Pesti Hírlap, 1901. szeptember (23. évfolyam, 241-270. szám)
1901-09-01 / 241. szám
«* .7 £,-t' illö liM1Jtl L A ly JCUi. bZeptCUiJJCl' 1., Yustuuup. ideje, hogy rendet csináljon, ha ugyan rendet csinálni lehetséges. Ahol lehetetlen, ott ki tudja, melyik szerencsétlen embertársunk vergődik olyan társadalmi tragédia szélén, amilyent minél ritkábban látnunk adassék az isteni gondviseléstől. Széll Kálmán javaslata azonban nemcsak abban kíméletes, hogy bőségesen enged időt a csöndes lebonyolításokra (ami nemcsak humánus dolog, de az ország politikai reputációja szempontjából is helyes gondolat) hanem felette kíméletes, mondhatni konzervatív annyiban is, hogy nem vonja le a saját igazságának utolsó konzekvenciáját. Kijelenti a javaslat, hogy „a vármegyei törvényhatósági bizottságokat a vármegyei költségvetések és zárszámadások, úgyszintén a gyámpénztári számadás, nemkülönben a tulajdonukat képező, vagy felügyeletük alatt álló alapok és alapítványok tekintetében megillető jogokat az államosítás nem érinti. Épségben marad továbbá a törvényhatósági bizottságoknak rendelkezési joga és felelőssége az alapok és alapítványok vagyonának és a gyámpénztári tőkének gyümölcsöző elhelyezésére is.“ Úgy gondoljuk, hogy a közpénzek elhelyezésének jogáról sok vármegye szívesen lemondana, ha ezen az áron a joggal járó felelősségtől is menekülne. Azért is, a törvénynek ezt az intézkedését csak ideiglenesen lehet elfogadni. Mert mihelyt életbe lépett az új törvény, az eddigi állapot hosszabb időre tartható ,így sem lesz. Meg kell gondolni, miképen történik sokszor a közpénzeknek (és az árvapénzeknek is) elhelyezése. A törvény rendeli, hogy a vármegye közgyűlésén jelenlevők név szerint szavazzanak. Szavazatukért vagyonilag felelősek. Csoda-e, hogy aki csak teheti, iparkodik nem lenni a „jelenlevők“ sorában. Egynémely vagyonosabb ember gondosan vizsgálja, hogy a közgyűlés tárgysorozatán egyebek közt közpénzek elhelyezése is szerepel-e? Ilyenkor távolból tiszteli a vármegye házát. Mások még bemennek és tanúságot tesznek, melyik helyi intézet bír a törvénytől megkövetelt jó hírnevű pénzintézet kellékeivel ? Mivel pedig a szavazók közül talán minden ötvenedik ember ismeri a kérdéses pénzintézet helyzetét, hát jó hírnevűnek ismertetik el a velünk barátságos viszonyban levő bank, mely a váltóinkat honorálja, vagy a barátaink váltóit, továbbá az az intézet, melynek vezetésében részesek pártfeleink, vagy rokonaink, nem is szólva a hivatalos felebbvalókról! Egyik helyen dúló csaták folynak az elhelyezés körül, tapintatos kompromisszumokkal intézik a dolgot másutt, teljes nembánomság mellett darálják le végül a semleges területeken, de a felelősség érzése vajmi ritkán jut szóhoz. Ez a képe a közpénzek elhelyezésének és hogy a javaslat ezt egyelőre meghagyja, az az Achilles-sarka az egyébként bátor és derék munkának. Hogy a vidék hiteléletének szüksége van a közpénzekre, mint sokan mondják, az lehetséges. Bárha mai nap még ez is csak fentartással fogadható el. De a közpénzek sorából az a res sacra, mit az árvák pénzeinek neveznek, nem tartozik szolgálni a vidék hiteléletét. Elég szégyen rajtunk, hogy eddig azért a silány kezelésért nem kevesebb mint tíz százalékát az évi jövedelemnek lehetett elszedni az árváktól. De hogy ők még a vidék hitelézetét is istápolják, ami kormánynak, banknak, központi szövetkezetnek és egyéb tényezőknek a dolga, azt hirdetni lelketlenség volna. Árvapénzeket voltaképen csak állami járadékban és záloglevelekben volna szabad elhelyezni, még jelzálogkölcsönre is csak kivételesen kellene adni, mivel elég intézetünk van erre a célra, amely az elsőrangú biztosítékot nyújtó objektumokra úgy is ráteszi a kezét. Hogy pedig az árvapénzekből a gyengébb biztosítékot nyújtó objektumokra adjanak kölcsönöket, az ismét súlyos megítélés alá eső eljárás. Azért hiszszük, hogy az állam az árvapénzeket nemsokára mindenestül átveszi. Amiből persze nem következik, hogy a vidék pénzeit is a fővárosban összegyűjtsék. Hát ezzel a hézagával együtt a legnevezetesebb közjóléti törvények közül való az, mely a vármegyei pénzkezelés államosítását készül kimondani. Van benne oly tömérdek anyag, hogy könyvet lehetne róla írni. De legfontosabb, mit róla feljegyzünk, az, hogy megkezdi a közigazgatás reformját és helyes politikai számítással ott kezdi meg, ahol az államnak becsülete parancsolja, hogy tovább ne halaszsza, úgy kezdi meg, hogy komolyan nem is ellenezheti senki. Mert aki valamely reformot ellenez, áll róla az a föltevés, hogy a régi állapotot szereti, jónak célszerűnek, kívánatosnak ítélni. Ha pedig a javaslat ellenzőitől kérdeznék, szeretik-e, teszem, az árvapénzek mostani kezelését ? tetszik-e nekik a vármegyei alapok elhelyezésének szokásos módja ? — a választ előre meg lehetne írni. Bizony, senkinek sem tetszik. A lelkiismeretes vármegyére valósággal megváltás lesz, ha ezt a rabláncot róla leoldják. A vármegyei önkormányzat biztosításáról, a közigazgatás észszerű és korszerű átalakításáról csak azután lehet majd beszélni, ha ezzel a kényszerű munkával végeztünk. A közigazgatás reformja is kezdett már afele „hatvanéves árva“ lenni. Úgy látszik, ezután mégis csak lesz gondozója. Neményi Ambrus: A tolvaj. A Pesti Hírlap eredeti tárcája — írta : Kóbor Tamás. I. Ábel János, egy hét óta cipészmester, a váci körúton jár, a kezében, gondosan bepakolva, viszi az első pár lakkos cipőt, melyet a saját műhelyében elkészített. Megelégedetten magába mosolyog, mert a munka szép, az úr, aki rendelte, nem alkuszik s készpénzzel fizet. Mosolyogva gondolja el, mint olvassa a menyecske kezébe a kilenc forintot, melyből öt pengő tiszta haszon, alig másfél napi munka béréül. Bezzeg, mint legény, sokszor egész héten át sem keresett többet. Amint a bazilikához ér, a sarkon belül zsivajt, oditást, kiáltozást hall. — Feltartani! Fogjátok el! Tolvaj! Épen a papirkereskedéshez ért, mikor egy ingujjas suhanc elébe kanyarodott. Verejték szakadt róla s úgy rohant, hogy a lába sem érte a földet. Tiz lépésnyire a nyomában egész falka ember rohant, ordítozva, hadonászva. Ábel körül egy csomó ember álldogált, köztük egy ficsúr is, aki egy kisasszony nyomában járt. Mind a kettő a nagy lármára megállott, Ábel azonban, aki vagy három lépésnyire kerülte a tolvajt, mindent felejtve, egy ugrással előtte termett és torkon ragadta. — Megvan! — kiáltotta vígan. — No, no, — mondotta a tolvaj és egyet lökött Ábelen. Olyat lökött rajta, hogy elejtette a lakkos cipőt s vastag sugárban köpte a vért. — Megszűrt! — kiáltotta mély felháborodással és a földre zuhant. A tolvaj tovább rohant, de nem messzire. Az Ábellel való dulakodásban elmúlt néhány pillanat s ez alatt elérték, körülfogták, leteperték és megkötözték. A gazember lihegve, minden izében reszketve tántorgott s buta szemét rémülten jártatta körül a sokaságon. Nagy sivalkodással egy asszonyság törte magát keresztül rajta, egy termetes hölgy, akinek a kalapja a nagy sietségben félrecsúszott, lélegzete elfogyott s óriási keble úgy hullámzott, mint színházban a tengerszinti vászon, mikor alatta a gép dolgozik. — A bugyellárisom,—kiáltotta szakgatottan, ahogy lélegzethez jutott, — a szoknyámat is eltépte, az enyém, tőlem lopott, egy forint ötven krajcár van benne, meg egy nyugta, egy zálogcédula és egy szerencsepénz. Emlék a boldogult uramtól. — Jó, jó! Majd megkapja, — csitítja a rendőr. — Engem lopott meg! — kiált az aszszony diadalmasan körülnézve a sokaságra. — Ó, a gazember! Na de ilyet, tetszik tudni . . . Még egy csomó emberhez fordult s elmondta nekik, amit tudni tetszettek. Ábel János a földön ült, félkönyökre támaszkodva s vért köpve beszélt a körülötte állókhoz. — Mentőkért! — kiáltotta az egyik, a másik rohant a telefonhoz. A tömeg körülfogta és szánakozott rajta, Ábel János büszke volt a nagy érdeklődésre és káromkodott. A ficsur, aki a kisasszonyt követte, a nagy izgalomban szerencsésen szóba is elegyedett vele és fejtegette, hogy milyen különös, ő is épen meg akarta ragadni a tolvajt s ebben az esetben őt szúrt volna meg. Mire a mentőkocsi megérkezetmár be is mutatkozott a kisasszonynak, aki örül szerencsének. Ábel János elvesztette eszméletét, úg emelték a kocsiba s vitték a Rókusba. Mindent dicsérte a szegény embert, akinek köszönheti, hogy a tolvajt elfogták. II. Mikor eszméletre tért, első kérdése a lakkos cipőt illette. Az ápoló apáca biztatta, hogmajd meglesz, de a lakkos cipőről nem tudót, senki. Bizony, a nagy tolongásban aligha el nem lopta valaki. Ábel kétségbeesetten kiáltott a felesége után, aztán ismét elájult. Az apáca föllocsolta és nyugalmat ajárat neki. Épen csak a nevét diktáltatta be magának, meg hogy hol lakik, majd küld a felesége után. Két óra is beletelt, míg a fiatal menyecske berontott, hangos jajgatással és az urára borult. — Leszúrtak! — sikoltotta. — És ellopták a cipőt, — fuldokolt szegény Ábel, amire a felesége összecsapta a kezét és kijelentette, hogy rögtön a rendőrségre megy és följelenti a dolgot. A rendőrség különben maga jelentkezett, egy aranygalléros úr, meg még egy aranygalléros úr és egy fekete kabátos úr jött és kihallgatta Ábel Jánost, aki töviről-hegyire, meglehetős szóáradattal elmondta az esetet s elismerést várva nézett végig az utakon. A civilruhás orvos volt, az megvizsgálta és csóválta a fejét. — Mit elegyedik maga az ilyen dolgokba? Hát kellett ez magának? — mormogta boszúsan, aztán bediktálta, hogy a szúrás rövid kicsi Belpolitikai hírek. Az országgyűlés föloszlatása. Széll Kálmán miniszterelnöknek ma a király által történt fogadtatása után egészen bizonyos, hogy a magyar országgyűlést szeptember 9-én föloszlatják és az új választásokat elrendelik. A miniszterelnök a képviselőház mostani megnyitása után azonnal tájékoztatni fogja erről a Házat. Bécsi tudósítónk a mai kihallgatásról és a bécsi tanácskozásokról a következőket táviratozza: Széll Kálmán miniszterelnököt a király ma délelőtt tíz órakor magánkihallgatáson fogadta. A kihallgatás több mint egy órai ideig tartott. A kihallgatás tárgyairól azt jelentik, hogy elsősorban megállapodás történt a magyar képviselőház feloszlatásának idejére nézve, mely szerint az országgyűlést a király trónbeszéddel szeptember 9-én oszlatja föl. A trónbeszéd szövege meg van állapítva. A képviselőház a szokott formában pár nap múlva megkapja a budai váriakban való megjelenésre szóló meghívást. Ezenkívül a mai kihallgatáson több nagyfontosságú politikai kérdésről volt szó, mely kormány jövő programmjába foglaltatik. Közéjü