Pesti Hírlap, 1899. augusztus (21. évfolyam, 211-241. szám)

1899-08-01 / 211. szám

Budapest, 1899. XXI. évf. 211 (6811.) szám. Kedd, augusztus 1.­­ ....­................ «» ' ' ' ■ ........................ ................................................. ....»■■mm....................................... .............. . .­­. .. Előfizetési árak: Szerkesztőség:: Egész évre .. 14 írt­­ kr. " Budapest,­­ráci-körut 78. _ nm m 1* emölet( Félévrej . . .­­ / » ~ «* f|| pj hová a lap szellemi részét hová az előfizetések és a lap Megjelenik minden nap, ünnep • ) szétküldésére vonatkozó fel-f és vasárnap után­­a szólalások intézendők. Egy úr. (d r.) Nem tudom, hol volt, mikor Petőfi, az a paraszt mészáros­ fia, meghalt a hazáért. Nem tudom, hol lesz, mikor ez a mi drága proletárunk még egyre ragyog az égen, egy el­­olthatatlan csillagláng. De vasárnap ott volt Segesvárt, a terített fehér asztalnál (bankett előtt nem említi az ünnepi referáda) és beszélt harminckilencezer holdja teljes önérzetével. Nem sejtik, kiről van szó ? Ki­­ más be­szélhet Magyarországon annyira eltelten első személyben, mint ő? Kinek az ajkán csügg a nemzet, ha fekete selyem sapkája alatt gőgö­sen megvonul ? Beszédet mond: szenzáció. Nem mond beszédet: szenzáció. Egy úr, akinek a legtöbb holdja van az édes anyaföldből s akiből, hogy mi lenne, ha a holdak megindul­nának a lába alól, én bizony nem mondha­tom meg. Tehát egy úr, földesúr, röviden mondva gróf Károlyi István úr is ott volt a Petőfi-ban­­ketten Segesvárt. Sok ezer ember szíve égett ott tiszta lelkesedésben s ahány ember, mind egyetlen érzésben és gondolatban egyesült, Pe­tőfi Sándort ünnepelték. Ez az úr azonban a holdjai számára gondolt s szíve, elméje nem olvadhatott egybe a plebejus nagy tömegével. Még három perccel előbb a képviselőház al­­elnöke mondhatta, hogy diszharmónia meg nem zavarta a szép ünnepet. Három perccel később fölállt egy úr és politizálni kezdett. A Petőfi-ünnepen politizálni. Egy ünne­pen, ahol egy érzéssel térdreborul a kuruc a labanccal, mert a poéta egyaránt mindenkié. Egy ünnepen, ahol magyarok volnának mind­annyian és semmi egyebek. Se kormánypártiak, se függetlenségiek, se szászok, se zsidók. Egy ünnepen, ahol a haza egyeteme hódol meg a magyar lángésznek, annak a dalnoknak, aki esz­ményéül nem ismert se kötelező polgári házas­ságot, se külön vámterületet, akinek a quptáról való nézetei teljesen ismeretlenek, valamint nem lehessen tudni, mint vélekedik a kúriai bírás­kodásról, meg az ischli klauzuláról. Aki ha élne, valószínűleg nagyon megbecsülné a mai kor­mányt, de mivel nem él, megelégszik Zsi­linszky Mihályival is. És egy úr, eltelve a maga pozíciójától, azt hiszi, hogy az ilyen ünnepen előállhat az ő politikai nézeteivel. Beszél Ischl­ klauzuláról és árulónak tesz meg mindenkit, aki isten kalapjának a bokrétájához nyúl. Ez az új oligarcha. Ha politizálni akar, van elég malom a latifundiumán, menjen valamelyik alá. Ez az úr képviselő. Ha az ischli klauzulá­ról nézete van, mondja el ott, ahol mindenki­nek lehet nézete és minden nézetnek lehet ellentmondani. De ez az úr Segesváron politizál, fehér asztal mellett, úri társaságban, mely mindenkit az udvariasságtól kötve, ellenmondás nélkül vé­gighallgat. Az ilyen társaságban aztán nem is szoktak olyakat mondani, ami ellenmondásra találhatna. A társaságot egyesítő momentumot tartja ott mindenki szem előtt, nem az elválasz­­tókat. Ott távollevőkről sem szoktak sokat be­szélni, jelenlevőkről meg kevésbbé. Már­pedig szép számmal voltak ott emberek, akik mikor Petőfi tiszteletére indultak, nem igen látták inkompatí­bilisnak az ő politikai meggyőződésüket. Leáru­­lózásra sem igen számítottak, Károlyi Istvánnal sem igen gondoltak. Volt-e joguk odamenni ? Volt. Lehetett-e akkor joga annak az úrnak ottan politizálni ? Nem. És megtette. Nehogy félreértsenek. Nem annak az úrnak a politikai speechét tartom oly jelentősnek, sem a hatását oly emlékezetesnek, hogy szóvá tenném ezen a legkomolyabb kér­­­déseknek szentelt helyen. Nagy politikai harcok­'­ ban az ő szava nem szokott döntő lenni, mon-' danivalója nem szokott izgalmat kelteni. Ez az úr egyszerűen tapintatlan volt és a jóízlésűek­ előtt nevetségessé vált. Az ő lesújtó ítéletét könnyen bírja el akárki, még ha igazságos is.. Mert Károlyi István gróf a szó szoros értelmé­ben isten kegyelméből való politikus. De komoly és jelentős dolognak tartom, hogy amikor Magyarország egész intelligenciája verődik össze egy helyen, kimagaslik közöttük a holdak ura. Igen, abban a társaságban nem volt egyetlen ember, aki nem röstelte volna a ne­mes gróf tapintatlanságát. De helyeseltek és él­jeneztek vagy magukban hallgattak. Udvarias­ságból? Tapintatosságból? Ha magát a helyet és az alkalmat nézem, igennel felelek. De h­a általánosságban nézem ennek az úrnak a hely­zetét a mi világunkban, akkor rázom a feje­met; nem, nem, ez a demokrata intelligencia hasravágódik a holdak előtt. Ez pedig nagy mentsége az oligarcha el­­teltségének. Mert igazán sok volna tőle köve­telni, feledkezzék meg rangjáról és vagyonáról, mikor a demokrata polgártársak nem feledkez­nek meg róla. Mikor a jelszó ez: egyenlők va­gyunk valamennyien, de Károlyi Istvánnak van a legtöbb holdja. Mikor a vagyon, amely köze­ Rossz szellem. — A Testi Hírlap eredeti tárcája. —• Bandi, mikor a most elmondandó mese­­szerű történet keretén belül szerepelt, már el­múlt nyolc esztendős s a harmadik elemi osz­tályt is elvégezte. A bizonyitvány odahaza nem keltett zajos elragadtatást s Bandi nem túlságo­san élvezte ama kedvezményeket, amelyek a jó bizonyitványu gyermekeknek a vakáció ideje alatt ki szoktak járni. Az a reménye, hogy a toronyba följárhat s a harangozónak segíthet, épen úgy nem tel­jesült, mint ama vágya, hogy a környéken verklikoncerteket rendezhessen s hogy a befolyó krajcárokat a szomszédos szatócsnál különböző cukrokért cserébe adja. Eme kivánt kelleme­tességek helyett olykor-olykor az írásban s a számolásban kellett gyakorolnia magát. Az­az tulajdonképen csak kellett volna, mert mikor az ideje elérkezett, sem tintát, sem tollat, sem papirost nem lehetett találni. Hogy mindezek a tárgyak hova tűntek, azt soha­sem tudtam meg s talán sohasem is jövök rá. A vakáció ez ideje alatt majdnem meg­foghatatlan s mindenesetre rejtélyes dolgok ad­ták elő magukat, amik az egész családot izga­tottságban tartották. Az első eset egy hétfői napon történt, amikor cseresnyés rétes volt ebédre. A rétesből kilenc nagy darab megma­radt s a pohárszék alsó­ részébe került, hogy a vacsora idejéig ott húzza meg magát. Aznap délután az ebédlőben senki sem fordult meg, a kilenc darab rétes mindazonáltal eltűnt. Majd­nem azt a kifejezést használtam, hogy nyom­­talanul eltűnt, ami azonban nem lett volna helyes, mert a rétes alján meghúzódó törött cukor emberi ujjak nyomait mutatta. A feleségem a rétesek eltűnése után val­latást rendezett. Megkérdezett engem, megkér­dezte a szakácsáét, meg a szobaleányt és vé­gül a Bandit is. A válasz minden egyes eset­ben megdöbbenésből állott s mindenki kijelen­tette, hogy a rétes eltűnéséről semmit sem tud. Ily körülmények között nem kis álmélkodás történt, mert hát a kilenc darab rétest valaki­nek mégis csak el kellett lopni, még­pedig olyan valakinek, aki az ujját is szopogatta, hogy aztán a törött cukorba mártogassa. A szobaleány gúnyos vigyorgás között Bandira tett célzást, ami a fiút igen elkeserí­tette, mert, mint megjegyezte, teljesen ártatlan­nak érezte magát A szobaleány gyanúja bi­zonyára minden alapot nélkülözött s valami boszúra volt visszavezethető. Itt meg kell je­gyeznem, hogy Bandi mindekkoráig semmihez sem nyúlt s egész önérzettel hivatkozhatott arra (már t­i. kizárólagosan e szempontból), hogy tiszta­­kezű. Néhány nappal későbben ilyfajta csodá­latos és rejtélyes eset ismétlődött. Az uzsonnára kikészített dió és őszibarack befőzött az üveg­tálból, ami ezúttal a pohárszék legfelső részé­ben volt elhelyezve, a réteshez hasonlóan el­tűnt. Eltűnt pedig annak dacára, hogy Bandi az ebédlőben a pohárszékkel szemben ült és tündérmeséket olvasott. Neki a tolvajt észre kellett volna venni, de hát nem tehette, mert senki sem járt ott. Az ajtó nem nyílt ki, neszt nem hallott, amint senkit sem látott. A befőzött azonban, és ezt nem lehetett kétségbe vonni, nem volt sehol. A tál üresen állt a helyén. A vizsgálat, a kutatás ideje alatt a szoba­­leány feltűnő szemtelenséggel nevetett s oly szemérmetlenül fodrozta Bandit, hogy szinte boszantó volt. Az első percben, igaz, magam is gyanakodni kezdtem, de mikor a fiú nyíltan a szemembe nézett s »polgári becsületszavára« kijelentette, hogy a befőzöttnek színét sem látta, teljesen meggyőződtem ártatlan volta felől, amint bizonyára meggyőződött volna a legszigorúbb bíró is. Az ugyan kétségtelen, hogy a helyzet Ban­dira nézve nem volt kedvező, mert a befőzöt­­tel ő volt ott bizalmas tétatétben, ám a kutató és ítélkező bírónak sohasem szabad megfeled­kezni arról, hogy sok ártatlanul gyanúsított lélek szenvedett már azért, mert a látszat el­lene szólt. A rejtélyes lopási eset óta három egész nap múlt el, anélkül, hogy bármi feltűnő ese­mény is történt volna. Bandi nagy kitartással olvasgatta a tündérmeséket, de azért közbe­­közbe írási és számolási gyakorlatokat is vég­zett, jeléül annak, hogy törhetlen erélylyel és tiszteletreméltó kitartással igyekszik a tudomá-­ nyos ismeretek birtokába jutni. Az anyját ez a tanulás, ez a szorgalom nemcsak meghatotta, de meg is ijesztette, aminek következtében azt a kérdést vetette föl, hogy vajon a szegény nem vakul-e meg a folytonos munkától ? Igen nyugodt lélekkel és szent meggyőződéssel adtam tudtára, hogy Bandi szemeit a szorgalom sem­miféle veszélylyel sem fenyegeti, sem most, sem a jövőben, már t. i. annyira amennyire én is­ . A Pesti Hírlap mai száma 22 oldal.

Next