönkönyvtáraknak. A könyvek kö­zül a legújabb megtoldja, kibővíti, megmagyarázza a híres „Visszapillantást“. Kétségkívül divatos könyv lesz, kivált azért, mert jókora fejezetet szánt benne az asszonyoknak. Elmondja, hogy mi, milyen és hogyan lesz az asszony a 21. században és azt is, hogy más eszkö­zök által. Természetesen szebb lesz és jobb dolga lesz mint most. Föltétlenül tetszeni fog, és neki is tetszeni fognak. Nem megy férjhez, hanem társa lesz a férfinak, akivel arra szövetkezik, hogy az emberi­séget föntartsa. A szerelmi vallomás helyébe a közös megállapodás lép, a megállapodás gyümölcseit pedig az állam szakítja le. Bellamy azzal biztatja a 21. század nőit, hogy nekik nem parancsol majd a férjük mint a 19. szá­zad asszonyainak. Mert az utópia annyira vérévé vált, hogy a mai viszonyokat is azoknak nézi. Hol az a férj, aki a feleségének parancsolhat, és hol az az asszony, aki nem ura az urának? A 21. századbeli asszony egész egyforma lesz a férjével, az egyénisége szabadon fog nyilvánulni, az akarata érvényesülhet. Micsoda ellentétesség ebben a mondásban ! A női akarat érvényesülése és a férjjel való egyenlőség!! . . . Hát a 21. század anyósával mi lesz Bellamy úr ? Van-e elég bátorsága azt jósolni, hogy a nők akarata is szabadon fog érvényesülni a harmadik ez­redévben ? Hanem az már igazán szép dolog lesz, hogy a férfiak és nők abban fognak vetekedni, hogy tesse­nek egymásnak. Még­pedig olyan formán, hogy nem cifrálkodnak és nem áldoznak a hiúságnak. Mindenki szép lesz és karcsú, a teste csupa harmónia lesz. ........ ----------­Valamennyien délceg figurák leszünk, már tudniillik azok, akik megéljük a 21. századot. Nem a ruha és a kendőzés, nem a pompa és a kacérság fognak hatni, hanem az emberek a maguk mezítelen termé­szetességével. Ugyan nem vándorolnánk ki egy kissé abba a messze évszázadba ? A szépség és egészség iskolája a tornaiskola lesz. A gimnasztika a boldogság iskolája. Az ember­nek másznia kell megint, mint legelső ősének, a bol­dogult gorillának, hogy tökéletes legyen. A gyereket nem dajka gondozza, hanem a tornázó és a rendsze­­res és módszeres pedagógus. Mert a racionális peda­gógiának is nagy szerepe jut az embertökéletesítés­­ben a gyűrűhinta és mászórud mellett. A csecsemő mászik és magol, ugrál és elmélkedik. A szopás nem divatos, mint ahogy különben a divat se divatos a 21. században. A nő nem öltözködik, hanem becsomagolja ma­gát papírba. Mert a huszonegyedik század ruhái pa­pírból lesznek. Az asszony a papírkereskedésben öl­tözködik, nem a szabónál. Egy-egy ruha tíz krajcárba kerül. Tehát mégis lesz pénz a harmadik évezredben, azaz hogy akkor sem lesz. Mert tudvalevő dolog, hogy a pénz inkább nincs mint van. Az igazi boldogság az, mikor megszűnik a pénz, ilyenkor nem szeren­csétlenség az, ha nincs. Bellamy megtehette volna az emberiségnek azt a szívességet, hogy a pénzt kiál­modta volna a jövő világból. Nem az olcsóság az ideál, hanem az ingyen. Mikor semmi se kerül sem­mibe, azaz, hogy minden semmibe kerül. Amíg iít krajcárosok lesznek, mindig lesznek olyan emberek, akiknek nem lesz tíz krajcárjuk. Arra kérjük Bella­­myt, hogy a 22. századot álmodja meg hatások nélkül. A Pécsi Mirlan iolon száma Ifi oldal

Next