Pesti Hírlap, 1902. augusztus (24. évfolyam, 209-239. szám)
1902-08-01 / 209. szám
Budapest, 1902. XXIV. évf. 209. (7850.) szám. Péntek, augusztus I. Előfizetési árak: Egész évre.... 28 k. — Kélévre . . .• • • M . , Negyedévre• • • 7 9 —* 9 Egy bóra. .• • • 2 , 40 , Egyes szám ára 8 i. Vidéken 10 f. Megjelenik minden nap, ünnep és vasárnap után is. Szerkesztőség : Budapest, váci körut 78. I. emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Kiadóhivatal: Budapest, váci-körut 78., hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszólalások intézendők. Gyermekek az utcán. A budapesti rendőrség múlt évi működéséről való beszámolójában adatokat sorol fel a bűnös gyermekekről s ezek közt találjuk a megdöbbentő tényt, hogy 1901-ben 53 százalék volt a bűnös gyermekek száma, az előző évinél 21 százalékkal több. Szóval egy év alatt majdnem kétszeresre emelkedett a fővárosban a megromlott gyermekek mennyisége. A letartóztatottak közt is 955 kiskorú volt, míg az előző évben 775. Fejtegetésünk kiinduló részébe még ideiktatjuk, hogy a budapesti származású kinyomozott tettesek száma évről-évre fokozatosan növekszik, mégpedig az utóbbi években nagy mértékben, így az utolsó öt év statisztikája a budapesti származású kinyomozott tetteseket illetőleg a következő: 1897-ben 3,148 1898-ban 3,202 1899-ben 3,837 1900-ban 4,174 1901-ben 6,023 Ezzel szemben a vidéki szó száma csökkenést mutat. Míg 1897-ben 10,181 nyomozott volt vidéki származású, 1901-re a szám leapadt 9,070-re. Csavargás miatt előállítottak 12,926 embert, koldulás miatt 3472-őt, letartóztattak csavargás miatt 8009-et, koldulás miatt 2630-at. Ezeknek csaknem fele kiskorú volt. A rendőrség jelentésében ezek a legszomorúbb részek, mert a jövendő Budapest nagy erkölcstelenségére nyitnak perspektívát, hogyha nem sikerül a gyermekgeneráció megrontásának gyors segítséggel útját állani. A statisztika kíméletlenül mutatja, hogy a bűnös gyermekek száma ijesztően növekszik, a csavargóknak és koldulóknak fele mennyiségét gyermekek szolgáltatják. Továbbá a budapesti származás leginkább qualifikáció ahoz, hogy a gyermekből kihágásokat, vétségeket és bűnöket elkövető ember váljék s ebben a szám öt év alatt megkétszereződött. A budapesti gyermekek rengeteg tömege tehát, a veszedelembe sodorva, a főváros szemétjét van hivatva növelni. Ezek az utcákon, sikátorokban, a kültelkek és elhagyott utak mentén szaladgáló gyermekek, kiknek viselt dolgairól a bűnkrónika olykor gyönyörű dolgokat beszél. Emlékezünk egészen szervezett, zsebmetsző és tolvajbandákra, melyeknek tagjai közt tizennégy éves volt a legidősebb. A városligetben a gyermekek értik legjobban a tolvajnyelvet és a felnőtt gazembereknek igen kedvelt és ügyes segítői. Hogy pedig az elzüllött gyermekek száma, úgy a fiú-, mint a leánynemen rendkívül növekedik, ebben legjelentékenyebb része van a nagyvárosi életviszonyok nehézségeinek, ezzel együtt az elerkölcstelenedésnek, az állami, rendőri és társadalmi intézkedések hiányosságainak és egynémelyike káros voltának. A budapesti utcákon lézengő gyermekek száma köztudat szerint napról-napra szaporodik. A gyermekproletarizmus nő és terjed, mint a fekély. Angliában a gyermekek védelméről készülő törvényjavaslatba belefoglalják, hogy esti kilenc órától reggeli hat óráig gyermekeket semmiféle munkára nem szabad alkalmazni. Minálunk ellenben épen most romlottak meg a viszonyok és humánus felfogások annyira, hogy éjjel és hajnalban két órakor sereggel lehet látni az utcán és sertelmes lebgjokban őgyelgő gyermekeket, kikben a bűn csirái hihetetlen módon fogamzanak meg és romlottságuk már életük nyolcadik évében teljes. Az utóbbi napok esetei közül idézzünk egyet. 8—9 éves leányokat vittek a rendőrségre egy király utcai kerítőnő lakásáról. Ezeket az iskolából kicsapták volt, mert rettenetes betegségeket konstatált rajtuk az orvos. Aztán krajcáros újságokat árultak, már hajnali két órakor várták a nyomda előtt sok hozzájuk hasonló korúval együtt a friss lapot s vitték az éjjeli tanyákra, bűnbarlangokba. Közben őket is eladták lelketlen bestiák úri gazembereknek s a gyermekek vallják, hogy igy történt ez még sok krajcáros lapot áruló leánykával. Itt eszerint a szennynek egy forrására akadunk. Ez elöl nem szabad semmi tekintet miatt szemet hunyni. Hisz mindenki, aki az utcán történő dolgokat figyelemmel kíséri, tapasztalhatja, hogy a rikkancs-szabadság mennyire megrontotta Budapest utcáinak tisztaságát. A krajcáros lapok utcai kiáltozással és kínálással való árusításának megengedése nem mozdította elő a kitűzött jó célt, hanem ellenkezőleg förtelmességek okozója lett. Amikor a lapok kolportázsát megengedték, arra gondoltat, hogy addig foglalkozás nélkül lévők szereznek vele tisztességesen kenyeret és csökkenni fog a koldusok, veszedelmes cellengők és ínséges gyermekek száma. E helyett mi történt ? Az történt, hogy a humánusnak vélt intézkedés épen az utca söpredékét szaporította és elzüllésbe kergette egy egész szegény osztály serdülő gyermekeit. Az a szülő is, aki eddig megfeszítette erejét, csak hogy gyermekéről gondoskodhassék, iskolába küldhesse vagy otthon tarthassa, most mást gondol. Hisz az öklömnyi apróság már nem okoz bajt, csak ki tudja nyújtani a ,egyszerre nyilvánvalóvá teszi, hogy kubikosok. Mert ezek se különbek a többinél. Ezek is a mesterségről beszélnek, ha összeülnek, mint a suszter a bőrről. Nagy, kimunkált öklüket az asztalra teszik s a fölé hajolva nézik a pénzt, amit a bandagazda tett maga elé, hogy odaadja kinek-kinek a magáét. — Hat napra öt koronájával, az harminc korona, úgy-e ? — Annyi . . . Tizenöt pengő — mondja rá a három ember. A negyedik nem szól, mert az gyerek. Ennek nem jár ennyi , ő csak „húzó“ volt. Azért ő neki is kijárt a munka a hám alatt, amit a mellének teszítet reggeltől napnyugtáig, hogy segítsen kiemelni a barna földet a bányából. — No, ehune! —■ olvassa a pénzt az ember s azután oda taszítja a tenyerével a másik elé. — Harminc korona. A munkás elhúzza a pénzt és számolja. Az ezüstöket az asztalhoz pengeti, hogy nem-e hamis, nem-e húz rövidet vele. Azután előveszi a kis bőrzacskót és újra beleolvassa a keresetet. Amint elkészül és beteszi vissza a melledző alá a harminc koronát, valami jóleső nyugalmas érzés járja át a lelkét. Hogy ime, harminc koronával Akit haza. Micsoda summa ez! ... Mi mindent lehet ezért venni. Elfutja egy pillanatra a büszkeség és derült arc* cal kérkedik. — Ugyancsak meghúztuk a talicskát. — Meg, — hagyja helyben a másik, akinek szintén fölragyog az arca. Nem János leteszi a pipát. — A Pesti Hírlap eredeti tárcája. — Félóra előtt még egymaga volt a korcszpáros az ivóban. Nézte az ablaküvegen keresztül, hogy miként áldozik le a nap és pirosítja be a fák tetején a leveleket. A húsz, huszonöt ember, aki most végigkönyököli az asztalokat és osztja egymás között a heti keresetet, azóta jött. Előbb egy csapat, pár perc múlva a másik felekezet, azután megint egy transzport , kik mikor hagyták abba a munkát. Tagbaszakadt, esetlen munkás valamennyi. Egy része tőkevágó a fűrészgyárban, a másik része meg zsindelycsináló. Régi mesterség ez mind a kettő. Valamikor jól is fizetett. De ma, csak úgy istennevében . . . Merthogy, itt is kiszorította az emberi erőt a gép. Itt a fűrésztelepen. Hát ugyan a tőkevágás és a zsindelykészítés mesterségébe nem birt belekontárkodni, mert ahoz ma is emberi erő és ügyesség kell, de uramfia, hová lett a többi ember, aki fűrészelt, aki gyalult, aki lécet hasított . . . Ezek szépen kikerültek a nagy udvarból és kívülről nézték elborult arccal, hogy lám, mégsincs igazság a földön. A hitvány kis acél, amely apró fogaival szinte fenyegetően villog a a fa körül, hát erősebb nő, mint az ő kemény izmuk. Elvette tőlük a kenyeret, kiforgatta őket a mivoltjukból. De azért csak visszabátorkodtak az emberek a régi helyre. Bementek megint és azt mondták : nem oda Buda, mink is élni akarunk, hát majd fűrészeljük mi is a fenyőt, völgyeljük mi is a zsindelyt, csak ereszszenek be az urak . . . Persze, hogy beeresztették őket az urak és ezzel aztán leszállt az emberi munkának az ára, úgy, hogy ma, aki csak teheti, szökik ettől a tenyértörő nehéz munkától és megy vasúti bakternak vagy másnak, de nem kínozza magát a zsindelycsinálással. (Azért nem kell aggódni, uraim, lesz tetőnek való zsindely, csak fa teremjen az erdőben.) Így állván a dolgok, az emberek most igen csöndesek. Elosztják a járandóságot, a féldeci pálinkát elfogyasztják és mennek egy házzal odébb, mert igen sok helye van a vékony pengésű koronának. Nem igen lehet elkölteni belőle egyet, kettőt anélkül, hogy meg ne érezze otthon a család. Ezért hát a szükség rendesen lenyűgözi az emberi gyöngeséget, az italozási vágyat és törvényt bont. Kergeti idő előtt a munkásokat. Hogy no, ballagjunk, István, otthon készen várja kendet a tarhonyás krumpli. Ez pedig jeles eledel, már csak azért is érdemes hazamenni, hogy jóllakhasson belőle az ember. Az illata még itt is az orrába jön, ha rágondol és csiklandozza, hívja : előre, előre ... A söntés mellett, a kerek asztalnál más forma emberek ülnek. Munkások ezek is, de az arcukról látszik, hogy kint, valahol a városon kívül dolgoznak. Hetenkint legfölebb csak egyszer kerülnek be a nagy házak közé, akkor is azért, hogy tisztát vegyenek magukra, meg azután hogy odaadják az asszonynak a keresetet, aki egy krajcárt, ha lehetne, kettőbe harapna. Öten vannak. A földről beszélnek és ez A Pesti Hírlap mai száma 20 oldal.