Pesti Hírlap, 1901. március (23. évfolyam, 60-89. szám)

1901-03-01 / 60. szám

a fővárosnak ezekre a pénztudósokra, de épen semmi, ha a jobb ajánlatok csak úgy maguktól érkeznek akkor, amikor már a rosszabb ajánlat el volt látva a hazafiasság bélyegével és gondo­san be volt takargatva a nemzeti lobogóba. Az ördögbe is, 600 ezer koronán elég nemzeti lo­bogót lehet készíttetni. Ez a mai eset egyébiránt szinte epochális jelentőséggel bír, mivel egyszerre bevilágított abba a sötét módszerbe, ahogyan ezek a mi „autonóm“ kölcsöneink készülnek. És óriási erőt­ adott azoknak, akik a bankok embereit, vagy azokat, akik a bankokkal összeköttetésben vannak, ki akarják tisztítani a közjövedelmek csarnokaiból. Most ad­oculus van demonstrálva, hogy miképen megy a rossz gazdálkodás és milyen úton-módon tornyosulnak az adófizető polgárok fölé az adóemelési veszedelmek? És persze az is, hogy ezen mi magunk segíteni nem tudunk, hanem a francia-belga banknak kell egy telegráf-szikrát beleütni ebbe a sötét­ségbe, hogy legalább lássunk. Ami már szintén valami. A többi azután majd megjön idővel és egy kis iparkodással. Belpolitikai hírek. Az út összeférhetetlenségi törvény elő­adói tervezetének a tárgyalását holnap kezdi meg s lehetőleg megszakítás nélkül folytatja a következő napok során a képviselőház bizottsága. Az előkészítő tárgyalás iránt nagy a Ház tagjainak az érdeklődése. Mint halljuk, ama képviselők közül is, akik nem tag­jai a bizottságnak, többen jelen lesznek az üléseken, egyesek pedig, élve a házszabályok által minden kép­viselő részére biztosított joggal, indítványokat és mó­dosításokat is szándékoznak benyújtani az előadói tervezet egyes szakaszaihoz. Képviselői körökben úgy vélekednek, hogy az új inkompatibilitási törvényja­­vaslat április hó legelején a Ház plénumában is napi­rendre tűzhető. A képviselőhöz legközelebbi munka­rendjére nézve eleintén azt tervezték volt, hogy mihelyt a pénzügyi tárca költségvetése is elintézést nyer, addig, míg a pénzügyi bizottságnak a költség­vetési törvényjavaslatról benyújtandó jelentése napi­rendre kerülhet s az úgynevezett appropriációs vita kezdetét veheti, vegyen a Ház tárgyalás alá néhány más törvényjavaslatot, nevezetesen az állami gyer­mekmenhelyekről s az Adriával és a magyar-horvát tengerhajózási társasággal kötött szerződések becik­kelyezéséről rendelkező törvényjavaslatokat. Ennek a munkatervnek megváltoztatását vonta maga után an­nak kívánatos volta, hogy az idei költségvetési tör­­vény újabb indemnitás kérése nélkül alkottassék meg. Az említett törvényjavaslatokat, mint értesülünk, csak akkor fogja a Ház tárgyalás alá vonni, ha előbb a költségvetési törvényjavaslatot is teljesen elintézte s hasonló célból a főrendekhez is átküldte. Ellenzéki pártértekezletek. A függee­lemvégi és 48-as (Kossuth) párt ma este 6 órakor Thaly Kálmán elnöklete alatt értekezletet tartott, melyen a honvédelmi tárca költségvetését vették tár­gyalás alá. Többek hozzászólása után a párt, különö­sen azon indoklással, hogy az újabb időben a honvé­delem vezetésénél oly tendenciák merültek fel, me­lyek szerint ezen honvédelmi intézmény mint a kö­zös hadsereg fiókintézménye tekintetik, a költségve­tést nem fogadja el. A párt álláspontját a képviselő­­házban Thaly Kálmán és Tóth János fogják ki­fejteni. Az országgyűlési néppárt Molnár János elnök­­lete alatt szintén értekezletet tartott, melyen a hon­védelmi miniszteri tárca költségvetését tárgyalták. A párt a költségvetést nem fogadja el. Az agráriusok szervezkedése. Az agráriu­sok részéről erősen korrigálják a szervezkedő gyű­­lésről kiadott értesítést. Ehez a korrigáláshoz nagy mértékben járult hozzá az a visszautasítás, melyben a parlamenti pártok az új szervezkedést részesítet­­­­ték. A programm kibocsátói részéről ma értesítés je­lent meg, melyben ki van fejtve, hogy a gazdák régi­­ törekvése, hogy azok az óhajok és kívánságok, melyek az országos magyar gazdasági egyesület ta­nácskozásain, a gazdakongresszuson kifejezésre jutot­tak s melyek ma már felölelik mindazon kérdéseket, amelyek a magyar földmivelés előbbvitelére és a mezőgazdasági válság megakadályozására alkalma­sak, egy szerves programmban gyűjtessenek­ össze, és jöjjenek kifejezésre. Ez a programm összesége a magyar agrártörekvéseknek, ez a magyar agrárpro­­gramm. Külön agrárpártról nincs szó, de igenis el­határozták azt, hogy az agrárprogrammot, amely min­­den politikai párt kebelében helyet foglalhat, a le­hető széles körben terjesztik, népszerűsítik s az egész országban általánosan ismertté teszik, törekedve arra, hogy a képviselőjelöltek a választásoknál ezt a programmot pártkülönbség nélkül magukévá tegyék. (Arra a kérdésre, hogy ez a programm úgy, amint eddig nyilvánosságra hozatott, megfér-e a szabadelvű­­párt irányával, már elmondtuk véleményünket.­ Említettük volt, hogy a Forster-banketten részt­vevő szabadelvűpárti képviselők kényes helyzetbe ju­tottak amiatt, hogy a bankett az utána következő gyűlés miatt agrárpolitikai színezetűvé vált. Frey Ferenc ország­­képviselő úrtól levelet kaptunk, mely­ben „Bankett-politika“ cikkünkre hivatkozva, el­mondja, hogy ő a Forster-banketten, mint az ünnepelt férfiú földije és benső barátja vett részt s hogy mennyire távol van tőle minden olyan célzat, mely hazánk közgazdasági életének különböző tényezői közt ellentétet talált vagy keres, bizonyítja a banketten Forsterre mondott felköszöntőjével, melyből ideiktatjuk a következő részt: Nem lehet komolyan gondolkozó ember szép hazánkban, aki az agrár­mozgalmat — amíg az hazánk egyik legfőbb tényezőjének, a magyar gazdáknak érdekeit előmozdítani célozza, anélkül, hogy más foglalkozásnak, így például: az ipar­és kereskedelemnek ép oly jogos és a közjóra el­kerülhetetlen és hasznos törekvéseit nem gátolja , ne üdvözölné, ne helyeselné és annak a leg­jobb sikert ne kívánná. Ezt a nyilatkozatot természetesnek találjuk Frey Ferenctől, aki kerületében és szülővárosában Eszter­gomban, a kereskedelem terén fejtett ki tevékenysé­get. Egyben jellemző, hogy épen az ilyen helyes fel­­köszöntőt mélyen elhallgatták s most kell nyilvános­ságra jutnia, amikor a »mitgefangen mitgehangen« már-már megtörtént, amelylyel ön a mai kalandomat végig hall­gatta. — Na rajta, — halljuk! — Még gyermek voltam, mikor először mulattam ilyen módon, amely miatt most ide kisértek. Volt egy bájos kis szőke nővérem, aki, mint minden kis leány, nagyon szeretet volna színes szalagokkal díszített fehér ruhát viselni. Ilyen ruhát akart viselni az év végén tartott iskolai ünnepén is. De a szüleink szegények voltak . . . Ah, uram, ön nem is képzeli, hogy mennyire szegények voltak! Annyira, hogy gyak­ran még kenyér sem volt a háznál. A kis hú­gom ezért nem is kapott fehér ruhát és sehogy se tudtam megvigasztalni, mikor az ünnepélyre az iskolába kisértem, csúf hétköznapi ruha volt rajta, melyet az anyám varrt neki. Nagyon szé­­gyeltem magamat s nagyon fájt nekem a kis leány elkeseredése, az irigység tövise fúródott a szívembe. Eszembe jutott valami . . . Tintába mártottam az ujjamat és gyorsan bemázoltam vele azoknak a lányoknak a ruháit, akik a legszebben fel voltak öltöztetve. Persze meg­tudták, hogy én vagyok a tettes, tintás kezem elájult, félholtra vertek, de oly boldog voltam, hogy a verést úgyszólván nem is éreztem . . . A szép ruhás leányok most már nem büszkél­kedtek, félrehúzódtak és sírtak dühökben . . . Kis húgomat, aki tisztán maradt ruhájára most már büszke volt, haza kisértem ... De nem­csak a húgom bánkódása fájt nekem, hanem az anyám örökös sóhajtozása is. »Ah, istenem, azt hiszem, nekem soha­­em lesz olyan szép selyemruhám, mint ami­­ére egész életemben mindig vágyakoztam !« Ez a gondolat, mint valami rögeszme, folyton üldözött engem. Azt mondtam az anyámnak, hogy ha majd nagy leszek, veszek neki selyemruhát. Sajna, ha nagy fáradtsággal megtakarítottam is vala­mit, a pénzt mindig másra kellett költenem , hol betegség, hol meg munkahiány volt a baj. A szegény öreg asszony meghalt, és mikor eltemettük, akkor is kölcsön kértünk neki egy inget a szomszédasszonytól, hogy legalább a koporsóban ne feküdjék rongyokban. Ekkor újra feltámadt bennem a „gonosz szenvedély“, amelyről a bírák annyiszor beszéltek már ne­kem. Szereztem egy kis fecskendőt, megtöltöt­tem salétrom-savval s a Nagy Opera egyik disz­­estéjén igen könnyű szerrel kielégíthettem a szenvedélyemet . . . Mert azzal, hogy e hősi tettem miatt elitéltek, nem sokat törődtem, még a fogházban is mindig gyönyörködtem abban a gondolatban, hogy mennyi kárt okoztam azok­nak a hölgyeknek, akiknek olyan drága és szép ruháik voltak. Az első szeretőm csinos leány volt, gyen­ge, kissé szeszélyes teremtés. A vértanúk őr­jöngésével szerettem őt. Az életemet is feláldoz­tam volna érte. A divatáru-üzlet, amelyben dol­gozott, elcsábította őt. Elérkezett az a nap, a­mikor ő is olyan ruhát akart viselni, mint a­minőt elkészíteni segített. Igaza volt, mikor így szólt hozzám: „Nem is képzeled, hogy néme­lyik szövet mennyire elkábitja az embert; a fejembe száll a vér, ha egy-egy szövetet a ke­zembe veszek.“ Alig hogy elhagyott, megint föl­támadt a régi szenvedélyem s a nagy éttermek­ben tovább űztem apró csinyjeimet. A „vétsé­­get“ most már másodszor követtem el s a bí­róság most már nem volt irántam olyan elnéző, de ezt csak mellékesen említem meg. Mikor kiszabadultam a fogházból, meg­házasodtam. Szerencsés ember voltam, mert na­gyon derék asszonyra találtam; a feleségem tö­kéletesen boldogított engem s borzasztó sze­génységünket zúgolódás nélkül tűrte. Uram, négy esztendeig járt ugyanabban a ruhában; valósá­gos csoda, hogy hányszor alakította át és hány­szor javította ki. Ah, mennyire sajnáltam ezt a derék asszonyt! A nagy áruházak illata azon­ban őt is elcsábította; nem tudott ellenállni, amikor valami titkos ösztön azt súgta neki, hogy egy darab csipkét lopjon , ... Ha nem lettünk volna olyan borzasztóan szegények, ak­kor bizonyos, hogy enyhítő körülményekről is beszéltek volna a bíróság előtt, mint ahogyan mindig enyhe büntetést szabnak ki, ha valami különös, kleptomaniának nevezett betegséget em­legetnek ... De ismétlem, hogy mi „őszinte szegények“ voltunk ... A feleségem tehát bör­tönbe jutott, mert a bűnét közönséges lopásnak nyilvánították. Ekkor következett be az én har­madik elítéltetésem. Évek múltak el. Özvegy lettem, a felesé­gem két kis leányt hagyott hátra, akiket sze­rénységre és lemondásra szoktattam. De a nél­külözések iránti érzékenységet nem bírtam ki­irtani belőlük. Észrevettem, hogy olyan éksze­reik vannak, amelyeket nem szerezhettek meg azon a pénzen, amelyet kerestek és tőlem kap­tak. Most körülbelül nyolc nappal ezelőtt meg­feledkeztek arról, hogy haza jöjjenek. Hogy mi lett belőlük, azt nem tudom s ezúttal eltökél- fául. mai com­ 1., péntek. 11 1 ö 1 i 11 1 0 i A i­ Törvényjavaslat az ügyvédi nyugdíj­alapról. Visontai Soma holnap nyújtja be a kép­viselőháznak az országos ügyvédi nyugdíjalapról szóló törvényjavaslatát, közvetlen az igazságügyi tárca költségvetésének tárgyalása után. A holnapi nap folyamán a házszabályok értelmében csak a minisz­ter és dr Visontai Soma szólhatnak e tárgyhoz; a miniszter nyilatkozata után szavazás alá bocsátják a javaslat tárgyalását. Ha a Ház elfogadja a javaslat érdemleges tárgyalását, akkor a javaslatot az igaz­ságügyi bizottságnak adják ki. Külföldi lap a fiumei új törvényről. A müncheni Alig, Zeitung egy budapesti levele ismer­teti a fiumei kérdés legutóbb történt megoldását a képviselőház elé terjesztett javaslat alapján. „Széll Kálmán — írja az említett lap — ez ügyben ismét szerencsés körének és ügyes taktikájá­nak adta bizonyítékát. Az ő magatartásának sikerült a fiumei közönség nagyfokú bizalmatlanságát eloszlatni, az ott uralkodó autonomista­ párt merev negációját megszüntetni s a minden oldalról óhajtott megoldást előmozdítani. A kormányzói tanács összeállítása és hatásköre teljesen megfelel a fiumei viszonyoknak, szerencsés közvetítése a különböző igényeknek és ér­dekeknek s a sikerült békeakció zárókövének tekint­hető. A fiumeiek hálája és öröme a konfliktus meg­szűnte fölött nagy és jogosult.“

Next