Pesti Hírlap, 1904. március (26. évfolyam, 61-75. szám)

1904-03-01 / 61. szám

Budap­est, 1904. XXVI. évf. 61. (9068.) szám. Kedd, március 1. Előfizetési árak: "Egész évre....28k.""­ Félév*«.............1* • — * Negyedévre ... 7 * . Egy fiára..... 2. év, Egyes szám ára 8 t. Vidékem 10 . Megjelenik minden nap, ünnep és vasánap után is. SierkMitSiég­­ Budapest, Váci­ körút 18. L emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény in­tézendő. Kiadóhivatal, Budapest, Váci-körút 78., hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó fel­szólalások intézendők. Fel Macedóniába! Ezt a jelszót nem kiáltják, hanem tagad­ják az úgynevezett mérvadó körök. Ha bakáink vérét ontják, nem Macedónia megszerzéséért történnék, hanem ingyen, azaz a szent békéért és a keresztény lakosság egészségéért. A Bal­kánon a hivatalos politika nem kíván semmi területi változást és rút rágalom, mintha ne­künk Szaloniki, Olaszországnak pedig Albánia kellene. És ezt a rút ráfogást mégis hiszik az Alpokon innen. Az osztrák és a magyar népek a taljánokról s az Alpokon túl hiszik ezt a taljánok Ausztria-Magyarországról. És megfog­hatatlan­­ a két külügyi kormány, mely any­­nyira bizonyos a ráfogások alaptalan voltáról, mégis innen is, túl is erősen szervezi a katona­ságot, felszerelik a hajókat, előkészítik a moz­gósítást. Amennyire bizonyosak a másiknak tiszta szándékáról, úgy látszik, nem bíznak a magukéban és készülnek a „minden eshe­tőségére. * Nekünk ezekhez az eshetőségekhez semmi közünk. Mi a külügyi politikában csak egyetlen törvényt ismerünk el jogosnak és parancsod­nak: azt tenni, amit jónak látunk. S ha a­z adott jelszók s a népek közvéleménye szerint nak látjuk a békét, akkor semmiféle eshető­­s ne kényszeríthessen bennünket háborúra, diplomáciának ilyenkor az a feladata, hogy eshetőségeknek útját állja s a béke­politiká­­­k biztosítsa az előfeltételeit. Azt diploma­ta nélkül is megcselekedhetjük, hogy békén maradunk, míg valaki belénk nem köt. Ha pe­­ig célunk a háború, akkor ennek az elérését em szabad külső eshetőségekhez fűzni, hanem i­s megint a diplomácia dolga gondoskodni a há­ború előkészítéséről. Csakhogy az ilyen háborús politikához a népnek sokkal több köze és beleszólása van, semhogy azt suba alatt, a felségjog szent nevé­ben megindítani és érvényesíteni szabad volna. Itt vérről és pénzről van szó és a nemzetek exisztenciájáról. S ezért tudnunk kell a bizonyos kockázat mellett a célról is, annak értékéről , hogy vállaljuk-e az érték árát embervalu­­tában. Már­pedig úgy látszik, a hódító szán­dék megvan, még­pedig nem a népek ér­dekeiben. Kibuggyant az itt is, ott is, óvatos és kevésbbé óvatos célzásokban. Soha még annyit nem beszéltek a balkáni eshetőségekről, melyekre a tavaszszal elkészülve kell lennünk, mint most. Mintha már tudnák, amit jósolnak és mintha rajtuk állana, hogy a jóslat teljesüljön. Ha pedig e hódító szándékoknak népér­dekbeli szempontjait keressük, bizony sehol sem találjuk őket. Gazdasági érdekünk szinte ellen­tétes a balkáni hódítással. A háború mint üz­let úgyszólván befektetés. Van-e nekünk akkora iparunk, hogy ez óriási költségnek az amorti­zációját behozhatjuk a fejletlen igényű balkáni népek fogyasztásán ? S van-e mód arra, hogy a gazdasági előnyöket valamiképen igazságosan megoszthatnék a két állam között ? Ha az orosz hódít a Balkánon, akkor az orosz hódított, de ha Ausztria-Magyarország hódított, akkor a zsákmányon össze kell vesznie Ausztriának és Magyarországnak. Nekünk a Balkánon vannak gazdasági érdekeink, de ezek ápolásának a­­ módja a jól megkötött kereskedelmi szerződés, s a célarányos közlekedési politika és mindenek­­­ fölött a külön vámterület. A diplomácia pe­dig arra való, hogy a jó szerződéseket megcsi­nálja és a hadseregnek az a feladata, hogy a békés tárgyalásoknak nyom­atékot adjon, nem pedig, hogy brutális és esetlen hódítással fölös­legessé tegye. Nekünk ez a hódítás nem kell, veszedel­mes, átkos, ha kardcsapás nélkül tálcán tennék is élénkbe. A dualizmus igen alkalmas szerve­­zet a statusquo békés fentartására, de lehetet­len, mint hódító szervezet. Hogy osztanék meg a zsákmányt a két állam szerint ? Hogy kor­mányoznék őket alkotmányos állam létünkre? Bosznia és Hercegovina mint okkupáti terület is csak úgy lóg a közjogi bizonytalanság ködé­­ben s az annektálásuktól jobban fáznak köz­jogi szempontból, mint amennyire áhítoznak rá hatalmi és dinasztikus szempontból. Egy meg­hódított balkáni ország azonban feltétlenül bekebe­lezendő és lakóit vagy az egyik, vagy a másik állam testéhez kellene kapcsolni. Melyik volna az az állam ? Nekünk bizony a románjaink és szászaink mellé nem kell a macedón nemzeti­ségi lázongás. Ausztriának is mintha elég baja volna a maga nemzetiségi ügyeivel, de terito­­riális szempontból viszont nem volnánk bolon­dok, hogy a mi vérünkkel és pénzünkkel Ausztria öregbítésén dolgozzunk. Ez az egész kaland roppantul éretlen és veszedelmes és akár akarva, akár akaratlanul sem szabad belesodródnunk. A legléhább és legkönnyelműbb azonban, ha belekapcsolják Oroszországnak másutt való lekötöttségébe. Ez a lekötöttség igen kétélű dolog. Lehet, noha nem bizonyos, hogy Oroszország most tényleg gyönge balkáni érdekeinek védelmére, de egy­két év múlva elég erős lesz az elkövetett per­­fidia megtorlására. Az ilyen politika még a kö- A dicsőséges csaták napjaiból. — A Pesti Hírlap eredeti tárcája. — Irta: EÖTVÖS KÁROLY. I. Kiütött a szabadság. A mi jó paraszt né­­pünk e szót ejtette ki ajkán, amikor 1848-ban pozsonyi országgyűlés törvényeinek hiret­ette. Nincs többé robot, nincs úrbér, nincs föl­­isúri hatóság, nem kötéllel fogják ezen túl a­atonát, egyenlők leszünk örömben-búban s a min­dennél szentebb szabadságban. De most már hát mit csináljunk ? Épen e kérdés az, amely fölött az én fa­­lam nemessége és jobbágysága egy pillanatig le tanakodott. Természetesen meg kell tartani a nagy ildomást. Ez az első. Minden, ami jön, csak ez után jön, így cselekedett Árpád apánk s így cselekedtek azóta őseink mindenkor. Mi sem maradhatunk el apáink mögött. Ha nem akar­juk áldomásnak nevezni, nevezzük nemzeti ün­nepnek. De meg kell tartanunk. Hiszen egy vérbeli igaz testvérek voltunk mi nemesek és jobbágyok eddig is, csak a tör­vény csinált köztünk viszályt, zenebonát, de most már valahára a törvény is kimondta az igazságot. Áldomással kell azt az igazságot fel­szentelnünk. A falu napkeleti oldalán volt a nagy liba­legelő. Ma már vályogvető gödrök fészke, akkor fényes színű zöld pázsit. Apám ezt jelölte ki az áldomás színteréül. Gyönyörű szép májusi vasárnapon volt az ünnep. Nagy nemzeti lobogó a földbe ültetve. Sátrak az úrnők és a sütő-főző készségek szá­mára. Ünneplő ruhájában a falu örege-apraja. Lel­kes szavak az ajkakon ; édes öröm, nemes vi­dámság az arcokon. Minő tünemény volt az, ami­kor az öreg nemes megölelte, megcsókolta kér­ges tenyerű jobbágyát! Édes fiam vagy ezen túl, nem cselédem! Szentek egyessége. Lesz-e még ilyen napja valaha nemzetünk­nek ? ■ Ötvenhat esztendeje ennek, azóta nem láttam ilyen áldomást. Gyerek voltam akkor, még se felejthetem. Három zsidója volt a falunak : Ábrahám, Salamon, Dávid. Az egyik mészáros, a másik kocsmáros, a harmadik boltos. Az egyik a húst, a másik a bort, a harmadik a gyerekek és lányok számára a sípot, kereplőt és színes szalagot hordta nyalábszámra. Sehogyse akarták az árát elfogadni senkitől. Hát a cigány ? Volt cigányunk elég. Az öreg Józsi cigány volt a fejedelmük. Minden cigány az ő fia­ fia, unokája volt. De azért csak Józsi cigány ma­radt. Soha se tudott Józseffé fölvergődni. Az 1828-iki funduális könyvben is csak úgy van beiktatva zsellérháza: „a Józsi cigány háza.“ Senki se tudta vezetéknevét. Az is ez áldomás­napon tudódott ki. Isten előtt Jónás József volt a neve. Volt vagy tizenöt fia. Mind muzsikus. De ennyien el nem fértek volna a mi kis falunk­ban. Otthon csak négy-öt maradt. A többi Bo­zsokon, Enyényen, Szilas-Balháson szanaszét. Az öreget apám egy hét előtt behívatta az ud­varba. — Józsi, a gyerekek meg a szerszámok a jövő vasárnap itthon legyenek az áldo­máson ! Otthon is voltak. A pirkadó hajnalig tán­colt a fiatalság a puha pázsiton. Csak a haj­nali harangszó vetett véget az áldomásnak. Az áldomás után mindenki tudta már, mit kell csinálni. A nemzetőrséget kell szervezni, a legény­séget begyakorolni, számára fegyvert készíteni. Akkora szabadságot nem ad ingyen a sors. Akkor a nemzeti boldogságnak meg kell adni A Pesti Hírlap mai száma 28 oldal.

Next