Pesti Hírlap, 1904. március (26. évfolyam, 61-75. szám)
1904-03-01 / 61. szám
2 . , _ FESTI HÍRLAP 1904. március 1., kedd. Képkorban is mindig megboszulta magát, annál inkább manapság, mikor az érdekszálak átfogják az egész világot s bizonyos közösség van a legtávolabb népek között is. A lekötött fél megrohanását a népek csak maguknak bocsátják meg, másoknak soha. S valóban szükségünk van arra, hogy néhány év múlva Macedónia miatt háborúba keveredjünk Oroszországgal ? Minden dicsőséggel öveznék dinasztiánkat, de azzal nem, hogy az elveszett olasz tartományokért kárpótoljuk most új hódításokkal. Királyunk pályafutása teljes, ha egy hosszú, általa megőrzött béke fűződik emlékéhez, nem pedig egy könnyelmű, haszontalan és perfid szatócsháború, amelynek még az üzleti része sem kecsegtető. Nekünk sem nagyobb haza, sem gyármat nem kell. A hadseregünkre sok milliót költünk, hogy óvja meg a békét, valamint tűzoltóságot is azért tartunk, hogy ne legyen tűz. De amely percben a tűzoltóink minden áron oltani akarnának s hogy munkájuk legyen, gyújtogatnak, bizony cseppel és hadaróval nekimennénk és elvennék a kedvüket hivatásuk e különös teljesítésétől. A képviselőim megnyitása előtt. A magyar képviselőházat egy hónapi szünet után, mely idő alatt a delegációk tanácskoztak, holnap, kedden, nyitják meg újra. A legutóbbi ülésen, január 30-ikán, nem állapították meg pontosan sem az első ülés idejét, sem a tárgyát, hanem azt állapították meg, hogy az első ülést a delegacionális tanácskozások befejezése után tartják s ennek tárgyaa következő ülés napirendjének megállapítása lesz. Már akkor számítottak arra, hogy február havában befejezik a delegacionális tanácskozásokat. Azt is gondolták, hogy február huszadikára elintézik a teendőket s még február havában összeülhet az országgyűlés. De hogy legrosszabb esetben is február utolsó napjára okvetlen be kellett fejezni a delegacionális tárgyalásokat, amellett legerősebb argumentum az volt, hogy a közös költségvetési indemnitás csak március elsejéig terjedt, tehát erre az időre rendes költségvetést kellett megszavazni, miután újabb indemnitást nem kértek. kjQBÍDHÍBÍraBÍÍÖDÍÍÍHÍBÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍlRÍÍ«ÍÍÍÍM A kormány egyébként szívesebben folytatta volna a képviselőházi tanácskozásokat, hogy az újoncmegajánlásról szóló törvényjavaslat feletti vitát ne kelljen megszakítani, mert azt remélhette, hogy épen ez alatt a hónap alatt az obstrukció kimerül. Másfelől viszont az a körülmény, hogy Bécsben hajlandóság mutatkozott, hogy a póttartalékosok behívása után, az újoncozásra még tovább is várjanak, a kormány helyzetének a megerősödését jelentette. Tisza hívei előbb azt hangoztatták, hogy a kormány győzi a passzív rezisztenciával addig, amíg az önmagától kimúlik s a delegációkkal addig várnak, amig az újoncokat meg nem szavazzák. Mikor aztán az az utasítás érkezett, hogy a delegációkat rendes ülésezésre hívják össze, akkor meg azt mondták, hogy a kormánynak az erősségét jelenti az, hogy Bécsben nem sürgetik már az újoncokat, nem állapítanak meg terminust, hanem várhatnak és a delegációval az egész évre elintéztetik a közös ügyeket. Viszont azonban a delegacionális tanácskozások befejezése utánra a képviselőházi ülésekre vonatkozólag a tervek másféleképen alakultak. Ezekről a következőkben számolhatunk be: Most már nem szerepel határozottan a taktikai eszközök között a „passzív rezisztencia“, mely abból áll, hogy a kormánypárt és a vele egyetértő pártok tétlenül tűrik az obstrukciót, a vita elnyújtását, a napirenden levő tárgytól való eltéréseket s hogy ezenkívül a parlament kormánypártja gondoskodik a Ház tanácskozási képességéről, amihez negyven képviselő jelenléte szükséges, és határozatképességéről, amihez az szükséges, hogy száz képviselő legyen jelen. Különösen a határozatképességről való gondoskodás terhes, mert minden ülés elején, ha a jegyzőkönyvvel szemben indítványt adnak be és minden ülés végén, amikor a következő ülés napirendjét kell megállapítani, a száz képviselő jelenlétét kívánhatták s legtöbbször az obstrukció időt nyert amiatt, hogy az üléseket fel kellett függeszteni. Az ilyen passzív rezisztenciát tehát a most következő ülésekre nem kívánja a kormány. Ellenben kilátásba van helyezve s azzal biztatják egymást a szabadelvű párton, hogy az obstrukciót ne tűrjék. Mindjárt az első napokon nem lehet szó erőszakos rendszabályról. De arról szó van, hogy mindjárt a vita folytatásának első napjain a házszabályok alapján az elnökség arra szorítsa a szónokokat, hogy a tárgyhoz ragaszkodjanak s amennyiben ez nem történik meg, szükség esetén megvonja tőlük a szót . Hasonlóképen a tárgyalásra szánt idő teljes felhasználásáról, mégpedig a napirenden lévő javaslat tárgyalására való felhasználásáról akarnak gondoskodni. Jelenleg az ülések egy órai idővel meg vannak hosszabbítva, azaz délelőtt tíz órától délután három óráig tartanak. Az elnökség gondoskodik róla, hogy az üléseket pontban tíz órakor nyissa meg és délután három óráig az időt a javaslat tárgyalására fordítsák. Háromnegyed három óra előtt nem engedik meg, hogy valamely szónok beszédét másnapra halassza és ha ily eset miatt zavart okoznak, hát a már kipróbált módszerrel fognak élni. A kipróbált módszer az, amit Lengyel Zoltán ellen alkalmaztak, hogy végső fokozatban a megrovást a választókerületben is kihirdették. Ez ellen akkor a Kossuth-párt nem tiltakozott, tehát felteszik, hogy más alkalommal sem fog tiltakozni. Súlyosabb módja ugyanezen rendszabálynak az, hogy a renitens képviselőt bizonyos időre a Ház tanácskozásaiból kitiltják. Sokat nem remélnek tőle, mert odáig mégsem mehetnek, hogy az összes obstruálókat kizárják a Házból. Ilyen módon arra számítanak, hogy ha az obstrukció segítséget nem kap, az újoncmegajánlásról szóló törvényjavaslat tárgyalását két hét alatt befejezhetik, anélkül, hogy a házszabályok bármely rendelkezésének a megváltoztatását kelljen megkísérlem és anélkül, hogy a képviselőház ama tagjai, akik az obsrukció ellen állást foglaltak, argumentumot találnának ez állásfoglalásuk megváltoztatására. Azonban ha valamely zavaró körülmény az obstrukciót megerősítené, akkor a passzív rezisztencia abbahagyását aképpen is magyarázzák, hogy a kormány összeszedi erejét és megkezdi az élethalálharcot — az obstrukció ellen. Hogy ez az elhatározás mikor lesz aktuális, az a helyzettől fgg. Amennyiben az obstrukció megerősödése már" néhány nap múlva" konstatálható volna, akkor nem várják be a két hetet, hanem a döntő mérkőzés azonnal megkezdődik. Különösen pedig megkezdődik abban az esetben, ha a képviselőházban a technikai obstrukció mutatkozik. Azt beszélik, hogy a legutóbbi minisztertanácson megállapodások történtek ily irányban is és hogy gróf Tisza István miniszterelnök előterjesztést tett a királynak tegnapi kihallgatása alkalmával. De azt is mondják, hogy a megállapodás nem teljes és hogy Széll Kálmán és gróf Szapáry Gyula, akiket a király szintén az árát. Bizonyosan megjön az ellenség. Rác, horvát, bécsi német bizonyosan ránk tör. Vissza kell azt verni véresen. Fegyvere csak a nemességnek volt. Annak is csak puskája, kardja, fokosa. A fokos csak követválasztásra való. Sőt az új törvény onnan is eltiltotta. A kard csak díszkard, csak arra való, hogy az ember, ha a főispánhoz megy deputációba, az oldalára kösse cifraságnak. Különben pedig a fogason függ, rozsda marja, nem ragyog s nincs is kiköszörülve. A régi jó fringiák a nemesi fölkelés korszakából mind disznóölő késekké váltak át a francia futás óta. A puska ugyan puska, de az is csak vadászfegyver, nyulászni való, szúronya sincs. S még az se több az én falumban húsz-huszonöt darabnál. Hiszen a fegyverfogható nemesség csak tizenkilenc főből áll s még az se mind vadász ember. Hát aztán a nemzetőrnek mi legyen a fegyvere ? Bizonyos, hogy az ország nem ad fegyvert, mivelhogy magának sincs. No nem is kell. Majd csinálunk magunk. Dárda lesz a fegyverünk. Körösztös Ferenc volt a falu kovácsa. Fekete arcú, zömök, vaskos termetű erős ember. Volt műhelyében alkalmas legénye, egy vadrác fiú, vándorlása közben akadt meg az én falumban. Erre a vadrácra még nagy szerep vár. Körösztös Ferenc ivadékai ma is élnek. Tanácskozott legényével s megállapodtak abban, hogy naponként meg tudnak csinálni atz hatalmas dárdapengét. Lábnyi hosszút, hegyeset, két élűt, két hüvelyk széleset, hosszú két szakállal, hogy a nyélre rá is lehessen szegezni. Csak legyen nyélnek való fa. Félszázad nemzetőinél többet úgy se ad ki a falu, tíz nap alatt készen lesznek a fegyvertárral. Jelentik apámnak, gondoskodjék a nyélnek való fáról. Az én falum határában akkor egyetlen szálfa se volt. Tiszta és egyenes róna volt az egész határ, mint a felhőtlen ég. Apám egyik kaszálóján volt egy kökényfabokor. Ebből állott a határ egész erdősége. Nosza föl a Bakonyba hat gyertyánfáért dárdanyélnek. Négy kocsi induljon. Szent Gálra hajnalban, viszi a levelet apámtól nemes, nemzetes és vitézlő Zsebők János uramnak, három nap alatt legyen dárdanyél elegendő. Zsebők János volt a szent-gáli közbirtokosság valami választott főembere, Szent- Gálnak pedig volt akkor még jó huszonötezer hold Bakony-erdesége egy darabban. Az egész országot el tudta volna látni dárdanyéllel. Házunk, udvarunk akkor még nem volt megépítve. Mező szent-györgyi birtokunk 1775 óta zálogban volt, apám csak 1838-ban ülhetett bele. Még nem építhetett. A Turgonyi-házat bírta zálogban. Ott születtem én is. Annak végében volt a másik utcán a kovácsműhely. Amint a dárdakészítés megkezdődött, a műhelyben töltöttük az időt. A nemes gyerekek mind. Az Eötvös, Fésa, Véghelyi, Szalay, Katona, Újhelyi, Keserű, Nagy, Bárdossy, Fodor, Harmatti, Baditz, Virágh. fiuk ott segítettek a fekete arcú kovácsnak és vadrác legényének. Fujtatni, szenet, fogót, kalapácsot, ráspolyt kézhez adni, hűtőbe vizet hordani, a kész dárdapengét simítani, fényesíteni, ebben buzgólkodtunk. A tüzes vas szikrája majd ki nem verte a szemünket. Estére kelve olyanok lettünk, mint a kéményseprő. Az arcunk ragyás lett a tüzes vasszikraesőtől. Tíz nap alatt készen lett százhúsz dárda. Két tenyérnyi piros lobogó a nyakán. Az uráli kozák dárdája hozzá képest kontár munka. Most már szervezhetjük a nemzetőrséget. Apám lett a mező szent-györgyi nemzetőrség hadnagya, a jó erős félszázad parancsnoka. A vármegye nevezte-e ki vagy maguk a nemzetőrök választották , erre bizony már nem emlékezem. Csakhogy ezentúl ő lett a mi törpe hadműveleteink intézője. Ez ugyan nem lett volna nagy mesterség. Veszprém-, Tolna-, Zalavármegyék tisztújító, követválasztó csatáiban elég része volt; a mezőföldi nemességnek ő volt a tiszttartója; a mező-szent-györgyi közbirtokosságnak ő volt az inspektora; a családi közösügyeknek, a regáléknak, vadászatoknak, kirándulásoknak, határjárásoknak ő volt a vezetője; holmi hadvezéri ösztönnel, furfanggal és ügyeskedéssel tehát tel volt az ő tapasztalása. De hát ez mind semmi se ahoz a mérhetetlen tudományhoz, amely nélkül nemzetőrből katonát csinálni sehogy se lehet. Ez a tudománya pedig nem volt meg apámnak. (Folytatjuk.)