Pesti Hírlap, 1897. december (19. évfolyam, 332-361. szám)
1897-12-01 / 332. szám
i a Pesti Hírlap. A PESTI HÍRLAP NAPTÁRA az 1898. éve már elkészült, a lap belső és külső munkatársainak java dolgozataival sagy száma képpel az év legújabb eseményeiről is. A naptárt, melynek bolti ára egy mint, a Pesti Hírlap előfizetői — azok is, havonkint bár, de állandóan fizetnek , ingyen és bérmentve kapják a karácsony előtti héten. Megkapják azonban most belépő újő fizetők is, ha legalább negyedévi előfizetési díjat küldenek be egyszerre A Pesti Hírlap előfizetési ára: decemberre . . . . . . . 1 írt 20 kiket hóra.......................2» 40» negyedévre ....... 3 » 50 » 1897. XIX. évf. 332 (6210.) szám. Szerda, december I. Israel! Szerkentő«ég-. .. ^ , Budapest, v&c .t-körut 78. . .14 írt — kr. I. emelet, 16............7 » • pMfcj hová A lap szellemi részét .. hová előfizetések lap Bejelenik minden nap, ünnep f) szétküldésére vonatkozó felés vasárnap után is. szólalások intéze indok. ■■üt—i THíijnBTuiiíimri ------■»»«aManii‘,x "■'■im'iiiii — ---------------------■ msssss A Pesti Hírlap és Párisi Divat együttes előfizetési ára: Negyedévre . . . . . . . 4 írt 50 kr Félévre ............................9 » — » A Párisi Divat cimű, hetenként megjelenő díszes kiállítású divatlapot a Pesti űrlap előfizetői kedvezményes áron negyedévenként 1 forintért rendelheik meg. Különösen figyelmeztetjük t. vidéki előtereinket, hogy úgy az előfizetés megújításnál, valamint minden reklamációhoz, lakhelvváltozás bejelentéséhez és a lap szétkülésére vonatkozó egyéb fölszólalásokhoz egygyermszalagot mellékelni szíveskedjenek. Mutatványszámokat oly helyekre, ahol ipunk egyes számai nem kaphatók, egy belezőlapon nyilvánított óhajra bárkinek öt apig ingyen és bérmentve küldünk. A Pesti Hírlapra előfizetni minden apót kezdve ’lehet. A téli műtárlat. — A Pesti Hírlap eredeti tárcája. — Fadrusz János, aki a beszédben is majdem olyan monumentális, mint a sárgyalásban, magyar művészek múltkori gyűlésén egy kissé eltáncoltatta a műcsarnok jüryjét. — Ezek az urak — úgymond — évről-re jóformán ugyanazok, úgy, hogy lelkiismeres bírálat helyett a közöny és unottság vasípu csizmájával gázolnak keresztül a magyar üvészet egész évi termésén. — Nem gázolnak! — felelte vissza aendes Nádler. — Tessék megnézni az idei télirratot, mely igazolja, hogy a jury kíméletesült és minden művészi irányt elismer. De ha égis megesik, hogy a többségnek nem tetszik ilamelyik kép ? Ki tehet arról ? Hisz a juryben csak emberek vannak s az emberek ízlése van különböző! A fölsoroltakból mi a tanulság? Hogy Idrusznak is igaza van, mert a jury fölfrissise sohasem árt, de Nádlernek is igazat kell ni, mert az újabb jury is csak emberekből, állni, akik megint csak egyéni ízlésük szerint bírálnak. Egyéni ízlés ! Óh, hiszen ez a bibije mindennek! Mint Eris almája rejlenek alatta. Mert nálunk még a legvastagabb izlésiességre is ráfogják, hogy: Hja, kérem ez az én ízlésem! És a korrekt gentlemanek ilyenkor kalapot emelnek s fejet bólintva mondják rá : well! Ki tehet róla, hogy a művészek csak aféle bohém nép, mely inkább hajbakap, de a jussát nem hagyja s akármelyik szörnyszülöttjére kész megesküdni, hogy az Vénus vagy Adonis! A bírálók kegyetlenek s az anyák majomszeretetével nem számolnak. Le velük! és még lejebb velük 11... Szóval, amíg a mai bírálati rendszer fönnáll, addig mindig lesznek elégtelenek is. Szakítsunk e rendszerrel s a jövő századtól fogva olyformán építsük a legújabb műcsarnokokat, hogy azok megannyi separeékból álljanak, külön fülkékből, ahol egy-egy művész a saját ízlése szerint rendezheti kiállítását s hogy helyszűke ne legyen, alakítsuk át az egész városligetet műcsarnokká. Ez az indítványom nem egészen komoly s azért azt se kifogásolom, ha jövőben az elfogadott művek mellett külön termet engedünk át a „visszautasított“ művek számára is ! Ez már komolyabb terv. T. i. azért komoly, mert ha a mérget méreggel gyógyítják, az ízléstelen embereknek is alkalmat kell adnunk, hogy ízléstelenségüktől megborzadjanak. És utóvégre, ha a komolyképű napilapok mellett a vicclapok is megállják a helyüket, miért ne lehetne a komoly tárlatnak olyan terme is, hol jóízűen nevetni lehet ? Most egyelőre csak maradjunk komolyak és lebbentsük föl a tárlat nehéz zöldbársony függönyét, melyen át a szinek birodalmába vezet az út. * Milyen üde szinek ! * Mintha az újabb generáció lelke mélyéből megutálta volna a lefolyt évtizedek szürkeségeit s mindent színesebben látna. A megviseltebb szemek szinte tiltakoznak e sok ragyogás ellen. Mire jó ez ? Mennyivel nyugodtabb volt az a kedélyes, mély szobatónus, a rejtelmes bizalmas félhomályával! És a mai művészgyerek nekimegy a napnak. A szemhéját kerekre nyitja, csakhogy a jótékony fény, a színeket és reflexeket adó napsugár bezúduljon koponyája kisded ablakán és ott még a sötétség hírét is kiirtsa. Nekik még az éj se fekete. Feketeség nincs, a legmélyebb fekete is kék és a holdvilágos éj hangulata: ibolya, zöldes vagy rőt-barna, kinek szeme hogyan látja. íme: a látás lét szélső ellentéte. Milyen hatalmas technika! Erőteljes, szinte buja festékcsomók. Mintha az újabb generáció megcsömörlött volna attól a sokcukrosviztől, melylyel e század elején éltek. Egy-egy őszfürtü alak megrázza a fejét s fölsóhajt: minekünk még kevés festék kellett, hajszál-ecsettel dolgoztunk és lepedővel takartuk be a frissen festett képet, nehogy a beleszáradt por megrontsa a hatását. És a mai művészgyerek valósággal tékozló ! Vakolókanállal veri vásznára a festéket és szinte sajnálja, hogy a festett talajába még egy talicska sarat bele nem keverhetett Aszú zavarba jön és belekivánkozik a festett fatörzsbe. Ugyanez a vágy támad más rovarok szivében is (ha van szivük) egy-egy kócos haj vagy rücskös alak láttára. * Pesti Hirlap mai száma 24 oldal. -1- A németek. Nem kell szépíteni azt a helyzetet, amit Badeni gr. hagyott ominózus örökség gyanánt a monarchia mind a két államára. Politikája összekuszálta az osztrák népfajok régi rendjét. A szláv néptöredékeknek előretolt pozíciót adott s a történelmi, államalkotó németségből kisebbséget csinált. A néperők egyensúlya megbillent Ausztriában és ingadozásba került az egész dualizmus. Végre a hibás politikai művet egy nem sikerült csinynyel tetőzte be és sokkal későbben bukott meg, mint kellett volna, ideje volt egészen fenékig kiüríttetni Ausztriával azt a politikai lőrét, aminek Andrássy Gyula gr. 1878-ban a Hohenwart-féle szláv-klerikális politikát elnevezte. Íme, másfél éves vergődés után az események bizonyították be, hogy az osztrák németséget ki nem lehet szorítani sem az osztrák állam alkotó kereteiből, sem abból a hivatásából, amit annak az 1867. évi alkotmány adott. A különbség csak az, hogy a parlamenti rendőrstikli előtt a német pártok bizalma még nem volt alapjában megrendítve, most pedig bekövetkezett még az is, amit előbb hinni alig lehetett: a német pártcsoportok indokolatlan, de általános gyűlölete Magyarország ellen. És ez az, ami a kibontakozást Gautsch miniszterelnökre nézve is nehézzé teszi, jóllehet minisztériuma erősen német jellegű Beamter-Ministerium, tehát politikailag nincs exponálva. A német pártok azt hiszik, hogy az egyéves kiegyezési provizórium mögött illetéktelenül előrenyomult magyar érdek lappang s a nyelvrendeletek eltörlését követelik az uj minisztériumtól a provizórium megszavazásának egyenértéke gyanánt. Az idő azonban rövid s Badeni gr.művét egy kézfordulásra visszacsinálni nem lehet, mivel a szláv jellegű többség azonnal az ellenzékbe megy s az alkotmányos provizórium helyett uj rázkódások törnek be Ausztriában. Qui habet tempus, habet -vitám. Sohasem volt annyira igaz ez a közmondás, mint ma s a kibontakozás attól függ, sikerül-e Gautschnak az ellentétes követeléseket a provizórium erejéig dec. 6-ára összeegyeztetni, mivel ez a nap ma általánosan kritikus nap gyanánt van elismerve. A pillanatnyi nehézségeknél azonban sokkal súlyosabban esik a politikai számítás mérlegébe az az indokolatlan ellenszenv és előítélet, amelybe Magyarországgal szemben az osztráknémet pártokat Badeni gr. politikája kergette. Sajnos, ez az előítélet ma akkora, hogy a németek az előzményekről megfeledkezve, bennünk csak megrontójukat bírják látni s nincs is már többé elég idő arra, hogy e megtévedt fölfogást hamarjában helyre lehessen igazítani. Ez igen sajnálatraméltó körülmény, de nem ok arra, hogy a magyar fölfogás tisztázatlanul maradjon s a bonyodalmak kibontásánál a szenvedély és előítélet vigye a vezérszót a valóság és józan ítélet helyett. Nem tudjuk, hány politikai férfiú akad Ausztriában, aki fölteszi rólunk, hogy abban a nagy küzdelemben, amelyet a németség Taaffetól kezdve Gautschig a csehek, szlovének és lengyelek előrenyomulása ellen folytatott, a magyar nemzet érzülete és politikája csak egy pillanatig is a szláv áramlatnak kedvezett. Hogy Magyarországon egyáltalán senki