Pesti Hírlap, 1901. május (23. évfolyam, 119-147. szám)

1901-05-12 / 129. szám

líbí1. május 12., vasárnap. P E S T 1 N­ I K L A P 5 szót, melyben a személyi tekintetek figyelembe vétele ellen tiltakozott, lelkesedéssel üdvözölte. Ellenben kedvetlen hatást keltett a gróf Szé­chenyi Aladár fölszólalása. Nyugtalanul hall­gatták. A nemesség előjogairól való fejtegeté­sében határozottan konzervatív vonásokat fedez­tek föl. Ma még nem került dűlőre a dolog. Hol­nap beszél Szilágyi Dezső, kinek föl­szó­­lásától a hangulat javítását várják. Az értekezletről a következő tudósítás szá­mol be: Az országgyűlési szabadelvű párt báró Pod­­maniczky Frigyes elnöklésével tartott mai értekezle­tén megkezdte az összeférhetetlenség tárgyalását. Rohonyi Gyula előadó röviden rámutat a tör­vényjavaslat keletkezésének indító okaira s a törvény­javaslathoz csatolt indokolásra; fölemlíti, hogy a bi­zottsági tanácskozás folyamán szükségesnek mutatko­zott új eljárási tervezet kidolgozása is. Ezek után ajánlja a törvényjavaslat elfogadását. Tisza Kálmán úgy fogja föl a párt tagjainak kötelességét, hogy amidőn aggályaik vannak, azokat itt a párt kebelében jelezzék. Nem tartja e törvény­javaslatot szerencsésnek; nem helyeselheti azt, hogy az államgazdaság teréről leszorítsunk olyan egyéne­ket, akik eddig a közre nézve haszonnal működtek. Még ebben sem már egyenlő mértékkel a törvény­­javaslat; a dohánytermelésre és szeszkontingensre nézve megtarthatják azt, ami az illetőknek eddig volt, de aki pénzügyi vállalatoknál működött, az inkompatibilissé lesz, bármily érdemeket szerzett is az illető intézet fölvirágoztatása körül, amivel orszá­gos érdeket is szolgált. Vannak a törvényjavaslatban egyéb hiányos intézkedések is. Mindezek da­cára általánosságban elfogadja a törvényjavaslatot, mert maga is óhajtja, hogy ez a nagy port fölvert kérdés elintéztessék és mert reméli, hogy a részletes tárgyalás során legalább némely hiányai orvosolhatók lesznek. További magatartását attól te­szi függővé, hogy mi lesz az, amit a részletekben javítani lehet. Ma még semmi irányban nem köti le magát. Tiltakozik minden oly föltevés ellen, mintha ez fenyegetés akarna lenni. Ez csak a párt iránti kötelesség. Fenyegetéssel élni már csak azért sem lehet szándékában, mert nem akarja magát nevetsé­gessé tenni. Oly­aunku­mot, mely a törvényjavaslat sorsát a főrendiházra való kiterjesztéssel kötné össze, egyáltalán nem tart szükségesnek. Az ország érde­kében s a Ház jövő nívója szempontjából igazán óhajtja, hogy a törvényjavaslat némely lényegesebb hiányai az ország érdekében javíttassanak és fölkéri erre úgy a miniszterelnököt, mint a párt minden tag­ját. (Élénk helyeslés.) Széll Kálmán miniszterelnök köszönettel és elismeréssel adózik előtte szólónak, hogy a vita ele­jén kifejtette álláspontját s megismertetett aggályai­­nak egy részével. Kötelességének tekinti saját állás­pontját is közölni a párttal, mely őt és a kormányt több mint két év óta odaadó támogatásában részesí­­tette. Az inkompatibilitás kérdését nem ez a kor­mány vetette föl. Terhes örökségként vette ezt át s kötelessége volt beváltani azt, amit program­beszé­­dében megígért e pártnak. Megoldásra kell vezetni e kérdést már csak azért is, mert nem szabad azt még terhesebb örökségül átbocsátani a jövő országgyű­lésre. Nem tett kormány- előterjesztést, követte azt az utat, melyet a bizottság kiküldésével maga a ház jelölt meg. Nézete az volt, hogy a Ház a bizottság ki­küldésével nem kiterjesztő irányú, hanem az 1875-iki törvény szellemének és elveinek megfelelően formu­­lázott törvényt akart. Ellenezte a bizottságban is az '1876-iki törvény szellemén túlmenő módosításokat,­­de hozzájárult azokhoz, amelyek magából a törvény­ből folytak. A részleteknél vitassunk meg behatóan minden kérdést és módosítást, de ő ezt a törvény­­javaslatot egészében és lényeges tartalmára nézve a Házban pártolni fogja. Vizsgáljuk meg az egyes mó­dosításokat a maguk tartalma és értéke szerint; egy pontra nézve szólónak magának is lesz módosítása; az oly módosításokat azonban, melyek az 1875-iki törvény szellemével meg nem egyeznek, elfogadhat­­lanoknak tekinti. Ami azt illeti, amit Tisza mondott, hogy az államgazdasági foglalkozásból kiváló egyé­niségek ki fognak záratni, ezt mélyen sajnálja, de személyes tekintetek alapján törvényt alkotni nem tud.­­(Élénk helyeslés.) Senkire nem gyakorol pressziót, senkitől nem pretentálja, hogy a javaslat bármely részletét megszavazza, de ha egy kormány ily kér­désben állást foglalt és a megoldást programmjába fölvette s azt nem tudja dűlőre vinni és a törvény­javaslat bármily okból nem válnék törvénynyé, ez oly sikertelenség lenne, amelynek terhe alatt a fel­adatait komolyan átérző kormánynak lehetetlenség lenne állását megtartania. (Hosszantartó élénk helyeslés.) Hieronymi Károly a miniszterelnök kijelenté­sének lényegét abban látja, hogy a javaslat törvény­erőre emelkedéséhez állását köti, hozzátévén azonban, hogy szívesen megbeszél minden részletet. Nem sze­mélyes kivételeket óhajt, de elvi szempontból szól a javaslathoz, amelynek nagy részét elfogadja, amely­hez általánosságban is hozzájárul, de amelynek több intézkedésével sajnálatára nem ért egyet. Nevezetesen az 5. és 8. szakaszokkal, melyek egész osztályokat kizárnak a képviselőségből, mint pl. az iparosokat és gyakorlatilag az ügyvédeket is és még a mezőgaz­dasággal foglalkozókat is fölöslegesen kellemetlen helyzetbe juttatják. A 8. §-t egészen törlendőnek véli. Nézete szerint rossz összeférhetetlenségi törvény az, mely a politikai és közgazdasági tényezők között vá­laszfalat húz. Kéri a miniszterelnököt és az értekez­letet, vegyék észrevételeit szives figyelmébe, talán fognak bennök elfogadhatókat is találni. (Helyeslés.) Széchenyi Aladár gróf lelkes hive lévén a miniszternek, tiltakozik az ellen, mintha szavai az ő személye ellen irányulnának. A miniszterelnök az or­szág javára nagy és fontos missiót teljesít s mig azt meg nem oldotta, nem távozhatik helyéről. Mindez azonban szólót nem gátolja a törvényjavaslat kri­tikájában. A törvényjavaslatot nem tartja szerencsés­nek , a bizottság gyakran túl lőtt a célon. Nem látja be, hogy nálunk szükség volna ily túlhajtottan szi­gorú törvényre. Ha a javaslat törvény lesz, kötéllel kell majd képviselőket fogni. Valóságos merénylet ez a középosztály, a nemesség ellen, amely ezzel telje­sen leszoríttatik a közpályáról; azon elemek megje­lenése pedig, amelyek helyét majd elfoglalják, nem kívánatos az országra nézve. Mindnyájan kívánjuk, hogy a képviselők ne juthassanak mandátum révén jogtalan előnyökhöz, de egyesek túlkapásai és főleg a Bánffy-kormány hanyagsága miatt miért kel­lene az egészet sújtani ? Egyszerűen végre kellene hajtani az ezernyolcszázhetvenötöd­ik­ törvényt annyi módosítással, hogy a végrehajtás más fórumra bizassék. Nem érti, miért kívánja a minisz­terelnök ezt a szigorú törvényt, holott épen ő mu­tatta meg hosszú évek során, hogy egy képviselő mily kiváló érdemeket szerezhet közgazdasági tevé­kenységével. Ha Széchényi István gróf élne és itt lenne, a Tisza-szabályozás, a Dunagőzhajózás és más vállalatai révén ő is inkompatibilis lenne. Szóló még a bizottságról sem tételezi fel, hogy a legnagyobb magyart ki akarná a képviselőházból re­­keszteni. Az Adria-szerződésnél a párt néma rezig­­nációval szavazta meg az adómentességet, a minisz­terelnök azonban bölcs módosítással elvette a dolog élét. Most is ilyen a helyzet. Vegye a miniszterelnök fontolóra az aggodalmakat, találja el a helyes közép­utat és ezzel újra be fogja bizonyítani, hogy a mi­niszterelnökségre ő a legérdemesebb ember. (Élénk helyeslés.) Gróf Tisza István két eszmekört lát a javas­latban. Az egyik a tisztesség, a másik a szorosan vett inkompatibilitás kérdéseit öleli föl. Az elsőre nézve változatlanul elfogadja a törvényjavaslat disz­pozícióit. A másikhoz tartozó diszpozíciók köre szo­ros összefüggésben áll a parlamenti kormányzat rend­szerével s a kormány­buktathatási joggal, amiből foly, hogy az inkompatibilitás kiterjesztése a főrendi­házra elvi szempontból sem lenne helyes. Elismeri, hogy a legradikálisabb megoldás lenne minden üzleti összeköttetést az állammal összeférhetetlennek mon­dani ki. Megtehetik ezt más szerencsésebb államok, de a legmesszebbmenő kár okozása nélkül ez nem lehetséges nálunk, hol az ipari tevékenység ki­lenc tizedrésze még hosszú ideig nem képzel­hető másként, mint több-kevesebb összeköttetésben az állammal. Az utolsó húsz év alatti fejlődés soha sem következett volna be, ha a magyar vállalatok élén nem állottak volna szellemi fölényükkel imponáló fér­fiak. Ily viszonyok közt vissza kell riadnunk minden oly lépéstől, mely a magyar társadalom elitjét meg­fosztaná attól, hogy közgazdasági dolgokban az or­szágnak szolgálatot tehessen. Feltétlenül aláírja, amit a miniszterelnök mondott, hogy igyekezzünk az 1875- iki törvényt nem szigorítani, hanem­­ annak szelle­mében helyesebb megoldást keresni. És mélyen saj­nálja, hogy a bizottság túlment ezen a határon. A részleteknél elmegy önmegtagadással is ama határig, ameddig lelkiismerete megengedi s ha mások is ezt fogják tenni, el lesz kerülhető a kérdés élére állí­tása s meg lesz található az a becsületes kompro­misszum, mely az aggályok nagy részét elenyésztetheti. (Élénk helyeslés.) Gróf Apponyi Albert csak röviden óhajt szó­­lani. Nem vág eléje a részletes vitának, csak azokat az általános szempontokat emeli ki, amelyek elhatá­rozásában vezérelték. Érzi, hogy Magyarország más helyzetben van, mint más államok, annak folytán, hogy az állam oly nagy közgazdasági tényező, amely­­lyel lépten-nyomon találkozunk. De ennek a helyzet­nek is két oldala van, amelyek egyike az is, hogy viszonyaink közt sokkal nélkülözhetlenebbek, mint másutt, annak garanciái, hogy a képviselőre nézve függési viszonyok elő ne állhassanak. A részletes tárgyalás alkalmával lesz alkalmunk a törvényjavas­lat rendelkezéseit megvizsgálni. Szóló nagyban és egészben megtalálja a bizottság munkálatában a he­lyes középutat. A parlamenti nívóra nézve teljesen csatlakozik a miniszterelnök által mondottakhoz. Töb­bek távozása fájdalom lesz reá nézve is s a közügy­nek súlyos vesztesége, de épen a parlament nívója szempontjából csak ez s az egyéni kiválóságnál sok­kal fontosabb ama feladat közt lehet választani, hogy minden gyanú és kétely fölé emeltessék a parlament tagjainak teljes függetlensége s annak teljes elis­merése. Ha e kettő közt kell választani, szóló nem habozhatik. Épen a parlament tekintélyének s a nép­képviselet hatalmi pozíciójának megerősítése az, amira főleg magyar nemzeti szempontból a fősúlyt helyezi, mert nemzeti szempontból mindenekfölött kivonatos, az, hogy a képviseleti kamara az őt megillető po­zíciót minél teljesebben elfoglalhassa. (Élénk ha­­­lyeslés.) Közgazdasági föllendülésünk amaz eleme, melyről gróf Tisza István szólt, szóló nézete szerint is megvan, de úgy generalizálni, mint ő tette, még­sem lehet. Meri állítani, hogy azok a kiváló egyéni­ségek inkább a kivételes jelenségek közé tartoznak. Különben is az az irány, mely a politikai tevékeny­­séget a közgazdaságival összefoglalja, ha túlságosan elharapózik, magára a közéletre is káros hatású lesz s a parlament függetlenségének teljes érvényesülése szempontjából is épen oly egészségtelen konciliáns módon kollegiális elfogulatlansággal lássunk hozzá a részletek megbeszéléséhez. Szólónak is van egyes rendelkezések ellen kifogása, de ama nagy szempon­tok befolyása alatt, amelyeket megérintett, azok egyikének sem tulajdonít akkora súlyt, hogy azokért az egész mű létrejövetelét kockáztassa. (Élénk helyes­lés.) Épen ily ügyben a sikeres megoldás föltétele nemcsak a concilians eljárás; szükséges egy bizalom­mal elfogadott vezér is. Amellett, hogy észrevételein­ket teljes nyíltsággal előadjuk, szükséges, hogy ön­megtagadással is elfogadjuk azt a vezetést, amely annyi tanújelét adta annak, hogy méltó erre a biza­lomra s múltjával is fényesen bebizonyította, hogy az ország közgazdasági érdekei iránt érzékkel bír. A törvényjavaslatot általánosságban elfogadja. (Hosszan­tartó élénk helyeslés.) Ezzel a tárgyalás folytatása vasárnap délután 6 órára tűzetvén ki, az értekezlet véget ért. * * * « Gróf Széchényi Aladár beszédét, amint mond­juk, több részében nyugtalanul hallgatták a szabad­elvű párt tagjai. Ilyen része volt beszédének az is, amikor a gróf Széchényi Istvánra való hivatkozással enyhítve azt mondotta, hogy Széll Kálmán is húsz évig volt közgazdasági állásokban. A nyugtalanságot erre maga a miniszterelnök csendesítette le, közbeszólva: — De azok nem inkompatibilisek. A szabadelvű párt élénk helyeslése volt erre a­­ megerősítő visszhang. Külpolitikai hírek A török-európai posta-kérdés. Ebben az odiózus ügyben a török kormány fi­gyelemre méltó ellenállást fejt ki, pedig a nagykö­vetek föllépése intimidálásra célzottnak látszik. Ki­nek van igaza ? Szigorúan tekintve a dolgot, az ot­­tomán birodalomnak. Mert mégis furcsa az, hogy ak­kora birodalom még akkor se szabadulhasson az ide­genek postáitól, amikor tagadhatlan, hogy a török állam postája már annyira fejlett, hogy teljesen meg­felelhet a civilizált nyugat igényeinek. És még fur­csább, hogy a hatalmak nagykövetei visszautasítják a porta jegyzékeit, amelyekben fölsorolja az okokat, amelyek miatt az idegen postahivatalok beszüntetését követeli. Visszautasítják, mert felfogásuk szerint, a porta jegyzékeiben a csempészet előmozdításával „gyanúsítja“ az idegen postahivatalokat. De hátha nem gyanúsítja ? A porta bizonyára nem ok nélkül emel ilyen vádat, amelynek árnyától az idegen posták többé meg nem szabadulnak, ha nem kerül az vizsgálat alá. A nagykövet uraknak maguknak kellene tehát vizsgálatot kérni, különben

Next