Pesti Hírlap, 1898. március (20. évfolyam, 60-90. szám)
1898-03-01 / 60. szám
1898/ március 4 PESTI HIRLiF ézt a magam részéről kívánatosnak nem tartom, mert olyan kezekbe is kerülhet annak alkalmazása, amelyek a sajtószabadság iránt kevesebb érzékkel birhatnának, mint az igazságügyminiszter úr. (Derültség és felkiáltások a szélsőbaloldalon: Az nem lehet!) Ez a praecedens, t. ház, a legjobb esetben az 1818-i törvénynek bizonyos ellenmondásaira utal. A 48-i törvény, amelyet épen az imént analizált Győry Elek t. barátom, kétségtelenül a nyomtatványok szabad terjesztését tűzte ki elvül. Az 1. §. világosan főelvként nyilvánítja ezt. De tagadhatatlan, hogy a 22. szakasz statuálja a zár alá vételt, oly modalitások közt, amelyekből nem lehet fölállítani azt az elvet, hogy a már megtörtént terjesztés, a kézbesítés, a célhoz jutás után történhetik csak a zár alá vétel, mert így nem volna értelme, így még lényegesebb jogokat sértene. Hanem statuálja a zár alá vételt oly értelemben, hogy az a terjesztés processusa folyamán történhetik és állhat be. Fölhasználta ezt a kormány a mostani kényszerhelyzetben és etekintetben, mint már volt szerencsém említeni, ellentétbe jött a sajtótörvény 1. §-ával. Már most kétségtelen az is, ha a 48-i sajtótörvény szubjektív állásponton áll, t. i. a személyt akarja büntetni, áll a szubjektív fokozatos felelősség elvén és áll a represszió elvén ; másrészt a 22. § egészen kétségbevonhatatlanul egy objektív eljárást statuál és a prevenciónak egy bizonyos nemét állapítja meg. (Helyeslés.) Megvan tehát, t. ház, az az állapot, amelyet annak idején egy német forradalmár óhajtott, mikor azt mondta : „Wir brauchen Censur und Pressfreineit und die Republik mit dem Grassherceg an der Spitze, denn wir müssen Alles haben.“ (Derültség és tetszés.) Ilyen körülmények között kötelességünk gondoskodni arról, hogy ez az állapot minél előbb szanáltassák és egy végleges sajtótörvény szerkesztessék, amely a tapasztalás által indikált minden eshetőséget szem előtt tarva, eléggé biztosítja a sajtószabadságot, biztosítja az állami rendet és minden tekintetben a mai kor színvonalán áll. Azonkívül pedig, hogy a szóban levő precedens aláássa azt az álláspontot, melyet eddig tulajdonítani szoktunk a 48-as sajtótörvénynek, vannak még más okok is, amelyek miatt egy végleges sajtótörvény megalkotását kívánom. Azért hangsúlyozom folyton a „végleges“ szót, mert hisz méltóztatnak tudni, a 48-as sajtótörvény bevallottan csak ideigleges, hézagpótló intézkedés és nem is arrogálja magának, hogy egy teljes, mindent felölelő sajtótörvénynek tekintessék. Résekről szólottam! Rést ütött ezen a sajtótörvényen a büntető törvénykönyv, azután a büntető törvény életbeléptetéséről szóló törvény, majd a bűnvádi perrendtartás és legnagyobb rést ütött rajta a bűnvádi perrendtartás életbeléptetéséről szóló törvény 16. §-a, melynek keletkezési módja még valamenynyiünknek élénk emlékezetében van és melynek alkalmazása igen aggályos tüneteket fog majd fölmutatni és kellemetlen tapasztalatokra fog vezetni. Nem szándékozom fölújítani e részben azokat az aggályokat, melyeket akkor előadtam, csak a teljesség kedvéért voltam bátor utalni erre a szakaszra is, hogy kimutassam, hogy a 48-i sajtótörvény meg nem felel többé sem a gyakorlat, sem az elmélet igényeinek. De van egy ontologikus érv is, amely ezeket támogatja, már maga a kormány inkriminált intézkedése is bizonyítja, hogy a 48-iki sajtótörvény nem nyújt mindenki által elfogadható módot arra, hogy a zugirodalmat, úgyszólván a nyilvánosságot kerülő sajtót — ami contradictio in adiectonak látszik, de mégis megvan — reprimáljuk és ezzel a komoly, tekinkintélyes sajtónak is emeljük a nimbusát, az elismert voltát. Hozzájárul, tehát, az a körülmény, hogy erős léptekkel közeledünk egy olyan századhoz, melynek nagy sociologikus és eckonomikus problémái lesznek, amelyek fokozott eszmeharcot helyeznek kilátásba, amely eszmeharcban kijut az oroszlánrész a sajtónak is. Erre a harcra elő kell készítenünk a sajtót, képessé kell tennünk, hogy továbbfejlődési processusában hasznos tényezőként működjék és teljes erővel álljon a parlamentarizmus mellett, hogy azokat a nehézkérdéseket mentül jobban megoldjuk, hogy az eszmék kitisztáztassanak. Én azért indítványt fogok tenni, határozati javaslatot fogok a ház elé terjeszteni, melyben arra kérem a házat, hogy a kormányt utasítsa, hogy törekedjék egy rendszeres sajtótörvény-javaslatot benyújtani. (Mozgás és zaj a szélsőbaloldalon. Fölkiáltások a bal- és szélsőbaloldalon: De nem ez a kormány! Halljuk ! Halljuk ! Elnök csönget.) És már most is jelzem, tehát, hogy én azt a javaslatot csak úgy tartom létrehozhatónak, hogyha a sajtó képviselői is részt vesznek és pedig jóakarattal részt vesznek e munkában, annyival is inkább, mert én egy olyan autonómiát kívánok a sajtónak biztosítani a jövőre nézve, amely nélkül semmi kár föl nem virágozhat és nem prosperálhat. Te hát! Hűséggel, szeretettel és őszinte ragaszkodással csüngök a 48-as törvényeken , mint p áldás kísérnek azok bennünket egész életünkön át, és én teljes szívemből fogom megünnepelni azok , ötvenedik évfordulóját. (Fölkiáltások a szélsőbalodalon ! Mikor Vst március 16-én, vagy április 11 én. Halljuk !) Azért ne méltóztassék engem pietás hiányával vádolni, amidőn én épen ebben az időben, midőn ezek megünneplésére készülünk, egy oly indítványt teszek a háznak, (Halljuk ! Halljuk !) amely ama törvények egyrészének hatályon kívül helyezését vonná következményeiben maga után. Egy foszlányos zászlót, amely bennünket sok csatára, sok diadalra emlékeztet, annál nagyobb örömmel látunk magunk előtt, követjük annál nagyobb lelkesedéssel; de egy törvényt, amely a kor igényeinek többé nem felel meg, egy olyan törvényt, amely meg van haladva, amely eredetileg is csak ideiglenességre volt szánva és mégis 50 évig megtette a szolgálatot, nem pietás hiánya, ha félreteszszük és annak helyébe a kor igényeinek megfelelő új törvényt iktatunk a törvénykönyvbe. (Mozgás a szélsőbaloldalon.) Azért ebből a szempontból sem hozható föl kifogás az én határozati javaslatom ellen, amelyet a t. ház kegyes figyelmébe ajánlva íme átnyújtok. (Halljuk ! Halljuk ! Olvassa): * Határozati javaslat: Utasíttatik az igazságügyminiszter, hogy egy rendszeres, végleges magyar sajtótörvényről készíttessen javaslatot és terjeszsze azt alkalmas időben a ház elé. (Helyeslés.) Elnök miután az idő előrehaladt, a vita folytatását a holnapi ülésre tűzi ki. Következnek az interpellációk. Kossuth Ferenc fejtegeti, hogy a közszabadság oly kincs, melyet a nemzet magának hosszú szenvedés és nagy küzdelmek árán szerzett s amelyet a jelen nemzedék köteles érintetlenül átadni a jövő nemzedéknek. Rámutatva a kormány rendeletére a következő interpellációt intézi az összkormányhoz: Mely jogalapra fekteti a kormány a sajtószabadság, a gyülekezeti jog és a személyi szabadság ellen intézett támadásokat ? (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Az interpelláció kiadatik a miniszterelnök útján a kormánynak. Pichler Győző a következő interpellációt intézi a belügyminiszterhez : 1. Van-e tudomása a belügyminiszter úrnak arról, hogy a budapesti államrendőrség tisztikarában nagymérvű elkeseredés uralkodik a legutóbbi időkben elkövetett túlkapások, tapintatlanságok s önkénykedések miatt s az ezek nyomán az egész intézmény ellen a közönség körében föllépett ellenszenv minden téren való megnyilatkozása miatt? 2. Van-e tudomása a miniszter úrnak arról, hogy ép e sajnálatos körülményből kifolyólag a rendőrség tisztikara immár csak legszükségesebb esetekben, használja előírt egyenruháját, meg akarván önmagát egyrészt kímélni a közönség ellenszenvének esetleges nyilvánulásaitól, de másrészt főleg azért, mert mint legnagyobbrészt önérzetes férfiak maguk is szégyenük, hogy az utóbbi időben előfordult s mindig ugyanazon névhez fűződő országos botrányok dacára az illető tisztviselő még mindig újabb és újabb kényes ügyekkel lesz megbízva, melyekből újabb és újabb tapintatlanságok és botrányok támadnak ? 3. Ha nincs tudomása ezekről a viszonyokról, a belügyminiszter úr hajlandó-e eme irányban magának alapos értesülést, lehetőleg közvetlenül a tisztikartól szerezni és eme értesülés alapján haladéktalanul oly intézkedéseket tenni, amelyek a viszszás és kihatásaiban az egész intézményre káros állapotokat megszüntetik ? Az interpellációt közölni fogják a belügyminiszterrel. Az ülés végződik délután 2 óra 15 perckor. A magyar állpolgári törvénykönyv elkészítésére szervezett bizottság szombaton, február 26-án, Plósz Sándor államtitkár elnöklete alatt ülést tartott, amelyen az ági öröklés kérdésében megkezdett vitát folytatták. Dr Schwarcz Gusztáv közvetítő javaslattal lépett föl, amely szerint az örökhagyó szülei és nagyszülei, valamint ezek leszármazói körében fönmaradna az ági öröklés, de úgy, hogy a távolabbi rokon ági öröklés címéit ki ne zárhassa a legközelebbi rokont. Többek fölszólalása után Győry Elek a javaslat ellen szólt, mert szerinte az ági öröklés elve nincs tekintettel az örökhagyó jogos intencióira. Azonkívül pedig az előadó javaslata maga is megtöri az ágiság alapelvét s igy egyik szempontból sem fogadható el. Nagy Ferenc egyet, tanár az élőjog alapelvéből indulva ki, pártolja a javaslatot. Köves György ügyvéd szintén emellett szól, valamint Ádám András kúriai bíró is, aki tapasztalásból tudja, hogy az ági örökösödés már átment a magyar nép vérébe. Oberschall Adolf kúriai tanácselnök kifejti, hogy a gazdasági változások után az ági öröklés jelentőségét vesztette. Sérti a családi tekinteteket, pedig a családi intézményt védeni kell. Azonkívül pedig gyűlölködő osztályperekre vezet. Kováts Gyula egy tanár fejtegette ezután, hogy a házassági jog amúgy is szakított a történeti jogfejlődéssel s igy az ági öröklés konzervatív álláspontjára helyezkedni nincsen ok. • Sághy Gyula az ági öröklés teljes föntartását javasolja, valamint Vavrik Béla kúriai tanelnök is amellett szól, de némi módosítással. Végül Sipőcz László az ági öröklést csupán,a szülői csoporton belül tartja elfogadhatónak. Az ági öröklés fölötti vita a következő teljes ülésben tovább folyik. A polgári törvénykönyv szőkebb szerkesztő bizottsága pénteken, február hó 25-én, tartott heti ülésében folytatta a birtokról és a birtokvédelemről szóló alapelvek tárgyalását. A tanácskozás főleg a birtokvédelemben részesülő személyek meghatározása és a jogbirtok kérdése körül forgott. A képviselőház pénzügyi bizottságának mai ülését Széll Kálmán elnök megnyitván, köszönetet mondott elnökké való megválasztásáért. Tárgyalás alá vette ezután a bizottság a m. kir. posta-takarékpénztár kamatozó betétmaximumának és tartalékalapjának fölemeléséről szóló törvényjavaslatot, amelyet Neményi Ambrus ismertetett, kívánatosnak tartván annak megengedését, hogy egy embernek, ha nem is ugyanazon postahivatalnál, két vagy több betéti könyve is lehessen. A bizottság több hozzászólás után általánosságban s némi szerkezeti módosításokkal részleteiben is elfogadta a törvényjavaslatot. Tárgyalás alá került ezután a magyar keleti tengerhajózási részvénytársasággal kötött szerződés becikkelyezéséről szóló törvényjavaslat, melyet a bizottság szintén elfogadott. " A katholikus autonómia rendezésére kiküldött kilences albizottság ma délelőtt Szapáry Gyula elnöklete mellett értekezletet tartott. Ezúttal a közoktatásügyi minisztérium középisolai előadója referált ama kérdésekben, melyekre nézve az albizottságnak tájékoztatásra volt szüksége. Az albizottság legközelebbi ülését csütörtökön tartja. Az országgyűlési néppárt ma délután 4 órakor Molnár János prelatus elnöklete mellett értekezletet tartott, melyen folyóügyeket tárgyaltak. A párt érdemleges határozatot nem hozott. arl ■ ................ ■ A Bánffyak, mint írók. A tud. akadémia mai ülésében Zichy Antal elnöklete alatt két felolvasás volt. Ezek egyikében Dézsi Lajos fiatal irodalomtörténész a Bánffy-család egy régi tagját mutatja be, mint írót. Szilády Áron olvasta föl e tanulmányt, rámutatva, hogy a tizenharmadik században II. István és III. Béla királyok idejében egy Bánffy volt Esztergom prímása, ki a tollat forgatta. A tizenhatodik század végén is élt Bánffy Pál, aki külföldi utazásokat tett, s aki valószínűleg költő volt. A harmadik Bánffy pálos szerzetes volt és már híres latin író. Ez Bánffy Gergely, akinek működését Dézsi bőven méltatja. Nemzeti önérzetünket nem csekély mértékben emelheti az a tudat, hogy minden korban voltak oly íróink, akiknek hírneve a haza határait messze túllépte s akiket a külföld is tekintélyeknek ismert el s nevüket együtt emlegette elsőrendű tudósaink nevével. Szegedi István egyik latin theologiai munkáját a külföldi tudósok is Kálvin Institúciója mellé állították. Lámboki Jánosról, ki filozófiai műveiről volt híres, azt írta a zürichi Gessner Konrád, hogy megérdemelné a legnagyobb fejedelmekkel való összehasonlítást. Temesvári Pelbárt művei a hagenaui és strassburgi, az augsburgi és lyoni könyvesboltnak legkeresettebb árucikkei közé tartoztak. Ilyen népszerű latin írónk volt Gregorius Coelius Pagmonius is, akiről most bizonyítja az irodalomtörténész, hogy voltakép Bánffy Gergely. Az egykorú írók magasztalva emlékeznek meg róla s műveit halála után, sőt kétszáz év múlva is kiadják. Ma már az irodalomtörténészek is alig ismerik a nevét, pedig a dicsőséget, mely egykor ezt a nevet övezte, mi ránk hagyta örökségül. S ezenkívül még egy más érdeme is van, melyért méltó, hogy e dicsőséget mi is megőrizzük. Az egyház érdekeiért a világ ellen harcoló barát prédikációiban gyakorta megnyilatkozik a nemzeti, hazafias érzés és kiérezzük belőle a magyar szív dobogását, s e derék páros barátot a nemzeti nyelv használata még szorosabban csatolja hozzánk. Gergely szerzetes életéből eddig kevés adat ismeretes. Csak azt tudjuk, hogy öcscse, János, a mohácsi ütközetben elesett s ő maga Monte Coelion a magyar szerzetesek főnöke lett s mint író is működött. Minden jel arra mutat, hogy »a nagy Bánffyaré« családjából származik, akik különben érdemeket szereztek a pálos rend körül. Több egyházi latin műve maradt fönn, melyet Velencében,, és Parisban ismételten kiadtak, de legyen