Pesti Hírlap, 1901. szeptember (23. évfolyam, 241-270. szám)
1901-09-01 / 241. szám
Budapest, idei. XXII. évf. 241. (7562.) szám. Vasárnap, szeptember 1., *" ................. 11 1 ....... ......— . -- ■ - —- i Előfizetési árak: Szerkesztőség. , , . no i . Budapest, váci körút 78» •Egész évre• • 28 k. - f. ^ I. emelet, Félévre... | ^. 14 » — . ^ hová a lap szellemi részei , hová az előfizetések és a tag! Megjelenik minden nap, ünnep szétküldésére vonatkozó feles vasárnap után is. .. szólalások intézendők. A Pesti Hírlap következő száma hétfőn szeptember 2-án , délelőtt jelenik meg. A hatvanéves árva. Egynémely vármegye sajátos műnyelvén így hivták azokat a szerencsétlen alakokat, — jobbára persze szegény parasztsorból valók — akik egész életükön át valamely vármegye gyámpénztárán keresik apai örökségüket. Keresik, de nem találják. A néhai gyámokból és árvából ifjú lesz, katona sor alá kerül, el is viszik valahová Galíciába, mindenütt az a reménység táplálja, hogy van neki otthon kis vagyonkája, amit nyomban kifizet a vármegye, mihelyt nagykorú lesz. Mire hazakerül az ember a császár szolgálatából, csak elismerik róla, hogy nagykorú ! Haza is kerül, nagykorú voltát sem tagadhatja senki, meg is házasodik, meg is őszül, már a fia is ott szolgál valahol Galíciában, de örökségét még mindig csak pörli. A hivatalos vármegye némelykor megszánja az öreget, megteszi hajdúnak vagy átkaparónak, vagy mi egyébnek. Azontúl több alázattal követel, a végén maga sem hiszi már talán, hogy neki csakugyan jár valamije a vármegyétől. Mikor pedig meghal, akkor az új generáció előtt, mely időközben beleült a hivatalokba, de a régi dolgok után nézni rá nem ért, a boldogtalan öreg mániákus hírben áll. Ez az a mulatságos öreg, aki világéletében konokul pörölte a megyétől az örökségét . . . Ilyen alak a „hatvanéves árva“. Hogy írná le ezt Thackeray vagy Mikszáth Kálmán, vagy más humorista! Ámbátor elég színesen beszél nagyméltóságú belügyminiszter úr is abban megokoló előterjesztésben, melyet a vármegyék pénztári teendőinek államosításáról szóló érvényjavaslathoz csatolt, írván ebben az előerjesztésben a vármegyék pénztárkezelési stílusáról az itt következőket: „Tényleg sok helyen nemcsak szabálytalan, de törvényellenes gyakorlat is kapott lábra. Kezdetleges ellenőrzés, amely könnyen visszaélésekre ad alkalmat; nehézkes, lassú működés, aminek nemcsak a közszolgálat vallja kárát, hanem amely egyesek érdekeire is hátrányos befolyással van ; az utalványozási jog gyakorlásánál illetéktelen túlterjeszkedés, különösen pedig a gyámpénztári kezelésnél a számviteli rendszernek vármegyénként eltérő megállapítása, feltűnő hiányossága, a kiutalásra váró árvapénzeknek jogosulatlan visszamaradása, néhol visszatartása, a gyámpénztári kölcsönök esedékes tőketörlesztéseinek évtizedeken keresztül elhanyagolt behajtása és ennek nyomán a behajthatatlanná vált követeléseknek növekedő száma: ezekben nyilvánulnak főképen a jelenlegi rendszer hibái.“ Államügyész sem írt volna ennél erősebb vádlevelet. Ha a vármegyék egy részében, hacsak egyetlen vármegyében úgy kezelik az árvák pénzét, amint itt hivatalos aktában leírják, akkor ez a megokolás egyik sötét dokumentuma az új Magyarországnak. De szükség volt ilyen dokumentumra. Ezzel szemben aztán tessék majd a közigazgatási reformot megobstruálni. Ennek a javaslatnak a tárgyalásával kezdte volna meg jövő héten a képviselőház az utolsó ülésszakot. De ha ez a változott körülmények miatt most már nem is történik meg, a javaslatból azért rövid időn belül törvény lesz. De a törvény végrehajtásának időpontja a belügyi és a pénzügyi kormányra van bízva. A két minisztériumnak pedig még számos előmunkálatot kell végeznie, mielőtt az új rendet véglegesíti. A jól adminisztrált vármegyékben sem lesz épen egyszerű dolog a pénztárakat oly állapotba helyezni, hogy simán átvehetők legyenek. Az is elég bajt fog okozni, hogy a mostani személyzetből kik lépnek át állami szolgálatba, kik nem. Az átlépők egy ideig talán nem is lelik majd megfelelő helyeket az állami pénzügyi szolgálatban, bár hihető, hogy a képzettebb elemek idővel az átlépés folytán csak nyerni fognak. Nem csekélység az sem, hogy a legtöbb vármegyei nyugdíjalap komolyan fogja megérezni a bekövetkező változások hatását, habár a képviselőházi tárgyalás során előreláthatóan módot találnak majd arra, hogy legalább a már nyugdíjas vármegyei tisztviselők ne károsodjanak. Hiszen az állam meg sem engedhetné, hogy a vármegyei nyugdíjasoknak jobbára saját befizetéseik árán szerzett járandóságukat hirtelen redukálják. Méltatlanság volna, hogy egy állami reformnak költségét részben szegény nyugdíjasok viseljék, akik megérteni se tudják, hogyan és honnan szakad a nyakukba ez a veszedelem. Nem csekély komplikációk, nem is csekély számmal keletkezhetnek abból, hogy a törvény életbeléptetését megelőző időből eredő és törvényszerűen a vármegyét terhelő kezelési hiányokért és károsodásokért a vármegye felelős marad ezután is. Ezen a ponton némelykor 30—40 évre visszamenő rendellenességeket kell most egyszerre kiküszöbölni. Persze, hogy a rendellenességeknek okozói közül sokan már régen betértek az örök béke birodalmába. Velük szemben a „visszkereseti jogokat“ hiába tartja fenn a törvény. A törvény teljes életbeléptetése tehát, a belügyminisztérium minden dicséretes buzgósága mellett is, még szükségképen el fog húzódni. Mindamellett hihetőleg már ebben a pillanatban sokfelé forrongást idézett elő a törvény megalkotásának puszta kilátása. Világos, hogy azt a nagy takarítást, amit szegény Grünwald Béla egyre kétségbeesettebben követelt, Széll Kálmán immár megkezdte. Amely vármegyében nem teljes a rend a gyámpénztárak körül, annak most még van némi A hétről. Már szállingózunk vissza ismét Lehiggadt nyári hő után. Kíváncsin kezdünk bolygni tüstént. Mi történt nyáron Pest-Budán ? — Lám, szorgos munka nem pihent el, Szemünk’ uj látvány éri itt: Átfog Dunát uj érc ivekkel A félkész eskütéri hid. Még nyüzsg alatta állvány-bálvány, De látni már, mi lesz e mű. Ügyes, modern mérnök-találmány, Oly célszerű, hogy nagyszerű. A többivel, ha összenézed: Hatalmasabb, mint amazok; De én, ha forma kell s művészet, A vén lánchidra szavazok. Budán, uj sebbel szikla mellén, Áll Szent-Gellért az ősi hegy, Hol a híd, más utat nem lelvén, Kímélet nélkül neki megy. A pesti vég idétlenebb még, Sok ferde utcasorba vesz. Miért ? — nem értik véges elmék S a bősz düh forró pontja ez. Nem tudsz Ferenciek terérűl Úgy nézni az uj hid felé, Hogy epe el ne öntsön bévül — Én szinte fulladok belé. Egy városrészt itt letaroltak S raktak helyén szép házakat, De mindent útközépre toltak S szemed mindenbe’ fennakad. Uj palota hiába tör be Az égbe, mint egy Ararat, Ha görbe úton fala ferde S kidugja gúnynyal a farát. Az elsüllyesztett régi templom Gödrébe’ nem imára hív, Úgy útba’ van ez árva szent lom, Mint egy letört lokomotív. Ez épitési kritikáért Adj olvasóm bocsánatot. Ilyesmi, hogyha egyszer rádért, Megfojt, ha el nem mondhatod. Szép városunkba visszatérve Újság gyanánt hat az ma rám — S mit versben itt kimondtam végre, Rég a hegyemben hordozám. Hogy versbe mindez nem való tán, Apollo úgy se’, meglehet. Magamnak is volt néha ódám, Mely inkább vívta az eget. De iparul lesz’ én nem űzöm Dalszárnyakon az égvivást, Ha mind a hírt végig betűzöm És nem lelek rá meghívást, A németeknek agrár vámja; China vezeklő hercegi, Kiktől a császár megkívánja, Hogy térdet hajtsanak neki; A szászok zöld határozatra, Vagy Szepsiben a nagy beszéd — Szent őrületre mint ragadja A heti versiró eszét? Beszámolók és új jelöltek; Vagy vajúdó Balkán-hegyek; Zászlónkat sértő horvát kölykök; Tíz koronás új bankjegyek; Országgyűlés feloszlatása ; Pestis-gyanús betegedés — Efféle hír van, semmi más ma — S ez égvivásra mind kevés. Ilyenkor megbocsátni tessék. Ha nem nagy hangba vág a lant, Ha felcsipem, mi érdekesség Imitt-amott akad alant. Egy kis leszólás, csúfolódás — Van erre mindig tárgy elég — És ha nem is valami odás, Nem untató laptöltelék. Koboz. A Pesti Hírlap mai száma 32 oldal.