Pesti Hírlap, 1901. október (23. évfolyam, 271-301. szám)
1901-10-01 / 271. szám
Budapest, 1900 XXIII. évf. 271. (7592.) szám, Kedd, október 1. Előfizetési árak: Szerkesztőség: Egész évre.... 28 k. — f. Félévre . . . lé Negyedévre... 7 „ — , Egy hóra. .. • • 2 „ 40 . Egyes szám ára 8 f. Vidéken 10 f. Megjelenik minden nap, ünnep és vasárnap után is. PTM|i Hírlap ______ nnnnnnmsfUfifl ________ _________ __________ Budapest, váci-körut 78. X. emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Kiadóhivatal: Budapest, váci-körut 78., hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszólalások intézendők. EHSR" Az Új évnegyed küszöbén előfizetőinket tisztelettel kérjük az előfizetés mielőbb való megújítására, hogy a lap megszakítás nélkül küldhető legyen. Új Budapest. (6.) íme, mégsem üres szó az új rendszer. A tiszta választás jelszavát sokan kifigurázták és való igaz, hogy sok vidéki zugban ma is csak úgy választanak, mint azelőtt: szelíd vagy legkevésbbé szelíd nyomással, bor és pálinka gőzében, vesztegetéssel. A falusi nép jó része és a foglalkozásszerű kortesek sehogy sem akarnak az új törvénynyel kibékülni. Választás lakodalom, dáridó nélkül ? Hogy volna ez képzelhető ? Még a lónak is nemzeti színben kell ilyenkor járnia és részegen kell botorkálnia. De itt fönn, Budapesten, szemmel láthatóan mutatkozik az új rendszer hatása. A szabad választás elve itt hódított csodratos módon legnagyobb területet, itt, ahol népakaratot hoszszú esztendők óta a legjavádabban nyomták el. A főváros hasonló volt Indiához, melynek rengeteg lakosságát néhány ezer angol katona tartja békein Budapest népe, mintha csak meghódított lakosság volna, alázatosan megadta magát a kerületi kaszárnyák, a klikkek helyőrségeinek. Hihetetlenül apró emberek, akik a helyesírásnál följebb nem vitték, de alacsony lelkületüknél fogva csoportosítani tudják az érdekeket és kiismerik az emberek gyönge és rossz tulajdonságait, pöffeszkedve járnak közöttük. Ők voltak eddig a kerületek urai. Nemcsak városi hivatalokat osztogattak barátaiknak, atyafiaiknak, kegyenceiknek, de csak az ő testükön keresztül fiatalrjjjig is lehetett hozzájutni bármely vállalkozáshoz és ők osztogatták a mandátumokat. Az lett volna a természetes helyzet, hogy a főváros adjon mandátumot a legkiválóbb államférfiaknak. De ez nem illett bele a kerületi helyőrségek csatatervébe. Egyszer-másszor ráfanyalodtak arra, hogy országos embert válaszszanak, ha megkapták erre a felsőbb parancsot. De átlag mindig szürke középszerűségek felé hajlott szívük. Rendesen kiválasztottak maguk közül egy olyan férfiút, aki végigment a kerületi klubbok ranglajtorjáján és akiben elég éles fogat találtak arra, hogy ne csak magának, de klikkjének is haraphasson. Az országos képviselőválasztás csak betetőzése volt a klikkuralomnak. Az érdekcsoport főnököt és protektort választott magának, aki alkalomadtán a hatalomhoz való közelségét felhasználhassa cimborái számára. Aki bepillantott valaha a kerületi kaszárnyák, a klubbok ablakán, csodálattal láthatta a klikkek szervezetét. Béke idején itt minden csöndes, szelid és kedves. Kártyáznak, billiárdoznak, iddogálnak, lefestetik egymás arcképét, ünnepélyes leleplezési bankettet rendeznek, borestélyeket tartanak és diadalünnepet ülnek, ha főnökük friss kutyabőrt kap polgári érdemei elismeréséül. De ez a kedves álarc mennyi gonoszságot rejt el. Ez az adomázó társaság milyen veszedelmes összeesküvő szövetség. Övék az ország legdúsabb aranybányája: a nép. Polgármester, tanácsos, elöljáró, tanító, végrehajtó, városi szolga, vállalkozó csak az lehetett, aki az ő emberük. Viszontszolgálat fejében tartozott a klikk szolgái közé beállani, a veszély pillanatában voksokat szállítani. Kisajátították maguknak a közhatalmat, magántulajdonuknak tekintették az összes tisztviselők szavazatát, azután beülvén az adókivetési bizottságba, szemérmetlen módon neki szegezték a revolvert a polgárok mellének: fuss, vagy fizess . . . De mindezzel nem érték be. Szövetkezeteket, bankokat alapítottak csak azért, hogy az emberek gyávasága legyen az ő hatalmuk legjobb girója. Jótékony egyleteket csak azért csináltak, hogy ott is korteskedhessenek. Vallásos intézményeket minden hit nélkül csak azért foglaltak le, hogy lelkeket és voksokat halászhassanak. Revolvert szegeztek a kormányok felé is. Szabadelvűség nélkül, a szabadelvűség számlájára végezték korrupt munkájukat. A kormánytámogatás szabott árául azt kérték, hogy minden kormány szolgáltassa ki nekik a várost. De a kerületi kaszárnyák falai most repedeznek. A rabszolgaságban tartott városi tisztviselőkkel a törzsfőnökök, akiket találóan neveztek el „a kis agyvelő és nagy gyomor embereinek“, még rendelkeznek. De a szabadelvű kormány nem hajlandó többé a tiszta lobogót korrupt üzelmek eltakarására odaadni. Hiába koldulnak egy kis szelíd nyomásért, Széll Kálmán komolyan veszi programmját, ragaszkodik a szabad választás elvéhez és úgy véljük, nem igen bánkódnék, ha a Budapestet kizsákmányoló, a szabadelvűséget kompromittáló klikkuralom összedőlne. A budapesti választásokat az a sajátszerűség jellemzi, hogy ott, ahol ellenzéki mozgalom van, az ellenzék nem élesíti ki a politikai ellentéteket, hanem inkább az elvtelen klikkek rettenetes nyomása ellen küzd. A választók száma megszaporodott. A Székféle reform most ad először alkalmat az leroskadna, de nem tudna leesni a földre, hanem csak elterjedne, szétfolyna az űrben, amerre a föld lehelete hajtja. Most minden ködben úszik; a fü s a kései virág érzi nedves, hűvös csókját és összehúzódik, megborzong tőle. Amint merőn nézek magam elé, elveszítem tekintetem elől mindazt, ami szilárd s csak azt látom, ami légies könynyűséggel mozog. Ez a köd, a köd, a köd, a végtelen ... Ha most kiemelkednék előttem valami szellem a szürkésfehér kavarodásból, nem lepne meg. Mefisztó illenék most ide, sötéten, mozdulatlanul szemlélődve, lábát megvetve az úszó ködön s a világ sorsát magában elvégezve. Amig a nap meg nem sokallja a sötétség uralmát, addig jöjjön ! Azután — elkésett. Mintha riadoznának már a komor ködhegyek, mintha megrepedeznének és feneketlen sziklahasadékot mutatnának, amibe saját magukat temetik bele. A nap jön! Katonái, a sugárvitézek, a fény szárnyán rohannak a harcba. Nyomukban oszlik a homály mindenfelé. A ködök egymás hátán menekülnek, szétrebbennek. Már ott ég a glória az égen, pirosan, mintha pünkösdi rózsa milliója hullana A három király. — A Pesti Hírlap eredeti tárcája — Köd, köd, köd! . ..Végig a világon. Fent, valahol az átláthatatlan szürkeségben, kvakkog egy kóborló szürke gém. Annak már reggel van. Az nem az éjszakát érzi már, hanem a kelő hajnalt. Minden lucskos : a mező, a cserjés, a nádas. Nagy harmat volt, úgy átázik tőle a cipőm, mintha záporesőben ácsorogtam volna. Szinte fázom bele. Valamicske világosodás mégis csak látsz a futó felhők között. A hamvas üresség ne olyan egyforma, meg-megszakítja helyenkint a hajnal derengése, ami átverődik a ködön. Micsoda köd! . . . Legyőzhetetlen. Útját nem bírja állani semmi sem. Ráfekszik a rétre, a bokorra, az erdőre, az égre. Jön a kísértetek lágy libegésével és ámbár úgy tetszik, mintha alig volna teste , mégis láthatatlanná válik mögötte alatta a százados fa. A köd összefolyik a faóriások körül, azokból akkor sem marad a szemünk számára semmi sem. S ez a világhódítás a legkisebb zaj nélkül megy végbe. A ködnek nincs hangja, mint a zápornak, mint a szélnek, mint a csikorgó fagynak, amitől télen pattog, repedezik a fa. Ez most a nagy káosz, amilyen a teremtés előtt lehetett a földön. Csak az hiányzik, hogy ropogás, pöfögés, dörgés kisérje, s minden ilyen robbanással egy-egy égignyúló tűzsugár szülessék, amely egy percre bevilágítja a vajúdó semmit, s azután meghal és ezzel még sűrűbbé teszi a sötétséget. Bárcsak legyőzné már a nap a ködöt!. . . Ezt a véghetetlenül finom és mégis oly szivó- ssan erős párafátyolt! . . . Dereng — dereng , — de vajon nem csak a reménység láttatja-e velem, hogy múlik az éjszaka? Olyan sokáig tart, hogy úgy rémlik, mintha csak álmodnám ’’■özeledő reggelt. ’~Me játszó párák folynak körül; de —k messziről látom, — mihelyt legritkul, arrább csúszik igyon lassan hullámzó Viz■s tónak amelyen nincs melynek nincs vége, amely nem partját vesztett tenger, a sűrű gomolyagok, ahova szinte se..ier az ember lehajolni. Hátha mérges ott fó levegő ? Hátha nehéz, fullasztó gázak hömpölyögnek benne s kínálják a halált ?! . . . Ez az őszi köd olyan, mintha csupa fájó szivű asszony sírta volna s aztán a remény egy sugara felforralta volna s attól lett volna köd a könyből. Talán még így is méreg, bánatot és szivfájást okozó. Befogom a szájamat, nehogy elkábuljak tőle. Pedig minden hiába, jön a köd és messziről integet felém; fehér kendőit lobogtatja, de milyen bágyadtan, fáradtan, mintha haldoklók végső búcsúját hozná. A fehér köd mögött pedig még egyre torlódik össze a szürke, a sötét, amelyet mintha forgószél sodritna felfelé, aztán jó magasan elejtené, s akkor a barna oszlop összeroppanna, belőle.* Az erdő beleborzong a gyönyörűségbe. Hirtelen támadt szél töltögeti a fákat: „A nap van itt, ébredjetek!“ A hajnali szél a gyorsfutár, aki mindig együtt jár a napkeltével. Amint a fényes arcú A Pesti Hírlap mai száma 24 oldal