Pesti Hírlap, 1900. július (22. évfolyam, 178-209. szám)

1900-07-28 / 205. szám

8 PESTI HÍRLAP 1900. julius 28., szombat. 1 . (Összeesküvés Yu Keng ellen.) Párizs­ból jelentik, hogy Yu Keng, China ottani követe, Veszélyben forgott. Két chinai ember három franciá­val és egy portugálival szövetkezett, hogy megöljék a chinai követet vagy a követség valamely tagját. A követségen neszét vették a dolognak és Armand di Parma titkár jelentést tett a rendőrségnél. A rend­őrség most már hetek óta őrzi a követséget, de még nem fogtak el senkit.­­ (Egy szerb plébános hazafisága.) A délmagyarországi tanitó-egylet fiumei kirándulása al­kalmából a »Torontók érdekes epizódot említ fel. A kiránduláson ugyanis rászívott Eddies Vasza mok­­rint gkel­ plébános, aki ott volt a kormányzó ebéd­jén is, ahol kellemes feltűnést keltett a magyar ta­­nítók között a szerb pap. Még nagyobb volt azonban a meglepetés, mikor Radics fölállt és toasztot mon­dott — tiszta magyar nyelven. Felköszöntötte Ma­gyarország királyát, kit mindenkinek meg kell vé­deni, a magyar hazát, mely táplál és ruház vala­mennyiünket. Végül lelkes szavakban emlékezett meg a magyar tanítókról, aoli arra vannak hivatva, hogy gyermekeinket hazafiságra oktassák, derék magyar honpolgárokat neveljenek belölük. Hangoztatta, hogy ő is tanító volt 14 évig s épen azért látja örömmel ezt a kitüntetést, melyben a tanítókat gróf Szapáry László kormányzó részesítette. A beszédet frenetikus éljenzés és taps követte, amit meg is érdemelt a derék, hazafias érzületű szerb plébános. — (ft. perzsa nagyvezir kiutasítása a kölni dómból.) A perzsa sah, ki a hó 26-án Köln­be érkezett, nagyvezírét a dóm­ba küldte. Amint ez a sort nem akarta levenni a fejéről, kiutasították s ér­­tésére adták, hogy a sahnak sem engedik födött fő­vel a dómba lépni. A sah tervezett látogatása ennek folytán elmaradt. A sah másnap a német császár ál­tal rendelkezésére bocsátott udvari vonaton utazott Párizsba.­­ (A kegyesrendiek nagygyűlése.) A ke­gyes tanitórend ezidei nagykáptalana a tegnapi ülés­ben választotta meg az egyes házak főnökeit. A ma­­gister noviciorum Randveg Mihály lett. Házfőnökök­­nek megválasztották: Budapestre Szölgyásy Jánost, Debrecenbe Várady Károlyt, Kecskemétre dr Tóth György kormánytanácsost, Kis-Szobonba Ei­ber An­talt, Kolozsvárra Kozár Ferencot, Lévára Vörös Má­tyást, Magyar-Óvárra Rappensberger Vilmost, Mára­­maros-Szigetre Malonyay Istvánt, Nagy-Becskerekre Balázsi Józsefet, Nagy-Kanizsára Horváth Györgyöt, Nagy-Károlyba Palczer Ernó kormánysegádot, Nyitrára Horvát Sándort, Podolinba Szárnovszky Edét, Privi­­gyére Rózsahegyi Jánost, Rózsahegyre Pálmai Miklós kormánytanácsost, Sátoralja-Ujhelybe Horváth Sándort, Selmecbányára Panok Ödönt, Szegedre Zvér Endrét, Szent-Györgyre Füredi Jánost, Tatába Pintér Eleket, Temesvárra Kroll Rudolfot, Trencsénbe Krasznyászky Károlyt, Vácra Halmi Lászlót és Veszprémbe Takács Józsefet.­­ (Kolbász, sör és szerelem.) Tegnapelőtt ért véget Nürnbergben a német mészárosoknak és henteseknek kongresszusa, melyen a német biroda­lom minden tájékáról mintegy 1100 húsiparos gyűlt össze. A kongresszus tiszteletére a német hentesek egy óriási kolbászt készítettek, mely nem csekélyebb mint kétszáz méter hosszúsággal bírt. A kolbász uzsonna alatt közfogyasztásra került, s a német sógo­rok csekély 70,000 liter sört ittak meg melléje. A kolbász és a sör azután megnyilatkoztatta a szíveket, a forró időjárás csak növelte az izzó érzelmeket, s így nem csoda, ha akkor este — mint azt egy jelen­­volt buzgó statisztikus kiszámította — hetven eljegy­zés történt. Az arány tehát ez: 700 méter kolbász, 70,000 liter sör, 70 eljegyzés. Vagyis minden 100 liter sörhöz tiz méter kolbász és egy f­eljegyzés járt. Elég tekintélyes rekord. — (Hat napig eltemetve.) Az erzburgi alagút beomlásánál eltemetett munkások közül a két utolsót , hat napi folytonos munka után végre tegnap sikerült kiásni. Ezek Illmayer Lajos és Reindl József. Mind­ketten még életben vannak, de nagyon su­lyos sérü­léseket szenvedtek s különösen Reindl életben mara­dása nagyon kétséges. Reindl nős és négy kis gyer­­mek atyja.­­ (Egy régi léghajós halála.) M. Dagron léghajós Párizsban a napokban 80 éves korában meg­halt. Dagron Párizs 1870/71-iki ostroma alatt a ka­tonai hírszolgálatot a légiposta által meglehetős ered­ményes módon szervezte; tudományos körökben, mint a mikroskopikus fotográfia föltalálója lett isme­retessé.­­ (Világkiállítás Glasgowban.) Az angol királynő és a trónörökös protekturátusa mellett nem­zetközi világkiállítást terveznek Glasgowban IDO1-ik év május havában. A kiállítás hat hónapig fog tar­tani és a brit birodalom gazdasági és ipari cikkeit fogja bemutatni a világnak.­­ (Mik a r­­kkancsok ?) Hát bizony, alap­jába véve, a rikkancsok meglehetősen kellemetlen fickók. Jó részben tolakodók, itt-ott kuldusként vise­lik magukat s a halandót, akinek még nincs újság a kezében, úgy követik, mint a cigánygyerekek, akik krajcárért csengenek. A hangjuk módfölött éles és visító, a nadrágjuk pedig ki van szakadva. Egy ré­szük iskola­kerülő, aki a szerzett pénzt elkorhelykedi, noha azt állítja, hogy beteg anyjának vesz rajta ka­­nalas orvosságot. Van persze köztük tisztességes is elég, de a legderekabb is átkozottul kellemetlen, ha visítva rohan az utcán és keresztül bukik az embe­reken. Nos hát ez a rikkancs a nagy­közönség szem­pontjából. De nem ez a rikkancs az egyik szegedi újság szerint. A szegedi újság ugyanis, abból az al­kalomból, hogy ott a tolakodó rikkancsokat a rendőr­ség megrendszabályozta, azt írja, még­pedig igen ko­molyan, hogy a rikkancsok­a­t a szabad sajtó s a jövő század nagy eszméinek előharcosai.« Ha csak­ugyan igy áll a dolog, akkor a szabadsajtónak s a jövő század nagy eszméinek jó dolguk van, mert az »előharcosok torkuk szakadtából eivitják nekik a rek­lámot. » (Esküvő.) Csicsókereszturi dr Torma Mik­lós, Szolnok-Dobokamegye alispánja a hó 25-én Doóson nőül vette Kabós Anna kisasszonyt, Kabós Sándor kir. táblai biró bájos leányát. — (Mgr Mondo) angoulémei püspök, mint Párizsból jelentik, hirtelen meghalt. Csak néhány hó­nap óta viselte méltóságát, amelyben Perrot püspö­köt követte. — (Az amerikai párbaj őrültje.) Múlt va­sárnap a Gruber-féle kioszk mögött, a városligetben, egy fiatalember öngyilkossági kísérletet követett el. Vonescu Smarta Józsefnek hívják, ügyvédjelölt, s egye­­nesen Bukarestből jött föl Budapestre, hogy az öngyil­kosságot végrehajtsa. Az ötmiliméteres forgópisztoly kis erejű golyója azonban egy bordáján megakadt s így eszméletlen állapotban, bár nem súlyosan sebesülve szállították be a vörös­kereszt kórházba. Az­nap este érkezett föl a fővárosba az öngyilkossá lett jogász bátyja, aki a bukaresti rendőrség tisztviselője. Cecése után jött föl s a kórházban föl­kereste őt. Itt bevallotta bátyjának Smarda, hogy ő amerikai párbaj áldozata. Budapesten ezelőtt évekkel húzta a fekete golyót, minek következtében öngyil­kossá kellett tennie kikötés szerint a magyar fővá­rosban. Bátyja és hozzátartozói ezt már rég sejtették s mindenkor vigyáztak rá, de a jelzett időben mégis sikerült felszöknie. A golyót pár nap múlva kivették sebéből, azonban mentől jobban gyó­gyult a seba, annál jobban borult el elméje. Folyton csak azt hangoztatta, hogy neki meg kell halnia. Gyakran üldözési mánia vett rajta erőt. Or­vosai végül is konstatálták, hogy elmebajos. Ekkor bátyja elhatározta, hogy egy barátja segítségével Bukarestbe szállítja őrült öcscsét. Zárt kocsin vitték el a kórházból, egyenesen a keleti pályaudvarra. A szerencsétlen ember egész csendesen viselkedett az utazásig ; azonban az után kitört rajta a téboly. Ki­szakította magát bátyja kezei közül s egy a főváros­hoz közel eső állomás mellett leugrott a robogó vonat­ról. Azóta nyoma veszett.­­ (Tahi-Tótfalu község­ katasztrófája.) Megemlékeztünk annak idején arról a nagy tűzvész­ről, mely a pest megyei Tahi-Tótfalut leperzselte. A megalakult segélyző­bizottság már pontosan megálla­pította a tűzvész nagyságát. Leégett 125 lakház 40 melléképülettel, 2 templom, 3 egyházi lak s egy is­kola, összesen 171 épület. A felbecsült kár 331,590 korona, melyből tűzbiztosítás révén mintegy 46,000 korona térül meg. A károsultak részére eddig mint­egy 7,500 korona adomány folyt be, melyből a ki­rály adománya 4000 korona, a váci fegyház rabjai­nak adománya pedig 1,144 korona.­­ (Hat tagból álló család kipusztitása.) A következő borznalm­as eseményt su­rgonyzik Varsó­ból. Przendziany községben (Siedlcz kormányzóság­ban) egy Swinzicka nevű asszony elvesztett egy pert, amelyet a Wyscinski család ellen folytatott. A per elvesztése annyira bántotta az asszonyt, hogy elhatá­rozta az egész Wyscinski család kipusztílását. Tegnap délelőtt belopódzott a gyűlölt család konyhájába, a­hol észrevétlenül megmérgezett minden ételt. A hat tagból álló Család ma borzasztó kínok közt meg­halt. A gyilkost elfogták.­­­­ (A császár szamara.) Fupen városa, mely 16,000 lakosa dacára már évek óta egy ,,igazi“ szamárral sem rendelkezett, újabban különös módon jutott egy ilyennek birtokába. A bénult Müiller István házai­ vándorlásai közben egy kis kézi­kocsit volt kénytelen használni. Ez kü­lönféle kellemetlenséggel járt, Mi­ller tehát körülbelül négy hónap előtt a csá­szárn éi egy szamár engedélyezését kérte. A császár a kérelmet meghallgatta. Ezelőtt három nappal a vasúton a berlini állatvédő egylettől egy pompás szürke szamár érkezett a házaló számára. — (József főherceg­) ma délután 3 órakor Bolla altábornag­gyal és 3 tiszttel Pelesbe érkezett. A pályaudvaron Károly román király és a trónörö­kös fogadta a főherceget. A kivonult diszszázad f­ellépett a főherceg előtt. Este 7 órakor a kastély­­­ban 30 terítékes diszebéd volt, amelyre Pallavi­­cini őrgróf osztrák magyar követet a követség sze­mélyzetével, Marghilitman külügyminisztert és Maio­­resco igazságügyminisztert is meghívták. Este 9 óra­kor a főherceg ismét elutazott. A király és a trón­örökös kikisérte a pályaudvarra. A fogadás is, a bucsúzás is nagyon szívélyes jellegű volt. — (Házkutatás országg­yűlési képviselő­nél.) Szenzációs ügyről ad értesítést temesvári leve­lezőnk. Csak néhány nap előtt emlékeztünk meg Hennel Károly volt temesvári fűszerkereskedő bűn­ügyéről, aki a múlt év végén üzletét egy éjjelről a másikra csalárd után átruházta, könyveit és követe­léseit elrejtette és Afrikába a búrokhoz menekült. A temesvári kir. törvényszék erélyes vizsgálóbírója, Kotócz Pál által hónapokon át folytatott nyomozás ki­­derítette az üzlet átvevőjének, Trautmann E. Márton­nak, a megszökött vagyonbukottal való összejátszá­sát, ami nevezettnek és bűntársának, Hennel Ádám­­nak, a vagyonbukott 71 éves ősz atyjának letartóz­tatására és az üzletnek fenyítő zár alá vételére ve­zetett. Ez ügy most nevezetes fordulatot vett. Hen­­nel Károly tömeggondolta, dr Bleyer Izsó temes­vári ügyvéd ugyanis feljelentést tett a vizsgálóbíró­nál az iránt, hogy a vagyonbukott által a csődhitele­­zők elől elrejtett 90 drb, együttvéve 18000 koroná­ról szóló váltók a vagyonbukott fivérének Hennel Béla budapesti mozdonyvezetőnek a birtokában van­nak, aki két drb már lejárt váltó incassálása végett Temesvárra érkezett. Hennel Béla e följelentésnek neszét vévén, a váltókkal Budapestre szökött, az el­rendelt házkutatást sikerült ugyan meghiúsítania, de a fővárosi rendőrség kiderítette, hogy Hennel Béla a váltókat Breuer budapesti mozdonyvezetőnél rejtette el, aki viszont Hennel Ádám sürgönyben felhívására a váltókat tegnap éjjel Hennel Ádám temesvári ügy­védjéhez, dr Fülöpp Béla ország­­képviselőhöz küldötte. A vizsgálóbíró haladéktalanul elrendelte a bűnjelek lefoglalását, de dr Fülöpp azok kiadását megtagadta és a házkutatást meghiúsítandó, irodájának ajtaját bezárta ö­nként nyilatkozva, hogy csupán az erőszak­nak fog engedni. Bandi rendőrfőkapitány erre az iroda ajtaját föltörötte és a házkutatást véghezvitte, minthogy ez azonban eredményre nem vezetett, a vizsgálóbíró dr Fülöpp Béla ország. képviselőt elő­vezetés terhe alatt megidéztette. Az eset a városban nagy föltű­nést keltett, annyival is inkább, mert dr Fülöpp Béla vélt sérelme miatt az igazságügyminisz­­terh­ez intézett táviratban a vizsgálóbíró ellen a fe­gyelmi vizsgálat megindítását kérte.­­ (Akárcsak min­álunk.) Berlinben a vá­rosi tanács és a rendőrfőnökség nem tudott meg­egyezni abban a kérdésben, hogy melyiküknek kell viselnie az őrültek szállításának költségeit. Az ügy a közigazgatási biróság elé került, amely a városi ta­­nács ellen döntött.­­ (A szünidős gyermektelepekről..) Az eresi-i csoport f. hó 29.-én este 9 órakor érkezik Bu­dapestre hajóval, amely a Petőfi-téren köt­ ki. A lel­­les csoport 29.- én esti 8 óra 33 perckor érkezik vissza Budapestre a déli vasút budai pályaházába. Kívánatos volna, hogy a szülők a vasúti illetőleg a hajóállomásról vinnék el gyermekeiket. A lellei telep második csoportja augusztus 1.-én reggeli 6 óra 50 perckor utazik el Budapestről.­­ (Lezuhant erkély.) Bécs Weidlingau vá­rosrészében, a fő­uton levő első emeleti lakásuk er­kélyén jó étvágygyal és jó hangulatban fogyasztotta tegnap este vacsoráját a Shinger-család. De az étke­zést még be se fejezték, midőn az erkély egyszerre leszakadt. A rajtalevők, férj, feleség és leány az utca kövezetére zuhantak. Wangerné súlyos zúzódáso­­kat­ szenvedett, míg férje és leánya csak könnyen sérültek meg.­­ (Szerencsétlenség a gyakorlótéren.) Klagentfurt­ból táviratozzék, hogy amikor Szukováts tábornok szemlét tartott a helyőrség csapatain, Hau­ser Arthur vezérkari százados leesett lováról és esz­méletlenül terült el a földön. Mielőtt még fölemelhet­ték volna, egy lé úgy fejberúgta a századost, hogy betörött a koponyája. Halálos sérülésével kórházba vitték.­ (Reménytelen szerelem.) Egy trieszti vendéglő különszobájában tegnap este egy fiatalem­ber és egy szép leány vacsorázott. Amikor később benyitott hozzájuk a vendéglős, a földön fetrengve találta vendégeit. Amire orvosok érkeztek, a leány már meghalt. Fonollal megmérgezték­ magukat. Kide­rült, hogy reménytelen szerelmük miatt követték el az öngyilkosságot. A fiatalember is halálán van.­­ (Öngyilkos építész.) Gön­cz Sándor, egy olasz származású gyulai építész, különös módon ve­tett véget életének. Menyháza fürdőre utazott, bele­ült egy vízzel félig tolt fürdőkádba s fejét a víz alá nyomta, amig meg nem fulladt. A vagyonos ember hírében állott építész anyagi zavarok miatt követte el az öngyilkosságát. Zzebében mindössze öt korona készpénzt találtak.

Next