Pesti Hírlap, 1899. január (21. évfolyam, 1-31. szám)
1899-01-01 / 1. szám
Budapest, 1899. XXL évf. 1 (6601.) szám, Vasárnap, január 1. Szerkesztőség: Budapest, véci-körut 78/ I. emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény in tézendő. Kiadóhivatal: Budapest, váci-körút 78., hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó fel*,szólalások intézendők. Előfizetési áraki Egész évre .. 14 írt — kr. félévre..... 70 — , Negyedévre .. 3 , 60 , Egy hóra ... 1 , 20 , Egyes szám éra 4 kr, Vidéken 6 kr. Megjelenik minden nap, ünnep és vasárnap után is. A Pesti Hírlap következő száma hétfőn — január 2-án — délelőtt jelenik meg. T. előfizetőinket az előfizetési összegek mielőbb való szíves megküldésére kérjük, hogy a postán újév körül rendesen beálló torlódás dacára lapunk folytatólagos megküldése minden megszakítás nélkül történhessék. A most belépő új előfizetők külön lenyomatban megkapják Abonyi Árpád regényének (A pitval rózsa) új évig megjelenő részét. Aki negyedévre fizet elő, megkapja a Festi Hírlap nagy képes naptárát az 1899. évre. A szükségjog. Ne higyje azt senki emberfia, hogy Magyarország vezérlő államférfiai, a korona tanácsosai, de maga a korona is nem mérte le aggodalmas gondossággal előbb és már régen azt az eshetőséget, ami holnap reggel valósággá válik. És azt még ennél is kevésbbé higyje, hogy a hónapokon át sárral és piszokkal ostromolt »hatalom« birtoka, akár Bánffy Dezső báró, akár minisztertársai előtt személyileg olyan becses és kívánatos volna, hogy abban a mártíromság és a felelősség szokatlan terhe mellett is pusztán annak élvezetéért maradnak meg nem pedig másokért, ami sokkalta nyomósabb és parancsolóbb, mint amilyen az élvezeteknek ez a pokolbeli fajtája. Kezdettől fogva ismeretesek voltak s az obstruáló ellenzék szemei elé is oda voltak állítva a fölkényszeritett állami szükségjog súlyos terhei és hátrányos következései. Maga az indemnitás és budget nélkül való kormányzás jogszerűsége ugyan kétséges nem volt és nem is lehetett soha. Az államnak, mint ilyennek, joga van magát a végfelosztás ellen védelmezni, mint az embernek is megvan pozitív jog által nem korlátozott teljes cselekvési szabadsága, ha élete megmentéséről van szó. Annyira természetes ez a jog, hogy maga a büntető kódex is elismeri és mint tudva van, az egyénre nézve oly teljes akciószabadsággal jár, hogy a maga élete megmentése végett esetleg még élnie is szabad, ha másképen nem lehet. Ez csak a végkövetkezése ennek a velünk született jognak. De az államnak sincsenek csekélyebb jogai, ha a maga megtartásáról kell gondoskodnia s létezése forog veszedelemben. Ez a jog legtöbb alkotmányban szabályozva is van, sőt vitatkozni lehetne fölötte, vajon nem volna-e helyesebb — a történtek után, — ha a magyar alkotmánynak is meg volna a maga szükségparagrafusa és ha már a szükségjog nem kétséges, — mert nem az, — nem volna-e jobb, ha annak mindjárt a korlátai is meg volnának húzva a törvényben, mint ahogyan Ausztriában és legtöbb más államban is eleve meghúzattak. Hogy a magyar törvénybe szükségparagrafust be nem vettek, ez egyébiránt tiszteletreméltó és hazafias lélekből fakadt. Ugyanazon okból nem kellett eddig a mi törvényünkbe ez a paragrafus, amiért a rómaiaknak nem volt külön törvényük.94 apagyilkosságra. Apáink nem akarták és nem is merték föltételezni, hogy e forró hazaszeretettel megáldott nemzet kebelében támadhasson valaha olyan párt, mely az alkotmányos kormányzást megakadályozza és ez által oly rést merészeljen ütni az alkotmányon, ami az alkotmány ellenségeinek valamikor hasznára lehetne. Nemcsak Deák Ferenc és Széchenyi István, de Kossuth Lajos maga is megfordulna békés sírjában, ha ezt a mi időnket látná s azt kellene tapasztalnia, hogy tiszteletreméltó bizalmát az utódok egyiknek sem váltották be s nem is egy, de mindjárt három, külön célú és külön tollazatú ellenzéki párt is akadt, mely az alkotó hazaszeretetnél forróbb politikai indulatot is ismer: a romboló gyűlöletet és hogy ezek mindegyike kész a magyar alkotmányt, puszta személyes indulatok miatt, olyan kényes és gyönge pozícióba kergetni, amit nagy embereink teljesen kizártnak tekintettek. Most azonban ez már valóság. Ők, akik ezt az állapotot előidézték, most eget reszkettető jajveszékeléssel töltik be a levegőt ; törvényen kívüli, törvényellenes, jogtalan kormányzásról, abszolutizmusról, zsarnokságról s a korona esküjéről sivalkodnak nagy jelszóval ; de mivel már benne vagyunk, hát meg kell mondani, hogy ez a jajveszékelés sincsen indokolva. A kormány a kényszerállapotba kergetve is az alkotmányosság teljes kímélésével veszi foganatba az állam szükségjogát. A felelősségnek magát teljesen aláveti, sőt még a parlamentet is együtt tartja s óvakodik minden törvényt pótló rendelkezéstől. Bölcsen és helyesen teszi föl, hogy az ország meg fogja becsülni még ebben a helyzetben is az alkotmányos szellem épségben tartását, aminthogy a korona is mindenben azt kívánja, hogy az alkotmány kiméhessék. A legyalázott és agyonpiszkolt hatalom tehát egyáltalán nem akarja a »törvényt lábbal tiporni«, mi több, a továbbiakig még az adóhátralékok behajtását is felfüggeszti ez az »aljas« rendszer, nem ok nélkül gondolván arra az eshetőségre, hogy a tisztes, hazaszerető állampolgárok önként fogják enyhíteni és közömbösíteni azokat a veszedelmeket, amelyeket az ellenzéki düh összegyűjtött a magyar alkotmány fölött. Az alkotmány iránt érzett komoly tisztelet az oka ennek a kíméletességnek, semmi más. Ez az állapot tehát semmiképen sem akar A hétről. Borbélyom roppant ellenzéki. Igazat szoktam adni neki. Ha kora téli reggelen A friss hírekkel megjelen. Bánffy bukott — e szóval lép be Naponként, már vagy másfél éve. Aztán, míg habbal jól beken, Sok párbajról regél nekem. Szegény Gajárit, azt lenézi, Azt mondja: vére nem vitézi, Hisz párbajoktól úgy remeg, Hogy ráijeszt minden gyerek. De most a lutrit jól kihúzta, Szemere Miklós összezúzta. Négy szörnyű sebbel haldokol És várja lelkét a pokol. Hej más a balpárt! Más bulik! Előle mameluk búvik. Tegnap megölte Kenedit . (Gézát ma délben temetik.) Károlyi Pista ideálja. Azt mondja, hogy ő beretválja. (Hogy e gróf körszakáll visel, Nem rontom ezzel kedvű el.) Ivánka Oszkárt szereti. Ő nyírja a haját neki. (Azért lehet, hogy nincs haja, No, de ha nincs is, nem baj a’!) A fő — a borbélytól tudom — Hogy jár Ivánka jó után . Szinoölcseség ha tesz, ha mond, S szereti szerfelett a hont. Horánszky is kemény legény! Találja a szöget fején. Bánffyt úgy a kuckóba űzte, Hogy jajgat, pír ott most e büszke. De mégis csak Polonyi Géza, Kire borbélyom bízva néz ma, Mert mind között ez az, aki A legdicsőebb hazafi. Ész, tudomány, erő, vitézség, Nemes szív, szép szó, harci készség S az önzetlenség teljessége — Erényinek nincs hossza, vége. Mi egyenként van ebben, abban: Ő benne legmagasztosabban Mind egyesül — s ez jó nekünk, Ő lesz miniszterelnökünk! S mert így tudom, csodálkozom Már régesrégen én azon, Hogy hát a helyzet mért peres? Bánffy Budán még mit keres? Ha megbukott, mért nem megy el? A felség ilyet mért kegyel ? Mért nem ül ott már a helyén Polonyi s véle az erény ? Mért ez a nagy felfordulás ? Exlexes alkotmánydúlás ? Csak menjen el az a ravasz ? S borbélyom mindent megszavaz. Indemnitit, kiegyezést, Quotát sokat, avagy kévést - Akárkinek, csak neki nem . . . Hát menjen Bánffy ? Óh igen! Korona s többség már belássa, Hogy borbélyom megnyugtatása Elvégre fontosabb dolog, Mint holmi elv és holmi jog. El Bánffy főminiszter, ell Borbélyom aztán leszerel S nem obstruál egy darabig S az alkotmány ép marad igy. S ránk boldog uj év így derül: Az exlex sutba így kerül. De haj, ha Bánffy nem megyen Hát boldog új év hogy legyen? Koboz.