Pesti Hírlap, 1899. május (21. évfolyam, 120-149. szám)
1899-05-01 / 120. szám
1899. május 1. PESTI HÍRLAP 3 A másik, ami szinte csodálkozással tölt el, tű az, hogy van itt egy társaság, amely nagy sikerrel működik s amelynek nincsen adóssága; nos, ezen dolog egyike sem magyar vonás (Derültség.), és ez a társaság, amely pedig elsősorban magyar, ebben a két dologban olyat mutat föl, ami nem magyar tulajdonság. Igen szívesen jöttem el ide és nem azért — ebben tisztelt barátomnak igaza van — hogy önöknek hízelegjek és szépelegjek, s mintha ezzel azt akarnám mutatni, hogy — ami magamra nézve sajnálatos — két hónap óta abban az állásban vagyok, amelyben önökre vagyok szorulva és azért jövök, hogy önöknek a kegyét keressem. Nem. Aki közpályámat figyelemmel kisérte, tudja, hogy én egyet vallottam mindig és ez az, hogy a szellemi munka emeli föl az embert legjobban és munka nélkül én hasznos embert nem ismerek, hasznos polgárát az országnak elképzelni nem tudom. (Élénk tetszés és éljenzés.) És az a szellemi munka, amelyet önök teljesítenek, egyike a legnehezebbeknek, egyike a legmagasztosabbaknak. (Élénk éljenzés.) A legnagyobb önfeláldozás kell hozzá, ezt a munkát végezni, ahol, ha minden meg is van, egy nincs meg: a nyugalom és az idő. Olyan zsurnalisztát én még nem ismertem, akinek ideje lett volna. (Derültség.) És ez egyike azoknak a sok dolgoknak, amelyek engemet is önökhöz vonzanak és önökhöz kötnek, mert én is, fájdalom, azok közé tartozom, akiknek talán sok egyebe sincs, de egy bizonyos időm, az nincs. (Élénk derültség.) De ide vezetett az, hogy nagy tisztelője voltam mindig és vagyok ma is a sajtónak és különösen a magyar sajtónak, amelynek nagy hivatásától és nagy missziójától már gyermekkorom óta át voltam hatva. Mutattam e tiszteletet akkor is, amikor nem voltam hatalmon, amikor nem volt szükségem arra, hogy támogassanak (igaz, ügy van!), vagy nem volt szükségem arra, hogy engem épen nem vagy kevésbbé támadjanak. (ügy van !) És ha erre azután önök is azt mondják, és igen örülök, hogy azt mondják és bizonyítják, hogy úgy van, ezért én önöknek nagy köszönettel tartozom. (Éljenzés.) De egyet nem tudnak és ezt most megmondom. (Halljuk ! Halljuk !) stevelálom magamat. Az első polgári foglalkozás, az első professzió, amelybe én belementem, a szerkesztőség. (Derültség. Halljuk ! Halljuk !) Kora ifjúságomban — egy emléket idézek csak föl magamban, de nekem kedves ez az emlék — ambicionáltam, hogy abban a gimnáziumban, amelyben tanulmányaimat végeztem — talán t. barátom, Rákosi Jenő, is emlékszik még rá — önképzőkör alakuljon és az lapot adjon ki; s azután igen megtisztelve éreztem magamat, amikor annak szerkesztőjévé engem választottak. (Derültség. Éljenzés.) Ez volt ambíciómnak legfőbb tárgya, és micsoda önérzettel, és minő méltóságteljesen viseltem a tisztet ! (Derültség.) Akkor 16 éves voltam és azt a lapot »Bimbófüzér«-nek hívták. (Zajos derültség és tetszés.) Ez volt első szellemi szárnypróbálgatásom. Azokból a bimbókból, amelyeket akkor egymáshoz fűztem, bizony kevés rózsa fakadt; gyümölcs még kevesebb érlelődött a virágból; de azért édes az emlékezés reá és belőlem soha semmi sem fogja elenyészteni annak emlékét, milyen büszke voltam arra, amikor az első novellát megittam. (Derültség. Tetszés.) Ma komolyabb dolgokkal foglalkozom (Halljuk!), és hogy én legyek az egyedüli politikus ebben a társaságban (Derültség. Tetszés.), hát én politikát is akarok csinálni. (Halljuk 1) Talán megengedik, nem tartozom a disciplina alá, és így nem félek t. barátom zsarnoki tekintetétől (Derültség), mert nem véthetek az alapszabály ellen, ha politikával foglalkozom is , de nagyon rövid leszek. (Halljuk 1 Halljuk 1) Nagyon jól tudom, hogy mindenkinek, aki egy ország ügyeit vezeti, a sajtóra, ennek lelkesítő erejére szüksége van, de senkinek talán annyira, mint a magyar államférfiúnak azon nagy nemzeti érdekek védelmezése, fejlesztése és érvényesítése szempontjából, amelyek gondjaira vannak bízva.Igaz 1 ügy van !) És szükségünk van nem csak a támogató sajtóra, hanem — és talán még inkább — a kritizáló sajtóra. Tessék nekem elhinni, mi, akik önök előtt csak »becses anyag« vagyunk (Derültség), akiket önök kezelnek, — én is ezek közé tartozom, — nem félünk attól, akármilyen erős, akármilyen szigorú ítéletet olvasunk , csak egy bánt és ez azután repulzív erővel is bír, nem csak psychikailag nem kellemes, de magára az ügyre, amelynek gondozása forog szóban, is ártalmas, és ez az , ha nem igazságos, ha nem objektív az az ítélet. De én a magyar sajtó kiváló jellemvonásának tartom azt, hogy keresi, védi, támogatja és őrzi az igazságot és ezért biztató rám nézve az önök kegyes és szíves fogadása. (Éljenzés.) Én el vagyok határozva a magam útján menni; kitűztem a célt, amely felé indultam, kitűztem az irányt, megjelöltem nagyjában az eszközöket; ezekről nem mondok le. Lesz-e siker, az Isten kezében van. Én Horatius-szal tartok: »Tedd meg kötelességedet , többet ne tégy! A többit tegyék meg az istenek !« (Élénk tetszés.) És ha sikerül, amire becsülettel törekszem, hogy amint Cicero egy levelében írta: »virtute duce comite fortuna« megállhassam helyemet, ezen küzdjek és ha isten sikerre vezet, boldog leszek és becsületes törekvésemben mindig örülni fogok és bátorítani és erősíteni fog, ha az önök támogatását megnyerem. (Élénk tetszés, éljenzés és taps.) Önökre, a magyar sajtóra és a magyar sajtónak ezen virágzó egyesületére és ennek kicsúcsosodásában a magyar sajtó Nesztorára, ezen egyesület elnökére, Fálk Miksára, emelem poharamat. (Hosszas, élénk tetszés, éljenzés és taps.) Neményi Ambrus Hegedűs Sándor miniszterre mondott felköszöntőt. Hegedűs Sándor kereskedelmi miniszter: T. uraim! (Halljuk !) Azon kedves és hízelgő beszéd után, amelyet rám köszöntött igen tisztelt barátom, Neményi, azt hiszem, legjobb volna hallgatnom (Halljuk !), mert minden körülmények között a várakozáson alul fogok maradni, de vannak érzelmek, amelyeket elfojtani nem lehet és amelyeknek, ha az ember kifejezést nem ad, rosszul érzi magát. Ilyen érzelem különösen kettő van: komoly embereknél a hála és igaz érzésű embereknél a szeretet. Minden szerénységet leketévé, én mind a kettőnek akarom magamat bemutatni. (Éljenzés.) Elsősorban hálámnak adok mélyen érzett kifejezést azért a támogatásért, azért a valóban testvéri szeretetért, amelylyel ez alkalommal is kitüntetni méltóztatnak; de másfelől szeretetemnek akarok kifejezést adni, mégpedig abban a minőségemben, amelyben ma itt vagyok. — Én itt — bocsánatot kérek Neményi J. barátomtól — nem kereskelmi miniszter vagyok, hanem a hírlapírók nyugdíjintézetének alelnöke. (Lelkes éljenzés.) És ne méltóztassanak azt hinni, hogy én itt valami rangsorozatot akarok csinálni, de a rangomnak megfelelő helyet el kell foglalnom, a rangomból folyó nem csak jogot, de kötelességet is gyakorolnom kell és ezt nem engedem oda senkinek: házigazda vagyok és így a vendégeket akarom felköszönteni. (Elénk tetszés.) Vendégünk a hírlapírók nyugdíjintézetének két testvér-egyesülete, az »Otthon« és a »Budapesti Újságírók Egyesülete.« Azt a testvéri szeretetet és egyetértést, amely az egyének közt megvolt mindig, de amely az egyletek között is most fokozottabb mértékben van meg, mint volt előbb, ezt a testvéries egyetértést, amely előmozdítja valamennyi egyesületnek eresbödését, jó hírnevét, gyarapodását, az egyesületek elsősorban elnökeiknek köszönhetik. (Éljenzés.) Már most természetes, hogy én, mint a nyugdíjintézet alelnöke, csak nem követhetem el azt a hizaigest Falk Miksa igen tisztelt elnökünkkel szemben . . . Falle Miksa : Miért ne ? (Zajos derültség.) Hegedűs Sándor: Mert tőle hallottam azt az anekdotát, mikor egy közös barátunknak — szegény meghalt már — egyik deputáció a másik után gratulált valamihez, s az egyiknek végre azt mondotta a szónoka: »Már bocsánatot kérünk, tudjuk, hogy szerénységét sérti, ha még további dicséretekkel halmozzuk el . . .« félbeszakította és azt mondta : »Folytassa csak! Nem képzeli, hogy mennyit bírok el!« (Derültség.) Hát én azt jól tudom, hogy Falk Miksa sok munkát bír el, de sok dicséretet is. Miért ? Mert a munkájában van a dicsősége és igy ez kifejezi maga magát és avatatlan szónokra nem szorul. (Élénk tetszés ,és éljenzés.) Én tehát, mint házigazda, az ő érdemeinek fölsorolását mellőzve, s jó kivánataimat csatolva azokhoz az ékes szavakhoz, amelyek az ő éltetésével végződtek, vendégegyleteink elnökeihez fordulok s azon két egyesületi elnököt, akiket szerencsénk van körünkben tisztelhetni, köszöntöm fel, (Élénk éljenzés.) kívánva, hogy érdemeiknél és szeretetüknél fogva mindig részesüljenek abban, amit megérdemelnek, mert ha ebben mindig részesülni fognak, akkor jól tudom, hogy mindig sok szeretetben és sok dicsőségben fognak részesülni. (Élénk tetszés és éljenzés.) Most Bakosi Jenő és Vészi József, a két újságírói egyesület elnöke szólt; ;előbbi Fáik Miksát, utóbbi a sajtó munkásait éltette; Heltai Ferenc újra Fálk Miksára emelte poharát, míg Rákosi Viktor ötletes felköszöntőjében Sturm Albertet éltette úgy is, mint hírlapíró-kollegát, úgy is, mint a Búd. Tud. szerkesztőjét, úgy is, mint a szünidei gyermektelep páratlanul buzgó alelnökét, úgy is, mint a bankett rendezőjét; ha ezen sokféle címek mindegyikén csak tizenöt esztendőt vesz igénybe, akkor — úgymond — Sturm Albert ennél az asztalnál fog ülni még akkor is, amikor a mi sírjainkhoz már régen az egyetemi ifjúság zarándokol ki halottak napján emlékbeszédeket tartani.“ (Harsogó derültség.)" Ezután a miniszterek, kiknek Fálk Miksa még egyszer köszönetet mondott megjelenésükért, lelkes éljenzés közt távoztak. A társaság pedig kitűnő hangulatban még jó ideig együtt maradt. mányzati ág keretében beállott változásokat is ismerteti s igy a helyzet színvonalán áll. A 244 oldalra terjedő tankönyvet az érdeklődők bizonyára szívesen fogadják és pedig azért is, mert világosan s könnyen érthetően íródott meg. Dr Szigethy Lehel műve Kecskeméten a Gallia-féle könyvkereskedés bizományában kapható. IRODALOM. * (A magyar pénzügyi jog vezérfonala.) Dr Szigethy Lehel, a kecskeméti jogakadémia egyik kiváló tanára, ily cím alatt adta közre könyve második s a mai viszonyoknak megfelelő átdolgozását. A könyv a joghallgatók s az ügyvédi vizsgára készülők számára való s ez idő szerint az egyetlen olyan jól megirt tankönyv, amely a pénzügyi" kor Műtárlat Aradon. — Saját tudósítónktól. — Arad, április 30. A Nemzeti Salon aradi műtárlata ma nyílt meg a lyceum dísztermében Arad város összes intelligenciájának jelenlétében. A fővárosból K. Lippich Elek mint osztálytanácsos, mint a kultuszminiszter képviselője, Fittler Kamill, az állami iparművészeti iskola igazgatója és számos művész utazott le Aradra a kiállításra, amelyen 260 műtárgy látható. A kiállításban sok a jó kép, de sok a selejtesebb is. A jövőben mindenesetre erősebb mértéket kellene alkalmazni, bár az is tény, — s ez a vidéki müszlés elhanyagoltságát mutatja, — hogy épen a leggyengébb művek tetszenek leginkább a nagyközönségnek, mert ezeknek a naivitását könnyebben megérti. A nagybányai iskolát itt is kinevetik. A tárlaton szobrászaink közül Bezerédj Gyula, Szinnyey Károly és Lukács Lajos van képviselve. A festmények közül kiválnak: Vastagh György »Cigány leányai«, id. Markó Károly két olasz tájképe, Tölgyessg Arthur tehenes képei, Tegyey Lajos »Imá«-ja de még inkább Pátlya Celesztin »Szarkája« komoly Stádium. Benes Pál szépen fejlődik, Bennfusz Ede és Jászai József két nagyobb méretű katonai képet küldött. Nagy Ignác és Kann Gyula szép gyümölcscsendélet képeket, Koroknyainé, Lenkémé, Egerváry- Potemkin s Katona Nándor néhány pompás stúdiuma, Bubovics Márk finom hangulatú tájképei, Balla Ede, Koszta József, Knesch Aladár figurálta művei, Polgáry Géza nagyméretű »Szökött katonája«, Kubanyi Lajos humoros »Protekciója«, Konek Ida, Pauli Erik, Sikorszki-Zsolnai Julia, Telkesi Valér, Strobl Zsófia, Klammer Mariska virágképei, Szegfy Erzsébet finom pasztelje, Glatz Oszkár, Grünwald Béla, Baditz Ottó, Szikszay Ferenc, Kézdi-Kovács László, Edvi-Ilés Aladár, Nyilasy Sándor, Hendrik Oszkár, Markó Ernő, Purge Gergely, Szalay Károly, Istvánffy Gyula, Zilzer Antal és Keleti Gábor tájképei szembetűnő haladást árulnak el. Balla Frigyes, Kegyes József és Sándor Béla művei itt tetszenek. Feltűnnek még Faragó Józsefnek és az elhunyt Jankó Jánosnak karrikatúrái. Az elhunyt Koroknyai Ottó és Karvaly Mór nevét is viszontlátjuk még egyegy jobb vásznon. A kiállítás ünnepélyes megnyitása délután 6 órakor volt. Salacz Gyula polgármester üdvözölte a kultuszminiszter képviselőjét, mire K. Lippich Elek mint osztálytanácsos tolmácsolta a miniszter üdvözletét Arad városának. Hock János tartott ezután beszédet. »A műszerető és műértő ember, úgymond, úgy érzi magát, mint egy sas, amely fölszáll a magasba és ott élvezi a tisztaságot és onnan néz le a porban vergődő emberiségre, amely le van kötve a földi anyaghoz, s nem emelkedhető föl a csodás magasba, nem üdülhet föl a szabadság tiszta napfényében. De azért adott az Isten az emberi léleknek szárnyakat, hogy ne legyen a földi röghöz kötve, hogy két szárnyán fölszálhasson az eszményi magasba, — s ez a két szárny: a vallás és a művészet.« Azután igen lelkesen a haza szeretetére buzdította a közönséget. A haza szeretete, — úgymond, — nem csupán szavakból áll, hanem a hazafias kötelességek gyakorlásából. Arad falai közül indult először útra Munkácsy Mihály, ki tudja, hány nagy tehetség szenved, akik ugyancsak naggyá lehetnének a lelkes műpártolás mellett! Ajánlja tehát a műpártolást, mint a legszebb hazafias kötelességek egyikét. Ezután a kiállítás helyiségeiben eloszlott a közönség; ott volt Fábián László főispán, Institorisz Kálmán városi főjegyző, Varjassy Árpád tanfelügyelő, a Kölcsey-egylet elnöke, Csák Cirjék minorita rendfőnök, Lukácsy Lajos, az Amateur-klub elnöke, Otrubay törvényszéki elnök, stb. és az aradi hölgyvilág számos tagja is. Este társas vacsora volt aFehér keresztben.