Pesti Hírlap, 1901. március (23. évfolyam, 60-89. szám)

1901-03-01 / 60. szám

Deus ex machina. Valóságos arcpirító szégyen az, ami ma „Budapest székesfőváros közönségét“ érte. A bizottságokban ülő pénzügyi szaktudó­sok szerezték ezt meg neki, akik a nemzeti zászló lobogtatásával rendesen nagyon szorgal­matosak mindig, valahányszor uzsora­kölcsönt kell a főváros nyakába kötni. Ezek a tudósok kissé már nagyon is sok pénzébe kerülnek az adófizető polgároknak, épen itt van az utolsó órája, hogy leszereljék őket. A 30 milliós kölcsönt ma kellett volna tűzzel-vassal megszavazni. Mivel a fővárost az előbbi kölcsönnél már lekötözték a „hazai“ pénzintézetek javára optióval, a többi pénzerők nem igen versenyeztek a kölcsönért. A külföldi bankok fáztak ettől is, a sok ide-oda bizottság­tól is, de még inkább az azokban ülő pénzbeli érdekeltségektől. Ennek következtében nem igen jelentkeztek ajánlataikkal. Végül a „hazai“ bankcsoport ült megint a főváros nyakára, még­pedig úgy, hogy száz koronáért 84-et ad és­­zed érte 100 után 4°/0 kamatot. Ez nagyon drága pénz. Hogy a helyzeten javítson, maga a miniszterelnök tette meg azt a szívességet, hogy a „hazai“ pénzcsoportot 84­5-ös kibocsájtási árfolyamra keservesen rá­bírta, így is csaknem 5% a kölcsön kamatterhe. Ehhez járul az, hogy a fővárosnak a 30 millió­ból most csak mintegy 12 millió kell, tehát a superplus 18 millió megint visszavándorolna fe­küdni ugyanazokhoz a bankokhoz legfölebb 4%-ra, amelyek ugyanazon pénzért 5%-ot kap­nak. Summa summarum a pénz úgy 6­ 5 % kamatteherrel járt volna. Ez szép üzlet, ha csak ki lehet nyúzni a székesfővárosi polgár­ságnak bizony elég érzéketlen bőrén. •­­ A bizottságokon nem is múlt. A bennük ülő pénzügyi kapacitások dézsa számra sírták a krokodilos kényeket a főváros hitelének ilyetén­­ való elaljasodása és a rossz gazdasági viszonyok fölött. És ámbátor az angol bank, utána az osztrák-magyar bank s végül a német biro­dalmi bank egymásután leszállította a kamat­lábat, a heverő tőkék pedig 36/s°/o mellett sem tudnak már hasonló elhelyezést találni: a bi­zottságok a maguk inkompatibilis szakférfiainak segítsége mellett, mint rendesen, vérző szívvel szavazták meg a 84,5 kibocsájtási árat s ezzel együtt az 5%, valósággal pedig O'M'a kamatot. Volt ugyan nyugtalankodó kisebbség, melynek sehogyan sem ment a fejébe, miért kell elszen­vedni Budapestnek ezt a szelíd megny­azat­ást, azonban az inkompatibilitásnak még mindig meg­van a majorizáló képessége. Ahol pedig a városatyák így istápolják a közjövedelmeket, ott a tanács nem tehet semmit. A kölcsön fölvé­tele is sietős volt, mivel a fővárosnak 12 mil­lióra rugó fizetései vannak különféle beruházá­sokra. így érkezett meg a mai közgyűlés, ahol már nem lehetett­ reményleni semmit. A 84,5-ös kölcsönnek már el volt készítve a többsége, mivel a klikkszervezet még mindig szolgálatké­pes . . . a pénz pedig még mindig sietős. Deus ex machina azonban még mindig van a világon. Sokan sajnálják, de van. A francia-belga bank Párizsban, úgy látszik, ismeri a budapesti olympiai játékokat. Tudta, hogy ha előbb tesz jobb ajánlatot, valamiképen ki fogják játszani a „hazai“ érdekeltek, akik egyébiránt épen oly kevéssé adnak hazai pénzt, mint amily kevéssé van nekünk hazai pénzünk. Ők is csak külföldi pénzt közvetítenek, de persze uzsorás­­kodnak vele az adófizető polgárok fölött. A vége az, hogy a francia-belga bank, elég oko­san, az utolsó pillanatban táviratilag tette meg az ajánlatot 86­5-ös kibocsájtási árra, ami már az első csapásra azt jelenti, hogy a főváros 600 ezer koronával kap többet a kötvényekért. A tanács is elég okos volt, hogy ezt a távirati ajánlatot nem sietett a bizottságokon átszűrni, hanem egyenesen a közgyűlés elé terjesztette, óriási megdöbbenésére azoknak a városatyák­nak, akik a bizottságokban vagy azokon kívül már minden kényeiket elsírták a „rossz gazda­sági állapotok“ fölött; de azoknak a megdöb­benésére is, akiket láthatatlan szálak fűztek a hazai 84,5-es kibocsájtási árhoz. Amit ez a „felhőtlen égből lecsapó vil­lám“ a mai közgyűlésen okozott, az már bo­hózatba való. A kölcsönügyi bizottság tagjai egymásután indignálódtak, hogy, ime, őket nem környékezi bizalom ; ime őket mellőzték és nem engedték meg nekik, hogy bizottságilag ők is örülhessenek a 600 ezer korona ajándéknak.. — és sorra lemondtak mandátumaikról a köz­­gyűlés általános helyeslése és még általánosabb­ gúnymosolya közt. Most tehát oda van a „hazai“ 84,5-ös­ árfolyam és sok mindenféle vele együtt. Csak­ egy maradt meg, a szégyen. Mert ekkora szé­gyen és megaláztatás még nem érte a székes-, főváros pénzügyi szakpolgárait, akikről egyéb­iránt föl lehet tenni, hogy folytonosan azon­ törik a fejüket, hogyan lehetne polgártársaik, adóterhen könnyebbíteni és altruisztikus lázuk­ban sokszor még éjszaka is álmatlanul forgo­lódnak ágyukban, mint pl ma éjszaka is, két­­­ségtelenül azon való örömükben, hogy, íme, az áldás hívatlanul is rászakad a főváros fejére! Lemondásuk közmegelégedést, csaknem közlelkesedést keltett. Valóban nincs is szükséges A rögeszme. Irta: Lucien Despaves. A lóvonatok és omnibuszok mögül egy­szerre tíz, húsz, ötven sétáló rárohant arra az emberre, akire a dühöngő „kiskutyás hölgy“ rá­mutatott és akit borzasztóan szidott. — Ez az! Mondom, hogy ez az! . . . Nagyon jól fölismerem, már legalább öt perc óta ólálkodott körülöttem. Sőt már-már azt hit­tem, hogy koldulni akar tőlem s fenyegettem, hogy rendőrt hívok. Akkor aztán elment, de aztán észrevettem, mikor a szivarjával hozzáért a ruhámhoz. Látják, még most is ott van a kezében a szivar ... és a ruhám háromszáz frankba került ... és bizonyos, hogy nemcsak az én ruhámat égette meg . . . Már most mit mond majd a férjem ? Ne engedjék el, kérem, már elmentek a rendőrért. A hölgy rendkívül dühös volt, nemcsak azért, mert türelmetlenkedett, hanem azért is, mert nem verhette el a merénylőt; minden­esetre el is veri, ha nem félt volna attól, hogy azt a cifrán felöltöztetett utálatos kis kutyát, melyet, a karján szorongatott, a to­longásban agyon fogják nyomni. A „gonosztevőt“ már különben is elegen ütlegelték. Némely hölgyek a napernyőjükkel verték a fejét, mások pedig, akik még dühö­sebbek vo­tak, a napernyőjükkel a hasát bö­­ködték. Az igen szánalmas állapotban levő em­ber alig védekezett; ide-oda rángatták, a ru­háját megtépték, egyik fülét csaknem letépték, s orrán-száján folyt a vér . . . Simára beret­­vált arca nyugodtnak és meglehetősen butának látszott; szomorúan pislogott, s úgy tett, mintha nagyon meg volna lepetve. Még arra sem gon­dolt, hogy az áruló szivart eldobja; nem taga­dott semmit, s a kabátja ujjával nyugodtan tö­­rölgette a sebeiből az arcába folyó vért. — Ez az ember őrült; valószínűleg bo­gara van neki, — szólt valaki a tömegből. Ám a közbeszólóra egyszerre gyanakodva nézett mindenki. — Ez is másként beszélne, ha az ő fe­lesége ruháját égették volna ki! — kiáltotta néhány dühösebb hölgy. Míg mások, kiknek a beavatkozása épen olyan kevéssé volt jogosult, mint ezé az úré, mérgesen kiabáltak: — Csak olyan dolgokkal törődjék, ame­lyekhez neki is van valami köze! Végre megérkezett a rendőr. Kiszabadí­totta a szegény fickót a tömegből, s a rendőr­biztos elé vitte, aki nyomban ki is hallgatta. — Mi a neve? — Firmin Gobert. — Hol lakik? Megmondotta a lakása címét is. — Künn lakom Grenelleben. — Mi a foglalkozása? — Munkás vagyok. — Tehát ön az, aki elkövette azt a rossz tréfát, hogy ennek a hölgynek a ni­háj­át a szi­varjával kiégette ? Firmin Gobert, aki eközben kissé magá­hoz tért, így válaszolt : — Igen, én vagyok, biztos úr. Én követ­tem el azt a tréfát! —• És valószínűleg nem ez volt az ön első kísérlete! — Ő nem, — válaszolt Gobert bizonyos büszkeséggel. — Megfoghatatlan; ön, úgy látszik, szük­ségét érzi annak, hogy másoknak ártson; való­színűleg már büntetve is volt ? — Többször, biztos úr, ezek a bünteté­sek az életem határkövei. — És semmi egyebet nem csinált, csak a hölgyek ruháit tette tönkre ? — Semmi egyebet. — De mondja meg legalább, hogy mi öröme telik abban, hogy a tiszta ruhát bepisz­kítsa, az új, elegáns ruhákat pedig szétrongálja? Gobert félig lehúnyta a szemeit, s meglát­­szott az arcvonásain, hogy igen jól érzi magát. — Nagy, kimondhatatlan örömöm telik benne; oly örömöm, hogy ezt ön el se tudja képzelni. Az ajkai azonban egy kissé elsáppadtak, s az arcán a fáradtság kifejezése váltotta fel az öröm kifejezését. — A biztos úr kortársai előtt már több­ször volt alkalmam elmondani, hogy mit csele­kedtem. De ha a biztos úr érdeklődik irántam, akkor szívesen eloszlatom azt az előítéletet. 1 /7­ ^ c ' Budapest, *90* ALXIII. évf. 60. (7382.) szám. Péntek, március 1. * ............... 1 11 1 ■ 1 ■ 1" -1 .. " ............ .,| HIWIK1 ■ 1■■■» ................ ................ I—m Előfizetési árak: Szerkesztőség: Egész évre . . 28 k. —­f. Budapest, váci-körut 78. Negyedévre . . . részét hová az előfizetések és a lap megjelenik minden nap, ünnep . ,az(ZFT f) ' szétküldésére vonatkozó föl­ös vasárnap után is. szólalások intézendők. A Pesti Hírlap mai száma 22 oldal.

Next