Pesti Hírlap, 1903. február (25. évfolyam, 32-58. szám)

1903-02-01 / 32. szám

4 PESTI HÍRLAP 1903 február 1., vasárnap. jó a mi lovasságunk, hogy még igy sem lehet tönkre tenni. (Derültség.) A másik a létszámemelés, pure et simple. Amig én szolgáltam, azalatt két ilyen létszámemelés volt. Az egyik volt 1889-ben. Ez 4860 embert tett ki. Ez a következménye, mert abban a paradicsomban, abban a kulturáltamban magasabb létszámra van szükség, mint másutt. A másik általános létszámemelés volt 1893-ban. Minden gyalogsági században ugyanis 9 emberrel fokozták a létszámot, ami kitett 14.688 embert. Mi volt az indokolás? Az indokolás az volt, hogy a többi államokban mindenütt erősebb a békelétszám. Például századonként a német 165, a francia 125, az orosz 103 emberből áll. De hát már ebből lehet látni azt, hogy a létszám nem egy kaptafára van, hanem mindegyik állam saját különleges viszonyai szerint állapítja azt meg. Hogy nincsen verseny, azt épen a német és a francia századok közötti viszony bizonyítja, mert különben Franciaország annyira emelné létszámát, mint Németország. Általában egyike a legmeddőbb dolgoknak az ilyen gépies összehasonlítás. Oroszországnak — megengedem — békelétszáma nyolcszázezer vagy egy millió emberből áll. De hiszen Oroszország egy egész világ. Neki még a működő hadserege is három részből áll: az európaiból, a kaukázusiból és az ázsiaiból. Mikor azután háborúra kerül a dolog, akkor jóformán alig tud valamit odahozni és pl. az orosz-török háború alatt Plevnánál tönkre verik az oroszokat, ha nem jönnek a románok. Vagy vegyük a franciákat. A franciák békelétszáma 530,000 ember. Ebben benne van a csendőrség is. Azután még tekintetbe kell venni, hogy ott vannak a gyarmati tartományok, ott van Tunis, ott van Tonking s ott van Madagaskár. Erről hímet varrni csakugyan nem lehet. (Helyeslés a baloldalon.) Az egésznek a facitja az, hogy ha öszszehasonlítjuk az 1885-iki létszámot az 1902-iki létszámmal, akkor az eredmény a következő : 1885-ben volt 12,300 tábornok, törzs- és főtiszt, 251,000 altiszt és közlegény. 1902-ben tábornok és tiszt 16612, altiszt és közlegény a rendes költségvetésben 289,000, a rendkívüliben 4700, összesen 293,700 ember. Öszszehasonlítva ezt az 1885-iki 250,000 emberrel, látjuk, hogy 15 év alatt 40,000 emberrel fokozódott a békelétszám. Senki sem tudja megmondani, hogy miért, senki sem tudja megállapítani, mivel voltunk akkor rosszabbul és mivel vagyunk most jobban. Engedelmet kérek t. Hát, ilyen példák után valójában nem lehet indulni. (Élénk helyeslés a bal- és szélsőbaloldalon.) De nézzük a mostani törvényjavaslatoknak és a mostani emelkedésnek az indokolását. Azt mondják, hegyi ütegekre van szükség. Ugyan kérem, kivel fogunk mi hegyi háborút viselni ? Olaszországgal ? (Egy hang a szélsőbaloldalon : A bosnyákokkal !) Hisz Olaszországgal békében vagyunk. Talán Tirol miatt ? Hiszen mindig meg tudták védelmezni. Vagy pláne Montenegróval szemben ? Hiszen világcsúfság, hogy ilyen tervvel állanak elő. Vagy pedig ott van a hajóhadnak a szaporítása. (Halljuk! Halljuk !) Hiszen ha a fejünk tetejére állunk, akkor sem leszünk tengeri hatalom. Miért? Azért, mert a természetes előfeltételek hiányoznak. Hiányzik a megfelelő partvidék és hiányzik a kereskedelmi forgalom. Mindig hátrányban fogunk lenni az európai flottákkal szemben, legföljebb azt fogjuk nyerni, hogy úgy el fogják venni tőlünk, mint ahogy a dánok flottáját elvették az angolok 1809-ben. Különben is tudjuk nagyon jól, hogy a világ sorsa bizony most nem a tengeren, hanem a szárazföldön dől el. Nem Abakir döntött, hanem Marengo, nem Trafalgar, hanem Austerlitz. És 1870-ben milyen gyönyörű flottája volt a franciáknak, a németnek semmije se volt. És mi döntött? Metz és Sedan és a francia flotta legénységét oda kellett vinni a szárazra. De hát nézzük az általános indokolást. Az általános indokolás egyszerűen az, (Zaj. Halljuk ! Halljuk !) hogy nem maradhatunk el. De hát kivel akarunk versenyezni ? Sem Franciaországgal, sem Németországgal, sem Oroszországgal nem versenyezhetünk, akár a vagyont tekintjük, akár a népességet. Ez az egész eszembe juttatja Aesopus meséjét, a rana rupta et bos-t. (úgy van! Úgy van a szélsőbaloldalon.) De hát miért akarunk versenyezni ? Mi nem akarunk senkit sem bántani, talán attól félünk, hogy minket fognak megtámadni, mitőlünk veszik el a tartományokat ? Nagyon jellemző, hogy mikor a nemzeti követelések teljesítéséről van szó, akkor azt mondják, hogy Ausztria egy európai szükség, azért nekünk áldozatot kell hoznunk nemzeti követeléseinkből, de mikor a militarizmusról van szó, akkor úgy tüntetik föl, hogy bellum omnima pontra omnes van, mint hogyha az éhes farkasoknak csoportja leselkednék a monarchia határain, hogy azt szétmarcangolja. Én nem habozom kimondani, hogy azokban a támadó háborúkban nem hiszek. Én az olyan műveleteket, mint amilyen volt Lengyelország és Törökország feldarabolása, ma kizártnak tekintem egyszerűen pedig azért is, mert nemcsak hogy a polgáriasodás halad, de azért is, mert az ilyen akvizíciók — ott van pl Elszász-Lotharingia, ott van Posen példája — valójában a lehető legnagyobb kárral és hátránynyal járnak. (Igaz ügy van a bal és szélsőbaloldalon.) Hozzá a hagyományos osztrák politika Ausztriában gondoskodott arról, hogy ott annyi darázsfészek legyen, hogy én el sem tudom magamnak képzelni azt, hogy valakinek fájjon a foga azokra a tartományokra. A dolog másképen van. Igenis világosan meg kell azt mondani, hogy ilyen veszély létezik, de zsákban macskát nem kell és nem szabad árulni. E múst az az idő, mikor a diplomácia nagy képpel fontoskodott és homályba burkolta a dolgokat. Hogy ma hogy csinálják, ott van a Bismarck példája, aki a legnagyobb nyíltsággal megmondta, hogy Németországnak az egységét vérrel és vassal lehet csak megcsinálni s egy igen illetékes egyéniség, Moltke tábornok megírta, hogy a mai időben a dinasztikus háborúknak vége van, csak nagy nép és nemzeti érdekekért lehet harcolni ; (úgy van 1 ügy van a bal- és szélsőbaloldalon.) ezek pedig nyilvánosan pertraktáltatnak, sőt még a katonai oldaluk is nyilvánosan pertraktáltatik. Itt van épen Moltke, ki 1877-ben a német birodalmi tanácsban megmondta, hogy annak következtében, hogy rovásából, sem a tudákosan összeállított alphabetumokból. Szenczi Molnár Albert 1610-ben már hiába keresett embert, aki a „székely“ írást tudja. Nem bukkant fel egy lélek sem. Igaz, Bél Mátyás említ egy vele egykorú, XVII. századbeli nógrádi parasztot, aki a vasárnapi szentbeszédek több pontjait pálcákra rótta és el tudta olvasni évek múlva is. De azt már senki sem döntheti el, hogy az a paraszt csak úgy tanulta-e ezt a dolgot, vagy igazán öröklődött reá. Az kétségtelen bizonyosság, hogy ma sincs az ősmagyar írás hagyományban gyökerező népi életének semmi nyoma. Mert ha volna, akkor a ma már minden faluba elható sajtó erejénél fogva kellett volna felbukkannia valami körömfeketényi jelnek. És nincs. Tekintetes Tar Mihály úr, a ha akarom együgyű kubikos, ha akarom a magyar nyelv latin, germán és szláv elemeit emlegető nyelvésznek ? Ugyan ne bohóskodjunk, édes felebarátaim! Először is a priori tagadnia kell a józan észnek azt a lehetetlenséget, hogy a magyarok sok milliói közül ép csak ez az egy, ez az egyetlenegy ember örökölte volna a hagyományt, senki más. Könyvből tanulta vagy az apja, vagy ő. Bebizonyított dolog, hogy mikor, a dr Toldy László füzetének hatása alatt állott, egy betű szárát kettősnek írta, mert abban a füzetben a fametsző hibája révén az a vonal véletlenül dupla. S most jön a nagy mulatság. A képzőművész urak előállanak, hogy a fametszés mesterségébe mi ne kotyogjunk bele. Mert azt már csak ők tudják, hogy mi. Borzasztó nagy titok. Csak isteni ihlet fedheti föl. — Mintha nem érhetné föl észszel a gyermek is, hogy ami azon a puszpángon karcolás, az a papiroson fehér lesz! No de a xylographia mégis egyike a teremtés legnagyobb rejtelmeinek; s mivel hogy az, hát a tehát Poroszország, megszerezte a német hegemóniát, hogy elvette Elszász és Lotharingiát, 50 esztendeig vértezetten kell állania. Különben t. képviselőház, az a furcsa dolog történt, hogy most már 30 esztendő óta néz ez a két állam egymással farkasszemet és történik a legőrültebb költekezés a revanche dogmájáért, de se revanche, se posztó. Ilyenek után, t. képviselőház, mi egyáltalában nem indulhatunk. (Úgy van a bal- és szélsőbaloldalon.) Azt tartom t. képviselőhöz, kimutattam, hogy sem nemzetközi szempontokból, sem pedig a mi hadi kormányzatnak tekintélyét illeti, ez kellőképen indokolva nincsen. Nekünk t. képviselőház egyszer már le kell számolnunk ezekkel a hivatalos mesékkel és akciókkal, hogy van ! ügy van a hal és szélsőbaloldalon.) Le kell számolni azzal, hogy a katonai kormányzat játszsza velünk szemben a gondviselés szerepét. (Úgy van ! Úgy van! a bal és szélsőbalon.) Istennek hála, a magyar országgyűlésnek van elég esze, hogy meg tudja azt oltalmazni és az a magyar haza, az a magyar államiság, amelyet a szoldateszka védelmez, csakugyan gyenge lábon áll. (Úgy van! Úgy van ! a szélsőbaloldalon.) Le kell számolni, t. képviselőház azzal, hogy a katonai kormányzat magának követel a felelősségnek monopóliumát és követeli a katonai felelősségnek a szupremáciáját a politikai felelősség felett. (ügy van a bal- és szélsőbaloldalon.) Tudom én, t, képviselőház, hogy nagy a katonai kormányzat felelőssége, nagy a hadvezérnek a felelőssége. Tudom én ezt, hiszen ennek a monarchiának a győzelmes hadvezéreiről szól a szállóige : Dank vom Hansa Oesterreich. (Úgy van , ügy van a bal- és szélsőbaloldalon.) Mennyivel inkább áll ez a hadvezérről, mint ahogy azt Benedeknek példája bizonyítja. De mindannak dacára állítom, hogy a mi felelősségünk, hogy az a kockázat, amelyet magunkra vállalunk, sokkal nagyobb. Először is ott van a kockázat, hogy ennek a rendszernek adhatunk vért és pénzt akármennyit, de az mégse képes győzni. (Úgy van ! Úgy van ! a bal- és szélsőbaloldalon !) Mert ez egy gépies rendszer. Az osztrák hadsereg egy gép, amely ki van tépve a nemzeti életnek talajából, amelynek hadat üzennek a szellemi és erkölcsi tényezők, mindannak, ami a hadseregnek lelkét képezi és ennek következtében az osztrák hadsereg minden más komoly hadsereggel szemben mindig a rövidebbet fogja húzni. (Úgy van! Úgy van a bal- és szélsőbalon.) Báró Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Nagyon hazafias kijelentés! Beöshy Ákos: De t. Ház, nemcsak ez kockázat, de az azután már bizonyosabb, hogy e költekezés mellett mi a legnagyobb pénzügyi válságokba jutunk bele. (Úgy van ! Úgy van! a bal és szélsőbaloldalon.) Mikor a Mannlicher fegyvert kérték, azt mondotta gróf Bylandt, meg kell szavazni ezt a fegyvert, mert azért vesztettük el Königrätzet, mert roszszabbak voltak a fegyvereink. Én akkor azt válaszoltam, nem amiatt történt a csatavesztés, mert hogy a rossz fegyverrel lehet győzni, azt megmutatta Gablenz Trautenaunál, hanem épen amiatt a rendszer miatt és különösen amiatt, mert azokat a fejedelmi tekintetes Miska úr akkor is szín-etruszk volt, mikor a dr Toldy népies füzetében levő vésőcsuszamlást is amúgy szittyásan lekopizálta. Ugy de mindenki hazaáruló, aki ilyesmit mondani mer. Mivelhogy a magyarnak nem az a dicsősége, nem az a világtörténeti ereje és érdeme, hogy ezer év óta él itt Európában, művelt népek között mindig művelten, mert nagy erkölcsi és értelembeli kincsekkel megrakodva jött ki már Ázsiából is, hanem az, hogy eltűnt írása — mert volt neki írása ! — ma is él etruszk testvéreinkben meg a tekintetes cséplőgépes és latin-germán-szláv etymologus napszámosban, aki mellesleg hírlapírótársunk is, hiszen ír az újságokba — majdnem olyan neveletlenül, mint a cicerósak — s kijelenti Szily Kálmánról, hogy pesti aszfaltköpködő. Hanem most jut az eszembe, hogy e helyett a háromszáz vagy hány hosszú sor helyett írhattam volna egy rövidet is : — Halljuk Herman Ottót! Alkalmasint nem azért mondom ezt, mert — so amen misens socios habuisse malorum — némi gyönyörűségem tellenék benne, ha Herman Ottót is besoroznák a magyar törekvéseket fitymáló, a magyar dicsőséget összegaládító, a vérnek minden magyar sejtjét kiirtani akaró Ephialtesek közé, kiknek sorába szegény magam is tartozik. Oh, nem az országos kacagást szeretném én hallani, mikor majd Herman Ottót is lehazaárulózzák , csak az igazság, a tudományos igazság szavát, ama férfiú szájából, aki nemcsak nagy tudományánál, hanem legújabb kutatásainál fogva is leghivatottabb, ebben az immár nemtelenné csökkentett dologban döntő és tiltó szót mondani. .....................- - ------------------------- --------- 1—" alkalmasint a Szabó Károlyé, de az is ingatag, mert ingatag maga az írás is. Józan észszel azt kell hinnünk, hogy ehez az íráshoz hiányosan értettek már azok is, akik írták. A teljes ábécé elsőben 1598-ban bukkanik fel, Telegdi János lordai deák tudományos munkácskájában. Ezenkívül ismeretes a mai napig még vagy tíz ábécé, a XVII. és XVIII. századból. De mind eltérő egymástól és eltérő a csikszentmiklósi és a Musnai Györgyféle enlakai felirattól is. Mindez emlékekben csak egy betű igazán közös : a szó végén használatos k, ez a hegyére állított négyszög. A többi mind sokféle. Még a legelemibb jegy, az a Z vonal is. Hol 7 a formája, hol megfordított és hátradülö /-féle, arról nem is szólva, hogy a három ábécében az I értéke nem sz, hanem r. Mindez igen furcsa, vitézlő uraim. Az nem okos beszéd, hogy ám tessék egymás mellé tenni a Pázmány Péter és Petőfi Sándor írását: mi mennyire különbözik a XVII. és a XIX századbeli ember betűvetése ! Bizony a folyóírás változott, és változik most is folytonosan, de csak igen finom dolgokban. Ami lapidáris, az marad. A DEÁK ÖREGBETŰK ma is tulajdon azok, amelyek a római inscriptiokon láthatók. Még művészi formájukban is. Hajszálnyira. Arról a képtelenségről nem is szólva, hogy a betűk értéke változhatott volna, például hogy ugyanazon időben az S valahol azt jelentse: R és megfordítva. Hogy ez a lehetetlenség a magyar rovásírás három századon át följegyzett ábécéiben mégis megvan, annak nem az az oka, hogy maga az írás volt ingatag, hanem az, hogy már elfelejtődött, az emberek nem tudták többé, s vagy paraszti észszel, vagy tudákossággal toldozgatták-foldozgatták. Nem írt teljes bizonyossággal már enlakai Musnai sem. Négy betűjét nem is lehet bizonyosan megfejteni, sem a csíkszentmiklósi mesteremberek Tóth Béla.