Pesti Hírlap, 1902. augusztus (24. évfolyam, 209-239. szám)

1902-08-01 / 209. szám

Budapest, 1902. XXIV. évf. 209. (7850.) szám. Péntek, augusztus I. Előfizetési árak: Egész évre.... 28 k. —­­ Kélévre . . .• • • M .­­ , Negyedévre• • • 7 9 —* 9 Egy bóra. .• • • 2 , 40 , Egyes szám ára 8 i. Vidéken 10 f. Megjelenik minden nap, ünnep és vas­árnap után is. Szerkesztőség : Budapest, váci­ körut 78. I. emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény in­tézendő. Kiadóhivatal: Budapest, váci-körut 78., hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó fel­szólalások intézendők. Gyermekek az utcán. A budapesti rendőrség múlt évi működé­séről való beszámolójában adatokat sorol fel a bűnös gyermekekről s ezek közt találjuk a meg­döbbentő tényt, hogy 1901-ben 5­3 százalék volt a bűnös gyermekek száma, az előző évinél 2­1 százalékkal több. Szóval egy év alatt majd­nem kétszeresre emelkedett a fővárosban a megromlott gyermekek mennyisége. A letartóz­tatottak közt is 955 kiskorú volt, míg az előző évben 775. Fejtegetésünk kiinduló részébe még ideiktatjuk, hogy a budapesti származású ki­nyomozott tettesek száma évről-évre fokozatosan növekszik, még­pedig az utóbbi években nagy mértékben, így az utolsó öt év statisztikája a budapesti származású kinyomozott tetteseket illetőleg a következő: 1897-ben 3,148 1898-ban 3,202 1899-ben 3,837 1900-ban 4,174 1901-ben 6,023 Ezzel szemben a vidéki szó száma csökkenést mutat. Míg 1897-ben 10,181 nyomozott volt vidéki származású, 1901-re a szám leapadt 9,070-re. Csavargás miatt elő­állítottak 12,926 embert, koldulás miatt 3472-őt, letartóztattak csavargás miatt 8009-et, koldulás miatt 2630-at. Ezeknek csaknem fele kiskorú volt. A rendőrség jelentésében ezek a legszo­morúbb részek, mert a jövendő Budapest nagy erkölcstelenségére nyitnak perspektívát, hogyha nem sikerül a gyermek­generáció megrontásá­nak gyors segítséggel útját állani. A statisztika kíméletlenül mutatja, hogy a bűnös gyermekek száma ijesztően növekszik, a csavargóknak és koldulóknak fele mennyiségét gyermekek szol­gáltatják. Továbbá a budapesti származás leg­inkább qualifikáció ahoz, hogy a gyermekből kihágásokat, vétségeket és bűnöket elkövető ember váljék s ebben a szám öt év alatt meg­kétszereződött. A budapesti gyermekek rengeteg tömege tehát, a veszedelembe sodorva, a főváros sze­métjét van hivatva növelni. Ezek az utcákon, sikátorokban, a kültelkek és elhagyott utak mentén szaladgáló gyermekek, kiknek viselt dolgairól a bűnkrónika olykor gyönyörű dolgo­kat beszél. Emlékezünk egészen szervezett, zsebmetsző és tolvajbandákra, melyeknek tagjai közt tizennégy éves volt a leg­idősebb. A városligetben a gyermekek értik legjobban a tolvajnyelvet és a felnőtt gazembereknek igen kedvelt és ügyes segítői. Hogy pedig az elzüllött gyermekek száma, úgy a fiú-, mint a leány­nemen rendkívül növeke­dik, ebben legjelentékenyebb része van a nagy­városi életviszonyok nehézségeinek, ezzel együtt az elerkölcstelenedésnek, az állami, rendőri és társadalmi intézkedések hiányosságainak és egynémelyike káros voltának. A budapesti utcákon lézengő gyerme­kek száma köztudat szerint napról-napra sza­porodik. A gyermek­proletarizmus nő és terjed, mint a fekély. Angliában a gyermekek védelmé­ről készülő törvényjavaslatba belefoglalják, hogy esti kilenc órától reggeli hat óráig gyermeke­ket semmiféle munkára nem szabad alkalmazni. Minálunk ellenben épen most romlottak meg a viszonyok és humánus felfogások annyira, hogy éjjel és hajnalban két órakor sereggel lehet látni az utcán és sertelmes lebgjokban őgyelgő gyermekeket, kikben a bűn csirái hihetetlen módon fogamzanak meg és romlottságuk már életük nyolcadik évében teljes. Az utóbbi napok esetei közül idézzünk egyet. 8—9 éves leányokat vittek a rendőrségre egy király­ utcai kerítőnő lakásáról. Ezeket az iskolából kicsapták volt, mert rettenetes beteg­ségeket konstatált rajtuk az orvos. Aztán kraj­­cáros újságokat árultak, már hajnali két óra­kor várták a nyomda előtt sok hozzájuk ha­sonló korúval együtt a friss lapot s vitték az éjjeli tanyákra, bűnbarlangokba. Közben őket is eladták lelketlen bestiák úri gazembereknek s a gyermekek vallják, hogy igy történt ez még sok krajcáros lapot áruló leánykával. Itt eszerint a szennynek egy forrására akadunk. Ez elöl nem szabad semmi tekintet miatt szemet hunyni. Hisz mindenki, aki az utcán történő dolgokat figyelemmel kíséri, tapasz­talhatja, hogy a rikkancs-szabadság mennyire megrontotta Budapest utcáinak tisztaságát. A krajcáros lapok utcai kiáltozással és kínálás­sal való árusításának megengedése nem moz­dította elő a kitűzött jó célt, hanem ellenkező­leg förtelmességek okozója lett. Amikor a lapok kolportázsát megengedték, arra gondoltat, hogy addig foglalkozás nélkül lévők szereznek vele tisztességesen kenyeret és csökkenni fog a koldusok, veszedelmes cellengők és ínséges gyer­mekek száma. E helyett mi történt ? Az tör­tént, hogy a humánusnak vélt intézkedés épen az utca söpredékét szaporította és elzüllésbe kergette egy egész szegény­ osztály serdülő gyermekeit. Az a szülő is, aki eddig megfeszí­tette erejét, csak hogy gyermekéről gondoskod­­hassék, iskolába küldhesse vagy otthon tarthassa, most mást gondol. Hisz az öklömnyi apróság már nem okoz bajt, csak ki tudja nyújtani a ,egyszerre nyilvánvalóvá teszi, hogy kubikosok. Mert ezek se különbek a többinél. Ezek is a mesterségről beszélnek, ha összeülnek, mint a suszter a bőrről. Nagy, kimunkált öklüket az asztalra teszik s a fölé hajolva nézik a pénzt, amit a bandagazda tett maga elé, hogy odaadja kinek-kinek a magáét. — Hat napra öt koronájával, az harminc korona, úgy-e ? — Annyi . . . Tizenöt pengő — mondja rá a három ember. A negyedik nem szól, mert az gyerek. Ennek nem jár ennyi , ő csak „húzó“ volt. Azért ő neki is kijárt a munka a hám alatt, amit a mellének teszítet­ reggeltől napnyugtáig, hogy segítsen kiemelni a barna földet a bá­nyából. — No, ehun­e! —■ olvassa a pénzt az ember s azután oda taszítja a tenyerével a másik elé. — Harminc korona. A munkás elhúzza a pénzt és számolja. Az ezüstöket az asztalhoz pengeti, hogy nem-e hamis, nem-e húz rövidet vele. Azután előveszi a kis bőrzacskót és újra beleolvassa a kere­setet. Amint elkészül és beteszi vissza a mel­ledző alá a harminc koronát, valami jóleső nyugalmas érzés járja át a lelkét. Hogy ime, harminc koronával Ak­it haza. Micsoda summa ez! ... Mi mindent lehet ezért venni. El­futja egy pillanatra a büszkeség és derült arc­* cal kérkedik. — Ugyancsak meghúztuk a talicskát. — Meg, — hagyja helyben a má­sik, akinek szintén fölragyog az arca. Nem János leteszi a pipát. — A Pesti Hírlap eredeti tárcája. — Félóra előtt még egymaga volt a korcs­­zpáros az ivóban. Nézte az ablaküvegen keresz­­tül, hogy miként áldozik le a nap és pirosítja be a fák tetején a leveleket. A húsz, huszonöt ember, aki most végigkönyököli az asztalokat és osztja egymás között a heti keresetet, azóta jött. Előbb egy csapat, pár perc múlva a másik felekezet, azután megint egy transzport , kik mikor hagyták a­bba a munkát. Tagbaszakadt, esetlen munkás valamennyi. Egy része tőke­­vágó a fű­részgyárban, a másik része meg zsin­delycsináló. Régi mesterség ez mind a kettő. Valamikor jól is fizetett. De ma, csak úgy isten­nevében . . . Merthogy, itt is kiszorította az emberi erőt a gép. Itt a fűrésztelepen. Hát ugyan a tőkevágás és a zsindelykészítés mesterségébe nem birt belekontárkodni, mert ahoz ma is emberi erő és ügyesség kell, de uramfia, hová lett a többi ember, aki fűrészelt, aki gyalult, aki lécet hasított . . . Ezek szépen kikerültek a nagy udvarból és kí­vülről nézték elborult arccal, hogy lám, még­­sincs igazság a földön. A hitvány kis acél, amely apró fogaival szinte fenyegetően villog a a fa körül, hát erősebb nő, mint az ő kemény izmuk. Elvette tőlük a kenyeret, kiforgatta őket a mivoltjukból. De azért csak visszabátorkodtak az emberek a régi helyre. Bementek megint és azt mondták : nem oda Buda, mink is élni aka­runk, hát majd fűrészeljük mi is a fenyőt, völ­gyeljük mi is a zsindelyt, csak ereszszenek be az urak . . . Persze, hogy beeresztették őket az urak és ezzel aztán leszállt az emberi mun­kának az ára, úgy, hogy ma, aki csak teheti, szökik ettől a tenyértörő nehéz munkától és megy vasúti bakternak vagy másnak, de nem kínozza magát a zsindely­csinálással. (Azért nem kell aggódni, uraim, lesz tetőnek való zsin­dely, csak fa teremjen az erdőben.) Így állván a dolgok, az emberek most igen csöndesek. Elosztják a járandóságot, a féldeci pálinkát elfogyasztják és mennek egy házzal odébb, mert igen sok helye van a vé­kony pengésű koronának. Nem igen lehet el­költeni belőle egyet, kettőt anélkül, hogy meg ne érezze otthon a család. Ezért hát a szükség rendesen­ lenyűgözi az emberi gyöngeséget, az italozási vágyat és törvényt bont. Kergeti idő előtt a munkásokat. Hogy no, ballagjunk, István, otthon készen várja kendet a tarhonyás krumpli. Ez pedig jeles eledel, már csak azért is érde­mes hazamenni, hogy jóllakhasson belőle az ember. Az illata még itt is az orrába jön, ha rágondol és csiklandozza, hívja : előre, előre ... A söntés mellett, a kerek asztalnál más­ forma emberek ülnek. Munkások ezek is, de az arcukról látszik, hogy kint, valahol a váro­son kívül dolgoznak. Hetenkint legfölebb csak egyszer kerülnek be a nagy házak közé, akkor is azért, hogy tisztát vegyenek magukra, meg azután hogy odaadják az asszonynak a kere­setet, aki egy krajcárt, ha lehetne, kettőbe ha­rapna. Öten vannak. A földről beszélnek és ez A Pesti Hírlap mai száma 20 oldal.

Next