Pesti Hírlap, 1904. március (26. évfolyam, 61-75. szám)
1904-03-01 / 61. szám
Budapest, 1904. XXVI. évf. 61. (9068.) szám. Kedd, március 1. Előfizetési árak: "Egész évre....28k."" Félév*«.............1* • — * Negyedévre ... 7 * . Egy fiára..... 2. év, Egyes szám ára 8 t. Vidékem 10 . Megjelenik minden nap, ünnep és vasánap után is. SierkMitSiég Budapest, Váci körút 18. L emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Kiadóhivatal, Budapest, Váci-körút 78., hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszólalások intézendők. Fel Macedóniába! Ezt a jelszót nem kiáltják, hanem tagadják az úgynevezett mérvadó körök. Ha bakáink vérét ontják, nem Macedónia megszerzéséért történnék, hanem ingyen, azaz a szent békéért és a keresztény lakosság egészségéért. A Balkánon a hivatalos politika nem kíván semmi területi változást és rút rágalom, mintha nekünk Szaloniki, Olaszországnak pedig Albánia kellene. És ezt a rút ráfogást mégis hiszik az Alpokon innen. Az osztrák és a magyar népek a taljánokról s az Alpokon túl hiszik ezt a taljánok Ausztria-Magyarországról. És megfoghatatlan a két külügyi kormány, mely anynyira bizonyos a ráfogások alaptalan voltáról, mégis innen is, túl is erősen szervezi a katonaságot, felszerelik a hajókat, előkészítik a mozgósítást. Amennyire bizonyosak a másiknak tiszta szándékáról, úgy látszik, nem bíznak a magukéban és készülnek a „minden eshetőségére. * Nekünk ezekhez az eshetőségekhez semmi közünk. Mi a külügyi politikában csak egyetlen törvényt ismerünk el jogosnak és parancsodnak: azt tenni, amit jónak látunk. S ha az adott jelszók s a népek közvéleménye szerint nak látjuk a békét, akkor semmiféle eshetős ne kényszeríthessen bennünket háborúra, diplomáciának ilyenkor az a feladata, hogy eshetőségeknek útját állja s a békepolitikák biztosítsa az előfeltételeit. Azt diplomata nélkül is megcselekedhetjük, hogy békén maradunk, míg valaki belénk nem köt. Ha peig célunk a háború, akkor ennek az elérését em szabad külső eshetőségekhez fűzni, hanem is megint a diplomácia dolga gondoskodni a háború előkészítéséről. Csakhogy az ilyen háborús politikához a népnek sokkal több köze és beleszólása van, semhogy azt suba alatt, a felségjog szent nevében megindítani és érvényesíteni szabad volna. Itt vérről és pénzről van szó és a nemzetek exisztenciájáról. S ezért tudnunk kell a bizonyos kockázat mellett a célról is, annak értékéről , hogy vállaljuk-e az érték árát embervalutában. Márpedig úgy látszik, a hódító szándék megvan, mégpedig nem a népek érdekeiben. Kibuggyant az itt is, ott is, óvatos és kevésbbé óvatos célzásokban. Soha még annyit nem beszéltek a balkáni eshetőségekről, melyekre a tavaszszal elkészülve kell lennünk, mint most. Mintha már tudnák, amit jósolnak és mintha rajtuk állana, hogy a jóslat teljesüljön. Ha pedig e hódító szándékoknak népérdekbeli szempontjait keressük, bizony sehol sem találjuk őket. Gazdasági érdekünk szinte ellentétes a balkáni hódítással. A háború mint üzlet úgyszólván befektetés. Van-e nekünk akkora iparunk, hogy ez óriási költségnek az amortizációját behozhatjuk a fejletlen igényű balkáni népek fogyasztásán ? S van-e mód arra, hogy a gazdasági előnyöket valamiképen igazságosan megoszthatnék a két állam között ? Ha az orosz hódít a Balkánon, akkor az orosz hódított, de ha Ausztria-Magyarország hódított, akkor a zsákmányon össze kell vesznie Ausztriának és Magyarországnak. Nekünk a Balkánon vannak gazdasági érdekeink, de ezek ápolásának a módja a jól megkötött kereskedelmi szerződés, s a célarányos közlekedési politika és mindenek fölött a külön vámterület. A diplomácia pedig arra való, hogy a jó szerződéseket megcsinálja és a hadseregnek az a feladata, hogy a békés tárgyalásoknak nyomatékot adjon, nem pedig, hogy brutális és esetlen hódítással fölöslegessé tegye. Nekünk ez a hódítás nem kell, veszedelmes, átkos, ha kardcsapás nélkül tálcán tennék is élénkbe. A dualizmus igen alkalmas szervezet a statusquo békés fentartására, de lehetetlen, mint hódító szervezet. Hogy osztanék meg a zsákmányt a két állam szerint ? Hogy kormányoznék őket alkotmányos állam létünkre? Bosznia és Hercegovina mint okkupáti terület is csak úgy lóg a közjogi bizonytalanság ködében s az annektálásuktól jobban fáznak közjogi szempontból, mint amennyire áhítoznak rá hatalmi és dinasztikus szempontból. Egy meghódított balkáni ország azonban feltétlenül bekebelezendő és lakóit vagy az egyik, vagy a másik állam testéhez kellene kapcsolni. Melyik volna az az állam ? Nekünk bizony a románjaink és szászaink mellé nem kell a macedón nemzetiségi lázongás. Ausztriának is mintha elég baja volna a maga nemzetiségi ügyeivel, de teritoriális szempontból viszont nem volnánk bolondok, hogy a mi vérünkkel és pénzünkkel Ausztria öregbítésén dolgozzunk. Ez az egész kaland roppantul éretlen és veszedelmes és akár akarva, akár akaratlanul sem szabad belesodródnunk. A legléhább és legkönnyelműbb azonban, ha belekapcsolják Oroszországnak másutt való lekötöttségébe. Ez a lekötöttség igen kétélű dolog. Lehet, noha nem bizonyos, hogy Oroszország most tényleg gyönge balkáni érdekeinek védelmére, de egykét év múlva elég erős lesz az elkövetett perfidia megtorlására. Az ilyen politika még a kö- A dicsőséges csaták napjaiból. — A Pesti Hírlap eredeti tárcája. — Irta: EÖTVÖS KÁROLY. I. Kiütött a szabadság. A mi jó paraszt népünk e szót ejtette ki ajkán, amikor 1848-ban pozsonyi országgyűlés törvényeinek hiretette. Nincs többé robot, nincs úrbér, nincs fölisúri hatóság, nem kötéllel fogják ezen túl aatonát, egyenlők leszünk örömben-búban s a mindennél szentebb szabadságban. De most már hát mit csináljunk ? Épen e kérdés az, amely fölött az én falam nemessége és jobbágysága egy pillanatig le tanakodott. Természetesen meg kell tartani a nagy ildomást. Ez az első. Minden, ami jön, csak ez után jön, így cselekedett Árpád apánk s így cselekedtek azóta őseink mindenkor. Mi sem maradhatunk el apáink mögött. Ha nem akarjuk áldomásnak nevezni, nevezzük nemzeti ünnepnek. De meg kell tartanunk. Hiszen egy vérbeli igaz testvérek voltunk mi nemesek és jobbágyok eddig is, csak a törvény csinált köztünk viszályt, zenebonát, de most már valahára a törvény is kimondta az igazságot. Áldomással kell azt az igazságot felszentelnünk. A falu napkeleti oldalán volt a nagy libalegelő. Ma már vályogvető gödrök fészke, akkor fényes színű zöld pázsit. Apám ezt jelölte ki az áldomás színteréül. Gyönyörű szép májusi vasárnapon volt az ünnep. Nagy nemzeti lobogó a földbe ültetve. Sátrak az úrnők és a sütő-főző készségek számára. Ünneplő ruhájában a falu örege-apraja. Lelkes szavak az ajkakon ; édes öröm, nemes vidámság az arcokon. Minő tünemény volt az, amikor az öreg nemes megölelte, megcsókolta kérges tenyerű jobbágyát! Édes fiam vagy ezen túl, nem cselédem! Szentek egyessége. Lesz-e még ilyen napja valaha nemzetünknek ? ■ Ötvenhat esztendeje ennek, azóta nem láttam ilyen áldomást. Gyerek voltam akkor, még se felejthetem. Három zsidója volt a falunak : Ábrahám, Salamon, Dávid. Az egyik mészáros, a másik kocsmáros, a harmadik boltos. Az egyik a húst, a másik a bort, a harmadik a gyerekek és lányok számára a sípot, kereplőt és színes szalagot hordta nyalábszámra. Sehogyse akarták az árát elfogadni senkitől. Hát a cigány ? Volt cigányunk elég. Az öreg Józsi cigány volt a fejedelmük. Minden cigány az ő fia fia, unokája volt. De azért csak Józsi cigány maradt. Soha se tudott Józseffé fölvergődni. Az 1828-iki funduális könyvben is csak úgy van beiktatva zsellérháza: „a Józsi cigány háza.“ Senki se tudta vezetéknevét. Az is ez áldomásnapon tudódott ki. Isten előtt Jónás József volt a neve. Volt vagy tizenöt fia. Mind muzsikus. De ennyien el nem fértek volna a mi kis falunkban. Otthon csak négy-öt maradt. A többi Bozsokon, Enyényen, Szilas-Balháson szanaszét. Az öreget apám egy hét előtt behívatta az udvarba. — Józsi, a gyerekek meg a szerszámok a jövő vasárnap itthon legyenek az áldomáson ! Otthon is voltak. A pirkadó hajnalig táncolt a fiatalság a puha pázsiton. Csak a hajnali harangszó vetett véget az áldomásnak. Az áldomás után mindenki tudta már, mit kell csinálni. A nemzetőrséget kell szervezni, a legénységet begyakorolni, számára fegyvert készíteni. Akkora szabadságot nem ad ingyen a sors. Akkor a nemzeti boldogságnak meg kell adni A Pesti Hírlap mai száma 28 oldal.