Pesti Hírlap, 1900. június (22. évfolyam, 149-177. szám)

1900-06-05 / 152. szám

Budapest, 1900. XXII. évf. 152. (7114.) szám. Kedd, junius 5. Előfizetési árak: Egész évre . . 23 k. — f. Félévre...........14 „ — „ Negyedévre .­. 7 „ — , Egy kora ... 2 . 40 . Egyes szám ára Sí. Vidéken 10 t. Megjelenik minden nap, ü­nnep és vasárnap után is.Pesti Hírlap Szerkesztőség:: Budapest, váci-körút 78. I. emelet, hová a lap szellemi részét­ illető minden közlemény i­n­tézendő. Kiadóhivatal: Budapest, Váci-körút 78.*, hová az előfizetések és a lap­ szétküldésére vonatkozó fel­­szólalások intézendők. Az építés válsága. (dr.) Hatszázötvenen gyülekeztek össze pünkösd ünnepén építőiparosok s hol találtak fogalmazást a bajukra, hol nem. Hatszázötvenen voltak és százezreknek a nevében beszéltek. Persze, ilyenkor a tót napszámos is számit, sőt első sorba tolul az a szempont, hogy az építőipar hanyatlása folytán sok ezer tót férfi, asszony nem hordhat téglát az állványokra. Szó ami szó, de ennek a kongresszusnak is van egy oldala, amelyet nézni kell, noha nem mutogatják. A kongresszus tagjainak túlnyomó többsége valóban építőiparos, azaz olyan em­ber, aki többé-kevésbbé a maga munkája után keresi a pénzét s valóban a munka megakasz­tott folyamatát akarnák ismét megindítani. Tisz­teletreméltó törekvés, mely jogos panaszon alapul. -­ Csakhogy, sajna, e derék és szorgalmas iparosok törekvései mögött ott ólálkodnak a ke­­vésbbé derék és kevésbbé szorgalmas, úgyneve­zett vállalkozók, kinyújtott kézzel és zárt zseb­bel, amelybe azon minutumban raknák a sült gesztenyét, melyet a derék iparosok kongresszusa számukra kikaparni kész. A derék iparosoknak ugyén nagyot ront, hogy amikor építőiparosról van szó, az exsilter nem gondol a téglahordó százezernyi tótra, hanem a milliókra spekuláló másfél tucat vállalkozóra. Nincs ebben semmi csodálni való. Az építőválságról az első hír nem arról szólt, hogy a tótok elvesztették a napszá­mukat, ami ahány család, annyi tragédia, ha­nem arról, hogy ez meg amaz a többszörös milliomos beszüntette fizetéseit vagy áthajókázott a szabad Amerikába.­­ Az ipari válságok rendszerint az ilyen nagy cégek válságaihoz vannak kötve és azért rázkódásaik nem keltik a közvéleményben azt a jótékony visszhangot, amelyet különben kelte­nének. Az építés válsága pedig elsősorban ebbe a rubrikába tartozik. Ki hallott valamit róla, amíg a Weissenbacherek, a Holzspachok pórul nem jártak ? Ki vagy mi mozdul meg, mikor munkások ezrei állanak kenyér nélkül ? De a Holzspachok megmentésére konzorciumok ala­kulnak, abból az igen érthető célból, hogy a pénzpiacot megmentsék a további rázkódásoktól. Hát ez fölötte jellemző a mi ipari viszo­nyainkra és arra a szerencsejátékra, melyet nálunk vállalkozásnak neveznek. A produkció pangása nem jelent válságot, de a fizetésképte­lenség igen. A fizetésképtelenség nem azt je­lenti, hogy egy vagy több cég képtelen üzleteit lebonyolítani, hanem jelenti, hogy a mások pénzének nem tudja gazdáját adni. Ebből pe­dig kitűnik a magyar vállalkozónak a mivolta: vállalkozó az, aki egyrészt nem szakember, másrészt elegendő pénze sincs, harmadrészt pedig gazdálkodni sem tud. Ellenben ért a ha­­rácsoláshoz, konjunktúrák kihasználásához és legeslegfőképen a kölcsön szerzéséhez. Innen való, hogy akik megrázkódtatják a piacot, többnyire igen régi cégek. Föltétlenül szolid hírben állnak, rendkívül­­gazdagok, akik legfölebb megtisztelik a basikokat azzal, hogy egy-egy váltójukat eszkomptáltatják velük. Innen való, hogy amikor ilyen cég megbukik, a becsapott iparosok összecsapják kezeiket és kérdik: hát kiben bízhatunk, ha már ezekben is csalódnunk kellett! Nos, épen ezekben nem. A vállalkozó mindenütt másutt hatásos és jótékony közvetí­tője a produkciónak. Szolgáltatja az anyagi eszközöket, kikutatja a produkció jövedelmező­ségének legjobb dhanceait és viseli egymagában a rizikóját. A magyar vállalkozó ellenben csak spe­kulál. Nem is a maga, hanem a más pénzével. Ha az építő­ipar válságát nézzük, azt sem a pénz hiánya okozta, hanem az építő-hitellel való túl spekuláció. Azzal kezdődött, hogy az építés a válság előtt volt igazi válságban, akkor, ami­kor a szükségleten messze túlmenőleg épített. Épített pedig nem abból a célból, hogy az építő­ipart fölvirágoztassa, hanem terjeszkedésről csábította ezt az ipart merő vállalkozási spe­kulációból. Budapest töméntelen építkezése na­­gyobbára telek-spekulációja néhány hitel-Krőzus­­nak. Számba vették a város fejlődését, de mér­téken túl. Egy esztendő alatt annyira fejlesz­tették a várost, amennyit csak tíz esztendő alatt képes fejlődni. Drágultak a telkek és drá­gult a tégla. Szaporodtak a téglagyárak, szapo­rodtak a munkások, az építőmesterek, akik most mind arra vannak utalva, hogy a vállal­kozók spekulációja beüssön. De ez a spekuláció nem ütött be, mert nem üthetett be. Az ipari életnek, különösen pedig az építő­iparnak nem lehet kiutalványozni a szükséges fogyasztást. A házakat föl lehet építeni bank­pénzen, de lakókat nem lehet gyár­tani az ördög pénzén sem. A vállalkozó bol­dogul addig, amíg a telek-spekuláció beválik, de mihelyt a telek ára hanyatlik, az ördög vitte az egész vállalkozását. Mert házat épít ugyan, de telekkel kereskedik. Ezért az építő­iparosok dolgát el kell vá­lasztani az építő-vállalkozók dolgától, még­pe­dig úgy, hogy az előbbieken segítvén, ne ál­lítsuk talpra az utóbbiakat. Sőt annyira men­nénk, hogy az építő­ipar válságának megoldását egyenesen abban az irányban keresnék, amely az építő-vállalkozókat, értve alattuk a spekulán­sokat, tönkre teszi. Ezt nem érjük el semmi­nemű erőszakolt közmunkákkal, hanem épen el­lenkezőleg, az építő munkálkodásnak a termé­szetes szükséglettel való harmóniába hozatalával. A Pesti Hírlap mai száma 16 oldal.­ ­ Levelek a világkiállításról. JÓKAI MÓRTÓL. Párizs, jun. 2. — A Pesti Hírlap eredeti tárcája. — Ma olyan idő van, hogy nem lehet egye­bet csinálni, mint levelet írni. Eső esik, szél fúj, hideg van. S én otthon hagy­tam a bundámat. Hétfő óta itt vagyunk már s azóta sok mindent megtekintettünk. Maga Párizs is nagyot változott azóta, hogy legutoljára láttam (1878). Nagyobb lett és pompásabb (ami hihetetlen). Maga az a hotel, melyben megszálltunk (Élysée Palace), a világ­kiállításra készült, valami húsz millióból. Van benne egy pár olyan szállás, aminek az ára na­ponként ezer frank. Azok is ki vannak véve. Az egyiket egy keletindiai fejedelem bírja, a másikat egy amerikai petróleumkirály lealkudta három hónapra 75 ezer frank általányért. Ter­mészetesen a magyar „kolduskirály“ olcsóbbal is beéri. A kiállítás külső képe meg épen mesés nagyszerűségű. A képzőművészetek befogadására épített palota remeke az architecturának. Ez maradandó lesz. Az iparkiállítás épülete pedig gigászok mesterműve. A belül látottaktól még zúg a fejem, kell hozzá egy kis pihenés, míg rendbe tudom szedni, de annyit az eddigiek után is mondha­tok, hogy mi magyarok minden téren becsüle­tet szereztünk. Eddigelé csak egy negyedrészét járhattuk be az iparkiállításnak, a legjobb tol­mács, ő kegyelmessége a főkormánybiztos ka­lauzolása mellett, ki fáradságot nem ismerő buzgalommal vezetett bennünket egyik szakosz­tályból a másikba, nagyszámú magyar bará­taink kíséretében. Meglep az észszel és tervszerűen eszkö­zölt rendezés mindenütt. A magyar ipar és szel­lem minden szakmában nagy sikert mutat föl. Bizonyítja ezt a látogatások sokasága és nagy érdekeltsége. Csak két szakmában maradtunk hátra: a bányászatban és szövőiparban. Amab­ban Északamerika áll elérhetetlen magasan, emekben pedig Oroszország népies pompája ho­mályost el minden egyebet. De kocsigyártásunk és majolika-iparunk diadalmaskodik. Kölber könnyű magyar kocsiját már tizenkétszer ren­delték meg és Zsolnay majolikáiból ötvenszeres, sőt egyből százszoros megrendelések történtek. Méltó bámulat tárgyai gépészeti kiállításunk­, hídépítészetünk, vaskapus munkálataink és az­tán közoktatásunk. Az embernek a gomblyu­kába tűzött rózsabimbó kinyílik a büszkeség melegétől, mire a kiállítás e részén végigván­dorolt. De hogy a virágmesét még fokozzam: egyenesen az indus királynő meséjét kell föl­idéznem, akinek a kezében a letört gránátalmá­ig egy pár óra alatt kivirágzott és gyümölcsöt érlelt, mikor egy másik félnapon bejárjuk a képzőművészeti kiállítást, különösen annak óriási üvegkupolás termét, melyben a szobor­­művek vannak elhelyezve. Az egy csodakép. Egy akkora teremben, mint nálunk a Gizella-tér (üveg tető alatt), a franciákon kívül minden nemzet szobrászatának remekei száz meg száz számra kiállítva; fehér és színes márvány, tarka onyx, achat és porphir faragványok, patinás bronzöntvények, gypszek egymás fölé emel­kedve , mindazok között kiváló helyet foglal eli a „La Hongrie“ fölirat alatt egyesített csoport,a­ magyar szobrászaink mesterműveiben bemu­tatva. Közfigyelem tárgyai. Ezeket kell előbb megnéznünk a szoborkiállításban, mert ha a terem közepére eljutunk, az ott fölál-

Next