Pesti Hírlap, 1900. október (22. évfolyam, 270-300. szám)

1900-10-01 / 270. szám

P'uu. oktener 1., hétfő. PESTI Kft L A i _______________________Ő idegen követek ama javaslatára, hogy a császári udvar térjen vissza Pekingbe, azt válaszolta, hogy ő emlékiratot intézett a császárnéhoz. Tényleg elhatározták, hogy Wäldersee gróf szábja meg a szent város egyik császári palotáját és a német csapatok nagy részét ott helyezze el. Ez a szent város oltalmára irányuló politikának teljes abbanhagyása. Az amerikaiak rosszalják ezt a lépést, de nem szólaltak, föl. A telelésre ismét megkezdték az általános előkészületeket. Berlin, szept. 30. A Wolff-ügynökség jelenti Shanghaiból tegnapról. Itt közzétettek egy Tayentuban e hó 25-én kelt császári ediktumot, mely sok körülírással azt mondja, hogy a trón ártatlan a helyzetben, melyet az idézett elő, hogy a hercegek és az udvari méltóságok pártolták a boxereket. Azokat tehát meg kell büntetni. A vétkes hercegek közt fölsorolják Huangtai, Heun és Tao-Hing elsőrangú hercegeket, akik rangjuktól és hivataluktól megfosztatnak. Titán másodrangú herceg szintén elveszti összes hivatalát és járandóságait és szigorú megbüntetés végett átadatik az udvari bíróságnak. Továbbá Caj-Lau másodrangú herceg és Inigmio, a cenzurátus alelnöke, szintén megbüntetendők lesznek. Hau- Su-Hiaut, az igazságügyminisztérium ■ elnökének nagytitkárát illetőleg, a cenzurátus miniszterei utasíttatnak, hogy büntetést hozzanak javaslatba inte például. A sah Konstantinápolyban. Konstantinápoly, szept 30. A perzsa sah az „Izzeddin" császári jachton ma délben ideérkezett s ágyúlövésekkel üdvözölték. Felhőszakadás. Genua, szept. 30. Ma éjjel több óráig tartó nagy felhőszakadás vonul végig a városon. A víz a Porta Principeben a pályaudvar egyik falát aláásta és behatolt a postahivatal helyiségeibe, ahol károkat okozott. Az irományok szétszóródtak. Három hivatalnok megsérült. A víz elöntötte a síneket és iszappal fedte be. A sínek megtisztításán dolgoznak. A kerület folyóvizei a felhőszakadás következtében kiléptek a medreikből, néhány hidat elszakítottak és a töltéseket keresztül törték. A határos mezőségek viz alatt állanak. Emberéletben kár nem esett. SZÍNHÁZ és zene. * (115. kir. operaház.) Vasárnap Tannhäusert adták és a nézőtér csaknem egészen megtelt, újabb bizonyságául annak, hogy közönségünk mennyire szereti a régebbi, azaz a fiatal Wagner műveit. Az előadás kitűnő volt, különösen Dióssyné, Ney Dávid és Takáts valósággal remekeltek és kitűnő alakításaikat stirti tapssal jutalmazta a hálás közönség. ■j«Jg»ÍL»Í »I ” nm.».-. blazirt közönség el volt ragadtatva s teljes erejéből tapsolt. Mindjárt az első felvonás után bizonyos volt a szerző diadala, s a siker felvonásról felvonásra egyre fokozódott. Mindenki érezte, hogy az új darab remekmű, hogy valószínűleg ötszázszor elő fogják adni, s hogy a szerzője divatos író lesz. Marthe, aki igen bájosan kiöltözött, néhány barátjával együtt egy páholyban ült; természetesen ott volt a gróf is. Marthe mindjárt az első jelenet után nagyon meg volt lepetve. Ő ismerte ezt a történetet, amelyet a színpadon játszottak. Úgy tűnt fel a dolog, mintha az ő menyasszonykorának boldogságát irta volna meg valaki. Finom keztyűs kezeivel szívesen tapsolt s büszke volt arra, hogy ilyen szépen meg van irva mindaz, ami neki egykor oly nagy boldogságot okozott. A második felvonásban már gyorsan haladt a cselekmény: heves vita keletkezett az ifjú pár között s Marthe házaséletüknek első civakodására gondolt. Kétségtelen, hogy Pierre a saját történetét írta meg ebben a drámában. Ez nagyon pikáns dolog volt; mi lesz már most ezután ? Marthe olyan idegen, olyan közönyös volt a férjével szemben, hogy a darab fejleményét egyáltalán nem tudta elképzelni. A harmadik felvonás kitűnő volt. A férj szenvedései mesteri kézzel voltak megirva. Kegyetlen igazsággal meg volt írva a szerelem minden kínja s a lemondás keserűsége. Az aszszony végtelenül könnyelműnek s szinte nevetségesen meggondolatlannak volt rajzolva. Igazán remekmű volt, a szó szoros értelmében. Marthe megindultál! figyelt. Minden szó Képek a túriról. * Vasárnap. Nyári vasárnap Katonazene. Zsúfolt nézőtér minden oldalon. Drága selyem tollettek, ragyogó ékszerek, sok katona, sok rendőr, a fél mágnás kaszinó, az egész Lipótváros. Egy akadémikus, aki a saját vaskalapjából húzza ki a számokat és úgy játszik, álmodozva sóhajt fel: — Ha a mi üléseinken is ily nagy publikum lenne, már engem jobban ismernének, mint Wiltont. A politikusokat se felejtsük el; vasárnap már ők is nagy számmal mutatkoztak. Tisza István grófot irigységgel vették körül a parlamenti notabilitások, de az asszonyok látcsövei is rászegződtek: — Nézd csak, a Pista gróf, aki a nagyegy-egy tőrszúrás volt a szivének. Hát lehetséges az, hogy Pierre ennyire szenvedett, s hogy ő miatta szenvedett? Mert kétségtelen, hogy az ő története volt megírva. Pedig nem panaszkodott neki sohasem ! De micsoda rettenetes büntetés volt az asszonyra nézve ez a dráma! Milyen kegyetlen dolog volt, hogy az ő bűneit föltárták az egész világnak! Tehát az a szerencsétlen színésznő, aki azt a szegény embert úgy megkínozta, az őt ábrázolta ! S az a nagylelkű, komoly és derék ember, aki becsületességének tudatában csak mosolyog — Pierre! S eközben folyton a szerző nevét kiáltotta a felvonás-közökben a közönség. — Bravo! Bravo ! — kiáltott a gróf is, aki ott ült az asszony mögött. — Kedves barátnőm, a maga férje egész tisztességesen tud írni, majd csinálunk belőle valamit! De Marthe nem válaszolt. Nagyon sápadt volt s igyekezett eltitkolni azt, hogy mennyire föl van indulva. — Fogózkodjék a karomba, szép asszony, — szólt az előadás végén. Marthe mereven ránézett és így szólt: — Nem uram, ma este nagyon büszke leszek rá, ha a férjem karján láthatnak. Pierre vezette haza: alig tudtak kiszabadulni a színházból, annyira útjukat állták azok, akik a szerzőt akarták üdvözölni. Mikor pedig hazaértek, ahol annyi örömük volt az első hónapokban s annyi bánatuk az ez után következő években, Marthe a férje vállára borult és sírva így szólt:— Megértettelek, Pierre. Bocsáss meg! váradi versenyeken maga is lovagolt és kétszer győzött. — Oh, én mennyivel idősebbnek képzeltem, amikor a képviselőházban beszélni hallottam, idősebbnek is látszott. — Amikor pedig lovon ül, akkor még ifjabb, mint így. Az akadémikus mérgesen fordult el, minthogy azt kellett volna följegyeznie, hogy bár valaki komoly dolgokban is az elsők közt van, lóháton is első lehet és ismerhetik annyira a túrán is, mint Wiltont. Más szögelésben más képviselők, amíg lovakat választanak, melyekbe „bizalmukat helyezzék“, a választási esélyekről beszélgetnek, ama vidéki népnek a bizalmáról, melynek fogalma sincs róla, hogy minő összefüggés van a favorit és a totalizateur között. A diósadi Sámuel Lázár az ő volt ellenjelöltjétől kér tipeket és nem bánja, ha veszít rajtuk, mert ezzel kiengeszteli az ellenjelöltet. A képviselők közül azonban legtöbben nem fogadnak. Kell a pénz a tiszta választások idejére. Az egyforintos helyen is egészen jóravaló publikum volt. Legjava része a tisztviselők közül került, akik már nagyon sok petíciót írtak a kormányhoz fizetés-felemelés végett, de nem győzik bevárni a kedvezőbb sorsot s itt próbálják megnöveszteni a kis fizetést, ami a hónap utolsó napján a kezükbe került. Ők is veszítenek, persze, de nem az bántja őket annyira, mint inkább, hogy a tekintélyük itt nem érvényesülhet. Oda megy egy szalonkabátos fekete evikkeres úr az öt koronás totalisateurhöz, de azon az oldalon, ahol csak kifelé szabad jönni: — Ejnye kérem — szól rá egy defektiv — tartson rendet ! *— No, no! — Ne nonózzon, hanem menjen vissza, egy-kettő! — Nekem mondja az egy-kettőt? — Igen, magának, hallja ! Usgye ! — Usgye ? Hát tudja-e, ki vagyok én ? — Akárki, nekem mindegy. — Én m. kir. adóhivatalnok vagyok! — Ojjé ! Most már gyorsan pakoljon kifelé ! — Igen, igen, ki, ki, ki! Egész csoport nógatta, faszigálta kifelé, élénk bizonyságául annak, hogy az adóhivatal kellemes modorának szívesen adják vissza a kölcsönt. Utóbbi időben ilyen hangos jelenetek gyakran fordulnak elő a turfán. A demokratikus szellem, mely a népfenség jogainak gyakorlásában oly lélekemelően nyilatkozik meg, egyre jobban érvényesül. Az emberek gyakrabban rosszkedvűek s ha veszítenek s már tovább nem játszhatnak, gúnyolják a totalizatorhöz vonulókat, hogy „száz izé egy sorba . . .“ Ha azonban ismerős akad köztük, kérnek tőlük öt forintot a legközelebbi nyerésig. * Élénken emlékszem az alagi nyári versenyek idejéből egy Álmom nevű lóra, egy szőke fiatal emberre és az ő öreg, gyámoltalan barátjára, aki sportkönyvekkel,látcsövekkel és esernyőkkel fölfegyverkezve szokott volt megjelenni a turfon. A szőke fiatalember Alagon, valahányszor a futó lovak számait felhúzták, odament az ő öreg barátjához és a fülébe súgta . — Álmom! Az öreg kikereste a ló számát, megnézte a sportkönyveket s azt felelte : — Nem hiszem, hogy bejöjjön . . . — De ha én mondom : Álmom ! Csak Álmom! . Az öreg akkor elment és megfogadta az Álmomnak nevezett lovat. A nemes állat azonban csak utolsónak szíveskedett besétálni. A következő alkalommal azonban megint fölkereste a szőke fiatal ember s azt mondta: — Ha vissza akarja nyerni busásan, amit a múltkor Álmomon veszített, akkor most tegye meg Álmomat. Az öreg szót fogadott és újból veszített. Ez a dolog ismétlődött mindannyiszor, valahányszor Álmom futott. Az öreg már eladta az esernyőit, a sportkönyveit, a gukkereit, a nyakkendőit, a manzsettáit, szóval minden fölösleges dolgot eladott s mindezeknek az árát elvitte Álmom. Azóta nem láttuk, míg végre vasárnap újból megjelent a nyilvánosság előtt. * (Nebántsvirág Budán.) Vasárnap búcsúzott a budai színkör operetté személyzete zsúfolt ház előtt a Nebántsvilágban. A közönség jól mulatott és sokat tapsolt minden egyes szereplőnek. Makó igazgató játszotta az őrnagyot és kiváló alakításával, jóízű humorával sokszor nyílt színen is tapsokra ragadta a közönséget. Brémer ötletes, élénk Celestin volt. Szende Anna temperamentumosan, ügyesen adta Deniset. Pázmán precízül énekelte és kedvesen játszotta Champlarreux-t. Faragó a színigazgatóból kabinetalakot csinált. Jó volt még Szilágyi és Havasi Szidi. * (Schratt Katalin, a bécsi burgszínház Csillag Teréze, követi budapesti kollegájának példáját és — amint már említettük — távozik diadalainak színhelyéről. Duzzogó is, még pedig keményebben, mint a mi legjobb szubrettünk. A N. W. Tagblatt szerkesztőjéhez ugyancsak mérges hangú levelet intézett. Kikel azok ellen, akik pletykákat gyártanak róla : — Annyira utálom és megvetem az efőre teremtéseket, hogy nem bocsátkozhatom válaszolásokba, helyreigazításokba és visszautasításokba. Kijelenti, hogy csak azért távozik a színháztól, mert fáradt és ideges. — Nem tolakodom a nyilvánosságba, soha sem is tettem. A bizonyos magas, — vagy magukat magasnak vélő körökben mutatkozó ellenségességét nem értem. Jó lélekkel mondhatom, hogy számtalan emberrel csak jót tettem. Nem várok hálát, de a rossz akaratú üldözéstől megkímélhetnének. Közönyöm, vagy ha úgy tetszik nembánomságom azonban nem akkora, hogy mindent el kellene viselnem szó nélkül. Csak egyszer kifogyjak a türelmemből. Nem tudom, vajon akkor is szeretnének-e ellenségeim és vajon az ő részükön lennének e a kacagók. Kijelenti a művésznő, hogy a burg-színházban két év óta méltatlanul bánnak vele, szegény, védtelen társait pedig művészi és anyagi létükben irgalmatlanul megrövidítik. Kollegái vele éreznek és értik távozását. Szive ellenére nem akar a színháznál maradni és ha keres, talál másutt is tért a jóravaló működésre.