Pesti Hírlap, 1900. június (22. évfolyam, 149-177. szám)
1900-06-05 / 152. szám
Budapest, 1900. XXII. évf. 152. (7114.) szám. Kedd, junius 5. Előfizetési árak: Egész évre . . 23 k. — f. Félévre...........14 „ — „ Negyedévre .. 7 „ — , Egy kora ... 2 . 40 . Egyes szám ára Sí. Vidéken 10 t. Megjelenik minden nap, ünnep és vasárnap után is.Pesti Hírlap Szerkesztőség:: Budapest, váci-körút 78. I. emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Kiadóhivatal: Budapest, Váci-körút 78.*, hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszólalások intézendők. Az építés válsága. (dr.) Hatszázötvenen gyülekeztek össze pünkösd ünnepén építőiparosok s hol találtak fogalmazást a bajukra, hol nem. Hatszázötvenen voltak és százezreknek a nevében beszéltek. Persze, ilyenkor a tót napszámos is számit, sőt első sorba tolul az a szempont, hogy az építőipar hanyatlása folytán sok ezer tót férfi, asszony nem hordhat téglát az állványokra. Szó ami szó, de ennek a kongresszusnak is van egy oldala, amelyet nézni kell, noha nem mutogatják. A kongresszus tagjainak túlnyomó többsége valóban építőiparos, azaz olyan ember, aki többé-kevésbbé a maga munkája után keresi a pénzét s valóban a munka megakasztott folyamatát akarnák ismét megindítani. Tiszteletreméltó törekvés, mely jogos panaszon alapul. - Csakhogy, sajna, e derék és szorgalmas iparosok törekvései mögött ott ólálkodnak a kevésbbé derék és kevésbbé szorgalmas, úgynevezett vállalkozók, kinyújtott kézzel és zárt zsebbel, amelybe azon minutumban raknák a sült gesztenyét, melyet a derék iparosok kongresszusa számukra kikaparni kész. A derék iparosoknak ugyén nagyot ront, hogy amikor építőiparosról van szó, az exsilter nem gondol a téglahordó százezernyi tótra, hanem a milliókra spekuláló másfél tucat vállalkozóra. Nincs ebben semmi csodálni való. Az építőválságról az első hír nem arról szólt, hogy a tótok elvesztették a napszámukat, ami ahány család, annyi tragédia, hanem arról, hogy ez meg amaz a többszörös milliomos beszüntette fizetéseit vagy áthajókázott a szabad Amerikába. Az ipari válságok rendszerint az ilyen nagy cégek válságaihoz vannak kötve és azért rázkódásaik nem keltik a közvéleményben azt a jótékony visszhangot, amelyet különben keltenének. Az építés válsága pedig elsősorban ebbe a rubrikába tartozik. Ki hallott valamit róla, amíg a Weissenbacherek, a Holzspachok pórul nem jártak ? Ki vagy mi mozdul meg, mikor munkások ezrei állanak kenyér nélkül ? De a Holzspachok megmentésére konzorciumok alakulnak, abból az igen érthető célból, hogy a pénzpiacot megmentsék a további rázkódásoktól. Hát ez fölötte jellemző a mi ipari viszonyainkra és arra a szerencsejátékra, melyet nálunk vállalkozásnak neveznek. A produkció pangása nem jelent válságot, de a fizetésképtelenség igen. A fizetésképtelenség nem azt jelenti, hogy egy vagy több cég képtelen üzleteit lebonyolítani, hanem jelenti, hogy a mások pénzének nem tudja gazdáját adni. Ebből pedig kitűnik a magyar vállalkozónak a mivolta: vállalkozó az, aki egyrészt nem szakember, másrészt elegendő pénze sincs, harmadrészt pedig gazdálkodni sem tud. Ellenben ért a harácsoláshoz, konjunktúrák kihasználásához és legeslegfőképen a kölcsön szerzéséhez. Innen való, hogy akik megrázkódtatják a piacot, többnyire igen régi cégek. Föltétlenül szolid hírben állnak, rendkívülgazdagok, akik legfölebb megtisztelik a basikokat azzal, hogy egy-egy váltójukat eszkomptáltatják velük. Innen való, hogy amikor ilyen cég megbukik, a becsapott iparosok összecsapják kezeiket és kérdik: hát kiben bízhatunk, ha már ezekben is csalódnunk kellett! Nos, épen ezekben nem. A vállalkozó mindenütt másutt hatásos és jótékony közvetítője a produkciónak. Szolgáltatja az anyagi eszközöket, kikutatja a produkció jövedelmezőségének legjobb dhanceait és viseli egymagában a rizikóját. A magyar vállalkozó ellenben csak spekulál. Nem is a maga, hanem a más pénzével. Ha az építőipar válságát nézzük, azt sem a pénz hiánya okozta, hanem az építő-hitellel való túl spekuláció. Azzal kezdődött, hogy az építés a válság előtt volt igazi válságban, akkor, amikor a szükségleten messze túlmenőleg épített. Épített pedig nem abból a célból, hogy az építőipart fölvirágoztassa, hanem terjeszkedésről csábította ezt az ipart merő vállalkozási spekulációból. Budapest töméntelen építkezése nagyobbára telek-spekulációja néhány hitel-Krőzusnak. Számba vették a város fejlődését, de mértéken túl. Egy esztendő alatt annyira fejlesztették a várost, amennyit csak tíz esztendő alatt képes fejlődni. Drágultak a telkek és drágult a tégla. Szaporodtak a téglagyárak, szaporodtak a munkások, az építőmesterek, akik most mind arra vannak utalva, hogy a vállalkozók spekulációja beüssön. De ez a spekuláció nem ütött be, mert nem üthetett be. Az ipari életnek, különösen pedig az építőiparnak nem lehet kiutalványozni a szükséges fogyasztást. A házakat föl lehet építeni bankpénzen, de lakókat nem lehet gyártani az ördög pénzén sem. A vállalkozó boldogul addig, amíg a telek-spekuláció beválik, de mihelyt a telek ára hanyatlik, az ördög vitte az egész vállalkozását. Mert házat épít ugyan, de telekkel kereskedik. Ezért az építőiparosok dolgát el kell választani az építő-vállalkozók dolgától, mégpedig úgy, hogy az előbbieken segítvén, ne állítsuk talpra az utóbbiakat. Sőt annyira mennénk, hogy az építőipar válságának megoldását egyenesen abban az irányban keresnék, amely az építő-vállalkozókat, értve alattuk a spekulánsokat, tönkre teszi. Ezt nem érjük el semminemű erőszakolt közmunkákkal, hanem épen ellenkezőleg, az építő munkálkodásnak a természetes szükséglettel való harmóniába hozatalával. A Pesti Hírlap mai száma 16 oldal. Levelek a világkiállításról. JÓKAI MÓRTÓL. Párizs, jun. 2. — A Pesti Hírlap eredeti tárcája. — Ma olyan idő van, hogy nem lehet egyebet csinálni, mint levelet írni. Eső esik, szél fúj, hideg van. S én otthon hagytam a bundámat. Hétfő óta itt vagyunk már s azóta sok mindent megtekintettünk. Maga Párizs is nagyot változott azóta, hogy legutoljára láttam (1878). Nagyobb lett és pompásabb (ami hihetetlen). Maga az a hotel, melyben megszálltunk (Élysée Palace), a világkiállításra készült, valami húsz millióból. Van benne egy pár olyan szállás, aminek az ára naponként ezer frank. Azok is ki vannak véve. Az egyiket egy keletindiai fejedelem bírja, a másikat egy amerikai petróleumkirály lealkudta három hónapra 75 ezer frank általányért. Természetesen a magyar „kolduskirály“ olcsóbbal is beéri. A kiállítás külső képe meg épen mesés nagyszerűségű. A képzőművészetek befogadására épített palota remeke az architecturának. Ez maradandó lesz. Az iparkiállítás épülete pedig gigászok mesterműve. A belül látottaktól még zúg a fejem, kell hozzá egy kis pihenés, míg rendbe tudom szedni, de annyit az eddigiek után is mondhatok, hogy mi magyarok minden téren becsületet szereztünk. Eddigelé csak egy negyedrészét járhattuk be az iparkiállításnak, a legjobb tolmács, ő kegyelmessége a főkormánybiztos kalauzolása mellett, ki fáradságot nem ismerő buzgalommal vezetett bennünket egyik szakosztályból a másikba, nagyszámú magyar barátaink kíséretében. Meglep az észszel és tervszerűen eszközölt rendezés mindenütt. A magyar ipar és szellem minden szakmában nagy sikert mutat föl. Bizonyítja ezt a látogatások sokasága és nagy érdekeltsége. Csak két szakmában maradtunk hátra: a bányászatban és szövőiparban. Amabban Északamerika áll elérhetetlen magasan, emekben pedig Oroszország népies pompája homályost el minden egyebet. De kocsigyártásunk és majolika-iparunk diadalmaskodik. Kölber könnyű magyar kocsiját már tizenkétszer rendelték meg és Zsolnay majolikáiból ötvenszeres, sőt egyből százszoros megrendelések történtek. Méltó bámulat tárgyai gépészeti kiállításunk, hídépítészetünk, vaskapus munkálataink és aztán közoktatásunk. Az embernek a gomblyukába tűzött rózsabimbó kinyílik a büszkeség melegétől, mire a kiállítás e részén végigvándorolt. De hogy a virágmesét még fokozzam: egyenesen az indus királynő meséjét kell fölidéznem, akinek a kezében a letört gránátalmáig egy pár óra alatt kivirágzott és gyümölcsöt érlelt, mikor egy másik félnapon bejárjuk a képzőművészeti kiállítást, különösen annak óriási üvegkupolás termét, melyben a szoborművek vannak elhelyezve. Az egy csodakép. Egy akkora teremben, mint nálunk a Gizella-tér (üveg tető alatt), a franciákon kívül minden nemzet szobrászatának remekei száz meg száz számra kiállítva; fehér és színes márvány, tarka onyx, achat és porphir faragványok, patinás bronzöntvények, gypszek egymás fölé emelkedve , mindazok között kiváló helyet foglal eli a „La Hongrie“ fölirat alatt egyesített csoport,a magyar szobrászaink mesterműveiben bemutatva. Közfigyelem tárgyai. Ezeket kell előbb megnéznünk a szoborkiállításban, mert ha a terem közepére eljutunk, az ott fölál-