Pesti Hírlap, 1903. május (25. évfolyam, 133-148. szám)
1903-05-16 / 133. szám
4 PESTI HÍRLAP 21103. május 16., szombat. . . ■ Apponyi Albert azt hitte, hogy ő következik a megszólításra, annál is inkább, mert észrevette, hogy a király, amíg báró Fejérváryval beszélget, több ízben rátekint. A király azonban gróf Csáky Albinhoz, a főrendiház elnökéhez fordult. Apponyi várakozó állásba helyezkedett. Most már biztosra vette, hogy ő következik, ámbár a sorrend már megzavartatott, minthogy a szokás az, hogy a kormány tagjai után ő felsége a képviselőház elnökét szólítja meg. A közelben lévők is azt hitték, hogy most Apponyihoz fordul a király, úgyannyira, hogy az egyik képviselő félhangosan azt mondta Hegedűs Sándornak : — Most jön Apponyi! Gróf Apponyi Albert is meghallotta e megjegyzést és örömmel intett a szemével. Akkor azonban a király, miután mégegyszerrátekintett gróf Apponyi Albertre, váratlanul otthagyta a sor ezen részét és Császka György kalocsai érsekhez lépett, majd pedig távolabbraPerczel Dezső volt elnökhöz ment és vele igen hosszasan és barátságosan beszélgetett. Most már általánosan feltűnt a gróf Apponyi Albert mellőzése. A király hosszasan beszélgetett grófKhuen-Héderváry Károly horvát bánnal, majd a dámákhoz ment. Onnan ismét visszatért és gróf Andrássy Gyulát szólította meg, majd herceg Lobkowitz hadtestparancsnokot és többeket.Gróf Festetics Taszilót, gróf Karácsonyi Jenőt,Münnich Aurélt. Eközben többször elment a király gróf Apponyi Albert mellett, aki fehérre váltan, meg sem mozdulva állott a helyén. Ezaz idő volt az, amikor gróf Apponyi Albert meggyőződést szerezhetett arról, hogy a mellőzés szándékos. A sor már felbomlott, az urakegy része a buffetbe ment, a másik része a táncokban gyönyörködött, de Apponyi Albertethiába hívták, kijelentette, hogy itt marad és várakozik. És csakugyan, gróf Apponyi Albert, a képviselőház elnöke, este kilenc órától éjjeli fél tizenkét óráig egyazon helyben maradt, várakozva a király megszólítására, ami azonban egyáltalán elmaradt. A szemlélők közül a rosszakaratnak gúnyosan jegyezték meg, reámutatva: — Ez is a Széll Kálmán politikája, apasszív rezisztencia. Széll Kálmán miniszterelnököt is kellemetlenül érintette a tapasztalat, aminthogy az esetet még az éj folyamán az udvari bál buffetjében is tárgyalták. A volt nemzeti párti képviselők, akik a bálon voltak, az eset megbeszélésére ma külön csoportba gyülekeztek. Gróf Apponyi Albert legkorábban érkezett a képviselőházba, de kijelentette, hogy azelnöki széket nem foglalja el. Hirtelen gondoskodtak róla, hogy az első alelnök, Tallián Béla vezesse a mai ülésen a tanácskozást. Egy perc múlva hire terjedt, hogy gróf Apponyi Albertinak a vonakodása nemcsak azt jelenti, hogy a mai ülésen nem akar elnökölni, hanem azt, hogy már ma le akar mondani az elnöki tisztről. Az elnöki teremben megkezdődtek a konferenciák. Gróf Apponyi Albert előbb politikai barátaival beszélgetett, majd a pártok vezető tagjaival. Mindenkinek elmondta a dolgot ésmindenkitől tanácsot kért. Tizenegy órakor azonban már ezt az elhatározását nyilvánította: — A történtekből a konzekvenciákat lekell vonnom. A mellőzést nem szabad csupán személyemre vonatkozó mellőzésnek tekinteni, mert gróf Apponyi Albert, a képviselőház elnöke,a törvényhozást képviseli. Ha személyem az akadály abban, hogy a képviselőház elnökének a megfelelő figyelem jusson, akkor nekem el kell távoznom. Én a képviselőház elnöki méltóságáról lemondok. Széll Kálmán miniszterelnök kétségbeesetten szemlélte a rendkívüli kavarodást, melyhez hasonló a politikusok között a legválságosabb idők óta nem mutatkozott. Sorra jöttek ki az elnöki szobából gróf Apponyi Albert hívei és jelentették: — Apponyi lemondott az elnökségről. Apponyinak elégtételt kell adni azért a mellőzésért, amely őt a király részéről érte. A függetlenségi párt rögtön szóvá akartatenni a kérdést, még a Ház nyilt ülésén, mireApponyi a függetlenségi párt vezetőivel lépettérintkezésbe és lebeszélte őket az akcióról, ezzel a biztatással: — Legyetek nyugodtan, talán enélkül ismegtaláljuk a formát, amivel a Ház méltóságát meg lehet óvni. Tényleg felszólalások nem történtek és még célzások sem voltak a mai nyílt ülésen az Apponyi esetére. Pedig Pichler Győző is, aki napirend előtt szólalt föl, meg Hellebronth Géza is, aki a quota-bizottság kiküldése dolgában beszélt, szívesen aknázta volna ki ezt a hálás témát. A zűrzavar olyan általános volt, hogy hű képet festeni erről, a legnehezebb feladatok közé tartozik. Egy kormánypárti képviselő mondta el legelőször nekünk a történtekről szerzett információit a következőleg: — Én láttam az udvari bálon a jelenetet és mondhatom, hogy őszintén sajnálkoztam gróf Apponyi Albert fölött. Az emberi sajnálkozás vett rajtam erőt, hogy egy gyönyörűen induló karriernek ez a vége. Láttam a reménykedést a gróf Apponyi Albert arcán, hogy hátha mégis csak tévedés volt, hátha mégis viszszatér hozzá a király és megáll előtte; azután láttam a mély szomorúságot, majd a szégyent, ami ilyen nyilvánosan érte. Majd láttam az elszántságot, hogy most, ha már minden elveszett, helytáll hivatali méltóságának egyéni reputációja miatt, de vége volt, Apponyit negligálta a király. Akik ott voltunk a közelében, szégyenlünk a szemébe nézni, hátha tudja, hogy mi láttuk. Én elmentem és most is kerülöm, nehogy találkozzam vele. Aztán a függetlenségi párt egyik vezető egyénisége, aki nagy tudásával minden európai parlamentnek díszére válnék, jelentette , Nagy újság van. Apponyi elégtételt kíván azért a mellőzésért, mely őt az udvari bálon érte. Mi lehet az elégtétel ? Azt akarják, hogy gróf Apponyi Albert már ma mondjon le a képviselőházi elnökségről és erre a Ház három nap múlva válassza meg ismét elnöknek. Ez valóban nagy elégtétel volna, mert a parlament mint a nemzet képviselete kifejezné általa, hogy a királylyal nem ért egyet. Csakugyan ez volt az első terv. Gróf Apponyi Albertnak a hivei azzal jártak-keltek a parlamenti élet számottevő tényezőinél, hogy őket ennek a tervnek megnyerjék és a függetlenségi pártok bele is egyeztek, hogy ily módon tüntessenek Apponyi mellett. Már szinte kész megállapodásnak tekintették ezt, arra számítva, hogy a szabadelvű párt részint a parlament tekintélye miatt, részint pedig azért, hogy pártszakadás ne történhessék, nem fog ellene tiltakozni. Már arra nézve is történtek intézkedések, hogy a közvéleményben ily irányban csináljanak hangulatot. Azonban a szabadelvű párton egyszerre különböző csoportozatok kezdtek alakulni. Az egyik részen gróf Károlyi Sándort lehetett látni egy csomó agráriussal. Távolabb Szentiványi Árpádot a volt nemzeti pártiakkal. A szabadelvű párt egy csoportja báró Fejérváry Géza honvédelmi miniszter köré gyülekezett. Egy másik nagy csoport gróf Tisza Istvánt állotta körül. Ezenkívül pedig gróf Andrássy Gyula is igyekezett kapacitálandó híveket szerezni. Széll Kálmán a miniszteri szobába vonult s oda citálta a képviselőket, hogy tőlük a híreket megtudja. Amint a miniszterelnök a mozgalom irányáról értesült, azonnal tanácskozott báró Fejérváry Géza honvédelmi miniszterrel és gróf Széchényi Gyulával, a király személye körüli miniszterrel. Arra a tervre, hogy gróf Apponyi Albert lemondjon és a Ház aztán őt tüntetőleg egyhangúan ismét elnökké válaszsza, legelőször báró Fejérváry nyilatkozott: — Mit gondolnak ? A király ő felsége ellen ? Soha. Ezzel báró Fejérváry fogta a kalapját s botját és eltávozott a képviselőházból. Most gondolkozni kezdtek a szabadelvűpárton és belátták, hogy ez a terv lehetetlen. Kapacitálni kezdték egymást, hogy épen Széli jelentette ki a február 7-iki bál után nyilvánosan a képviselőházban, hogy a király úr a maga hálában és hogy kivel mit beszél, az az ő legsajátosabb joga, tehát ha nem beszél valakivel, ahoz is joga van. Ha tehát most a király ellen tüntetnének, akkor meghazudtolnák Széll Kálmánt és mindenekfelett, mihelyt Apponyit újra megválasztanák a képviselőház elnökének, azonnal kötelessége volna Széll Kálmánnak és az egész kabinetnek lemondani. Széll Kálmán miniszterelnök belátta, hogy ez az akció valóban kiszámíthatatlan következményekkel járna és rögtön mindent megtett hogy ellensúlyozza. Ha valaki Magyarországon irigyli egy miniszterelnöknek az állását, méltóságát, tekintélyét és javadalmazását, azt szerettük volna ma a képiselőház folyosójára és a miniszteri szobákba vinni, hogy láthassa, minő szomorúan nehéz állapot Magyarországon miniszterelnöknek lenni, amikor ilyen konfliktusok fordulhatnak elő. És azt is láthatta volna, menynyire megboszulja magát az, hogyha a kormány élén álló államférfiú előtt nem az a legelső feladat, hogy a való helyzetet minden irányban feltárja. Mi volt Széll Kálmánnak ma a dolga? Legelőször az volt a dolga, hogy gróf Apponyi Albertet eltérítse a lemondási szándékától. Ez déli tizenkét óra után volt, amikor gróf Apponyi Albert már híveivel közölte, hogy lemond. Már az Apponyival való beszélgetések folytán cikkek is íródtak arról a vele barátságos viszonyban álló lapokban, hogy elégtételt kell szerezni Apponyinak s lemondása után újra meg kell választani. Már a függetlenségi párt is ezt a megoldási módot fogadta el s ezért mondott le arról, hogy azonnal szóvá tegye a kérdést Ekkor Széll Kálmán magához kérette gróf Apponyi Albertet és a király személye körüli miniszternek, gróf Széchényi Gyulának a jelenlétében tanácskozott vele. Ezúttal felhozattak mindazon aggodalmak, amelyekről fentebb szó volt. A királyt abban a jogában akadályozni, hogy a maga házában tetszése szerint fejezze ki hangulatát, nem lehet. A király beleszólott máskor is a politikába és hogyha most hallgatásával adott kifejezést a maga véleményének, ez ellen tüntetni senkinek sincs módjában és nem is volna jogos. Ha a parlamentben a legutolsó képviselő is szabadon nyilváníthatta véleményét a viták alatt a király felöl és az elnök csak inparlamentáris kifejezések alkalmával szólott közbe, nincs-e joga az uralkodónak, hogy egyik vagy másik politikussal szemben a maga véleményét fentartsa? Bonyolulttá vált a kérdés épen amiatt, mert amint említettük, legutóbb Széll Kálmán jelentette ki, hogy a király a maga házában ül és az ott történtekért a kormány nem vonható felelősségre. Végül is sikerült gróf Apponyi Albertet lemondási szándékáról lebeszélni. Sikerült ezt tenni azzal a biztatással, hogy Széll Kálmán és gróf Széchényi Gyula alkalmat fognak keresni a megtörténtek korrigálására. Az első hit az volt, hogy a király külön kihallgatáson fogja fogadni gróf Apponyi Albertet és e kihallgatásról majd közzé teszik, hogy ő felsége szívesen látta magánál a képviselőház elnökét. Ezután az a hir következett, hogy a legközelebbi udvari ebéden gondoskodnak arról, hogy a király hosszasan beszélgessen gróf Apponyi Alberttel, mint a képviselőház elnökével, de természetesen semmi határozott ígéretet nem tehettek. Ellenben kötelességeivé tették gróf Apponyi Albertnak, hogy a felidézett szenzációt csendesítse le. Apponyinak tehát e konferencia után legelső dolga az volt, hogy visszavonassa azokat a híreket, melyek arról szóltak, hogy ő az elnöki állásáról lemond. Gróf Apponyi Albert, aki már nem érezte jogosultnak magát arra, hogy a kormány félhivatalosát vegye igénybe, a volt nemzeti párt félhivatalosát," a Pol. Kft.-őt kereste meg és régi íródeákjával, Csathó Auréllal tétette közzé, hogy: „Az az elterjedt hir, mintha gróf Apponyi Albert képviselőházi elnöki állásáról lemondana, nem felel meg a valóságnak.“ És sorra kereste föl Apponyi mindazokat, akikkel a lemondásról beszélt és megnyugtatta őket: — Nem teszem zsebre a dolgot, de az elnökségről nem mondok le. Erre azonban újabb aggodalmak keletkeztek. Széll Kálmánt figyelmeztették arra, hogy a lemondási hír cáfolata egyenesen azt jelentené, hogy lemondási szándék volt, tehát az ügynek mérge mégis érvényesülhetne, ami pedig ugyanannyi volna, mint annak beismerése, hogy a királyt valamely korrektummra kellett kényszeríteni. Apponyit ismét magához hivatta Széli és rávette, hogy a cáfolatot vonja vissza. Apponyi szaladt Csathó után és egyszerre nagyon fontossá lett az a kérdés, hogy ezen Csathó Au-