Pesti Hírlap, 1899. szeptember (21. évfolyam, 242-271. szám)

1899-09-01 / 242. szám

1899. September 1. PESTI HÍRLAP ___________________________3 áhítozó »menekült« radikális portentumokat, akik, mint látszik, csakugyan tótágast állnak s a tyúk­szemükkel gondolkoznak. A belga képviselőházban ma kezdték meg az uj minisiterium választó-reformjavasla­tának tár­gyalását. Sosa, persze, bizonytalan, habár a bizott­ság túlnyomó többsége elfogadását ajánlotta. A szo­cialisták, mint látszik, abból a szempontból indulnak ki, hogy ne­k egyáltalán semmiféle reform nem kell kierikál a kormány kezéből. — Már­pedig De Smet de buyer kormánya sem egyéb, habar nem ép annyira fekete mint volt Van den Pereboom mi­nisztériuma . A szocialisták. hír szerint, tehát arra törekesznek, hogy a jelenlegi törvényhozást a reform­­javaslat elfogadása előtt még föloszlásra kényszerítsék. Minthogy eb­benn a parlament kebelében bajosan eszközölhet, még a múltkorinál is nagyobb utcai tüntetéseke és forradalmi akciókra készülnek. Erre nézve a kormány már most megtette intézkedéseit és igen valóságű, hogy nem a legkíméletesebben fogja leverni a szociális forradalmár urakat, amint erre a legcsekélyebb okot szolgáltatják. A liberálisok, mint azt több jól mutatja, már fölmondták a barátságot a szocialistáinak, akiknek esetleges malmától ép úgy félnek, mnt a klerikálisok. Osromállapot Oroszországban. Az orosz hivatalos lap ostromállapot kihirdetését jelenti Orosz­ország több városára, telepítvényes vidékekre és az egész Jetath­onosiov-kerületre. Hogy minő okból, azt a siivataos lap nem jelzi. Oroszországból nehezen szivárogtatnak ki belzavarokról szóló hírek. Hónapok előtt pá külföldi lapnak azt jelentették, hogy az orosz kormány szigorú rendeletet adott az egyes kormányzóságok hatóságainak, hogy az ösz­­szes idegen illetőségű idegeneket a legszi­­gorubb­ szemmel tartsa. Különösen a német munkásokat nézik kancsal szemmel az orosz hatósági közegei. Először, mert ezeket bajosan zsarolhatják s mert a benszülött oroszok ezektől csak »rosszat« tanulóinak. Minduntalan küldenek tehát Pétervárra jelentéseket gyanús viselkedésükről. Évek előtt a zsidók­üldözéseket is azzal idézték elő a kerületi hivatalok, hogy a zsidókra rógták a nihilizmus terjesztését. Mostanában inkább a bevándorlón németek ellen fordul a gyanú, ami aligha összefüggésben nem áll a váratlanul becsapott ostromállapottal. Megyék és városok Választások az erdészeti egyesületben. Az országos erdészeti egyesület ma Pálffy Miklós herceg malackai uradalmán folytatta a Po­zsonyban tegnap megkezdett közgyűlést. A tegnapi választás eredményét ma hirdették ki. Bánffy Dezső bárót elnökké, Bedő Albertet és Horváth,­hát idon al­elnökké választották. A közgyűlés után ebéd volt; a részvevők azután külön vonaton tértek vissza Po­zsonyba, ahol este az iparkiállitást nézték meg. S már csak megszokásból élnek együtt, ismerik egymást a legapróbb részletekig s úgy élnek egymás mellett, mintha a lelkeik meg volnának hal. Mennyi csalódás, mennyi kiábrándulás ! És milyen rossz az, mikor az illúziók szerte­­foszlásával a forró szerelem kihűl! A házasság, amelyből életnek és fejlődésnek kellene szár­mazna, a lélek halálát okozza. — Igen, ha az ember fiatal korában túl­ságosan sokat ábrándozott és sokat kíván . . . — És ha az ember álmai nem valósul­nak meg ? — Akkor egyszerűen lemond róluk. — És ezzel meg van elégedve ? És boldog ? — Igen, aki praktikus ember, — az em­bernek, látja, kevéssel is be kell érnie. — Igen, — ha nem repülhet az ember, hason kell csúsznia. De én épen ezt nem aka­rom. Repülni akarok azokkal a szellemekkel, akiknek a repülése századokra hat, s nem akarok e gondolataimmal a földön csúszni. — De az élete mégsem oly boldog, mint a miénk ? — Hogy tudja? — Jobban kell tudnom, mint ahogyan ön ismerheti a házaséletet. — Tud talán valamit, ami miatt ezt a házaséletet olyan sokra lehet becsülni ? — Igen. Nyby fölkelt, s Sten arcára nézett. — Szeretném tudni, mi az ? — A gyermek. Nyby megint leült, s tovább szívta a szi­varját. — Ah, a gyermekek, azok nem is jönnek Az istállógyermekek és a zsokék körül szi­matoló tip-árusítók is ezzel biztatják kundsaft­­jaikat : — Nagyságos úr, ma este megyek Bécsbe és onnan kitűnő tipeket viszek vasárnapra Alagra. Tudniillik vasárnap Alagon is van lóver­seny. Sőt Szegeden is. Hanem a bookmakerek inkább Bécsbe mennek s velük a szenvedélyes fogadók is. Különben p­ersze inkább az alagi és szegedi lóversenyeket lehetne hirdetni németül az idegenek és a magyarok részére. De a bécsi a lovaregyleté, hát az az első, ami pedig első, az legalább is német. Különben minden budapesti versenysaison azzal végződik, hogy kiakasztják a bécsi ver­seny német hirdetését. Nem ártana ez, de a magyar olyan szenvedélyes játékos, hogy inkább németül is megtanul, csakhogy Bécsben is ve­szíthessen egy kis pénzt. Az utolsó versenynapot jelenti a bírói pá­holy mellett egy asztalra helyezett emléktárgy, aranyozott ezüst serleg ezzel a felirattal: „An­szamitásba. Ezek a porontyok len­g emberek, len­g állatok. Gondolkozni nem tudnak, s csak utánoznak mindent, mint a majmok. S mennyit lármáznak! Mindent bemocskolnak ! Irtózom a gyermeksz­obától. — Igen, mindenki csak úgy beszél ahogy tud — bocsánat! Látja, én csak magamról ítélek. Természetes, hogy a kis gyermekek néha kényelmetlenek, — de mi ez ahoz az öröm­höz képest, amelyet akkor érzünk, mikor lát­juk, hogy mily gyorsan fejlődnek testben, lélek­ben. Egész tavaszt érez az ember, mintha meg­­ijjednék. S milyen jól esik egyengetni előttük az utat, amely nekünk, akiknek nem voltak tapasztalataink, olyan göröngyös volt. S mintha új lelkiismerete születnék az embernek, ha arra gondol, hogy ezeknek az apróságoknak az egész jövője attól függ, hogy hogyan nevelik őket. S az aztán a boldogság, ha arra gondolok, hogy a gyerekeimé a jövő ! Ön a nagy költőivel és filozofjaival együtt is legfölebb csak magáról tud gondolkozni, míg én érzem, hogy utódaim­ban a jövőről is gondoskodom! — Igen, de ez már nem nagyon való­színű. — Nem baj. Legalább megpróbálom, hogy gondoskodom róluk. — Ah, az csak frázis, hogy az apák gyer­mekeikben tovább élnek. Megengedem, hogy önnek öröme telik a gyermekekben, mint ne­kem a könyveimben. Ha meghalok, a könyveim épenúgy tovább élnek, mint az ön gyermekei. — Igaz. De én gyönyörködöm a könyveim­ben is, meg a gyermekeimben is, a­míg ön ennek a gyönyörnek csak a felét ismeri. S az én életem nem olyan önző, mint az öné. Mi bennünk van odaadás, mi még az életünket is föl tudjuk áldozni másokért, a mainkért. — Másokért, másokért ! Míg az ember­nek van valamije, amiért élhet, azért él. S ha az ember megbukott, — akkor to­vább dolgozik a fia cége alatt. — Igen, s épen így szerezhet az ember vagyont. — Amelyet a fia elpazarol. — Nem baj, hiszen épen úgy jut a leg­jobb helyre a vagyonom, ha a gyermekeim él­vezik ! — De miért nem élvezi ön­maga ? Miért veszi el a kenyeret a maga és a felesége szájától, hogy másoknak adja ? — Kedves barátom, hiszen épen ez az apának a legnagyobb öröme! Fogalma sincs róla, mily erős lehet a szülői szeretet. Sokkal mélyebb, tartósabb és tisztább, mint a férfi és a nő szerelme. — Épen ez a szomorú ? — Erre a szomorúságra a szülők nem­­ gondolnak. — Nem ? Nézze csak például az anyát, akinek az élete örökös vesződés a gyermekek­kel. Vajon sohasem érzi, hogy a saját jogai meg­csorbulnak ? — Igen, néha gondolhat erre, de csak egy percre. Normális lelkiállapotában ez eszébe se jut. És kinek ne volnának szeszélyes percei? Ilyenkor azt mondom a feleségemnek: fáradt vagy, aludd ki magad, megjön a türelmed újból. — Hm. És megjön csakugyan ? — Természetesen, mindig. Én azonban soha egy percre sem éreztem a gyermekeim A felső-zempléni ev. ref. egyházmegye Lasztócon tartotta meg félévi közgyűlését, melyen a tagok nagy számban jelentek meg. A gyűlésen Ber- Dáth Elemér, egyházmegyei gondnok, táblai elnök, lel­kes ünneplés tárgya volt. Huszonöt esztendeje ugyanis, hogy ő az egyházmegye egyik legönzetlenebb mun­kása. A közgyűlést istentisztelet előzte meg, mely után Sárkány Imre esperes szép beszédben méltatta a gondnok érdemeit, majd Hutka János átadta az egyházmegye ajándékát: az 1881. és 1891. évi zsi­nati törvényeket remek kiadásban. A sátoralja­ujhelyi egyház küldöttsége nevében Meczner Béla üdvözölte az ünnepeltet. A gondnok meghatottan köszönte meg az ovációt s azután rátértek a közgyűlés tárgyaira. Képek a túriról. Finálé. Fél három óra se volt még, a lovak még nem keltek föl a fekete kávé mellől és már volt publikum, mely sietett, nehogy az idei nyári meeting utolsó napjáról lemaradjon. Bús, esős, szeles idő volt. Sok úr, amint újra megpillan­totta a fehér korláttal körített gyepet, bánatosan fohászkodott: »Gyászemlékü vidék, mily sok ínség kútfeje lettél.. . sóhajtva köszöntlek ...« A bucsunap jele az a tábla is, mely a bírói emelvény baloldalán terpeszkedik, figyelmeztetve a hazafiakat, hogy van még remény. Ez a figyel­meztetés a következő szövegű hirdetés által történik: Extra Bennzug nach Wien Donnerstag den 31. Aug. Abends. drée—Zászlós match 1899.“ Ezt a lovaregylet adja jutalmul a Zászlós és Andrée közt a Pro­gramm legvégére tett versenyben győztes ló gazdájának. Ez emeli a mai versenynap érde­kességét s ezért a sportkedvelők jelentékenyebb számmal jöttek ki, mint rendesen. Mig azonban odáig jutottunk volna, hét futamnak kellett megtörténnie. Mindjárt a legelsőnél abban a ritka lát­ványban gyönyörködhettünk, hogy egy lovat disqualifikáltak. A Szem­ere Miklós „Vén dicső­sége-e és a Teleki J. gróf „Vak Bottyán“-ja egy­szerre érkeztek be az első futamban. De már a cél előtt jóval látni lehetett, hogy a „Vén dicsőség“ lovasa, Cleminson, diskurálgat a „Vak Bottyán“ zsokéjával, Poole-al, és igen igyekeznek azon, hogy csak holtverseny lehessen. Úgyis érkeztek be egymás mellett egy vonalban, mintha cérna­szállal mérték volna ki. Sőt második helyre is holtversenyben érkezett be két ló. i£ szerint ebben az egy futamban négy ló lett győztes az első bírói ítélet szerint. De Foold panaszt tett Cleminson ellen, mert Vak Bottyánnal „neki­lovagolt“. A bírák összeültek, az „óvás“ kék tábláját fölvonták s csakhamar a győztesek táb­lájáról levették a „Vak Bottyán“ számát s csak a „Vén dicsőség“-ét tették fel. A birói ítéletben pedig röviden kihirdették: — Vak Bottyán disqualifikáltatott! Oh, egy disqualifikált ló. A járatlanok szer­­nyűnek képzelték ezt a helyzetet.. Mi történik a szegény Vak Bottyánnal, ha disqualitikálva van. Kitiltják talán a ló­klubból, nem adnak neki több zabot, ha mellette elmennek a többi lovak, nem köszöntik, a sörébe hanzlit lesz a pincér ? Nem. Csak épen, hogy aki rája fogadott, ezút­tal elvesztette a pénzét és a gazdája nem kapta meg a díjat. Egyébként bármikor ismét futhat s ha jól tud futni, nagyobb diadalokat is arat­hat, mint a legkifogástalanabb ló. De fájt a disqualifikálás azoknak, akik megfogadták. Job­ban szomorkodtak rajta, mintha bármely feleba­rátjukat disqualifikálta volna a kaszinó. Az utolsó versenynap meglepetésekben nem szűkölködött. Főkép Egyedi Artúrnak az istál­lójára mosolygott a szerencse. Egymásután az „Állványdíj“ban és a „Beaten handicap­“ban az Egyedi lova lett első. Hiába! Közeledik a politikai soison s illik, hogy a régebb idő óta kormány­­párti képviselő felé is forduljon a turf szeren­csecsillaga. Egyébként is figyelmes volt ma a verseny­szerencse. A kétévesek eladóversenyében úgy fordult, hogy udvariasnak is lehet mondani. Tudniillik a Nemzeti színház futtató művésznője, Meszlényi Adrienne felé hajolt. Az ő lova, »Maegera«, annyi balszerencse után, elsőnek

Next