Pesti Hírlap, 1899. november (21. évfolyam, 303-332. szám)
1899-11-08 / 310. szám
1899. november 8. PESTI HÍRLAP _______________________ színház és zene. XI. Lajos. — Hja, a pathologial elmélkedett valaki a folyosón, fölvonásközben. Ez a valaki színész volt. — Persze, a pathologial dörmögi más valaki és csudálatosképen az is színész volt. És fölvonásközökben sűrű embergyűrűk öveztek egyes színészeket és színészekkel vitatkozó újságírókat és hallgatták a Novelli magyar kollégáit, akiknek nem kell a pathológia s ezúttal majdnem egyhangúlag megbuktatták Novellit, meg az újságírókat, akik oly keserű hevességgel védték a nagy tálján csepűrágót, mintha nem is ők volnának a kritikusok. Bent a publikum az első két fölvonáson keresztül a színészeknek adott igazat. De aztán átpártolt a magasztaló, lelkes újságíró-véleményhez és Novellivel együtt győzött, hódított (egy kicsit el is agyabugyált) a pathologia. Hogy színész-ember miért veti úgy meg a pathologist és voltaképen mit ért pathologia alatt, egészen tisztán nem tudom megérteni. A fizikumnak az ábrázolása mindenesetre hozzá tartozik a színész feladatához. A mi vidéki Kaméliás hölgyeink is köhögnek, noha nem illik nekik, többet mint Duse, meg a Fenyvesi Emil Svengalija nem azzal hódított, hogy nem pathologizált. Hát egy öreg, gutaütött emberkén, amilyen XI. Lajos, miért ne lássék meg, hogy öreg is, gutaütött is ? Hát valljuk be őszintén, nem is ezt a pathologiát szólták le a színészeink, hanem a csupa patológiát. Amiről viszont szintén nem tehet a nagy Ermete, mert mi az ördögöt csináljon az olyan üres, velőtlen, hazug és romantikus figurával, amilyen XI. Lajosé. A modern színészek a romantikát betegségnek tartják és a romantikus figurákat psihologikusan játszszák. Ebben van valami igazság, a mai idő embere számára. Quasimodo, a notre-damei toronyőr, ha nem akarna hülyének tetszeni, kénytelen őrültnek mutatkozni. Az öreg Leart is jobban értem meg, ha mutatják is nekem a senilis testi-lelki hanyatlást, mintha a színfalak közt harsogják nekem egészséges, harmincötéves hangon az ötös jambusokat. És isten öccse, ha XI. Lajost játszva nem igaz pathologiát ad a színész, nem tudnám megmondani, hogy micsoda igazságot adjon ? Novelli ezzel az alakításával holtra fárasztotta önmagát is, a publikumát is. A harmadik fölvonástól kezdve, amikor kezdett látszani, az egész lelkülete, minden gonoszsága, a ravaszsága, a gyilkosága, a féltékenysége mind a pathologiával függnek össze ; a közönség őrjöngött, ez mind szemenszedett gazság volt, hátborsóztató, iszonyatos, de hát igazság, mely önmaga mellett szólt. A negyedik fölvonás őrületes halálfélelme s a nyomában járó állatias rémület, az ötödik fölvonás agóniája — hisz aki azt megtudja csinálni, dehogy is nem tudja, amit akar és dehogy is szorul arra, hogy produkálja magát ! Pedig azt vetik a szemére, hogy csak virtuózkodni akart. Hiszen valami igazság van ebben a vádban. Minden nagy színész érthetetlen módon szükségét érzi, hogy azt az öreg királyt bemutassa nekünk. Produkciós szerep és biztos sikerrel jár. Vonaglani a színpadon, majd megőrülni az irtózatos helyzetben, százféle indulat kifejezésére alkalmat találni, ilyen alkalomról a színész nem akar lemondani. De az, ahogy Novelli hajtja végre ezt az erőprodukciót, elsőrangú művészi alakításszámba megy. Valamennyi elődjével szemben elviszi a pálmát még a fizikai munkabírás szempontjából is. Így féloldali bénultsággal járni-kelni a színpadon s csinálni meg azokat az irtózatosan fárasztó pathologiai színezéseket és lélekfestéseket, nem gyerekjáték. És belekapott a létekbe is, úgy, hogy megrázkódott az egész zsúfolt nézőtér. Aki ezt a szerepét végignézte — a rosszakat beszélő színészeket is beleértve, — lehet, hogy jól alszik az éjszaka, de elfelejteni egyhamar nem tudja majd. k. t. * (Osztrigás Mici bemutatója.) Novelli vendégjátékának meghosszabbítása folytán a Vígszínház legközelebbi újdonságának, Feydeau »Osztrigás Mici« (La dame de chez Maxim) bohózatának bemutató előadása folyó hó 14-ikén, kedden, fog megtartatni. * (M. kir. operaház.) Alberti Werner maeste ismét Manricot énekelte, ugyanazzal a zajos sikerrel mint első bemutatkozása alkalmával. A strettát ma este is háromszor megismételte, és csak úgy dobálódzott a magas cekkel, sőt az első fináléban még egy tisztán csengő des-sel is próbált szerencsét. Minden felvonás után többször kitapsolták, de bőven jutott az elismerésből a többi szereplőnek is, főleg Kevny Irénnek, Semsey Mariskának és Takácsnak. A nézőtér egészen megtelt. * (Kendi Margit) került ma előadásra a Nemzeti színházban, Bartók Lajosnak költői szépségekben gazdag történeti drámáját, amelyet több évi pihenő után újból betanultak, a közönség nagy érdeklődéssel hallgatta. A negyedik felvonás utolsó jelenete után, amelyet Jászai Mari és Török Irma az est leginkább kimagasló mozzanatává tett, erőteljes, lelkes taps 6—8-szor is a lámpák elé szánította a művésznőket. Fényes volt Jászai Marinak az a jelenete is, amelyben férjétől eltaszíttatva kitántorog. Török Irmának, aki Márkus Emilia szerepéhez jutott, kitűnő estéje volt. Ilyenes nemes egyszerűséggel adta Zsigmond fejedelmet; annál jobban jitt ki az a szertelenség, amelylyel Kálfya Boldizsár alakjának komolyságát veszélyeztette. Dezső, mint bohóc, nyílt színen is részesült tapsban. Maga az előadás nem sikerült egyenletesen, de egészben véve a jobbak közé tartozott. Az a jelenet, amelyben a bohóc és a vívómester Boldizsár előtt eljátszszák Margit és Zsigmond állítólagos szerelmi találkáját, visszataszítóan hatott. A csoportos jelenetek rendezésében gondosság és jóratörekvés jeleit láttuk. A jelmezek csinosak, részben újak voltak. * (Novelli a Vígszínházban.) A híres olasz vendégművész rendkívüli sikerei folytán a Vígszínház igazgatósága fölkérte Ermete Novella, hogy vendégjátékait megtoldva, legjobb szerepeiben még néhányszor lépjen föl a Vígszínházban. Novelli, akit a közönség és a sajtó egyhangú elismerése elragadott, szíves készséggel egyezett bele a meghosszabbításba és viszont azt kérte, hogy Marco Praga »Alleluja« című színművében, egyik kedvenc szerepét bemutathassa. Novelli ebben a darabban egymásután 19- szer lépett föl Parisban és hatalmas alakításával szenzációs sikert aratott. Novelli meghosszabbított vendégszereplésének következő lesz a műsora: csütörtökön, 9-ikén, bajra Libomlara, amelyben nálunk a művész oly nagy sikerrel mutatkozott be; pénteken, 10-ikén, Alleluja, amelyben Novellinek egyik legüüresebb szerepe van ; szombaton, 11-ikén, Kean ; vasárnap, 12-ikén, délutáni előadásul A velencei kalmár ; végre 13-ikán, hétfőn, búcsúelőadásul A makrancos hölgy. A vasárnap délutáni előadás 3 órakor kezdődik, az erre megállapított mérsékelt helyárak mellett. * (Filharmóniai hangverseny.) Holnap, szerdán, lesz az első filharmóniai hangverseny (bérlet 1. sz.), este fél 8 órakor a Vigadó nagytermében Erkel Sándor vezénylete alatt Ondricsek Ferenc cs. k. kamaraművész közreműködésével. Ondriesek Dvorák hegedűversenyét játszsza nálunk először. Zenekari újdonság lesz Massenet „Scenes alsaciennes“ című 7-ik szvitje. Megnyitó szám Goldmark „Tavaszi nyitánya“ lesz, végül pedig Mozart „Jupiter“ szimfóniáját adják elő. * (Műsorváltozás a Vígszínházban.) Novelli vendégjátékának meghosszabbítása folytán a vasárnap délutánra hirdetett »Arany kakas« előadása elmarad és e helyett »A velencei kalmár« kerül szinre Novelli föltéptével. Ugyanazon nap esti előadásul Hennequin-nek még állandóan nagy közönséget vonzó darabja, az »Utazás a válás körül«, adatik. Ezen műsorváltozás folytán az »Osztrigás Mici« és az »Arany kakas« előadásaira előre váltott jegyek érvénytelenek és azon jegyek, ára a váltás helyén visszafizettetik. * (A színészegyesület) tanácsa Molnár László elnöklete alatt ma havi ülést tartott. Sokáig tárgyalták amaz igazgatók ügyét, akik a tagok nyugdíjszázalékát be nem szállítják. Elhatározták, hogy tizenegy igazgatót illetőleg fölkérik a minisztert, hogy vonja meg a koncessziójukat. Szomorú határozat, de a hátralékok nagysága nem ismer kibúvót. Rövidesebben végeztek Edle Iván pozsonyi igazgató ügyével. Belle arra támaszkodik, hogy őt csak az alapszabályok kötelezik, nem pedig az évtizedes gyakorlat, a közgyűlés és a tanács elvi határozatai, bár ezeket a többi igazgató respektálja. Elhatározta a tanács, hogy a belügyminiszter elé viszi a vitás ügyet. Legújabban egy pampllet-szerű röpiv jelent meg „Spanyolok"' címen. (Alább ismét tetjük. A szerk.) ez a röpiv, amely szinte apokrifnak látszik, Relle Ivánnak, a pozsonyi színügyi bizottság elnökéhez intézett emlékirata, amely mindenféle támadást foglal magában a színészegyesület, a tanács és a tanács egyes tagjai ellen. A tanács elmondta, hogy a röpível akkor fog foglalkozni, ha a főkérdés tisztázva lesz. Minthogy a röpirat Rónaszéky alelnököt különösen támadja, Tapolczay Dezső azt indítványozta, hogy szavazzanak elismerést Rónaszékynek és jelentse ki a tanács megbotránkozását a támadás miatt. Fölhozták mások, hogy Rónaszéky évtizedeken át dicsőségére szolgált a magyar színészetnek, amit Relle napokig nem tett. És végül abban állapodtak meg, hogy Rónaszéky az ily támadások fölött áll. Maga Rónaszéky csak annyit jelentett ki: — Hogy elvénhedtem, az meglehet; a színészet szolgálatában tettem, s hogy tehetségtelen vagyok, az Reile úr egyéni nézete. Én ezentúl is teljesíteni fogom kötelességemet. Ennyiben maradtak Az ülés elején kérdés történt arra nézve, valóján korlátozni akarják-e a tanács üléseinek nyilvánosságát. A tanácsot ugyanis azzal vádolták, hogy egyes tagjai indiszkréciókat követnek el. Kimondta a tanács, hogy ülései nyilvánosak, ha csak külön zárt üléssé nem alakul a tanácskozás. A tanács nem vállal szoldaritást semmiféle hírlapi tudósítása, de nem is zárja be ajtaját a nyilvánosság elől. * (A pozsonyi színház) igazgatója a pozsonyi színügyi bizottság elnökéhez emlékiratot intéz, amelyben azokat a sérelmeket foglalja össze, amelyek a helyi magyar színészet ügyét az országos színészegyesület részéről végveszélylyel fenyegetik. Az emlékirat címe : »A spanyolok.« Teljességgel érthetetlen és értelmetlen. Reile Iván az egyesületet úgy tünteti föl, mint amely őt üldözi, mert a pozsonyi színházat Somogyi Károly elől, az egyesület alelnöke elől nyerte el, aki mala színház nélkül maradt. Amennyire mi tudjuk, Somogyi nem alelnök és az egyesület rost sem telt Reile „vállalatának megbuktatása" céljából. Az egyesület egyszerűen nem tűri, hogy tagjai németül játszszanak, vagy német előadásokon statisztáljanak; akinek ez a törekvés nem tetszik, az ne is mondja magát a magyar színészet barátjának. A tanácsot azzal vádolja Reile, hogy tagjai az egyesület keretében keresik kicsinyes érdekeik kielégítését. „Egyiknek — írja — azért vontam magára a haragját, mert barátnőjét nem szerződtettem, a másiknak azért, mert darabját nem vettem meg.“ Neveket nem említ Relle, csak Molnár Lászlóról hozza föl, hogy kellemetlenségei voltak vele. Aztán arra hivatkozik, hogy Szegedits Béla az egyesület alelnöke. Ez is téves. Sérelmesnek tartja Relle Iván, hogy az egyesület a Nemzeti szintiáz és opera Pozsonyban működő tagjainak fizetése után is követeli a vendégszereplési százalékot. Ennek — szerinte — az a célja, hogy „Somogyi úr kényelmesen bevonulhasson Pozsony városába.“ Elmondja Relle azt is, hogy mint kapott Dalnoki baritonista működési engedélyt. E szerint Dalnoki, „miután egy levélben tésztáza az egyesület egész tanácsát, egy olyan előkelő helyről jövő ajánló levél folytán, — amely parancsnak is beillett — végre ki tudta eszközölni, hogy az egyesület hangtalan és elvenhedett baritonistái kegyesen megengedték neki, hogy társulatomnál működhetik.“ így ír egy magyar színigazgató. Még ha mindez igaz volna is, akkor is más hangot lehetne várni egy, sőt két társulat vezérétől. Elmondja aztán Belle, mi mindent ígért az egyesület javára, de elriasztották. Panaszkodik a fegyelmi bizottság ellen, amely állítólag jogtalanul ítélte el. Panaszkodik aztán egyes konkrét esetekről, amelyekben megfosztották jeles tagoktól. Panaszkodik a tanács hírlapíró tagjai ellen, az iroda ellen, amely az ő színészeit elijesztgette. Az egyesület, az emlékirat szerint, megölője a magyar színészetnek : »A komikum non plusz ultrája, mikor Rónaszéki úr, Latabár úr és a többi kivénhedett, tehetség nélküli »művész«, szivarfüst mellett examinálja a drukkoló szinésznövendéket, s ha látja, hogy valakiben több tehetség van, mint benne, azt visszautasítja.« Relle Iván végül tagadja, hogy magyar-német színészeket akarna. »De abszurdumnak tartom — úgymond — hogy magyar kóristáim közül azok, akik akarnak, egy kis külön honorárium mellett ne vehessenek részt, mint néma személyek a német előadásokban. Ez nem árt az ő nemzetiségüknek, ellenben használ a zsebüknek.« Az emlékirat azzal a kérelemmel végződik, hogy Tallér Pál polgármester, a színügyi bizottság elnöke, a belügyminiszternél eszközölje ki, hogy a pozsonyi színház a színészegyesület hatásköréből vonassák ki. * (Nagy bukás) helye volt a berlini Deutsches Theater. Wolzogen és Didén »Vendégszereplés« című darabját a közönség határozottan visszautasította. Többen fütyültek. * (Új zeneművek.) Két bosnyák indulót adott ki a bécsi Maass Ottó cég ; egyiket Pavits János, másikat Wagnes Ede írta ; mindketten bosnyák ezredek karmesterei. * (Igazán, jó ember) címen Hartleben egy új vígjátékot adták Frankfurtban. A közönség visszautasította az újdonságot. * (Szabad színház Bécsben.) Az osztrák fővárosban szabad színház egyesület alakult, amely a Jautsch-Theaterban fog több előadást rendezni. Amely darabok nyilvános előadását a cenzúra nem engedi el, azokat az egyesület tagjai fogják játszani. A