Pesti Hírlap, 1902. február (24. évfolyam, 31-58. szám)

1902-02-01 / 31. szám

Budapest, 1902. XXIV. évf. 31. (7672.) számi Szombat, február L Előfizetési árak: Egész évre.• • » 28 k, —’ ^ Félévre . . ....1* . -V J negyedévre• • • 7 , — , Egy bóra. . Egyes szám ára 8 . Vidéken 10 t. Megjelenik minden nap, ünnep és vasárnap után is. Szerkesztőség:: Budapest, váci­ körút 78. I. emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény ín­­tézendő. Kiadóhivatal: Budapest, váci­ körút 78., hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó fel­­szólalások intézendők. Nemzetiség és kultúra. A tudomány sok mindenre jó. Elűzhetik vele az élet unalmát a bölcsek, átalakíthatnak általa változhatlannak hitt szervezeteket, sőt valamikor talán a termelést is úgy pótolhatják, hogy a tápláló anyagokat megtízszerezhetik. Tudományos vizsgálódások és foglalkozások már szerelmi bánatokat is enyhítettek, sőt olyan kártyajátékosokból is, kik a huszonnégy órai terminus eltelte után nem voltak hajlandók agyonlőni magukat, keletkeztek már kiváló tu­dósok. De egyet nem mondhat senki. Nem ál­líthatja senki sem, hogy valaki az igazi haza­­szeretet rajongó hitet szerezte volna meg, ha egyébként erre nem volt alkalma, tudományos talajon és tudós tanulmányok által. A magyar haza igazi szeretetét csak a gyermek- és ifjú­kori környezet és nevelés biztosíthatja és fej­lesztheti olyan erőssé és érzékenynyé, hogy lo­­bogása a férfikorban is tündöklővé tegye azt azt erényt, amit erénynek nevezünk, minthogy hiánya becstelenné teszi az egyént. Már eb­ből is látható, hogy a hazafiasság nem kötelessé­get jelent, hanem sokkal többet, ennek szinte ösz­­tönszerűnek kell lennie. Ám mily könnyű tévedni. Amint nem minden nő kokott, aki megemeli a ruháját és formás lábait mutatja, valamint hogy nem valamennyi ártatlan csak azért, mert a port felszedi a szoknyájára és lesüti a szemeit. A raffineriától még ebben az általánosságban sem lehetünk mentesek.­­Hanem azt a tételünket fenn kell tarta­nunk, hogy csak a kezdettől való és követke­zetes magyar nemzeti nevelés biztosíthat ben­nünket arról, hogy minden faji jellegtől, születéstől­­ eltekintve, szívvel és létekkel jó hazafiakat kap­­ az ország, olyakat, akiknek még erőszakkal­­ sem lehet félreérteni vagy félremagyarázni meg­győződésüket. Itt van például a képviselőház két tag­jának a szereplése: az egyik dr Lindner Gusz­táv, a kolozsvári egyetemen a magyar közjog tanára, szász nemzetiségű és a másik Papp Jó­zsef volt törvényszéki bíró, román nemzeti­ségű. Mind akettő beszédet mondott a képvi­selőházban és mind akettő nemzetiségi kérdés­sel foglalkozott. És míg a magyar közjog ta­nárának a fejtegetései olyan érzékenyen érin­tették a magyar érzést, hogy a felháborodás viharrá növekedett és a szónokot elnöki rendre­utasítás is érte, addig a volt törvényszéki biró beszédét folytonos helyeslések kisérték és minden oldalon szívesen fogadták. Nos, ha csak tudományosságról volna szó, bízvást mondhatjuk, hogy inkább Lind­­nert kellett volna üdvözölni és Papp József be­szédét gyanúsan fogadni. De bizony nem a tu­dományosság teszi a nemzeti érzéket. Ha csak tudományról volna szó, azt mondhatnók, hogy Lindner a kolozsvári egyetemen a magyar köz­jogot a lehető legkorrektebb módon, mint ahogy egy mérnök hajszálnyi pontossággal megrajzolja a kényes terveket, adta elő, s volt hallgatói az ő közjoga alapján sohasem jöhetnek ellentétbe a magyar hazafias érzülettel. És ő maga mégis, a tanár, ilyen borzasztó hínárba került. Holott másfelől Papp József, ki mint törvényszéki biró csak paragrafusokat kellett hogy tudjon s azoktól bizony belsejében a legtúlzóbb román agitátorok eszméit ápolhatta volna, helyeslése­ket és éljeneket szerez a nemzetiségi kérdésről mondott beszédével. Hogy történhetik ez ? Egy pillantás a két képviselő,, életrajzába meggyőz bennünket az igazságról, hogy legtöbbképen az alapnevelés különöset sem találtak, mert mindegyik sörö­zőnek volt az életében olyan mozzanat, amely ilyen kölcsönkért öt forintban csúcsosodott ki, így hát a szinügyi bizottság elnökének eseté­vel nem is foglalkoztak tovább és más históriák tárgyalásába fogtak. Ekkor lépett be a vaskeres­kedő, aki hamarosan közéjük ült és aki az első szünet beálltával beszélni kezdett. — Tudják az urak, hogy jósolgatni nem szeretek, meg hogy vészmadár se vagyok, de most mégis megjósolok valamit s azt mondom, hogy erőszakos halálra lehetünk elkészülve. Hogy ma történik-e vagy holnap történik-e, avagy hogy már megtörtént-e, azt nem tudom, de ha annak a hírét hallom, hogy a társulat drá­mai apája agyonlőtte magát, nem leszek meg­lepetve. Nem, uraim, nem leszek meglepetve, mert erre elkészültem. E kijelentésre a színügyi bizottság elnöke, akinek az imént igen rosszul esett, hogy öt fo­rint értékű esete semmiféle szenzációt sem kel­tett, kevélyen fölvetette a fejét s a vaskereske­dőt arra kérte, hogy tovább beszéljen. — Minden okszerű jóslásnak alappal kell bírni, — mondta a kereskedő, — amint ilyen alapja van az enyémnek is. Ugy­e hogy mi ez az alap ? Hát az, uraim, hogy a kérdéses szín­művész ma reggel az üzletembe lépett. A sze­membe alig nézett, férfias föllépésnek nem adta semmi jelét és elfojtott, mondhatni suttogó han­gon kért egy hatlövetű revolvert és tizenkét golyót, megjegyezte, hogy a készlet öt forintnál ne legyen drágább, különbözősége okozza az érzékek fejlődésében a különbségeket. Íme a szász Lindner Gusztáv szász gimnáziumban járt, a bécsi és gráci egyetemen tanult, tudományos alapon kitűnően képződött, talán a cseh, az osztrák, avagy épen a hottentotta közjogot is olyan precízül tudta előadni, mint a magyart, de szive érzéketlen ma­radt ama rezgések iránt, melyek a magyar ne­velésben részesült embert megérintik, valahány­,­száz nemzetének (s ezt nem tudja különválasz­tani a hazájától) létkérdéseiről és hatalmi kérdéseiről van szó. Ellenben Papp József, a román, gyermekkorától kezdve magyar isko­lákba járt Nagybányán, Szatmáron, Nagyvára­don és Budapesten. Tudományos képzettsége esetleg nem terjed annyira (ámbár bizonyosak nem vagyunk benne) mint a Lindner profeszszoré, román nemzetiségét egy percig sem kellett tagadnia, nem is tagadja, de jó magyar mivoltában nem­csak Lindnennél ér többet nekünk, hanem sok olyannál, aki bár faj-magyarnak született, egye­bet sem tesz, mint ezt kiváltságnak hirdeti és az úgynevezett nem faj-magyart kisebbíteni és elnyomni törekszik. Papp József ha mint ro­mán hirdeti a magyar állam föltétlen kiépítését és a magyarságba való beolvadás teljességét, a nemzetnek összehasonlíthatlanul több szolgálatot tesz valamennyi idegenlelkű tudósnál és széthú­zást önkénytelenül szító sovénnál. Itt jutunk el annak igazolásához, hogy a nemzetiségi kérdés hovatovább nem politikai, hanem kulturális, társadalmi és (amiről később lesz szó) gazdasági kérdéssé kell hogy átvál­tozzék. Valóban a nemzetnek az erősítésére nem szolgálhatunk annyira, hogyha a milliókat az osztrák és német ágyúk torkába dobjuk és zse­niális harcászati fölfedezésekre áldozzuk, mint Az emlegetett öt forint ezúttal sokkal na­gyobb hatást keltett, mint mikor a színügyi bi­zottság elnöke először hozta szóba. Most már minden egyes söröző érdeklődni kezdett, de leg­kivált az elnök, aki a vaskereskedőhöz több kérdést intézett. Megkérdezte, hogy a színész homlokán látott-e borongni sötét felhőt? Észre­­vette-e, hogy a szemei tűzben égnek ? És vajon nem vette-e észre, hogy a színész első szavai­val a szívébe markolt ? A vaskereskedő, aki az elnök előadásáról mit sem tudott, mielőtt válaszolt volna, emlé­kezésbe mélyedt s csak azután jelentette ki, hogy a drámai apa homlokán látott ugyan valamit borongni, de hogy az sötét felhő lett volna, egész határozottsággal nem meri állítani. Amíg mindezekről beszélgettek s a revol­ver-vásárlás esetleges következményeit fejteget­ték, a közjegyző is, bár kissé elkésve, meg­jelent. Egy krigli sört rendelt, s mindjárt ezután nevetve mondta, hogy pár perccel azelőtt hitelbe dolgozott. — Olyan ember jött hozzám — szólt a közjegyző — amilyen a mi irodáinkban nem igen mutogatja magát. Egy valóságos színész, a drámai apa állított be s igen nagy, gondosan lepecsételt levelet tett az asztalomra azzal a ki­jelentéssel, hogy az az ő végrendelete. Megkért, hogy a kellő hivatalos formák között vegyem át , hogy a költségek kiegyenlítésére pár napi haladékot adjak, mert utolsó öt forintján is túl­adott. Kérem, ez a dolog úgy meglepett, hogy szólni sem tudtam és az ügyet hitelbe elintéz- Öngyilkosság a színpadon. — A Pesti Hírlap eredeti tárcája — A „Sült malachoz ” címzett sörcsarnok hosszú asztala mellett a törzsvendégek nagyob­bik része már elfoglalta a maga helyét s a­­ plettykázás teljes erővel megkezdődött Azok, akik később jöttek, újabb és újabb híreket hoztak. Részint érdekeseket, részint mit sem érőket. Ezek közé az újabban érkezők közé tar­tozott a színügyi bizottság elnöke, aki igen sza­­vanyú arccal mesélte el, hogy a színtársulat drámai apája aznap reggel öt forint erejéig meg­­pumpolta. — Ez az ember — mondta az elnök — módfölött különösen viselte magát s olyan ha­tással volt rám, hogy a kért öt forintot úgy­szólván szó nélkül átnyújtottam neki. Ha visz­­szatekintek szinügyi bizottsági elnökségem ide­jére, úgy igen sok olyan színészre emlékezem, aki öt forintot kért tőlem kölcsön, de azok kö­zött, uraim, egy sem volt olyan, mint ez az ember. Hogy úgy mondjam, lázas ridegséggel­­ viselte magát s első szavaival a szivembe mar­kolt. A homlokán mintha valami sötét felhő bo­rongott volna, a szemei pedig tűzben égtek. Egyszóval olyan nem mindennapi, rejtélyes és különös volt ez a színész, hogy gondolkodóba ejtett. És még az sem lepne meg, ha a kért öt forintot visszafizetné. A kölcsönkérésben a társaság tagjai semmi A Pesti Hírlap mai száma 24 oldalt

Next