Pesti Hírlap, 1904. június (26. évfolyam, 151-180. szám)

1904-06-01 / 151. szám

Budapest, 1904. XXVI. évf. 151. (9158.) szám. Szerda, junius 1./ Előfizetési árak: Egész évre.... 28 k. — f. Félévre..............11 » — » Negyedévre . . • 7 , — , Egy tóra..........2 „­40 . Egyes szám ára 8 f. Vidéken 10 f. Megjelenik minden nap, ünnep és vasárnap után is. ---------------------------------.-H Szerkesstőség:: Budapest, váci-Iiörutc 78. I. emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény int­­tézendő. Kiadóhivatal: Budapest, váci-körut 78., hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó fel­­szólalások intézendők. A nemzet büszkesége. A szegedi Kossut­h-szobor talapzatán kőbe van vésve Kossuthnak ez az elismerő mondata: „Szeged népe nemzetem büszkesége.“ A sza­badságért és a nemzeti eszméért lelkesedő füg­getlen­ szegedi nép, úgy látszik, meg akarta ér­demelni ezt a kitüntető mondatot, visszatért a régi szabad szellemhez, amit nem sikerült agyonrekonstruálni. Szegednek abban a kerületében, amely ed­dig utánvét mellett szállította a kormánypárti képviselőket, amelyről úgy beszéltek, hogy az a „hivatalnok-kerület“, ma megválasztottak kép­viselőnek egy politikust, aki­­ már nem mi­niszterelnök. Megválasztották báró Bánffy De­zsőt, aki nem a „központtól“ hozta a pro­­grammját, hanem maga csinálta magának, meg az országnak. Pártkülönbség nélkül meg kell dicsérni ezért a tiszta választásért Szeged választó­kö­zönségét. Ismételjük, pártkülönbség nélkül. Mert annak a kerületnek elvesztése a szabadelvű pártra nézve nem oly veszteség, amily nagy személyes nyereség magára a parlamentre nézve Bánffy belépése a tisztelt Házba s amily poli­tikai nyereség az egész magyar közéletre egy tisztán elvi alapon megvívott választási küz­delem. Gróf Tisza Istvánról azt mondják, hogy igen lelkiismeretes és takarékos gazda. De azért nem hiszszük, hogy nagyon sokat törődnék vele, hogy hány telivér van a geszti ménesé­ben "? Bocsánatot kérünk a hasonlatért, ha a xnamelukokat telivérekhez hasonlítjuk. De azt hiszszük, hogy nem nagyon húsos azon a mi­­rg-Tzir~iz...zzi-xzizizri­niszterelnök úr, hogy egy mamelukkal kevesebb van a szabadelvű pártban. Neki könnyű a dolga: behr egyet a disszidens tartalékból s ismét helyreáll a profint fogyasztó békelétszám a táborában. Az az egyetlen mandátum, amit a szegedi választók egy új politikai irány számára úgy­szólván előlegeztek, dicsőség Szegedre és nyere­ség az egész országra. Az az „új­ párt“, amely vezérével, Bánffyval, most diadalt aratott, tulaj­donképen ezután fog csak konstruálódni a par­lamentben. Amily szokatlan, és oly szép és nemesen ideális az a mód, ahogyan ez az új politikai irány fejlődik. Mi meg voltunk ahoz szokva, hogy konstruált pártjaink voltak, ame­lyeknek csak szervezetük volt a parlamentben is, meg az országban is, de hiányzott az eszmei tartalmuk és semmiféle kapocs sem kötötte őket a nemzet szelleméhez. S íme, megszületik egy új párt, amely előbb eszmei tartalmat vesz magába, megalkot egy programmot, ez a program új éle­tet nyer a közvéleményben, szárnyat kap az elfogulatlan sajtóban, gondolataival megterméke­nyíti a választókat s midőn már összeforrott a nemzet szellemével, akkor nyer kü­lő testet kap törvényhozói mandátumot s szervezkedik parlamenti párttá. A politikai fejlődésnek ez a természetes és ideális kialakulása imponál a közvélemény előtt. Aminthogy báró Bánffy De­zső is most inkább fog imponálni a független közvélemény előtt, mint eddig. Eddig a mi­niszterelnöktől sokan nem láthatták meg benne az embert. Most domborulhatott fel az egyéni­ségei igazán. Az erős magyar ember igazi tí­pusa. A régi nemes, aki nemzetiségéhez egész lelkével ragaszkodik, aki a magyarságért életét szüntelenek, mint az imádságos könyvbe zárt rózsa s a hangja nyugodt és tompa csengésű, amint kiszól a veranda ablaka alatt álló fiatal parasztasszonyhoz.­­ — Mit csinál a fia, Sára ? A szikár, csontos arcú, szomorú szemű asszony el­mosoly­dott. — Tessen csak kinézni! Rossz gyerekkocsiban, nagy, ducos kenyérre hajtott fejjel, másfélesztendős fiúcska szunnyadt. A feje féloldalt billent a kenyér ducos hátán, az arca ki volt pirulva s a délutáni meleg napsugár az arcába sütött. A vén kisasszony elmosolyodott. — Jó párnája van a gyereknek ! Hány kenyér van a kocsiban ? — Négy, — felelt az asszony. — Kettő meg­y a hátamon. Tetszik látni ? Anikó kisasszony bólintott a fejével s el­komolyodott. — Magának is kijutott a bajból, Sára! Legalább boldogul ezzel a kenyérsütéssel? Az asszony keserűen vállat vont. — Csakhogy épen éhen nem halunk. A búza drága, a helypénz sok, a strapa nagy, de hát mit tegyek ? Ezelőtt egy kenyérnél töb­bet nem dagasztottam be, most meg tizet, ti­zenkettőt is bedagasztok egyszerre. — Hát a szülei ? — kérdezte Anikó kis­asszony. Az asszony a földre nézett és szomorúan rázogatta a fejét. — A szüleim most se akarnak rólam tudni. Igen, ha . . . Itt elhallgatott s a szája széle keserűen rándult meg, áldozza, de akit modernné tesz a kor szel­leme s aki a nemzeti aspirációk közé odaiktatja a kereskedelem és ipar önállóságát is. Úgy lép be Bánffy most egymaga a parlamentbe, amint egykor Rómában a Caesarok cirkuszába a ke­resztény apostol, hirdetni az új igét. A szabadelvű párt csak egy kerületet vesz­tett. De a parlament nyert egy új eszmeáram­latot. A nemzeti eszmének, a magyarság érvé­nyesülésének, az önálló vámterületnek, egy erős magyar politikának új éltető áramlata ömlik be a parlamentbe azon a kis résen, amit a szegedi választás ütött a szabadelvű párt chinai falán. Egészséges friss szegedi le­vegő jut be a dohos parlamentbe. Ne fintorítsa el tőle az orrát senki; tágul a friss levegőtől a tüdő, tágulni fog a friss eszmeáramlattól a par­lament látóköre. Oly párt, mely elvi tartalom­mal s eszmei magaslaton, a nemzeti szellem szárnyán röppen be a politikai küzdőtérre, tiszta fegyverzettel harcol. A tiszta fegyver pe­dig nem mérgez. Még azok is, akik a kormány­párton mindent csak kicsinyes pártpolitikai szempontból ítélnek meg, csak örülhetnek egy új kormányképes elronzás alakulásán: megnöve­kedik a számbeli­­értésük és becsük. Mert ezek így okoskodnak: „Alakunl egy új párt? Ismét van egy politikai „Durchhaus“, amin veszély esetén kényelmesen át lehet járni.“ A személyi és pártpolitikai jelentőségén kívül még nagyobb a súlya a szegedi választás­nak abból a szempontból, hogy az ország egyik legelőkelőbb választókerülete épen a legkritiku­sabb időben nyílt és határozott állást foglalt Bánffy személyében egyrészt az önálló vámte­rület, másrészt az erélyes nemzeti politika mel­— Hát még mindig azt akarják a szülei, hogy hagyja el az urát ? E percben egy piros napernyővel kinyi­tották az alacsony utcaajtót s egy fehérruhás fiatal nő a verandának tartott. Sára nagyot sóhajtott az ablak alatt. — Azt birta, kérem! Pedig hát a világ kincséért sem hagynám el. Az utolsó mondatot a piros napernyős is hallotta s mosolyogva állt meg a veranda lép­csőjén. — Kit nem hagyna el a világ kincséért sem, Tóthné? — nézett vissza a lépcsőről s lehajolt, hogy a keblére tűzött rózsát meg­szagolja. — Az uramat, — szólt az asszony. A fiatal nő szép halvány arca hirtelen kipirult s lassan megfordult a lépcsőn s lement a veranda ablaka alá. Anikó kisasszony is letette a tűjét és só­hajtva nézett maga elé. — Pedig sok a baja, Sára ! — mondá halkan. — Gondoljon csak arra, hogy milyen kikapós az ura. Iszik is, meg magát is el-el­­hagyja. Talán jobb is volna úgy, Sára. Az asszony megütközve nézett fel Anikó kisasszonyra. — Jobb ? Hogy jobb volna elhagyni az uramat ? Miért ? Mert néha iszik egy kicsit ? Melyik férfi ember nem iszik ? Meg hogy el­elhagy olykor? Hát . . . ez . . . — Az asz­­szony lesütötte a szemét és elvörösödött. A három nő hallgatott és Sára zavartan duzgálta a köténye sarkát. Azután dacosan föl­vetette a fejét és kihivólag villant meg a szeme. A fekete királyfi. — A Pesti Hírlap eredeti tárcája. — A Szűcs Anikó kisasszony kertjére mele­gen sütött le az áprilisi napsugár s a barackfa hullatta virágát. Minden fehér volt a földön. A törpe pöszmétebokrok, a tüzesliliom széles, kard­­formájú levelei, az alacsony, rossz kis deszka­kerítés s túl a kerítésen Werther, a német ker­tész kis leánya mesélgetett egy hat esztendős fiúnak, hogy a Szűcs Anikó kisasszony kert­jében, éjjel tündérek hintáznak a fehér barack­fákon. A két gyerek a kút mellett, egy dézsára fektetett deszkaszálon hintázott s valamelyik barackfán egy feketerigó fütyült időnkint. Szűcs Anikó kisasszony a verandán ült és hímezett. Egész skálája a hímzőselymek szí­neinek feküdt előtte az asztalon s a vén kis­asszony tűje alatt soha nem látott alakú és szinű virágok teremtek az elefántcsontszinű, rá­mára feszített nagy darab selymen. Csodálatos formájú vízililiomok, vékony, hullámosan hajló karcsú szárakon, hervadó, bá­gyadt fűszálak, agyoncsókolva a nap szerelmé­től, amint színtelen sápadtsággal hajoltak meg a merengő liliomok lábainál. Anikó kisasszony negyven esztendősnél több lehetett, de a haja még fekete volt és si­mára fésülve, szoros fonatokban simult a tar­kójára. Az ajka szigorú, de a lelke titkait nem tudja megőrizni: selyem oltárterítőkre rakja le. Amint végigsimítja ujjával a selymet, a­hogy belefűz a tűjébe, a mozdulatai mind olyan A Pesti Hírlap mai száma 28 oldal.

Next