Pesti Hírlap, 1899. november (21. évfolyam, 303-332. szám)

1899-11-08 / 310. szám

1899. november 8. P­E­S­T­I HÍRLAP _______________________ színház és zene. XI. Lajos. — Hja, a pathologial elmélkedett valaki a fo­lyosón, fölvonásközben. Ez a valaki színész volt. — Persze, a pathologia­l dörmögi más valaki és csudálatosképen az is színész volt. És fölvonásközökben sűrű embergyűrűk övez­tek egyes színészeket és színészekkel vitatkozó új­ságírókat és hallgatták a Novelli magyar kollégáit, akiknek nem kell a pathológia s ezúttal majdnem egyhangúlag megbuktatták Novellit, meg az újságíró­kat, akik oly keserű hevességgel védték a nagy tál­ján csepűrágót, mintha nem is ők volnának a kriti­kusok. Bent a publikum az első két fölvonáson ke­resztül a színészeknek adott igazat. De aztán átpár­tolt a magasztaló, lelkes újságíró-véleményhez és No­­vellivel együtt győzött, hódított (egy kicsit el is agya­­bugyált) a pathologia. Hogy színész-ember miért veti úgy meg a pa­thologist és voltaképen mit ért pathologia alatt, egé­szen tisztán nem tudom megérteni. A fizikumnak az ábrázolása mindenesetre hozzá tartozik a színész fel­­adatához. A mi vidéki Kaméliás hölgyeink is köhög­nek, noha nem illik nekik, többet mint Duse, meg a Fenyvesi Emil Svengalija nem azzal hódított, hogy nem pathologizált. Hát egy öreg, gutaütött emberkén, amilyen XI. Lajos, miért ne lássék meg, hogy öreg is, gutaütött is ? Hát valljuk be őszintén, nem is ezt a patho­­logiát szólták le a színészeink, hanem a csupa pa­tológiát. Amiről viszont szintén nem tehet a nagy Ermete, mert mi az ördögöt csináljon az olyan üres, velőtlen, hazug és romantikus figurával, ami­lyen XI. Lajosé. A modern színészek a romantikát betegségnek tartják és a romantikus figurákat psiholo­­gikusan játszszák. Ebben van valami igazság, a mai idő embere számára. Quasimodo, a notre-damei to­ronyőr, ha nem akarna hülyének tetszeni, kénytelen őrültnek mutatkozni. Az öreg Leart is jobban értem meg, ha mutatják is nekem a senilis testi-lelki ha­nyatlást, mintha a színfalak közt harsogják nekem egészséges, harmincötéves hangon az ötös jambuso­­kat. És isten öccse, ha XI. Lajost játszva nem igaz pathologiát ad a színész, nem tudnám megmondani, hogy micsoda igazságot adjon ? Novelli ezzel az alakításával holtra fárasztotta önmagát is, a publikumát is. A harmadik fölvonástól kezdve, amikor kezdett látszani, az egész lelkülete, minden gonoszsága, a ravaszsága, a gyilkosága, a féltékenysége mind a pathologiával függnek össze ; a közönség őrjöngött, ez mind szemenszedett gazság volt, hátborsóztató, iszonyatos, de hát igazság, mely önmaga mellett szólt. A negyedik fölvonás őrüle­­tes halálfélelme s a nyomában járó állatias ré­mület, az ötödik fölvonás agóniája — hisz aki azt megtudja csinálni, dehogy is nem tudja, amit akar és dehogy is szorul arra, hogy produkálja magát ! Pe­dig azt vetik a szemére, hogy csak virtuózkodni akart. Hiszen valami igazság van ebben a vádban. Minden nagy színész érthetetlen módon szükségét érzi, hogy azt az öreg királyt bemutassa nekünk. Produkciós szerep és biztos sikerrel jár. Vonaglani a színpadon, majd megőrülni az irtózatos helyzetben, százféle indulat kifejezésére alkalmat találni, ilyen alkalomról a színész nem akar lemondani. De az, ahogy Novelli hajtja végre ezt az erőprodukciót, első­rangú művészi alakításszámba megy. Valamennyi elődjével szemben elviszi a pálmát még a fizikai munkabírás szempontjából is. Így féloldali bénultság­gal járni-kelni a színpadon s csinálni meg azokat az irtózatosan fárasztó pathologiai színezéseket és lélek­­festéseket, nem gyerekjáték. És belekapott a létekbe is, úgy, hogy megrázkódott az egész zsúfolt nézőtér. Aki ezt a szerepét végignézte — a rosszakat beszélő színészeket is beleértve, — lehet, hogy jól al­szik az éjszaka, de elfelejteni egyhamar nem tudja majd. k. t. * (Osztrigás Mici bemutatója.) Novelli vendégjátékának meghosszabbítása folytán a Vígszín­ház legközelebbi újdonságának, Feydeau »Osztrigás Mici« (La dame de chez Maxim) bohózatának bemu­tató előadása folyó hó 14-ikén, kedden, fog meg­tartatni. * (M. kir. operaház.) Alberti Werner ma­­este ismét Manricot énekelte, ugyanazzal a zajos si­kerrel mint első bemutatkozása alkalmával. A stret­­tát ma este is háromszor megismételte, és csak úgy dobálódzott a magas cekkel, sőt az első fináléban még egy tisztán csengő des-sel is próbált szerencsét. Minden felvonás után többször kitapsolták, de bőven jutott az elismerésből a többi szereplőnek is, főleg Kevny Irénnek, Semsey Mariskának és Takácsnak. A nézőtér egészen megtelt. * (Kendi Margit) került ma előadásra a Nemzeti színházban, Bartók Lajosnak költői szép­ségekben gazdag történeti drámáját, amelyet több évi pihenő után újból betanultak, a közönség nagy ér­deklődéssel hallgatta. A negyedik felvonás utolsó je­lenete után, amelyet Jászai Mari és T­örök Irma az est leginkább kimagasló mozzanatává tett, erőteljes, lelkes taps 6—8-szor is a lámpák elé szánította a művész­nőket. Fényes volt Jászai Marinak az a jelenete is, amelyben férjétől eltaszíttatva kitántorog. Török Irmá­nak, aki Márkus Emilia szerepéhez jutott, kitűnő es­téje volt. Ilyenes nemes egyszerűséggel adta Zsig­­mond fejedelmet; annál jobban jitt ki az a szertelen­ség, amelylyel Kálfy­a Boldizsár alakjának komoly­ságát veszélyeztette. Dezső, mint bohóc, nyílt színen is részesült tapsban. Maga az előadás nem­ sikerült egyenletesen, de egészben véve a jobbak közé tarto­zott. Az a jelenet, amelyben a bohóc és a vívómes­­ter Boldizsár előtt eljátszszák Margit és Zsigmond állítólagos szerelmi találkáját, visszataszítóan hatott. A csoportos jelenetek rendezésében gondosság és jóra­­törekvés jeleit láttuk. A jelmezek csinosak, részben újak voltak. * (Novelli a Vígszínházban.) A híres olasz vendégművész rendkívüli sikerei folytán a Vígszín­ház igazgatósága fölkérte Ermete Novella, hogy ven­dégjátékait megtoldva, legjobb szerepeiben még né­hányszor lépjen föl a Vígszínházban. Novelli, akit a közönség és a sajtó egyhangú elismerése elragadott, szíves készséggel egyezett bele a meghosszabbításba és viszont azt kérte, hogy Marco Praga »Alleluja« című színművében, egyik kedvenc szerepét bemutat­hassa. Novelli ebben a darabban egymásután 19- szer lépett föl Parisban és hatalmas alakításával szenzációs sikert aratott. Novelli meghosszabbított vendégszereplésének következő lesz a műsora: csü­törtökön, 9-ikén, bajra Libomlara, amelyben nálunk a művész oly nagy sikerrel mutatkozott be; pénte­ken, 10-ikén, Alleluja, amelyben Novellinek egyik legüü­resebb szerepe van ; szombaton, 11-ikén, Kean ; vasárnap, 12-ikén, délutáni előadásul A velencei kal­­már ; végre 13-ikán, hétfőn, búcsúelőadásul A mak­rancos hölgy. A vasárnap délutáni előadás 3 órakor kezdődik, az erre megállapított mérsékelt helyárak mellett. * (Filharmóniai hangverseny.) Holnap, szerdán, lesz az első filharmóniai hangverseny (bér­let 1. sz.), este fél 8 órakor a Vigadó nagytermé­ben Erkel Sándor vezénylete alatt Ondricsek Ferenc cs. k. kamaraművész közreműködésével. Ondriesek Dvorák hegedűversenyét játszsza nálunk először. Zenekari újdonság lesz Massenet „Scenes alsaci­­ennes“ című 7-ik szvitje. Megnyitó szám Goldmark „Tavaszi nyitánya“ lesz, végül pedig Mozart „Ju­piter“ szimfóniáját adják elő. * (Műsorváltozás a Vígszínházban.) No­velli vendégjátékának meghosszabbítása folytán a vasárnap délutánra hirdetett »Arany kakas« előadása elmarad és e helyett »A velencei kalmár« kerül szinre Novelli föltéptével. Ugyanazon nap esti elő­adásul Hennequin-nek még állandóan nagy közönsé­get vonzó darabja, az »Utazás a válás körül«, ada­tik. Ezen műsorváltozás folytán az »Osztrigás Mici« és az »Arany kakas« előadásaira előre váltott jegyek érvénytelenek és azon jegyek, ára a váltás helyén visszafizettetik. * (A színészegyesület) tanácsa Molnár László elnöklete alatt ma havi ülést tartott. Sokáig tárgyalták amaz igazgatók ügyét, akik a tagok nyug­­díjszázalékát be nem szállítják. Elhatározták, hogy tizenegy igazgatót illetőleg fölkérik a minisztert, hogy vonja meg a koncessziójukat. Szomorú határozat, de a hátralékok nagysága nem ismer kibúvót. Rövidesebben végeztek Edle Iván pozsonyi igazgató ügyével. Belle arra támaszkodik, hogy őt csak az alapszabályok kötelezik, nem pedig az évti­zedes gyakorlat, a közgyűlés és a tanács elvi hatá­rozatai, bár ezeket a többi igazgató respektálja. El­határozta a tanács, hogy a belügyminiszter elé viszi a vitás ügyet. Legújabban egy pampllet-szerű röpiv je­lent meg „Spanyolok"' címen. (Alább ismét tetjük. A szerk.) ez a röpiv, amely szinte apokrifnak látszik, Relle Ivánnak, a pozsonyi színügyi bizottság elnöké­hez intézett emlékirata, amely mindenféle támadást foglal magában a színészegyesület, a tanács és a ta­nács egyes tagjai ellen. A tanács elmondta, hogy a röpível akkor fog foglalkozni, ha a főkérdés tisz­tázva lesz. Minthogy a röpirat Rónaszéky alelnököt különösen támadja, Tapolczay Dezső azt indítványozta, hogy szavazzanak elismerést Rónaszékynek és jelentse ki a tanács megbotránkozását a támadás miatt. Fölhozták mások, hogy Rónaszéky évtizedeken át dicsőségére szol­gált a magyar színészetnek, amit Relle napokig nem tett. És végül abban állapodtak meg, hogy Rónaszéky az ily támadások fölött áll. Maga Rónaszéky csak annyit jelentett ki: — Hogy elvénhedtem, az meglehet; a színé­szet szolgálatában tettem, s hogy tehetségtelen vagyok, az Reile úr egyéni nézete. Én ezentúl is teljesíteni fogom kötelességemet. Ennyiben maradtak Az ülés elején kérdés történt arra nézve, való­ján korlátozni akarják-e a tanács üléseinek nyilvá­nosságát. A tanácsot ugyanis azzal vádolták, hogy egyes tagjai indiszkréciókat követnek el. Kimondta a tanács, hogy ülései nyilvánosak, ha csak külön zárt üléssé nem alakul a tanácskozás. A tanács nem vál­lal szoldaritást semmiféle hírlapi tudósítása, de nem is zárja be ajtaját a nyilvánosság elől. * (A pozsonyi színház) igazgatója a pozso­nyi színügyi bizottság elnökéhez emlékiratot intéz, amelyben azokat a sérelmeket foglalja össze, ame­lyek a helyi magyar színészet ügyét az országos szí­nészegyesület részéről végveszélylyel fenyegetik. Az emlékirat címe : »A spanyolok.« Teljességgel érthe­tetlen és értelmetlen. Reile Iván az egyesületet úgy tünteti föl, mint amely őt üldözi, mert a pozsonyi színházat Somogyi Károly elől, az egyesület alelnöke elől nyerte el, aki m­­al­a színház nélkül maradt. A­mennyire mi tudjuk, Somogyi nem alelnök és az egyesület rost sem telt Reile „vállalatának meg­buktatása" céljából. Az egyesület egyszerűen nem tűri, hogy tagjai németül játszszanak, vagy német előadásokon statisztáljanak; akinek ez a törekvés nem tetszik, az ne is mondja magát a magyar színészet barátjának. A tanácsot azzal vádolja Reile, hogy tagjai az egyesület kereté­ben keresik kicsinyes érdekeik kielégítését. „Egyiknek — írja — azért vontam magára a haragját, mert barát­nőjét nem szerződtettem, a másiknak azért, mert da­rabját nem vettem meg.“ Neveket nem említ Relle, csak Molnár Lászlóról hozza föl, hogy kellemetlen­ségei voltak vele. Aztán arra hivatkozik, hogy Sze­­gedits Béla az egyesület alelnöke. Ez is téves. Sérel­mesnek tartja Relle Iván, hogy az egyesület a Nem­zeti szintiáz és opera Pozsonyban működő tagjainak fizetése után is követeli a vendégszereplési százalé­kot. Ennek — szerinte — az a célja, hogy „So­mogyi úr kényelmesen bevonulhasson Pozsony váro­sába.“ Elmondja Relle azt is, hogy mint kapott Dal­noki baritonista működési engedélyt. E szerint Dal­noki, „miután egy levélben tésztáz­a az egyesület egész tanácsát, egy olyan előkelő helyről jövő ajánló levél folytán, — amely parancsnak is beillett — végre ki tudta eszközölni, hogy az egyesület hangta­lan és elvenhedett baritonistái kegyesen meg­engedték neki, hogy társulatomnál működhetik.“ így ír egy magyar színigazgató. Még ha mindez igaz volna is, akkor is más hangot lehetne várni egy, sőt két társulat vezérétől. Elmondja aztán Belle, mi mindent ígért az egyesület javára, de elriasztották. Panaszko­dik a fegyelmi bizottság ellen, amely állítólag jogta­lanul ítélte el. Panaszkodik aztán egyes konkrét ese­tekről, amelyekben megfosztották jeles tagoktól. Pa­naszkodik a tanács hírlapíró tagjai ellen, az iroda ellen, amely az ő színészeit elijesztgette. Az egyesü­let, az emlékirat szerint, megölője a magyar színé­szetnek : »A komikum non plusz ultrája, mikor Rónaszéki úr, Latabár úr és a többi kivénhedett, tehetség nélküli »művész«, szivarfüst mellett exam­i­­nálja a drukkoló szinésznövendéket, s ha látja, hogy valakiben több tehetség van, mint benne, azt vissza­utasítja.« Relle Iván végül tagadja, hogy magyar-német színészeket akarna. »De abszurdumnak tartom — úgymond — hogy magyar kóristáim közül azok, akik akarnak, egy kis külön honorárium mellett ne vehes­senek részt, mint néma személyek a német előadá­sokban. Ez nem árt az ő nemzetiségüknek, ellenben használ a zsebüknek.« Az emlékirat azzal a kérelemmel végződik, hogy Tallér Pál polgármester, a színügyi bizottság elnöke, a belügyminiszternél eszközölje ki, hogy a pozsonyi színház a színészegyesület hatásköréből vo­nassák ki. * (Nagy bukás) helye volt a berlini Deut­sches Theater. Wolzogen és Didén »Vendégszerep­lés« című darabját a közönség határozottan vissza­utasította. Többen fütyültek. * (Új zeneművek.) Két bosnyák indulót adott ki a bécsi Maass Ottó cég ; egyiket Pavits János, másikat Wagnes Ede írta ; mindketten bosnyák ez­­redek karmesterei. * (Igazán, jó ember) címen Hartleben egy új vígjátékot adták Frankfurtban. A közönség vissza­utasította az újdonságot. * (Szabad színház Bécsben.) Az osztrák fővárosban szabad színház egyesület alakult, amely a Jautsch-Theaterban fog több előadást rendezni. Amely darabok nyilvános előadását a cenzúra nem engedi el, azokat az egyesület tagjai fogják játszani. A

Next