Pesti Hírlap, 1898. július (20. évfolyam, 180-210. szám)

1898-07-01 / 180. szám

Magyarország s a császárjubileum. (bp.) A hazai sajtó immár fölvetette az sü­ket-kérdést, hogy I. Ferenc József trónra lé­pésének 50-ik évf­or­dulóján Magyarország s a m­agyar alattvalók mit lesznek teendők. Ausztria fővárosa benne él az ünnepségekben ; maga a történeti évforduló (december 2.) is elég közel van, hogy saját álláspontunk s magatartásunk felől az eszméket tisztázni, az elhatározást meg­érte­ni siessünk. Annál szívesebben veszünk részt a megin­dult vitában, mert a magyar publicistika az al­kalom komolyságát s fölhasználásában éber ta­pintat szükségét érezve, igen higgadt hangon tárgyalja az ügyet. A pártok és közlönyeik nagy többsége hajlandók belenyugodni oly megoldásba, m­elyet 25 év előtt a negyedszázados évforduló precedense ír elő. Csak néhány szélső ellenzéki hangot hallunk e precedens ellen emelkedni; ezek is jobbára oly okokra támaszkodnak, amik­nek semmi alapjuk nincs s olyanok hangoztat­ják, akik az 1873-iki precedensre rosszul emlé­keznek. így emlegetik némelyek, hogy a kormány és a hivatalos világ ezúttal is részt készül venni ;a bécsi ünnepben. Ha a magyar állam­­magatartásának ci­­­.rozurája az 1873. évi eset lesz, akkor a bécsi Ünnepségekben Magyarország ezúttal sem vesz­­ részt. Az 1873-iki jubileum első része nemzet­közi jelleggel birt, világkiállítást rendeztek az osztrák metropoliszban s ezen kiállító volt, mint m­inden más kulturállam, Magyarország is. Az emlékünnep második része, m­ely december 2-án érte el a klimaxot, osztrák jellegű maradt s erre Magyarország nem ment el, nem is hívták, nem is várták. Érezték a pártok, miként ma, hogy kirá­lyunk tényleges trónraléptének jubileumán az alkotmányos magyar állam hódolatát s az ural­kodónak ily ünnepen fölirattal üdvözlését nem­csak a lojalitás, hanem a tisztességtudás is meg­kívánja. De másrészt mindenki tudta, nyilvános titok volt, hogy a hódolati aktus fogadásakor ő felsége a legnagyobb nyomatékkal kívánja ki­emelni és kiemeltetni Magyarország közjogi kü­lönállását,, úgy az elmondandó beszédek szöve­gében, mint a szertartási formákban. Szlávy, az akkori miniszterelnök, még 1873 nyarán megállapította az eljárás részleteit An­­drássy Gyula gróf külügyminiszterrel, mint az uralkodóház miniszterével, é­s magán úton az ellenzék vezérférfiainál: Tisza Kálmánnál, Ghy­­czynél, Simonyi Lajosnál, Péchy Tamásnál, stb. kérdést tett, vajon számíthat-e egy hódoló felirat szerkesztése ügyében a közjogi ellenzék támo­gatására. A balközép oszlopos emberei azt fe­lelték, hogy a hódolati aktust e párt nem fogja ellenezni, sőt kívánatosnak tartja, hogy a ház határozata ez ügyben egyhangú lehessen. A szélső ellenzéknél (48-asok) a puhato­­lódzás negatív eredménynyel járt; a kormány s a Deák-párt határozott formában értesültek, hogy Madarász József és hívei az egyszerű illen­­d­őségi kérdésből voluminózus kérdést szándé­koznak csinálni. Ennek ellensúlyozására a Deák­párt s a balközép közt, előzetes megállapodá­sok szerint való taktikai terv jött létre, mely­nek lényege az, hogy a feliratot a házban a Deák-párt fogja indítványozni, de az indítványt a szélső ellenzék ostroma ellen a balközép fogja megvédelmezni. így volt fölfelé is, lefelé is demonstrálandó, hogy Magyarország komoly és számottevő férfiai körében a hódolati fölirat eszméje s maga a hódolati aktus ellen közjogi skrupulusok nem léteznek. Az országgyűlés szeptember végén meg­nyílt s október elején a képviselőház ülésében napirendre került a kérdés. Az indítványt a Deák-párt egyik oszloposa, ha jól emlékszünk, Perczel Béla akkori alelnök terjesztette elő. A napirendre tűzés iránt a ház csakhamar hatá­rozván, október derekán megindult a vita, mely a balközép s a szélsőbal közt teljes törésre vitte az eddigi fegyverbarátságot. A 48-asok ré­széről az öreg László, majd Kállay, Madarász s még néhány matador szólalt föl; a balközép álláspontját Tisza Kálmán fejtette ki, lesújtó megrovással sújtva a szélsőbalt politikai tapin­tatlanságáért, hogy egy történeti tényt ignorálni akarva, szükség nélkül s ildom nélkül vitát kezd, amit a nemzet részéről senki se helye­selhet. A vita sorsa ezzel eldőlt. A Patayak, Csi­­kyek is megkönnyítvén búbánatukat, a ház a fölirat szerkesztésére bizottságot küldött ki, melynek munkálatát pár nap múlva el is fo­gadta. A fölirat átnyujtásával országos küldött­ség volt megbízandó, melynek tagjai közt a köz­jogi ellenzékből is voltak néhány­an. Ez eseményeket az udvar, mely ép akkor Budapesten tartózkodott, nagy figyelemmel kisérte. A felség csakhamar fölhatalmazta a miniszterelnököt annak bejelentésére, hogy az ünnepélyes fogadtatás november 29-én (tehát a jubileumi napot megelőzőleg) a budavári palota Hogyan halnak meg az emberek ? — Zola Emil. — Verteuil gróf ma ötvenöt éves. A gróf Fran­cia­ország egyik legelső nemesi családjának sarja és tekintélyes birtok szerencsés tulajdonosa. A kormánynyal ellenséges lábon áll s unalomból meg szeszélyességből azt a foglalkozást válasz­totta, hogy a komolyabb lapokba cikkeket irt,­­ melyek révén beválasztották a morális és politi­kai tudományok akadémiájába. Sokfélére vállalkozott s érdeklődése a me­zőgazdaság, az állattenyésztés, majd a szép művészetek felé hajolt. Rövid ideig képviselő is volt s a kormánynak heves ellenzékieskedése miatt igazán terhére volt. Verteuil Matild grófné 46 éves s még ma ■ is őt tartják a legbájosabb szőkének Párisban. A múló évek mintha még fehérebbre fes­tenék havas arcbőrét. Azelőtt egy kissé sovány ■mit, de most már érettebb vállai a selymespuha gyümölcs kerekdedségét mutatják. Sohase volt még ilyen szép! Mikor a szalonba lép, aranyszőke hajával és a havas selyem fényével ragyogó meztelen­ségeivel a fölkelő csillaghoz hasonlít és a húsz éves asszonyok is joggal féltékenykedhetnek reája. A gróf és grófnő frigye azok közé tarto­zik, melyekre semmi rosszat se mondhatni. Ők is úgy keltek egybe, mint ahogy körükben több­nyire összekelnek. Sőt azt is mondják, hogy hat éven át pompás egyetértésben is éltek. Ez időtájt született egy fiuk: Roger, aki most hadnagy s egy leányuk, Blanche, akit múlt évben adtak férjhez Bussac úrhoz, az ál­lamtanács kérvényeinek előadójához. Gyerme­keikben most egyesülésük újabb kapcsát látják. Ama hosszú évek alatt, melyeket egymás­tól külön töltöttek, legalább jó barátságban ma­radtak, miközben mindegyik igen nagy adag önzést árult el. Meg is látogatták egymást, az idegenek jelenlétében igen udvariasan viselked­tek, de azután visszavonultak saját lakosztá­lyukba s ott saját kedvük szerint fogadták láto­gatóikat. Egyik éjjel Matild hajnali két órakor tért haza. Komornája levetkőztette s mikor már tá­vozófélben az ajtóig ért, visszaszólt: — A gróf úr ma este rosszul érezte magát. A grófné, aki már félig-meddig el is szuny­­nyadt, lustán arra felé fordította a fejét s úgy mormogta: — Ah! Aztán végignyujtózkodott s hozzá tette: — Holnap reggel tiz órakor keltsen föl, a divatárusnőt várom. Mikor a gróf másnap a reggeliről elmaradt, a grófné előbb a hogyléte felől tudakozódott s csak ezután határozta el, hogy maga is fölke­resi. Nagyon sápadtan és nagyon korrekten fe­küdt a gróf ágyában. Három orvost is hívtak hozzá, akik igen halkan beszéltek s tették meg rendeléseiket, es­tére is bejelentették látogatásukat. Két szolga is ott foglalatoskodott a betegágy körül s mind­ Bilh­aim II.«N­laangmaesaCTiKiaMCi^atB^^ kettő azon iparkodott, hogy léptük zaját mennél inkább elfogja a szőnyeg. A tágas helyiségben hangtalan csönd van s csak a hideg szigorúság tölti be; egyetlen bútordarabot se mozdítottak el a helyéből, az ajtófüggöny egyetlen ráncát se. Itt igazán a leg­tisztább, legméltóságteljesebb betegség mintaké­pét láthatni, a szertartásos betegségét, mely arra készült, hogy látogatásokat is fogadjon. — Ön szenved, barátom? — kérdő a grófné, mikor belépett. A gróf mosolyogni próbált s igy felelt: — Ó, csak egy kissé kifáradtam s némi nyugalomra van szükségem . . . Köszönöm, hogy ide fáradt. Két nap elmúlt azóta. A helyiség most is épen olyan méltóságteljes, minden bútordarab a maga helyén s az előkészített orvosszerek el­tűnnek, anélkül, hogy valahol mocskot ejtenének. A szolgák borotvált arcán az unalom egyetlen vonásának sem szabad mutatkozni. De a gróf tudja, hogy halálos veszedelem fenyegeti, az orvosokat kényszeritette rá, hogy az igazat mondják meg s most egyetlen­ panasz­szó nélkül fekszik ott. Többnyire lehányja pil­láit vagy mereven maga elé bámul, mintha el­hagyato­ttságára gondolna. A társaságban azt beszéli a grófné, hogy férje beteges. De ő azért mit sem változtat élet­módján, és úgy eszik, alszik s végzi sétáit, mint előbb, a rendes időben. Minden reggel és minden este benéz a grófhoz, hogy egészsége felöl kér­dezősködjön. — Ma már jobban van, kedves barátom? A Pesti Hírlap mai száma 20 oldal. J / Budapest, 1898._____________________________XX. évf. 18. (6419.) szám.__________________________Péntek, Julius I. Előfizetési árak: Szerkesztőség: Egész évre . . 14 frt - kr. Budapest, r^l-körut 78. félévre..... 7 „ — a hová a^ lap szellemi^ részét ^ hová az előfizetések és a lap Megjelenik minden nap, ünnep ■) szétküldésére vonatkozó fel-és vasárnap után is. \Lkötfszólalások intézendők.

Next