Pesti Hírlap, 1897. december (19. évfolyam, 332-361. szám)
1897-12-08 / 339. szám
8 1897. december 8 PESTI HÍRLAP SZÍNHÁZ ÉS ZENE. * (Zaceeni) ma este Wsckerat Jánost játszotta, a Magános emberek tragikus hősét. Mikor Hauptmann Gerhartnak e megrendítő, lélektani drámája először megjelent, valóságos forradalmat idézett elő a fiatalnémet iróvilágban. A költő bámulatos lélektani analízissel rajzolja benne szerencsétlen hősének tépelődését, küzdelmeit, végül halálát. Johannes író és filozófus, hozzá férj és családapa, de amellett magára maradt, lelkének nincsen társa, nem érti őt senki sem. Szülei bigottak, kegyes, vallásos érzelműek, ő maga szabad gondolkodású atheista; felesége amolyan hétköznapi, nyárspolgárias asszony, ő ellenben fenkölt szellemű, filozófus elméjű tudós, aki hiába keresi hitves társáéban a lelkéhez rokont, a vele együttérezőt és egyet gondolok Végre megtalálja mindazt, ami után sóvárgó lelke szomjazik, egy fiatal leányban, de amint megtalálja, úgy el is veszti ismét és akkor leszámol az élettel. Ezt az érdekes szerepet játszotta ma este Zac. com, olyan művésziesen, amint csak ő tudja megalkotni jellemeit. A drámán is módosított több helyen , a két utolsó fölvonást egybe vonta, több apró jelenést kihagyott és a dialógust is sok helyen élénkítette, változatosabbá tette. Mély, megrendítő hatást keltett ezúttal is remek alakításával. Azt a jelenést, midőn anyja szeme láttára pisztolyt szegez homlokának, vagy a befejező jelenést, midőn Annától búcsúzik, azok, kik ma este láthatták, bizonyára nem felejtik el egyhamar. Mikor kedvese elhagyja, egy percig némán, merően néz utána, azután lebonul és megcsókolja a küszöböt, melyen átlépett, majd egy székre veti magát és sírni kezd, halkan, csöndesen, de amellett olyan meghatóan, hogy vele sír az egész közönség. Egyszerre csak fölugrik, a tó felé fordul, melynek zöldes színű feneketlen mélységében remél feledést találni, majd visszafordul, az ióasztalhoz vánszorog, levelet ír feleségének, melyben tudatja vele, hogy eldobja magátólezt a gyűlölt életet — azután elrohan. A közönség ezen jelenés után vagy tízszer, de a többi felvonások alatt is egynéhányszor szólította Zacconit a függöny elé. A tetszésnyilvánításból még bőven kijutott Zacconi jeles partnerjeinek is, főleg Volante kisasszonynak, aki megrendítő Anna volt, Varini asszonynak, aki igazi drámai erővel adta a szerencsétlen hitvest és Nigoti asszonynak, aki az anyának hálás, bár fárasztó szerepében egynéhányszor megríkatta a közönséget. * (Nemzeti színház.) Az akadémia főtitkári hivatala átküldötte a nemzeti színház igazgatóságához Várady Antal dr pályakoszorúzott művét, a «Szent Margit asszony»-t. — Echegaray «A folt, amely tisztít« drámájának fő női szerepét, Mathildot P. Márkus Emilia játszsza. — Sardou Marcalié című színművét már próbálják a nemzeti színház művészei. Prielle Cornélia is részt vesz az újdonság előadásában. — A »Benoiton család« reprizét a nemzeti színház igazgatósága folyó hó 17-ére péntekre tűzte ki. * (A színészegyesület tanácsa) Pázmándy Dénes elnöklete alatt ma ülést tartott. Nagy örömmel fogadták az elnök ama bejelentését, hogy a kereskedelemügyi miniszter megígérte, hogy az egyesület tagjait ismét részesíti kedvezményes vasúti jegyekkel, úgy, hogy ezentúl nemcsak csoportos »mozdulásokkor« részesülnek a színészek kedvezményekben. A tanács elhatározta, hogy testületileg tiszteleg a miniszternél, megköszöni a jóakaratot és kérvényében előterjesztést tesz a kedvezmények módozatairól. * (A magyar színházban) holnap, szerdán, két előadás lesz. Délután a Gésák, vagy egy japán teaház története, este pedig a Titok című népszínmű kerül színre. A Gésák címü operettnek ez lesz a huszonegyedik előadása s így a darab már a jövő héten megéri huszonötödik előadását. * (A kikapós patikárius.) Gaudillot vígjátéka szombaton, f. hó 11-én, kerül bemutatóra a Magyar színházban. A főbb szerepeket Hettyei Aranka, Szilassy Róza, Aranyossy Janka, Fehér Kamilla, Szilágyi Vilmos, Balla Kálmán, Boross Endre, Mátray József Iványi Antal és Ferenczy Károly játszszák. * (Zacconi) újabb négy vendégszereplése következtében a Vígszínház e heti műsora következőkép állapíttatott meg: Szerdán 8-án, d. u. Coulisset ar este . Zacconi és társulata vendégszerepléséül: L’amico deli donne. Csütörtökön 9-én, Zacconi és társulata vendégszerepléséül: J. Disonessi, J. barátién. Pénteken, 10-én, Zacconi és társulata vendégszerepléséül: J. Spettri. Szombaton, 11-én, Zacconi és társulata vendégszerepléséül: Gringoire, diritti dell’ anima. Don Pietro Caruso. Vasárnap, 12-én, d. u. 4 helyettes, este: Cousisset ur! * (A kolozsvári nemzeti színház) intendánsa, Bölöny József, a nemzeti színház jeles tagját, Adorján Bertát szerződtette a Kolozsvár-nagyváradi társulathoz. A nemzeti színház igazgatója beleegyezését adta a szerződtetéshez. * (Hangverseny.) Nagykikindáról jelentik, hogy Jászai Mari és a Somogyi pár hétfőn a menza akadémika javára hangversenyt rendezett, Jászai Mari szavalatával, Somogyiné énekével, Somogyi Mór zongorajátékával szórakoztatta a közönséget. * ( Szikora Anna.) a vidéken előnyösen ismert drámai színésznő, németországi vendégszerepléséről visszatérve, legközelebb Vácon és Kaposváron fog vendégszereppelni, még pedig Fedora, Vasgyáros, Idegen nő és Otthon színművekben^ * (Győri színpad) Győri levelezőnk Írja: Színpadunk a legutóbbi hetek folyamán nemcsak a repertoár változatosságával, hanem a minden ízében precíz előadásokkal is gyönyörködtette a színházba sűrűn járó közönséget. A Nap és Hold, nemkülönben a Kis herceg reprise-e a cito-, illetve főszerepekben Ledofsky Gizellával és H. Lévay Bertával pompásan bevált. Az ember tragédiájának díszes kiállítású felújítása alkalmával Könyves Jenő (Ádám) és Holéczy Ilona (Éva) osztoztak a publikum zajos ovációiban. Legutóbb mutatta be Dobó társulata a Magyar színház műsordarabját, Ohnett A császár ezredeseit. A címszerepet Könyves Jenő, ez az intelligens, kitűnő színész játszotta. A vitéz ezredes hatásos dikciói, átgondolt, művészi routinnal megjátszott jelenései föltétlen sikert biztosítottak a színműnek. Harsogott is a taps mindegyik kép után, az ötödik kép után ötször szólította a tapsvihar Könyvest a lámpák elé. Kitűnő partnere volt Csetényi Juliska (Emilienne), ki a heszuállás mozzanatait pompásan játszotta meg s ugyancsak kivette részét Fóti Frida (Therese) a többi főbb szereplőkkel, Polgárral, Almáéival, Rajzzal és Balognyal együtt. Csiky «Nagymama»-ja, Prielle Cornelia kabinet-szerepében Aitner Ilkával, felejthetetlen estét szerzett a győri közönségnek. E hét folyamán színre kerülnek: Éjjel szerdán, Császár ezredese, Valéri nász s ugyancsak most kerülnek sorra a fölújítandó bornevillei harangok, Bőregér és az Eleven ördög. * (A szegedi színházban, amelyben Makó Lajos kiváló társulata jó előadásokat tart, egyremásra következnek a vendégszereplések, amelyek között nagyobb érdeklődésre tart szántot a Náday Ilonka vendégszereplése. Két estén át Odry Lehel, az opera volt tagja fog tapsokat aratni. Kiss Mihály és Fehér Anna már megkezdték vendégjátékukat. Fölemlítjük még, hogy a Jancsi és Juliska bemutatója e hó 16-án lesz és hogy a Faust is színre kerül, mégpedig Odrvvai, aki most Pécsett játszik. * (Színészet a vidéken.) Zomborban jól fogadták Bokor József Mária bátyja és Télen címü népszínművei. A ,,két tacskó“ címü népdrámára egészen megtelt a nézőtér. Bodrogi Lina, Kende Paula, a Ferenczi-pár, Palágyi és Daróczy Ilka alakításainak sokan tapsoltak. Szatmáron Csóka Sándor szép pártolás mellett játszik. A változatos műsor és a jó előadások biztosították részére a közönség pártfogását. A minap Róna Tilla vendégszerepelt aCigánybáródban. A fiatal színésznőnek üde, csengő hangja és temperamentumos játéka is nagyon megtetszett a közönségnek. Kívüle Breznai (Zsupán), Mátray Kálmán (Karnero gróf), Pogány Janka (Czipra), Lévay Sárika (Arzéna) és Bethleni (Gábor diák) járultak hozzá az est sikeréhez. Szegzárdon özv. Veszprémyné Ágh Ilona társulata két hét óta játszik csekély pártolás mellett, pedig repertoárja igen változatos. Eddig Trilby, Kékasszony, Diplomás kisasszonyok, Gararos alispán, Gyimesi vadvirág, Rika is szinre kerültek igen jó előadásban. A társulat kiválóbb tagjai maga az igazgatónő, ki eddig Fedorában és Magdolnában mutatkozott be, továbbá Fenyő Rózsi primadonna, Zöldy Hermin, Dulich Mariska énekesnők, Till Róza drámai színésznő, G’lréth Károly, Farkas, Kardos és Hidassy. Legközelebb Az ördög mátkája kerül bemutatóra. Besztercebányán a Baranyai-féle színtársulat befejezte a két havi szezont nagyobb erkölcsi, mint anyagi sikerrel. Az utolsó előadásra azonban, amely alkalommal az Ördög márkáját adták, egészen megtelt a nézőtér. Sokat tapsoltak Feledi Borisnak, a jeles primadonnának, aki Judith szerepében érvényesítette ritka szép tehetségét. Jók voltak még Kápolnai Irén, Benedekné Jolán, Latabárné, Benedek Gyula, Csáki, Tukorai, Szabó, Boda, Miklósi is jó tagjai a társulatnak, amelyet a 2000 más állami és megyei segélyből egyelőre 500 frtos segélyben részesítettek. * (A londoni hangverseny évad) első része, az őszi idény, már véget ért. Főleg Lamoureux nagy zenekari hangversenyei és Mitcheli Blanche asszonynak dalestélye aratta a legzajosabb sikert. Lamoureux egyébiránt a tél folyamán is tart néhány nagy zenekari hangversenyt, bérletben, fölemelt helyárak mellett. * (Mínapok.) Lion német zeneszerzőnek új dalműve, tegnap a kasseli udv. színházban került először színre és szenzációs sikert aratott. NAPI HÍREK. — (A cár nagybátyja Pusztaszeren.) Kokolajevics Miklós orosz nagyherceg, II. Miklós orosz cár nagybátyja, négy napig időzött Pusztaszeren, mint őrgróf Paliavicini Sándor vadászvendége. A nagyherceg, mint az orosz lovasság parancsnoka, ezúttal Holl és Kameneczky orosz ezredesekkel együtt érkezett. A vadásztársaság tagjai voltak Paliavicini Károly őrgróf, Paliavicini Ede őrgróf, Althan gróf, Collorede gróf, Apponyi Géza gróf és Vadnay Andor, Csongrád megye főispánja. A vadászat négy napig tartott s nyolcszász hajtó közreműködésével 7000 nyúl, 2000 fácán , 11 őz esett zsákmányul. A vendégek a pusztaszeri kastély uj szárnyában szállásolódtak el, s egy szegedi cigányzenekar mulattatta magyar nótákkal a társaságot. A nagyherceg igen kedveli magyar nótákat. (Új vizsgálóbíró.) A hivatalos lap mai száma közli, hogy az igazságügyminiszter a budapesti kir. büntető törvényszék területére vizsgálóbíróul Oláh András kir. törvényszéki bírót rendelte ki és igy a Balonyi távozásával megüresedett állás véglegesen be van töltve. (Egyházi kinevezések.) A király a besztercebányai székeskáptalanban Hidényi István éneklőkanonoknak a nagyprépostságra, Visnyovszky László őr-kanonoknak az éneklő-kanonokságra, Gürtler József székesegyházi főesperesnek az őrkanonokságra és Slavran János mesterkanonoknak a székesegyházi főesperességre való fokozatos előléptetését jóváhagyván, az eként megüresedő mesterkanonokságot Takács Kálmán nyitrai főesperesnek és felső-ugródi plébánosnak adományozta. Továbbá a kassai székeskáptalanban Medveczky őr-kanonoknak az éneklő-kanonokságra, Lesskó István székesegyházi főesperesnek az őr-kanonokságra, Belky Károly idősb mester-kanonoknak a székesegyházi főesperességre és Perlsberg Ede ifjabb mester-kanonoknak az idősb mester-kanonokságra való fokozatos előléptetését jóváhagyván, az eként megüresedő ifjabb mester-kanonokságot Köröm Endre forrói esperes-plébánosnak adományozta. (Kitüntetett bíró.) A király Horváth Döme nyugalmazott Ítélőtáblás tanácselnök és a kecskemétvidéki gazdasági egyesület elnökének, a közügyek s különösen a mezőgazdaság terén szerzett érdemei elismeréséül, a Szent István-rend kiskeresztjét díjmentesen adományozta. — (Kitüntetett földmivelő.) A király Csókás József kecskeméti földmivelőnek a gyümölcs- és szőlőtermelés terén szerzett érdemei elismeréséül az arany érdemkeresztet adományozta. (A belügyminiszter a drágaság ellen.) A belügyminiszter ma érkezett leiratában foglalkozik a fővárosban egyre inkább mutatkozó drágasággal, amelyet a búzaárak 80 százalékkal emelkedése és a rossz burgonyatermés idézett elő s amelyet a közel várható hideg időjárás csak fokozni fog. A miniszter fölhívja a főváros közönségét, hogy az élelmiszerek drágulásának kérdésével tüzetesen foglalkozzék s utasítsa a vásársbalnoki bizottságot, hogy a főváros élelmezésének akadálytalan ellátása érdekében az ügyet behatóan tanulmányozza és keressen módot a kérdés orvoslására. (Bismarck beteg.) Egy bécsi lap jelentése szerint Bismarck herceg egészségi állapota épenséggel nem kielégítő. A herceg teljesen visszavonultan él s nem fogad. Hir szerint Henrik porosz herceg, a német császár öcscse, mielőtt Chinába elutaznék, meg fogja látogatni Bismarckot. — (Sterneck báró tengernagy) temetésén, mely holnap megy végbe, Vexküll tábornagy hadtestparancsnok fogja a csapatokat vezényelni. A temetésre nagyszámú katonaság van kirendelve. Az üdvlövéseket az ideérkezett tengerész-szakasz fogja megadni. Vilmos császár Kessler altengernagy által fogja magát a temetésen képviseltetni. (A józsefvárosi polgári iskola fölavatása.) A Józsefvárosban az idei iskolai évre elkészült az uj községi, polgári iskola s fölavató ünnepét ma délelőtt tartották meg. Az uj iskola a német-utcai 44. sz. a. van s a mai napra főhomlokzata és tornaterme lobogókkal volt földiszitve. Nagyszámú díszes közönség jelent meg az ünnepen, közte Kanovich Béla Mór apátplébános, iskolafelügyelő, Festetich Géza gróf) a főv. tanügyi osztály h. vezetője, Demkó Kálmán főgimnáziumi igazgató s a fővárosi tantestületek számos képviselője. Az ünnep a Szózattal kezdődött, amelyet az ifjúsági kar Erődi Ernő tanár vezetésével művészileg énekelt. Ullerich Gyula igazgató tartalmas megnyitó beszéde után a betegen fekvő Rózsavölgyi Gyula főv. tanácsnok helyett Kanovich apátplébános, majd Festetich Géza gróf tartott lendületes beszédet, amelyet, zajos éljenzés követett. A tanulók közül Básti János szavalt és Meilinger István alkalmi beszédet mondott. A növendékeknek tetszéssel fogadott éneke után az ünnep véget ért. Délben a tanári kar és a vendégsereg lakomája gyűlt össze, amelyen egymást énék a felköszöntők. (karácsonyi szünet az egyetemen.) A királyi tudományegyetemen az első félévi nagy szünidő e hó 20-án kezdődik s tart bezárólag jan. 8-ig. A rendes előadások január 9-én kezdődnek meg ismét.