Pesti Hírlap, 1903. május (25. évfolyam, 133-148. szám)

1903-05-16 / 133. szám

4 PESTI HÍRLAP 21103. május 16., szombat. .­­ . ■ Apponyi Albert azt hitte, hogy ő következik a megszólításra, annál is inkább, mert észrevette, hogy a király, amíg báró Fejérváryval beszélget, több ízben rátekint. A király azonban gróf Csáky­­ Albinhoz, a főrendiház elnökéhez fordult. Appo­nyi várakozó állásba helyezkedett. Most már biztosra vette, hogy ő következik, ámbár a sor­rend már megzavartatott, minthogy a szokás az, hogy a kormány tagjai után ő felsége a képvi­selőház elnökét szólítja meg. A közelben lévők is azt hitték, hogy most Apponyihoz fordul a király, úgyannyira, hogy az egyik képviselő fél­hangosan azt mondta Hegedűs Sándornak : — Most jön Apponyi! Gróf Apponyi Albert is meghallotta e meg­jegyzést és örömmel intett a szemével. Akkor azonban a király, miután mégegyszer­­rátekintett gróf Apponyi Albertre, váratlanul ott­­hagyta a sor ezen részét és Császka György kalocsai érsekhez lépett, majd pedig távolabbra­­Perczel Dezső volt elnökhöz ment és vele igen hosszasan és barátságosan beszélgetett. Most már általánosan feltűnt a gróf Apponyi Albert mellőzése. A király hosszasan beszélgetett gróf­­Khuen-Héderváry Károly horvát bánnal, majd a­­ dámákhoz ment. Onnan ismét visszatért és gróf Andrássy Gyulát szólította meg, majd herceg Lobkowitz hadtestparancsnokot és többeket.­­Gróf Festetics Taszilót, gróf Karácsonyi Jenőt,­­Münnich Aurélt. Eközben többször elment a király gróf Apponyi Albert mellett, aki fehérre váltan, meg sem mozdulva állott a helyén. Ez­­az idő volt az, amikor gróf Apponyi Albert meggyőződést szerezhetett arról, hogy a mel­lőzés szándékos. A sor már felbomlott, az urak­­egy része a buffetbe ment, a másik része a táncokban gyönyörködött, de Apponyi Albertet­­hiába hívták, kijelentette, hogy itt marad és várakozik. És csakugyan, gróf Apponyi Albert, a képviselőház elnöke, este kilenc órától éjjeli fél tizenkét óráig egyazon helyben maradt, vá­rakozva a király megszólítására, ami azonban egyáltalán elmaradt. A szemlélők közül a rossz­­akaratnak gúnyosan jegyezték meg, reámutatva: — Ez is a Széll Kálmán politikája, a­­passzív rezisztencia. Széll Kálmán miniszterelnököt is kelle­metlenül érintette a tapasztalat, aminthogy az esetet még az éj folyamán az udvari bál buf­­fetjében is tárgyalták. A volt nemzeti párti képviselők, akik a bálon voltak, az eset megbeszélésére ma külön csoportba gyülekeztek. Gróf Apponyi Albert legkorábban érke­zett a képviselőházba, de kijelentette, hogy az­­elnöki széket nem foglalja el. Hirtelen gondos­kodtak róla, hogy az első alelnök, Tallián Béla vezesse a mai ülésen a tanácskozást. Egy perc­­ múlva hire terjedt, hogy gróf Apponyi Albert­inak a vonakodása nemcsak azt jelenti, hogy a mai ülésen nem akar elnökölni, hanem azt, hogy már ma le akar mondani az elnöki tisztről. Az elnöki teremben megkezdődtek a kon­ferenciák. Gróf Apponyi Albert előbb politikai barátaival beszélgetett, majd a pártok vezető tagjaival. Mindenkinek elmondta a dolgot és­­mindenkitől tanácsot kért. Tizenegy órakor azon­ban már ezt az elhatározását nyilvánította: — A történtekből a konzekvenciákat le­­kell vonnom. A mellőzést nem szabad csupán­­ személyemre vonatkozó mellőzésnek tekinteni, mert gróf Apponyi Albert, a képviselőház elnöke,­­a törvényhozást képviseli. Ha személyem az akadály abban, hogy a képviselőház elnökének a megfelelő figyelem jusson, akkor nekem el kell távoznom. Én a képviselőház elnöki méltó­ságáról lemondok. Széll Kálmán miniszterelnök kétségbeeset­ten szemlélte a rendkívüli kavarodást, melyhez hasonló a politikusok között a legválságosabb idők óta nem mutatkozott. Sorra jöttek ki az elnöki szobából gróf Apponyi Albert hívei és jelentették: — Apponyi lemondott az elnökségről. Apponyinak elégtételt kell adni azért a mellő­zésért, amely őt a király részéről érte. A függetlenségi párt rögtön szóvá akarta­­tenni a kérdést, még a Ház nyilt ülésén, mire­­Apponyi a függetlenségi párt vezetőivel lépett­­érintkezésbe és lebeszélte őket az akcióról, ez­zel a biztatással: — Legyetek nyugodtan, talán enélkül is­­megtaláljuk a formát, amivel a Ház méltósá­gát meg lehet óvni. Tényleg felszólalások nem történtek és még célzások sem voltak a mai nyílt ülésen az Apponyi esetére. Pedig Pichler Győző is, aki napirend előtt szólalt föl, meg Hellebronth Géza is, aki a quota-bizottság kiküldése dolgában beszélt, szívesen aknázta volna ki ezt a hálás témát. A zűrzavar olyan általános volt, hogy hű képet festeni erről, a legnehezebb feladatok közé tartozik. Egy kormánypárti képvi­selő mondta el leg­először nekünk a történtekről szerzett informá­cióit a következőleg: — Én láttam az udvari bálon a jelene­tet és mondhatom, hogy őszintén sajnálkoztam gróf Apponyi Albert fölött. Az emberi sajnálko­zás vett rajtam erőt, hogy egy gyönyörűen in­duló karriernek ez a vége. Láttam a reményke­dést a gróf Apponyi Albert arcán, hogy hátha mégis csak tévedés volt, hátha mégis visz­­szatér hozzá a király és megáll előtte; azután láttam a mély szomorúságot, majd a szégyent, ami ilyen nyilvánosan érte. Majd lát­tam az elszántságot, hogy most, ha már min­den elveszett, helytáll hivatali méltóságának egyéni reputációja miatt, de vége volt, Apponyit negligálta a király. Akik ott voltunk a közelében, szégyenlünk a szemébe nézni, hátha tudja, hogy mi láttuk. Én elmentem és most is kerülöm, nehogy találkozzam vele. Aztán a függetlenségi párt egyik vezető egyénisége, aki nagy tudásával minden európai parlamentnek díszére válnék, jelentette­ , Nagy újság van. Apponyi elégtételt kíván azért a mellőzésért, mely őt az udvari bálon érte. Mi lehet az elégtétel ? Azt akarják, hogy gróf Apponyi Albert már ma mondjon le a kép­viselőházi elnökségről és erre a Ház három nap múlva válassza meg ismét elnöknek. Ez valóban nagy elégtétel volna, mert a parlament mint a nemzet képviselete kifejezné általa, hogy a királylyal nem ért egyet. Csakugyan ez volt az első terv. Gróf Apponyi Albertnak a hivei azzal jártak-keltek a parlamenti élet számottevő tényezőinél, hogy őket ennek a tervnek megnyerjék és a függet­­lenségi pártok bele is egyeztek, hogy ily módon tüntessenek Apponyi mellett. Már szinte kész megállapodásnak tekintették ezt, arra számítva, hogy a szabadelvű párt részint a parlament tekintélye miatt, részint pedig azért, hogy párt­szakadás ne történhessék, nem fog ellene tilta­kozni. Már arra nézve is történtek intézkedések, hogy a közvéleményben ily irányban csináljanak hangulatot. Azonban a szabadelvű párton egyszerre különböző csoportozatok kezdtek alakulni. Az egyik részen gróf Károlyi Sándort lehetett látni egy csomó agráriussal. Távolabb Szentiványi Árpádot a volt nemzeti pártiakkal. A szabad­elvű párt egy csoportja báró Fejérváry Géza honvédelmi miniszter köré gyülekezett. Egy másik nagy csoport gróf Tisza Istvánt állotta körül. Ezenkívül pedig gróf Andrássy Gyula is igyekezett kapacitálandó híveket szerezni. Széll Kálmán a miniszteri szobába vonult s oda citálta a képviselőket, hogy tőlük a híreket megtudja. Amint a miniszterelnök a mozgalom irá­nyáról értesült, azonnal tanácskozott báró Fe­jérváry Géza honvédelmi miniszterrel és gróf Széchényi Gyulával, a király személye körüli miniszterrel. Arra a tervre, hogy gróf Apponyi Albert lemondjon és a Ház aztán őt tüntetőleg egyhangúan ismét elnökké válaszsza, legelőször báró Fejérváry nyilatkozott: — Mit gondolnak ? A király ő felsége ellen ? Soha­. Ezzel báró Fejérváry fogta a kalapját s botját és eltávozott a képviselőházból. Most gondolkozni kezdtek a szabadelvű­­párton és belátták, hogy ez a terv lehetetlen. Kapacitálni kezdték egymást, hogy épen Széli jelentette ki a február 7-iki bál után nyilváno­san a képviselőházban, hogy a király úr a maga hálában és hogy kivel mit beszél, az az ő legsajátosabb joga, tehát ha nem beszél vala­kivel, ahoz is joga van. Ha tehát most a király ellen tüntetnének, akkor meghazudtolnák Széll Kálmánt és mindenekfelett, mihelyt Apponyit újra megválasztanák a képviselőház elnökének, azonnal kötelessége volna Széll Kálmánnak és az egész kabinetnek lemondani. Széll Kálmán miniszterelnök belátta, hogy ez az akció valóban kiszámíthatatlan következ­ményekkel járna és rögtön mindent megtett hogy ellensúlyozza. Ha valaki Magyarországon irigyli egy mi­niszterelnöknek az állását, méltóságát, tekinté­lyét és javadalmazását, azt szerettük volna ma a képiselőház folyosójára és a miniszteri szobákba vinni, hogy láthassa, minő szomo­rúan nehéz állapot Magyarországon miniszterel­nöknek lenni, amikor ilyen konfliktusok for­dulhatnak elő. És azt is láthatta volna, meny­nyire megboszulja magát az, hogyha a kor­mány élén álló államférfiú előtt nem az a leg­első feladat, hogy a való helyzetet minden irányban feltárja. Mi volt Széll Kálmánnak ma a dolga? Legelőször az volt a dolga, hogy gróf Appo­nyi Albertet eltérítse a lemondási szándékától. Ez déli tizenkét óra után volt, amikor gróf Apponyi Albert már híveivel közölte, hogy le­mond. Már az Apponyival való beszélgetések foly­tán cikkek is íródtak arról a vele barátságos vi­szonyban álló lapokban, hogy elégtételt kell sze­rezni Apponyinak s lemondása után újra meg kell választani. Már a függetlenségi párt is ezt a megoldási módot fogadta el s ezért mondott le arról, hogy azonnal szóvá tegye a kérdést Ekkor Széll Kálmán magához kérette gróf Ap­ponyi Albertet és a király személye körüli minisz­ternek, gróf Széchényi Gyulának a jelenlétében tanácskozott vele. Ezúttal felhozattak mindazon aggodalmak, amelyekről fentebb szó volt. A királyt abban a jogában akadályozni, hogy a maga házában tetszése szerint fejezze ki han­gulatát, nem lehet. A király beleszólott máskor is a politikába és hogyha most hallgatásával adott kifejezést a maga véleményének, ez ellen tüntetni senkinek sincs módjában és nem is volna jogos. Ha a parlamentben a legutolsó képviselő is szabadon nyilváníthatta véleményét a viták alatt a király felöl és az elnök csak inparlamentáris kifejezések alkalmával szólott közbe,­­ nincs-e joga az uralkodónak, hogy egyik vagy másik politikussal szemben a maga véleményét fentartsa­? Bonyolulttá vált a kérdés épen amiatt, mert amint említettük, legutóbb Széll Kálmán jelentette ki, hogy a király a maga házában ül és az ott történtekért a kormány nem vonható felelősségre. Végül is sikerült gróf Apponyi Albertet lemondási szándékáról lebeszélni. Sikerült ezt tenni azzal a biztatással, hogy Széll Kálmán és gróf Széchényi Gyula alkalmat fognak keresni a megtörténtek korrigálására. Az első hit az­ volt, hogy a király külön kihall­gatáson fogja fogadni gróf Apponyi Albertet és e kihallgatásról majd közzé teszik, hogy ő felsége szívesen látta magánál a képviselőház elnökét. Ezután az a hir következett, hogy a legköze­lebbi udvari ebéden gondoskodnak arról, hogy a király hosszasan beszélgessen gróf Apponyi Alberttel, mint a képviselőház elnökével, de ter­mészetesen semmi határozott ígéretet nem tehet­tek. Ellenben kötelességeivé tették gróf Apponyi Albertnak, hogy a felidézett szenzációt csen­desítse le. Apponyinak tehát e konferencia után leg­első dolga az volt, hogy visszavonassa azokat a híreket, melyek arról szóltak, hogy ő az elnöki állásáról lemond. Gróf Apponyi Albert, aki már nem érezte jogosultnak magát arra, hogy a kormány félhi­vatalosát vegye igénybe, a volt nemzeti párt félhivatalosát," a Pol. Kft.-őt kereste meg és régi íródeákjával, Csathó Auréllal tétette közzé, hogy: „Az az elterjedt hir, mintha gróf Ap­ponyi Albert képviselőházi elnöki állásáról lemondana, nem felel meg a valóságnak.“ És sorra kereste föl Apponyi mindazokat, akikkel a lemondásról beszélt és megnyugtatta őket: —­ Nem teszem zsebre a dolgot, de az el­nökségről nem mondok le. Erre azonban újabb aggodalmak keletkez­tek. Széll Kálmánt figyelmeztették arra, hogy a lemondási hír cáfolata egyenesen azt jelentené, hogy lemondási szándék volt, tehát az ügynek mérge mégis érvényesülhetne, ami pedig ugyan­annyi volna, mint annak beismerése, hogy a ki­rályt valamely korrektummra kellett kényszerí­teni. Apponyit ismét magához hivatta Széli és rávette, hogy a cáfolatot vonja vissza. Apponyi szaladt Csathó után és egyszerre nagyon fon­tossá lett az a kérdés, hogy ezen Csathó Au-

Next