Pesti Hírlap, 1903. november (25. évfolyam, 299-313. szám)

1903-11-01 / 299. szám

Budapest 1903 XXV. évf. 299. (8308.) sz.im. Vasárnap, november 1. ■ II ................... ....... . .....................................­­ ■­­ ..................................................................................*----------------------------■ : ----- ----------------- r. . .... —- -i Előfizetési árak: Szerkesztőség: Egész évre...... 28 k. — f. Budapest, váci­ körut 78. N Vedő" V * ' V * * íjpj IpE • v . a lap szellemi részét r­é­gisgjelenik Difiden nap, ünnep • / szétküldésére vonatkozó fel- A Pesti Hírlap következő száma hétfőn — november 2-án — délelőtt jelenik meg. 4 Bánffy Dezső Tisza Istvánról. ,tV — Interview. — y ‘j'j' " Egyik munkatársunknak ma alkalma volt báró Bánffy Dezsővel a politikai helyzetről be­szélgetni és a volt miniszterelnököt olyan po­litikai nyilatkozatok tételére indítani, melyek­­nemcsak jellemzően megvilágítják a helyzetet, de nyilvánosság elé kerülésükkel arra nem cse­kély befolyással is lehetnek. A volt miniszter­­elnök, kinek politikai jellemképe a mostan folyt ■nemzeti küzdelemben mind imponzosabban dom­borodott ki s aki lemondása óta hiába vo­nult vissza a politikai nyilvánosságtól, még­sem szűnhetett meg az állandó érdeklődés és mind növekvő népszerűség középpontja lenni, nagy horderejű elvi kijelentéseiben voltaképen azt a programmot adta meg, mely egyedül képes az országban igaz visszhan­got kelteni s szemben a liberális Tisza István nemzetietlen politikájával, élénkbe tárja a nem­zeti liberalizmust, mely nem veszi el a nemzeti jogokból azt, amivel a liberalizmus érdekeit táplálni akarja. Ma, mikor egy kormány egy­szerű megalakulását is már sikernek, sőt győ­zelemnek minősítik, azok a dolgok velejére ható nyilatkozatok, amiket báró Bánffy Dezső munkatársunk előtt tett, valóságos postulátumai az igazi liberális és nemzeti politikának s egy­szersmind fontos útmutatások a tévelygők és ingadozók számára. A beszélgetést munkatársunk a következő­­kérdéssel indította meg: " Igen számbavehető politikai körökben bizo­nyos várakozással tudakolják Excellenciádnak a Tisza-kormánynyal szemben való magatartását. Arra gondolnak, hogy Tisza István mint a törzsokfis sza­badelvű párt tagja, Excellenciádnak annyi éven át hivő, más megítélés alá esik, mint akár Széll Kál­mán, akár Khuen-Héderváry, úgy találják, hogy szá­mos érintkező pont van Tisza István és Excellenciád között, mik mellett az eltérő momentumok kiegyen­lítésére is lehetne gondolni. Azt hiszem, a politikai világot szerfölött érdekelné, ha Excellenciád állásfog­lalásáról a Tisza-kabinettel szemben autentikusan be­számolhatnék. Báró Bánffy Dezső erre a következőképen válaszolt: — A legnagyobb készséggel felelek kér­désére, mert semmi okom sincs fölfogásom rejtegetésére, annál több okom van arra, hogy gondolkodásom felől találgatásokba merülni a politikusok ne kényteleníttessenek. Amit ön plauzibilisnek jelzett, lehet, hogy az, de ma mindenesetre már csak anachronizmus. Ugyanis három évvel ezelőtt lehetett volna szó arról, hogy egy Tisza István-kormány ismét a szabad­elvű párt soraiba vezessen vissza. Akkor a sza­­badelvűség, melyet a Széll-nera veszélyeztetett, Tisza Istvánban garanciát kapott volna, amint­hogy ma is kap. Nem is lehet szó arról, hogy liberalizmus szempontjából Tisza István ellen küzdenek. De azóta a politikai hely­zet minden téren megváltozott s hozzávál­tozott az én felfogásom is. Akkor még együtt csinálhattunk volna gazdasági politikát s nem volt szó katonai kérdésekről. De közben olyan alakulást nyert a gazdasági, különösen az Ausz­triával való kiegyezési politika, melylyel Tisza István azonosította magát, bennem pedig az Ausztriától való elválás szükségének a meg­győződését érlelte. Ez az egyik — nem eltérés, hanem ellentét, melyet ma már Tisza István liberalizmusa nem tud ellensúlyozni. A másik, melyről szólni sem kell, a katonai kérdés. Én a magyar vezényszó jogosultságát nem azért ismertem el,­­ mert Khuen-Héderváry volt a miniszterelnök, hanem mert törvényeinkben benne van és nemzeti önállóságunknak ez a jog egyik lényeges attribútuma. S ezen megint nem változtathat az, hogy Tisza István liberális s valamikor munkatársam volt. De hiszen tud­hatja akárki, hogy időközben egy olyan harma­dik elvi ellentét is fejlődött ki közöttünk, mely az én részemről nemcsak mostani fölfogásom, hanem egész politikai múltam megtagadását kívánná, hogy vele egy irányban haladhassak. Ez pedig a Tisza István nemzetiségi politikája, mely én szerintem nem is nemzetiségi, hanem egyenesen nemzetietlen politika. Mondom, három évvel ezelőtt a liberalizmusban még találkoz­hattunk volna, de ma a kifejlődött ellentétek oly áthidalhatatlanok, hogy nekem a liberaliz­musra való tekintet nélkül ellenző álláspontom­hoz vele szemben is ragaszkodnom kell. — S a liberalizmus mellett az sera jut számba, hogy a protestáns-kálvinista magyarság, mely Excel­­lenciádban látja politikai vezérét, most szimpátiájával Tisza István felé fordul? — Nem tudom elképzelni s nagyon végze­tesnek tartanám az országra, ha polgáraink politikai meggyőződése felekezeti szempon­toktól függne. Azt hiszem, Tisza István maga tiltakoznék ellene, ha az ő kormányát és politikáját kálvinista kormánynak és politikának deklarálnák. A felekezeti szempont összehozhat bennünket egyházunk ügyeinek intézésénél, de nem a politikában és hitsorsosaimról sem tudom­ föltenni, hogy akik a magyar nemzet jogait kö­vetelték tegnap, ma föladják őket, mert aki a jogokat megtagadja, sőt program­mjában egye­nesen elkobozza, protestáns vezérférfia. — Nem gondolja tehát Excellenciád, hogy a felekezeti tekintet legalább enyhíteni fogja a harc hevességét ? — Nem gondolom, mert ez, még ha e tekintet érvényesülne is, lehetetlen. Én azt a har­cot időszerűtlennek mondottam és mondom most is, de végét csak kikezdeni lehet, abbanhagyás­­sal soha sem érhető el. Tisza István is csak meg­törheti az ellenzéket, de megadásra ő sem számíthat. — S mit gondol Excellenciád, ha az ellenzék A HÉTRŐL. Babérkoszorúkra Őszi rózsát szedtünk. Rózsához, babérhoz Gyász selymet kötöttünk. Gyász selyem szalagra Egy nagy nevet írtunk — S jaj beh keservesen, Jaj beh sokat sírtunk! Verőfényes ormán Buda Naphegyének Búskomoran zengett A halottas ének. Derűs műteremnek Csarnokos közepén Érckoporsó állott Magasan, feketén. Koporsóba zárva­­ A mi szemünk fénye: A magyar szobrászat Legdicsőbb reménye. Erős, deli mester — Hihető-e ? — halva. Lelkét elvivé e Szelíd ősz fugalma. Oh, halál, zord felség! Perbe ki száll véled? Felségjogod biztos, Tied minden élet. Magyar nemzet ellen Rettentőn gyakorlód. Örömünk bűn néked, iljimarán megtorlód. Ujongani mertünk Hő szivü lángésznek, Kit nagy alkotásra Történetünk késztet; Kinek ére­s kőnyelve Végre magyar lenne — S nem idegen Abklatsch Dadog csupán benne. Hideg márványától Tüzet fogni mertü­nk , Kemény kurucában Fajunkra ismertünk. Hű király leghívebb Elszánt katonája, Am­­­ed ura fakó ! Ki jogát nyirbálja. Mertünk, a nagy főur S a jobbágy szobrábul, Érteni szent példát S szivünk hévül s lágyul. Érzők: sohasem forrt Nemzet egygyé szebben! Éhez fogható nincs Más történelemben. S láttán gránit bástyán Dicső érc Mátyásnak, Lendülni mert lelkünk Nemzeti bizásnak: Voltunk nagyok már mi, Leszünk nagyok még mit Termő mag az ősök Régi dicsőség!, így hato itt a művész Magyar érő­­s kő­nyelve, Nemzeti erősül S reménytől eltelve. Hej, ki gondolt volna, Bízva, gyúlva, várva, Halál ő felsége Zord felségjogára! E felségjog ellen Hiába vitázunk — S nem is igazságos Csupa meddő gyászunk. Bár dermesztő fagy szállt Ama nagy erőre, Alkotott s hatott már S haladtunk előre. A Pesti Hírlap mai száma 58 oldal. Koboz.

Next