Pesti Hírlap, 1899. május (21. évfolyam, 120-149. szám)

1899-05-01 / 120. szám

1899. május 1. PESTI HÍRLAP 3 A másik, ami szinte csodálkozással tölt el, tű az, hogy van itt egy társaság, amely nagy siker­rel működik s amelynek nincsen adóssága; nos, ezen dolog egyike sem magyar vonás (Derültség.), és ez a társaság, amely pedig első­sorban magyar, ebben a két dologban olyat mutat föl, ami nem ma­gyar tulajdonság. Igen szívesen jöttem el ide és nem azért — ebben tisztelt barátomnak igaza van — hogy önök­nek hízelegjek és szépelegjek, s mintha ezzel azt akarnám mutatni, hogy — ami magamra nézve saj­nálatos — két hónap óta abban az állásban vagyok, amelyben önökre vagyok szorulva és azért jövök, hogy önöknek a kegyét keressem. Nem. Aki közpá­lyámat figyelemmel kisérte, tudja, hogy én egyet val­lottam mindig és ez az, hogy a szellemi munka emeli föl az embert legjobban és munka nélkül én hasz­nos embert nem ismerek, hasznos polgárát az or­szágnak elképzelni nem tudom. (Élénk tetszés és él­jenzés.) És az a szellemi munka, amelyet önök tel­jesítenek, egyike a legnehezebbeknek, egyike a leg­­magasztosabbaknak. (Élénk éljenzés.) A legnagyobb önfeláldozás kell hozzá, ezt a munkát végezni, ahol, ha minden meg is van, egy nincs meg: a nyugalom és az idő. Olyan zsurnalisz­tát én még nem ismertem, akinek ideje lett volna. (Derültség.) És ez egyike azoknak a sok dolgoknak, amelyek engemet is önökhöz vonzanak és önökhöz kötnek, mert én is, fájdalom, azok közé tartozom, akiknek talán sok egyebe sincs, de egy bizonyos időm, az nincs. (Élénk derültség.) De ide vezetett az, hogy nagy tisztelője vol­tam mindig és vagyok ma is a sajtónak és különö­sen a magyar sajtónak, amelynek nagy hivatásától és nagy missziójától már gyermekkorom óta át vol­tam hatva. Mutattam e tiszteletet akkor is, amikor nem voltam hatalmon, amikor nem volt szükségem arra, hogy támogassanak (igaz, ügy van!), vagy nem volt szükségem arra, hogy engem épen nem vagy ke­­vésbbé támadjanak. (ügy van !) És ha erre azután önök is azt mondják, és igen örülök, hogy azt mond­ják és bizonyítják, hogy úgy van, ezért én önöknek nagy köszönettel tartozom. (Éljenzés.) De egyet nem tudnak és ezt most megmondom. (Halljuk ! Halljuk !) stevelálom magamat. Az első polgári foglalko­zás, az első professzió, amelybe én belementem, a szerkesztőség. (Derültség. Halljuk ! Halljuk !) Kora ifjúságomban — egy emléket idézek csak föl magamban, de nekem kedves ez az emlék — ambicionáltam, hogy abban a gimnáziumban, amelyben tanulmányaimat végeztem — talán t. ba­rátom, Rákosi Jenő, is emlékszik még rá — ön­képzőkör alakuljon és az lapot adjon ki; s azután igen megtisztelve éreztem magamat, amikor annak szerkesztőjévé engem választottak. (Derültség. Éljen­zés.) Ez volt ambíciómnak legfőbb tárgya, és mi­csoda önérzettel, és minő méltóságteljesen viseltem a tisztet ! (Derültség.) Akkor 16 éves voltam és azt a lapot »Bimbó­­füzér«-nek hívták. (Zajos derültség és tetszés.) Ez volt első szellemi szárnypróbálgatásom. Azokból a bimbókból, amelyeket akkor egy­máshoz fűztem, bizony kevés rózsa fakadt; gyü­mölcs még kevesebb érlelődött a virágból; de azért édes az emlékezés reá és belőlem soha semmi sem fogja elenyészteni annak emlékét, milyen büszke voltam arra, amikor az első novellát megittam. (De­rültség. Tetszés.) Ma komolyabb dolgokkal foglalkozom (Halljuk!), és hogy én legyek az egyedüli politikus ebben a tár­saságban (Derültség. Tetszés.), hát én politikát is akarok csinálni. (Halljuk 1) Talán megengedik, nem tartozom a disciplina alá, és így nem félek t. bará­tom zsarnoki tekintetétől (Derültség), mert nem vét­hetek az alapszabály ellen, ha politikával foglal­kozom is , de nagyon rövid leszek. (Halljuk 1 Halljuk 1) Nagyon jól tudom, hogy mindenkinek, aki egy ország ügyeit vezeti, a sajtóra, ennek lelkesítő ere­jére szüksége van, de senkinek talán annyira, mint a magyar államférfiúnak azon nagy nemzeti érdekek védelmezése, fejlesztése és érvényesítése szempontjá­ból, amelyek gondjaira vannak bízva.­­Igaz 1 ügy van !) És szükségünk van nem csak a támogató sajtóra, hanem — és talán még inkább — a kritizáló saj­tóra. Tessék nekem elhinni, mi, akik önök előtt csak »becses anyag« vagyunk (Derültség), akiket önök ke­zelnek, — én is ezek közé tartozom, —­ nem félünk attól, akármilyen erős, akármilyen szigorú ítéletet ol­vasunk , csak egy bánt és ez azután repulzív erővel is bír, nem csak psychikailag nem kellemes, de ma­gára az ügyre, amelynek gondozása forog szóban, is ártalmas, és ez az , ha nem igazságos, ha nem objektív az az ítélet. De én a magyar sajtó kiváló jellemvonásának tartom azt, hogy keresi, védi, támo­gatja és őrzi az igazságot és ezért biztató rám nézve az önök kegyes és szíves fogadása. (Éljenzés.) Én el vagyok határozva a magam útján menni; kitűztem a célt, amely felé indultam, kitűztem az irányt, megjelöltem nagyjában az eszközöket; ezek­ről nem mondok le. Lesz-e siker, az Isten kezében van. Én Horatius-szal tartok: »Tedd meg kötelessége­det , többet ne tégy! A többit tegyék meg az iste­nek !« (Élénk tetszés.) És ha sikerül, amire becsü­lettel törekszem, hogy amint Cicero egy levelében írta: »virtute duce comite fortuna« megállhassam helyemet, ezen küzdjek és ha isten sikerre vezet, boldog leszek és becsületes törekvésemben mindig örülni fogok és bátorítani és erősíteni fog, ha az önök támogatását megnyerem. (Élénk tetszés, éljenzés és taps.) Önökre, a magyar sajtóra és a magyar sajtónak ezen virágzó egyesületére és ennek kicsúcsosodásában a magyar sajtó Nesztorára, ezen egyesület elnökére, Fálk Mik­sára, emelem poharamat. (Hosszas, élénk tetszés, él­jenzés és taps.) Neményi Ambrus Hegedűs Sándor miniszterre mondott felköszöntőt. Hegedűs Sándor kereskedelmi miniszter: T. uraim! (Halljuk !) Azon kedves és hízelgő beszéd után, amelyet rám köszöntött igen tisztelt barátom, Neményi, azt hiszem, legjobb volna hallgatnom (Hall­juk !), mert minden körülmények között a várakozá­son alul fogok maradni, de vannak érzelmek, ame­lyeket elfojtani nem lehet és amelyeknek, ha az em­ber kifejezést nem ad, rosszul érzi magát. Ilyen ér­zelem különösen kettő van: komoly embereknél a hála és igaz érzésű embereknél a szeretet. Minden szerénységet leketévé, én mind a ket­tőnek akarom magamat bemutatni. (Éljenzés.) Első­sorban hálámnak adok mélyen érzett kifejezést azért a támogatásért, azért a valóban testvéri szeretetért, amelylyel ez alkalommal is kitüntetni méltóztatnak; de másfelől szeretetemnek akarok kifejezést adni, még­pedig abban a minőségemben, amelyben ma itt vagyok. — Én itt — bocsánatot kérek Neményi J. barátomtól — nem kereskelmi miniszter vagyok, ha­nem a hírlapírók nyugdíjintézetének alelnöke. (Lel­kes éljenzés.) És ne méltóztassanak azt hinni, hogy én itt valami rangsorozatot akarok csinálni, de a rangomnak megfelelő helyet el kell foglalnom, a ran­gomból folyó nem csak jogot, de kötelességet is gya­korolnom kell és ezt nem engedem oda senkinek: házigazda vagyok és így a vendégeket akarom felkö­­szönteni. (Elénk tetszés.) Vendégünk a hírlapírók nyugdíjintézetének két testvér-egyesülete, az »Otthon« és a »Budapesti Újságírók Egyesülete.« Azt a testvéri szeretetet és egyetértést, amely az egyének közt megvolt mindig, de amely az egyletek között is most fokozottabb mértékben van meg, mint volt előbb, ezt a testvéries egyetértést, amely előmozdítja valamennyi egyesület­nek eresböd­ését, jó hírnevét, gyarapodását, az egye­sületek első­sorban elnökeiknek köszönhetik. (Éljen­zés.) Már most természetes, hogy én, mint a nyug­díjintézet alelnöke, csak nem­ követhetem el azt a hi­­zaigest Falk Miksa igen tisztelt elnökünkkel szem­ben . . . Falle Miksa : Miért ne ? (Zajos derültség.) Hegedűs Sándor: Mert tőle hallottam azt az anekdotát, mikor egy közös barátunknak — szegény meghalt már — egyik deputáció a másik után gra­tulált valamihez, s az egyiknek végre azt mondotta a szónoka: »Már bocsánatot kérünk, tudjuk, hogy szerénységét sérti, ha még további dicséretekkel hal­mozzuk el . . .« félbeszakította és azt mondta : »Folytassa csak! Nem képzeli, hogy mennyit bírok el!« (Derültség.) Hát én azt jól tudom, hogy Falk Miksa sok munkát bír el, de sok dicséretet is. Miért ? Mert a munkájában van a dicsősége és igy ez kifejezi maga magát és avatatlan szónokra nem szorul. (Élénk tetszés ,és éljenzés.) Én tehát, mint házigazda, az ő érdemeinek fölsorolását mellőzve, s jó kivánataimat csatolva azok­hoz az ékes szavakhoz, amelyek az ő éltetésével végződtek, vendégegyleteink elnökeihez fordulok s azon két egyesületi elnököt, akiket szerencsénk van körünkben tisztelhetni, köszöntöm fel, (Élénk éljenzés.) kívánva, hogy érdemeiknél és szeretetüknél fogva mindig részesüljenek abban, amit megérdemelnek, mert ha ebben mindig részesülni fognak, akkor jól tudom, hogy mindig sok szeretetben és sok dicsőség­ben fognak részesülni. (Élénk tetszés és éljenzés.) Most Bakosi Jenő és Vészi József, a két újságírói egyesület elnöke szólt; ;előbbi Fáik Miksát, utóbbi a sajtó m­unkásait éltette; Heltai Ferenc újra Fálk Miksára emelte poharát, míg Rákosi Viktor ötletes felköszöntőjében Sturm Albertet éltette úgy is, mint hírlapíró-kollegát, úgy is, mint a Búd. Tud. szerkesztőjét, úgy is, mint a szünidei gyermektelep páratlanul buzgó alelnökét, úgy is, mint a bankett rendezőjét; ha ezen sokféle címek mindegyikén csak tizenöt esztendőt vesz igénybe, akkor — úgymond — Sturm Albert ennél az asztalnál fog ülni még akkor is, amikor a mi sírjainkhoz már régen az egyetemi ifjúság zarándokol ki halottak napján emlékbeszéde­ket tartani.“ (Harsogó derültség.)" Ezután a miniszterek, kiknek Fálk Miksa még egyszer köszönetet mondott megjelenésükért, lelkes éljenzés közt távoztak. A társaság pedig kitűnő­ han­gulatban még jó ideig együtt maradt. mányzati ág keretében beállott változásokat is ismer­teti s igy a helyzet színvonalán áll. A 244 oldalra terjedő tankönyvet az érdeklődők bizonyára szívesen fogadják és pedig azért is, mert világosan s könnyen érthetően íródott meg. Dr Szigethy Lehel műve Kecs­keméten a Gallia-féle könyvkereskedés bizományában kapható. IRODALOM. * (A magyar pénzügyi jog vezérfonala.) Dr Szigethy Lehel, a kecskeméti jogakadémia egyik kiváló tanára, ily cím alatt adta közre könyve máso­dik s a mai viszonyoknak megfelelő átdolgozását. A könyv a joghallgatók s az ügyvédi vizsgára ké­szülők számára való s ez idő szerint az egyetlen olyan jól megirt tankönyv, amely a pénzügyi" kor­ Műtárlat Aradon. — Saját tudósítónktól. — Arad, április 30. A Nemzeti Salon aradi műtárlata ma nyílt meg a lyceum dísztermében Arad város összes intelligen­ciájának jelenlétében. A fővárosból K. Lippich Elek mint osztálytanácsos, mint a kultuszminiszter képvise­lője, Fittler Kamill, az állami iparművészeti iskola igazgatója és számos művész utazott le Aradra a kiállításra, amelyen 260 műtárgy látható. A kiállításban sok a jó kép, de sok a selejte­sebb is. A jövőben mindenesetre erősebb mértéket kellene alkalmazni, bár az is tény, — s ez a vidéki müszlés elhanyagoltságát mutatja, — hogy épen a leggyengébb művek tetszenek leginkább a nagy­kö­zönségnek, mert ezeknek a naivitását könnyebben megérti. A nagybányai iskolát itt is kinevetik. A tárlaton szobrászaink közül Bezerédj Gyula, Szinnyey Károly és Lukács Lajos van képviselve. A festmények közül kiválnak: Vastagh György »Cigány leányai«, id. Markó Károly két olasz tájképe, Töl­gyessg Arthur tehenes képei, Tegyey Lajos »Imá«-ja de még inkább Pátlya Celesztin »Szarkája« komoly Stádium. Benes Pál szépen fejlődik, Bennfusz Ede és Jászai József két nagyobb méretű katonai képet küldött. Nagy Ignác és Kann Gyula szép gyümölcs­­csendélet képeket, Koroknyainé, Lenkémé, Egerváry- Potemkin s Katona Nándor néhány pompás stúdi­uma, Bubovics Márk finom hangulatú tájképei, Balla Ede, Koszta József, Knesch Aladár figurálta művei, Polgáry Géza nagyméretű »Szökött katonája«, Ku­ba­nyi Lajos humoros »Protekciója«, Konek Ida, Pauli Erik, Sikorszki-Zsolnai Julia, Telkesi Valér, Strobl Zsófia, Klammer Mariska virágképei,­­ Szegfy Erzsébet finom pasztelje, Glatz Oszkár, Grü­nwald Béla, Baditz Ottó, Szikszay Ferenc, Kézdi-Kovács László, Edvi-Ilés Aladár, Nyilasy Sándor, Hendrik Oszkár, Markó Ernő, Purge Gergely, Szalay Károly, Istvánffy Gyula, Zilzer Antal és Keleti Gábor tájké­pei szembetűnő haladást árulnak el. Balla Frigyes, Kegyes József és Sándor Béla művei itt tetszenek. Feltűnnek még Faragó Józsefnek és az elhunyt Jankó Jánosnak karrikatúrái. Az elhunyt Koroknyai Ottó és Karvaly Mór nevét is viszontlátjuk még egy­­egy jobb vásznon. A kiállítás ünnepélyes megnyitása délután 6 órakor volt. Salacz Gyula polgármester üdvözölte a kultuszminiszter képviselőjét, mire K. Lippich Elek mint osztálytanácsos tolmácsolta a miniszter üdvözle­tét Arad városának. Hock János tartott ezután beszédet. »A mű­szerető és műértő ember, úgymond, úgy érzi magát, mint egy sas, amely fölszáll a magasba és ott élvezi a tisztaságot és onnan néz le a porban vergődő em­beriségre, amely le van kötve a földi anyaghoz, s nem emelkedhető föl a csodás magasba, nem üdül­het föl a szabadság tiszta napfényében. De azért adott az Isten az emberi léleknek szárnyakat, hogy ne legyen a földi röghöz kötve, hogy két szárnyán fölszálhasson az eszményi magasba, — s ez a két szárny: a vallás és a művészet.« Azután igen lelke­sen a haza szeretetére buzdította a közönséget. A haza szeretete, — úgymond, —­ nem csupán sza­vakból áll, hanem a hazafias kötelességek gyakorlá­sából. Arad falai közül indult először útra Munkácsy Mihály, ki tudja, hány nagy tehetség szenved, akik ugyancsak nag­gyá lehetnének a lelkes műpártolás mellett! Ajánlja tehát a műpártolást, mint a legszebb hazafias kötelességek egyikét. Ezután a kiállítás helyiségeiben eloszlott a kö­zönség; ott volt Fábián László főispán, Institorisz Kálmán városi főjegyző, Varjassy Árpád tanfelügyelő, a Kölcsey-egylet elnöke, Csák Cirjék minorita rend­főnök, Lukácsy Lajos, az Amateur-klub elnöke, Otrubay törvényszéki elnök, stb. és az aradi hölgy­világ számos tagja is. Este társas vacsora volt a­­Fehér kereszt­ben.

Next