Pesti Hírlap, 1898. március (20. évfolyam, 60-90. szám)

1898-03-01 / 60. szám

1898/ március 4 PESTI HIRLiF ézt a magam részéről kívánatosnak nem tartom, mert olyan kezekbe is kerülhet annak alkalmazása, ame­lyek a sajtószabadság iránt kevesebb érzékkel birhat­­nának, mint az igazságügyminiszter úr. (Derültség és felkiáltások a szélsőbaloldalon: Az nem lehet!) Ez a praecedens, t. ház, a legjobb esetben az 1818-i tör­vénynek bizonyos ellenmondásaira utal. A 48-i törvény, amelyet épen az imént analizált Győry Elek t. barátom, kétségtelenül a nyomtatvá­nyok szabad terjesztését tűzte ki elvül. Az 1. §. vilá­gosan főelvként nyilvánítja ezt. De tagadhatatlan, hogy a 22. szakasz statuálja a zár alá vételt, oly modali­tások közt, amelyekből nem lehet fölállítani azt az elvet, hogy a már megtörtént terjesztés, a kézbesítés, a célhoz jutás után történhetik csak a zár alá vétel, mert így nem volna értelme, így még lényegesebb jo­gokat sértene. Hanem statuálja a zár alá vételt oly értelemben, hogy az a terjesztés processusa folyamán történhetik és állhat be.­­ Fölhasználta ezt a kormány a mostani kény­szerhelyzetben és etekintetben, mint már volt sze­rencsém említeni, ellentétbe jött a sajtótörvény 1. §-ával. Már most kétségtelen az is, ha a 48-i sajtó­törvény szubjektív állásponton áll, t. i. a személyt akarja büntetni, áll a szubjektív fokozatos felelősség­­ elvén és áll a represszió elvén ; másrészt a 22. § egészen kétségbevonhatatlanul egy objektív eljárást statuál és a prevenciónak egy bizonyos nemét álla­pítja meg. (Helyeslés.) Megvan tehát, t. ház, az az állapot, amelyet annak idején egy német forradalmár óhajtott, mikor azt­ mondta : „Wir brauchen Censur und Pressfrei­­n­eit und die Republik mit dem Grassherceg an der Spitze, denn wir müssen Alles haben.“ (Derültség és tetszés.) Ilyen körülmények között kötelességünk gon­doskodni arról, hogy ez az állapot minél előbb sza­­náltassák és egy végleges sajtótörvény szerkesztessék, amely a tapasztalás által indikált minden eshetőséget szem előtt tarva, eléggé biztosítja a sajtószabadságot, biztosítja az állami rendet és minden tekintetben a mai kor színvonalán áll. Azonkívül pedig, hogy a szóban levő pr­ecedens aláássa azt az álláspontot, melyet eddig tulajdonítani szoktunk a 48-as sajtótör­vénynek, vannak még más okok is, amelyek miatt egy végleges sajtótörvény megalkotását kívánom. Azért hangsúlyozom folyton a „végleges“ szót, mert hisz méltóztatnak tudni, a 48-as sajtótörvény beval­lottan csak ideigleges, hézagpótló intézkedés és nem is arrogálja magának, hogy egy teljes, mindent fel­ölelő sajtótörvénynek tekintessék. Résekről szólottam! Rést ütött ezen a sajtó­­törvényen a büntető törvénykönyv, azután a büntető törvény életbeléptetéséről szóló törvény, majd a bűn­vádi perrendtartás és legnagyobb rést ütött rajta a bűnvádi perrendtartás életbeléptetéséről szóló törvény 16. §-a, melynek keletkezési módja még valameny­­nyiünknek élénk emlékezetében van és melynek al­kalmazása igen aggályos tüneteket fog majd fölmu­tatni és kellemetlen tapasztalatokra fog vezetni. Nem szándékozom fölújítani e részben azokat az aggályo­kat, melyeket akkor előadtam, csak a teljesség ked­véért voltam bátor utalni erre a szakaszra is, hogy kimutassam, hogy a 48-i sajtótörvény meg nem felel többé sem a gyakorlat, sem az elmélet igényeinek. De van egy ontologikus érv is, amely ezeket támo­­­­gatja, már maga a kormány inkriminált intézkedése is bizonyítja, hogy a 48-iki sajtótörvény nem nyújt mindenki által elfogadható módot arra, hogy a zug­irodalmat, úgyszólván a nyilvánosságot kerülő sajtót — ami contradictio in adiectonak látszik, de mégis megvan — reprimáljuk és ezzel a komoly, tekin­­kintélyes sajtónak is emeljük a nimbusát, az elis­mert voltát. Hozzájárul, te­hát, az a körülmény, hogy erős léptekkel közeledünk egy olyan századhoz, melynek nagy sociologikus és eckonomikus problémái lesznek, amelyek fokozott eszmeharcot helyeznek kilátásba, amely eszmeharcban kijut az oroszlánrész a sajtó­nak is. Erre a harcra elő kell készítenünk a sajtót, képessé kell tennünk, hogy továbbfejlődési processu­­sában hasznos tényezőként működjék és teljes erővel álljon a parlamentarizmus mellett, hogy azokat a nehéz­­kérdéseket mentül jobban megoldjuk, hogy az eszmék kitisztáztassanak. Én azért indítványt­ fogok tenni, határozati ja­vaslatot fogok a ház elé terjeszteni, melyben arra kérem a házat, hogy a kormányt utasítsa, hogy töre­kedjék egy rendszeres sajtótörvény-javaslatot benyúj­tani. (Mozgás és zaj a szélsőbaloldalon. Fölkiáltások a bal- és szélsőbaloldalon: De nem ez a kormány! Halljuk ! Halljuk ! Elnök csönget.) És már most is jelzem, te­hát, hogy én azt a javaslatot csak úgy tartom létrehozhatónak, hogyha a sajtó képviselői is részt vesznek és pedig jóakarattal részt vesznek e munkában, annyival is inkább, mert én egy olyan autonómiát kívánok a sajtónak biztosítani a jö­vőre nézve, amely nélkül semmi kár föl nem virágozhat és nem prosperálhat. Te hát! Hűséggel, szeretettel és őszinte ragasz­kodással csüngök a 48-as törvényeken , mint p áldás kísérnek azok bennünket egész életünkön át, és én teljes szívemből fogom megünnepelni azok , ötvenedik évfordulóját. (Fölkiáltások a szélsőbalodalon ! Mikor V­st március 16-én, vagy április 11­ én­. Halljuk !) Azért ne méltóztassék engem pietás hiányával vádolni, ami­dőn én épen ebben az időben, midőn ezek megün­neplésére készülünk, egy oly indítványt teszek a ház­nak, (Halljuk ! Halljuk !) amely ama törvények egy­­részének hatályon kívül helyezését vonná következ­ményeiben maga után. Egy foszlányos zászlót, amely bennünket sok csatára, sok diadalra emlékeztet, an­nál nagyobb öröm­mel látunk magunk előtt, követjük annál nagyobb lelkesedéssel; de egy törvényt, amely a kor igényeinek többé nem felel meg, egy olyan törvényt, amely meg van haladva, amely eredetileg is csak ideiglenességre volt szánva és mégis 50 évig megtette a szolgálatot, nem pietás hiánya, ha félre­­teszszük és annak helyébe a kor igényeinek megfelelő új törvényt iktatunk a törvénykönyvbe. (Mozgás a szélsőbaloldalon.) Azért ebből a szempontból sem hozható föl kifogás az én határozati javaslatom el­len, amelyet a t. ház kegyes figyelmébe ajánlva íme átnyújtok. (Halljuk ! Halljuk ! Olvassa): * Határozati javaslat: Utasíttatik az igazság­ügyminiszter, hogy egy rendszeres, végleges magyar sajtótörvényről készíttessen javaslatot és terjeszsze azt alkalmas időben a ház elé. (Helyeslés.) Elnök miután az idő előrehaladt, a vita foly­tatását a holnapi ülésre tűzi ki. Következnek az interpellációk. Kossuth Ferenc fejtegeti, hogy a közszabad­ság oly kincs, melyet a nemzet magának hosszú szen­vedés és nagy küzdelmek árán szerzett s amelyet a jelen nemzedék köteles érintetlenül átadni a jövő nemzedéknek. Rámutatva a kormány rendeletére a következő interpellációt intézi az összkormányhoz: Mely jogalapra fekteti a kormány a sajtósza­badság, a gyülekezeti jog és a személyi szabadság ellen intézett támadásokat ? (Helyeslés a szélsőbal­oldalon.) Elnök: Az interpelláció kiadatik a miniszter­­elnök útján a kormánynak. Pichler Győző a következő interpellációt in­tézi a belügyminiszterhez : 1. Van-e tudomása a belügyminiszter úrnak arról, hogy a budapesti államrendőrség tisztikarában nagymérvű elkeseredés uralkodik a legutóbbi idők­ben elkövetett túlkapások, tapintatlanságok s ön­kénykedések miatt s az ezek nyomán az egész in­tézmény ellen a közönség körében föllépett ellen­szenv minden téren való megnyilatkozása miatt? 2. Van-e tudomása a miniszter úrnak arról, hogy ép e sajnálatos körülményből kifolyólag a rend­őrség tisztikara immár csak legszükségesebb ese­tekben, használja előírt egyenruháját, meg akarván önmagát egyrészt kímélni a közönség ellenszenvé­nek esetleges nyilvánulásaitól, de másrészt főleg azért, mert mint legnagyobbrészt önérzetes férfiak maguk is szégyenük, hogy az utóbbi időben előfor­dult s mindig ugyanazon névhez fűződő országos botrányok dacára az illető tisztviselő még mindig újabb és újabb kényes ügyekkel lesz megbízva, me­lyekből újabb és újabb tapintatlanságok és botrá­nyok támadnak ? 3. Ha nincs tudomása ezekről a viszonyokról, a belügyminiszter úr hajlandó-e eme irányban ma­gának alapos értesülést, lehetőleg közvetlenül a tisztikartól szerezni és eme értesülés alapján hala­déktalanul oly intézkedéseket tenni, amelyek a visz­­szás és kihatásaiban az egész intézményre káros állapotokat megszüntetik ? Az interpellációt közölni fogják a belügymi­niszterrel. Az ülés végződik délután 2 óra 15 perckor. A magyar áll­­polgári törvénykönyv el­készítésére szervezett bizottság szombaton, február 26-án, Plósz Sándor államtitkár elnöklete alatt ülést tartott, amelyen az ági öröklés kérdésében megkez­dett vitát folytatták. Dr Schwarcz Gusztáv közvetítő javaslattal lépett föl, amely szerint az örökhagyó szü­lei és nagyszülei, valamint ezek leszármazói körében fönmaradna az ági öröklés, de úgy, hogy a távolabbi rokon ági öröklés címéit­ ki ne zárhassa a legköze­lebbi rokont. Többek fölszólalása után Győry Elek a javaslat ellen szólt, mert szerinte az ági öröklés elve nincs tekintettel az örökhagyó jogos intencióira. Azon­kívül pedig az előadó javaslata maga is megtöri az ágiság alapelvét s igy egyik szempontból sem fogad­ható el. Nagy Ferenc egyet, tanár az élő­jog alap­elvéből indulva ki, pártolja a javaslatot. Köves György ügyvéd szintén emellett szól, valamint Ádám An­drás kúriai bíró is, aki tapasztalásból tudja, hogy az ági örökösödés már átment a magyar nép vérébe. Oberschall Adolf kúriai tanácselnök kifejti, h­ogy a gazdasági változások után az ági öröklés je­lentőségét vesztette. Sérti a családi tekinteteket, pe­dig a családi intézményt védeni kell. Azonkívül pe­dig gyűlölködő osztályperekre vezet. Kováts Gyula egy­ tanár fejtegette ezután, hogy a házassági jog amúgy is szakított a történeti jogfejlődéssel s igy az ági öröklés konzervatív álláspontjára helyezkedni nincsen ok. • Sághy Gyula az ági öröklés teljes föntar­­tását javasolja, valamint Vavrik Béla kúriai tan­­elnök is amellett szól, de némi módosítással. Végül Sipőcz László az ági öröklést csupán,a szülői cso­­porton belül tartja elfogadhatónak. Az ági­­ öröklés fölötti vita a következő teljes ülésben tovább­­ folyik. A polgári törvénykönyv szőkebb szer­kesztő bizottsága pénteken, február hó 25-én, tar­­tott heti ülésében folytatta a birtokról és a birtokvé­delemről szóló alapelvek tárgyalását. A tanácskozás főleg a birtokvédelemben részesülő személyek meg­határozása és a jog­birtok kérdése körül forgott. A képviselőház pénzügyi bizottságának mai ülését Széll Kálmán elnök megnyitván, köszönetet mondott elnökké való megválasztásáért. Tárgyalás alá vette ezután a bizottság a m. kir. posta-takarékpénztár kamatozó betétmaximumának és tartalékalapjának fölemeléséről szóló törvényjavas­latot, amelyet Neményi Ambrus ismertetett, kívána­tosnak tartván annak megengedését, hogy egy ember­nek, ha nem is ugyanazon postahivatalnál, két vagy több betéti könyve is lehessen. A bizottság több hoz­zászólás után általánosságban s némi szerkezeti módosításokkal részleteiben is elfogadta a törvény­­javaslatot. Tárgyalás alá került ezután a magyar keleti tengerhajózási részvénytársasággal kötött­­ szerződés becikkelyezéséről szóló törvényjavaslat, melyet a bi­zottság szintén elfogadott. " A katholikus autonómia rendezésére kikül­dött kilences albizottság ma délelőtt Szapáry Gyula elnöklete mellett értekezletet tartott. Ezúttal a köz­­oktatásügyi minisztérium középisolai előadója referált ama kérdésekben, melyekre nézve az albizottságnak tájékoztatásra volt szüksége. Az albizottság legköze­lebbi ülését csütörtökön tartja. Az országgyűlési néppárt ma délután 4 órakor Molnár János prelatus elnöklete mellett érte­kezletet tartott, melyen folyóügyeket tárgyaltak. A párt érdemleges határozatot nem hozott. arl ■ ................ ■ A Bánffyak, mint írók. A tud. akadémia mai ülésében Zichy Antal elnöklete alatt két felolvasás volt. Ezek egyikében Dézsi Lajos fiatal irodalom­történész a Bánffy-család egy régi tagját mutatja be, mint írót. Szilády Áron olvasta föl e tanulmányt, rámutatva, hogy a tizen­­harmadik században II. István és III. Béla királyok idejében egy Bánffy volt Esztergom prímása, ki a tollat forgatta. A tizenhatodik század végén is élt Bánffy Pál, aki külföldi utazásokat tett, s aki való­színűleg költő volt. A harmadik Bánffy pálos szerze­tes volt és már híres latin író. Ez Bánffy Gergely, akinek működését Dézsi bőven méltatja. Nemzeti önérzetünket nem csekély mértékben emelheti az a tudat, hogy minden korban voltak oly íróink, akiknek hírneve a haza határait messze túllépte s akiket a külföld is tekintélyeknek ismert el s nevüket együtt emlegette elsőrendű tudósaink nevével. Szegedi István egyik latin theologiai mun­káját a külföldi tudósok is Kálvin Institúciója mellé állították. Lámboki Jánosról, ki filozófiai műveiről volt híres, azt írta a zürichi Gessner Konrád, hogy megérdemelné a legnagyobb fejedelmekkel való össze­hasonlítást. Temesvári Pelbárt művei a hagenaui és strassburgi, az augsburgi és lyoni könyvesboltnak legkeresettebb árucikkei közé tartoztak. Ilyen népszerű latin írónk volt Gregorius Coe­­lius Pagm­onius is, akiről most bizonyítja az irodalom­­történész, hogy voltakép Bánffy Gergely. Az egykorú írók magasztalva emlékeznek meg róla s műveit ha­lála után, sőt kétszáz év múlva is kiadják. Ma már az irodalomtörténészek is alig ismerik a nevét, pedig a dicsőséget, mely egykor ezt a nevet övezte, mi ránk hagyta örökségül. S ezenkívül még egy más érdeme is van, melyért méltó, hogy e dicsőséget mi is meg­őrizzük. Az egyház érdekeiért a világ ellen harcoló ba­rát prédikációiban gyakorta megnyilatkozik a nemzeti, hazafias érzés és kiérezzük belőle a magyar szív dobogását, s e derék páros barátot a nemzeti nyelv használata még szorosabban csatolja hozzánk. Gergely szerzetes életéből eddig kevés adat ismeretes. Csak azt tudjuk, hogy öcscse, János, a mo­hácsi ütközetben elesett s ő maga Monte Coelion a magyar szerzetesek főnöke lett s mint író is mű­ködött. Minden jel arra mutat, hogy »a nagy Bánffyaré« családjából származik, akik különben érdemeket sze­reztek a pálos rend körül. Több egyházi latin műve maradt fönn, melyet Velencében,, és Parisban ismételten kiadtak, de legyen

Next