Pesti Hírlap, 1903. március (25. évfolyam, 59-73. szám)

1903-03-01 / 59. szám

k­­ szárra­ hivatkozva utasítanak vissza minden jogos magyar kívánalmat. Hisz tulajdonképen e pártból most a srolt nemzeti pártnak a függet­lenségi párt küzdelmében kellene részt vennie. De reméljük, hogy a mai beszédeket így is meghallják Bécsben. A kölcsönös védelemről a magyar törvényt megtagadta Welsersheimb osztrák miniszter és Rátkay László azt mondta erre, hogy ha a magyar törvény áll, akkor az osztrák honvédelmi miniszter hazudott. Széll Kál­mán miniszterelnök kötelességszerűen kijelentette, hogy az 1867. XII. t.­c. 10, 11, 12. és 13. fainak alapján áll és továbbá az 1868-iki vé­delmi törvény szerint Magyarországnak meg­vannak a maga föntartott jogai, végül mindazt, ami a következményekre nézve igértetett, bevál­tani felelősséggel tartozik. És később Ugron Gábor rendkívüli hatású beszéde után, mely a szabadelvű pártot is megrázta, Széll kijelen­tette, hogy helyteleníti, ha az osztrák minisz­ter a magyar király jogait el akarná sikkasz­tani. Erélyesebb és világosabb nyilatkozatokat szerettünk volna hallani a miniszterelnöktől és kevesebb polémiát az ellenzék kitűnően harcoló szónokaival: Ugron Gáborral, Rátkay László­val, Rákosi Viktorral, Pichler Győzővel és Ra­­kovszky Istvánnal szemben. De amennyit hallottunk, az is eredmény, mert kötelezi a magyar kormányt, hogy hatás­körében a helyzetet Bécsben az osztrák törek­vésekkel szemben tisztázza. A miniszterelnök mai beszéde arra mutat, hogy ily irányban in­tézkedés történik, ami ha eredményes lesz, elis­merést érdemel. Az újonclétszám fölemeléséről szóló tör­vényjavaslat ellen a küzdelmet a közbeékelődött szenzáció természetesen csak erősíti és még határozottabbá teszi. Leginkább bebizonyul tud­niillik ebből az esetből is, hogy Magyarországnak a szövetségese a legnagyobb ellensége és hogy az áldozatokat nem is a haderő magyar részének az erősítésére kérik, sőt nem is a közös hadse­regnek, hanem az osztrákoknak. Ily törekvéssel szemben pedig a küzdelem a legdicséretreméltóbb önvédelmi harc. Gyufás ember. — A Pesti Hírlap eredeti tárcája. — Tizenegy óra tájt váratlanul esni kezdett a hó, éjfélkor óriási förgeteg keletkezett, mely rettentő fehér felhőbe borzolta föl a kristályos havat és végigsöpörve a körutat, maga előtt, kergette a hótengert és a gyufás embert. Kicsike, öreg emberke volt, szaladt, ahogy a lába birta, mert megállani nem tudott volna és belekapasz­kodott a kis faládába, mely a nyakára volt akasztva, hogy el ne essék. De végül mégis el­esett és én fölsegítettem. — Gyulám, a drága gyufám, — siránkozott az öreg ember és vastag könyök folytak aszott arcára. — Mind megázott, nagyságos úr, vegyen egy skatulyát belőle, nem ártott neki a hő. — Ide, a kapu aljába, öregem, — mondom és betuszkolom egy régi ház kapuja mélyébe. — Van jó dolga? Nem ilyen öreg embernek való az éjszakai kereskedés. Megveszem a készletét, aztán menjen haza, isten hírével. Az öreg fogvacogva és reszkető kézzel koto­rászott a gyufák között. Vékonyka nyári kabát volt rajta és nyaka köré vastag sál volt tekerve. Feje alig volt, csak rengeteg fehér szakálla és rettentő sárga kalapja, mely a szeméig süppedt. — Az egészet — dadogta, — áldja meg az isten, de nem adhatom, a nagyságos úr csak egyszer vásárol, nekem pedig mindennap élnem kell. Az egészet ? Mit adjak aztán rendes vevőim­nek? A drága, a jóságos kisasszonykák, bizony még gyula nélkül maradnának az éjjel. — Ej, — mondom, — drága, jóságos kis­­asszonykák vásárolják meg a gyufáját ? Éjfél után? ! Az öreg mérgesen nézett rám. — Hát aztán ? — pattogott, — mi van azon csodálni való ? Hát csak a nappali embereknek van szivük? A nappali embereknek nincs szivük. Ó, ismerem a nagyságos urat is, a nagyságos úr­nak sincs szive. Tavaly mindennap elment mel­lettem, emlékszik? a király­ utca sarkán. Ott álltam a gyufáimmal és könyörögtem, mint a koldus: vegyen egy skatulyával! Rám sem be­­derített. És most­­megvenné az egész készlete­met ? Nem adom! Miért venné meg az egész készletemet ? Mért akadt meg a szeme a sze­gény öreg emberen ? Mert éjszaka van és hi­deg van és mert éjszaka még az olyan úr is megtalálja a szivét, mint a nagyságos úr! — No, azért ne haragudjék. Nappal az ember nem ér rá. Aztán nincs is szükségem a gyufájára — nappal — Hát akkor miért bántja az én vevői­met ? Igenis, jóságos kedves kisasszonykák. Az utcán járnak, mint én és rosszak és ledérek és­­ utána vetik magukat az úrfiaknak és kínálják­­ magukat, mint én a gyufáimat. Rosszak és meg i­s vetik őket, de hát hol van az a jólnevelt, szo­­j­lid úri kisasszony, aki tőlem gyulát vásárolna? ! Hol volnék én, ha rá nem találok az éltető igazságra, hogy csak éjjel vannak jó emberek? Garázda lumpok, akik részegen botorkálnak erre és azt akarják, hogy a ló se búsuljon, mikor ők vigadnak. Hiszen még a nagyságos úr is meg­szűnt, pedig látom, hogy nem részeg ! Hát ami­kor letelt egy nap, letelt még egy nap és ott a Király­ utca sarkán, ahol annyi ember jár, mind szolid és becsületes és vak a szegény ember baja iránt és nem tudtam eladni egyetlen egy skatulyával sem és már nem bírtam tovább az éhséget, hát akkor azt gondoltam, Jákob, haza úgyis hiába megy, nem lakói ezzel jól, éhen halni meg az utcán is lehet, a szép csillagos ég alatt, ahonnan a jóságos isten tekint le rád. Hátha mégis eladok két skatulyát s akkor lesz két krajcár kenyérre. És nem mentem haza, hanem mentem a korzóra, ahonnan a rendőr elkergetett, bementem az úri vendéglőkbe, ahon­nan a pincér kidobott, aztán éjfél lett és leül­tem ott, arra a sarokra és jöttek a rossz lá­nyok és körülfogtak és azt mondták: Ni, a sze­gény öreg zsidó. Aztán megrázták a vállamat, mert elaludtam, aztán beszaladtak ebbe a ká­véházba és pálinkát öntöttek a szájamba — pálinkát! Ó istenem, tíz év óta nem éltem olyan jól, mint akkor. És aztán kikérdeztek és meg­támogattak és mindegyik vett annyi gyufát, amennyi csak a zsebébe fért és akkor az Etel, a legrosszabbik közöttük ezt mondta: öreg em­ber, mindennap megveszszük a gyufádat és aki elmulasztja, annak letépem a kontyát és ne merjen többé az utcára jönni. Az isten áldja meg a szegényt haló porában is, mert meghalt már, lúgot ivott és a Dunába ugrott, de az öreg ember imájára hallgat a jó isten és ő most boldog és üdvözü­l az égben, mert az Úr esz­köze volt az én megmentésemre. Elámultam. Aggódva néztem széjjel, csak meg ne lepjenek azok a jóságos angyalkák. De rettentő szél fújt, ember nem járt az utcán, ők sem merészkedtek ki. — És azóta ide jár éjszakánként? — Hála istennek, azóta jó sorom van. Van nap, hogy harminc krajcárt is keresek. És nappal kipihenem magamat, óh, sokkal kényel­mesebb dolgom van és nem szeretem többé a jó embereket és imádkozom az istennek, hogy legyen mindig éjszaka és Sodom­a és Gomorha­ r­­tu . T­­­H­­ 14 n­ .­e­­pt1ó. március 1., vasárnap, ORSZÁGGYŰLÉS. A mai ülés ideje javarészben napirend előtti fölszólalásokkal telt el, melyek Münnich Aurél személyes kérdésben való nyilatkozatát kivéve, mind az osztrák parlamentben elhang­zott nyilatkozatokat tárgyalták abból a szem­pontból, hogy ezek Magyarországot és a magyar alkotmányt sértik. Legelőször Rátkay László mutatott rá a függetlenségi részről, hogy az osztrák pártok a magyar nemzeti kívánalmak ellen egyesültek, a csehek a reichsrathban a magyar nemzetet gyalázták, anélkül, hogy rendreutasításban ré­szesültek volna. Kimutatta továbbá az osztrák­­ honvédelmi miniszter beszédéből, hogy az cáfo­­­­latát képezi a magyar kormány részéről a nem­zeti követelményekre vonatkozólag tett kijelen­tésnek, még­pedig a képen, hogy az osztrák mi­niszter a „császár“-ra hivatkozva, a magyar tör­vényeket tagadta meg. A lelkes beszéd nagy hatást keltett, de Apponyi elnök figyelmeztette a parlamentarizmusra a szónokot, amikor az osztrák honvédelmi miniszterről azt mondta, hogy hazudott. Széll Kálmán miniszterelnök nyomban vá­laszolt. Nyugalomra kérte a képviselőket, de maga is megrótta a reid­sratban elhangzott ki­fejezéseket és sajnálatát fejezte ki, hogy azok ott rendreutasításban nem részesültek. A mi­niszterelnök ragaszkodott a törvényekhez, meg­ismételte a honvédelmi miniszter által a köve­telményekre tett ígéreteket s ezek beváltását megfogadta. A Ház izgatott hangulatban, mely szinte a karzatokra is átragadt, tovább tárgyalta a kér­dést. Rákosi Viktor tüzelte a függetlenségi pár­tot, miközben Gabányi Miklóst odakiáltotta a miniszteri székek felé: — Gyáva kormány! — Én visszautasítom! — felelte Szél. Az elnök pedig rendreutasította. Pichler Győző igen határozottan azt bi­zonyította, hogy Ausztriában nem is közös had­sereget ismernek, hanem csak osztrák had­sereget. Rendkívüli várakozások közben emelkedett most föl a baloldalon Ugron Gábor és olyan hatalmas, az egész Házat megrázó, erőteljes és lelkes beszédet mondott, amely az ő régi leg­szebb szónoki sikereire emlékeztet. Nemcsak az ellenzék, de a szabadelvű párt is megérezte a hatást s míg ott gyakran szakították félbe tün­tető éljenzésekkel és tapsokkal, a jobboldalon is sűrűn és őszintén helyeselték. Beszéde erős filippika volt az osztrák rendszer és a bécsi cselszövények ellen s a Ház befejezése után is sokáig ennek hatása alatt állott. Miután még Rakovszky István sürgette, hogy a nemzet jogainak a kormány érvényt szerezzen, Széll Kálmán ismételten fölszólalt és most már határozottabban ígérte a magyar ál­láspont megvédelmezését és visszautasította az osztrák honvédelmi miniszter fölfogását. A Ház ezzel áttért a napirendre, de az újonclétszám fölemeléséről szóló javaslatra ma nem került a sor, hanem csak kérvényeket tár­gyaltak és interpellációkat hallgattak meg. Az interpellációk közt legfontosabb Vá­­zsonyi Vilmosé volt, aki a vasúti tisztviselők fizetésrendezését tette szóvá, amire Láng Lajos miniszter válaszolt. II A képviselőház ülése febr. 28-án. Tölnötő: Gróf Apponyi Albert, később Tal­l­án Béla. Jegyzők: Szűcs Pál, Dedovics György, Rátkay László. A miniszterek közül jelen van­nak : Széll Kálmán, Plósz Sándor, K­ont­ Lajos, Darányi Ignác, Cseh Ervin. Ülés kezdete délelőtt tíz órakor. A jegyzőkönyv hitelesítése és a jelentések bemutatása után az elnök jelenti, hogy napirend előtt személyes kérdésben szót kér Münnich Aurél, továbbá szót kérnek Rátkay László, Rákosi Viktor, Pichler Győző, Ugron Gábor és Rakovszky István. Személyes kérdés. Erüanich­ Aurél Kovács Pál tegnapi beszé­dére válaszol. Kovács azt mondotta, hogy a szóló választói előtt nem nyilatkozott a várható katonai terhekről. Ez egyszerűen nem igaz. Föl­olvassa program­beszédének a katonai terhek­ről szóló részét, amelyben kijelentette, hogy a katonai kiadások leszállítására gondolni sem le­het, sőt hogy szü­kségképen új katonai terhek lesznek a közel­jövőben. Ausztria ellenünk. Rátkay László: T. képviselőház! Ha jól nézek az események és a jövendő veséjébe, ak­kor közeledik az az idő, amikor minden becsü­letes magyar embernek össze kell tartania és amidőn minden becsületes magyar szívnek együtt kell dobognia. (Úgy van­­ a szélsőbaloldalon.) Közeledik az az idő, amely a félszázad előtt tör­ténteknek mintegy visszhangja lesz, amikor azt mondották, hogy a haza­ és az alkotmány ve­szélyben van. (Mozgás a jobboldalon.) Szatmári Mór : Ez nem pártpolitika többé ! Rátkay László : Hogy a kérdést egészen tisztán lássuk magunk előtt, nemcsak mi, akik itt benne vagyunk a vitatkozás viharában és sor.

Next