Pesti Hírlap, 1904. július (26. évfolyam, 181-211. szám)

1904-07-01 / 181. szám

Budapest, 1804. LXTI. évf. 381. (9188.) szám. Előfizetési árak: Egész évre.... 28 k. — £. ; Félévre ...... 14 , — , Negyedévre ... 7 , — , Egy hóra...........240 , Egyes szám ára 8 L Vidéken 10 L Megjelenik minden nap, ünnep és vasárnap után is. I £ ^ Péntek,julius L. ...------H3 Szerkesztőség: ; Budapest, váci-körűt 78.' ' I. emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény in.;V^-vézendő. Kiadóhivatal; Budapest, váci-körűt 1&, hová az előfizetések és alap' szétküldésére vonatkozó fel-, szólalások intézendők. . i jr \ . ' . , ? .■ ’ • i ' ' ; • a ; • ^ . Egy beszédről. Gróf Tisza István miniszterelnök ma beszélt. A miniszterelnöknek ez az első beszéde, melylyel már normális viszonyok között, rendes költségvetés tárgyalásának keretében abból a szempontból foglalkozhatott volna az ország politikai eseményeivel, hogy vajon az eddigi cselekedetek alapján önmagát elég erősnek tartja-e az ügyek továbbvitelére. E vizsgálat lett volna feladata most, amikor a bizalmi kérdés felvettetett. Ámde nem tette. Már elfeledte, hogy mily körülmények között jutott a miniszterelnöki helyhez, hogy mire vállalkozott és hogy vállalkozása eredményeinek minő következményeivel kellene számolnia. Aki azért küldetett hogy rendet csináljon a nemzeti jogokért keletkezett obstrukcióban, annak az ország érdekében az lett volna a legelső kötelessége, hogy mihelyt a normális viszonyok helyreállottak , igyekezzék megszüntetni azt a gyanút, mintha ő csakis a monarchikus hatalmi körök megbízottja lenne Magyarországon. Leszereltetni az obstrukciót semmiért, ez elég szolgálat volt Bécsnek, sőt ha úgy tetszik, magyarellenes szolgálat. Tudhatta volna Tisza, hogy ha marad ebben akötelékben új feltételek preszírozása nélkül, hát még többet fognak követelni tőle. Követelték-e, amit azóta magyarellenes és Ausztriának kedves dolgot cselekedett vagy nem, hanem maga privát diligenciából tette, adatokkal ma még megállapítani nem lehet. De a beszédéből már következtetéseket lehet levonni. Ezen a beszéden mindvégig vonul jellemző vonásként, mintegy az egyéniség kidomborítása gyanánt, hogy a politika, melynek a kormányzatban a vezetésére gróf Tisza továbbra is vállalkozik, nem Magyarországért van, hanem elsősorban a közös szövetségért, az osztrákmagyar monarchiának Európában helyet foglaló nagyhatalmi állásáért. Minden kérdést ebből a szempontból tekint Magyarország jelenlegi miniszterelnöke. Felesküdött talán külön a monarchiára, mert kormányzása elején, amikor (hogy az ő kifejezését használjuk) a csikófogai még ki sem nőttek, már a külügyi dolgokban Golubovszki reábízta a delegációban a képviseletet, amely bizalom eddig még egyetlen magyar miniszterelnöknek sem jutott. S látjuk, hogy Tisza még közösebb, mint ők. Amikor a közös minisztériumok magyarul leveleznek, akkor Tisza az alantasabb konzulátusokat arra biztatja, hogy csak írjanak németül, sőt ha magyarok is véletlenül, akkor is németül írjanak. A monarchia nagyhatalmi állása lebeg szemei előtt akkor is, amikor a négyszázötven milliós új hadi terhet védelmezi. Hogy Széli milyen balga ember volt, csak a.uonc létszám felemelését kórra szat sem tudta keresztül vinni; ő ellenben több száz milliót megszavaztat s nyomon követi a létszámemelés megszavazása. A rátóti Ginevinátus az ökör és az eke szarva mellett olvassa Tisza beszédét, gyönyörködhetik az ifjú miniszterelnök zsenialitásában, hogy fölfedezze a mindent letipró érvet. Első a nagyhatalmi követelmények teljesítése s 11 addig minden belügy várhat. Sőt szellemes is,s azt mondja, a hét éven aluli elhagyott gyermekek várjanak, mert az állam egyelőre a hétéven felüliekről akar gondoskodni. A hadsereg mindenesetre a hét éven felüliek közé tartozik. A kormánypárton nem értik egész világot,san, de helyeselnek. Mivelhogy ott is sokánl vannak, akik a közös menázsiból részesednek, és hét éves szolgálatot már betöltötték. VL/v'-av * * ■ ”4 Vajon affektálás-e, hóbort, avagy pedig valamely szükséges érzéknek a hiánya, hogy grófi Tisza Isván még akkor sem tudja helyesen kifejezni magát, azaikor a nagyhatalmi, állás szükségével argumentálhatna. Mintha hiányoznék belőle a magyar haza szeretete, valahányszor a monarchiáról szól, olyan módon teszi, hogy stílusában és hangjában Magyarország lenézése hallatszik. Például amikor a nemzetiségi kérdéssel kapcsolatban a Balkánnal szemben említette a nagyhatalmat, az egész ellenzéket felháborította. Igen, mert a nagyhatalom fogalmát úgy tolta előre, mintha az még Magyarországgal szemben is érvényesülni tudna, holott elemi igazság, hogy magyar királyság nélkül nagyhatalom itt nem képzelhető. Hosszút tanulta meg a leckét gróf Tisza István, vagy szándékosan csavarja el a tudott igazságokat. Báró Bánffy Dezső, mikor a magyar nemzetiségi politika és a dualizmus címén e kérdésről elmélkedett, többek között ezeket’ mondta: '• ‘ — Az osztrák-magyar monarchia két álli Száz forint. — A Pesti Éirlap eredeti tárcája. — A lányomnak itt volt a nagybátyja s mikor elutazott, a dámának egy fényes koronát adott, természetesen azzal a megjegyzéssel, hogy el ne költse. Az anyák, az apák és nagybácsik már régóta megajándékozzák a gyermekeket, de mindig hozzá adják a tanácsot is, hogy az ajándéknak gondját viseljék, azt megőrizzék, mert csak az boldogul az életben, aki takarékos és a kis dolgot megbecsüli. A gyermekek szintén régóta elfogadják a különféle prezenteket a tanácscsal együtt, de (dicséretükre legyen mondva), a krajcárnak is, a hatosnak is, meg a koronának is a nyakára hágnak, lévén a pénz arra való, hogy elköltsék. Elvégre nagy bolondság a gyereknek azért adni néhány krajcárt, hogy azt el ne költse s igy néminemű keservekhez jusson. Mikor a lányom a fényes koronát megkapta s a nagybátyja elutazott, hamarosan tudatta velünk, hogy plajbászra vagyon szüksége, amelynek megvétele céljából a papírkereskedőnél tiszteletét óhajtja tenni. Tekintettel arra, hogy a korona egy részével a hasznos befektetések terére igyekezett lépni, kiruccsanása ellen nem tettünk kifogást. A hölgy tehát elvonult és tíz perc helyett csak félóra múlva került haza. A plajbászt természetesen magával hozta s meghegyezése tárgyában hozzám fordult az instanciával. Nemsokára ezután ebédhez ültünk s az atyja nem kis megdöbbenéssel konstatálta,gy az ifjú léleknek semmi néven nevezendővágya nincs, noha ezúttal villásreggelit nem kapott. Az anyai szív persze nyomban sötét gyanút fogott. És mert a gyanú indokoltnak is látszott, a tekintetben intézett hozzá vallatásnak is beillő módfölött kellemetlen kérdést, hogy a plajbászt mennyiért vette és hogy így a koronából hány krajcárja van még. A dáma a válasz elől kitérni szeretett volna, de mert a kérdést én is megismételtem, mégpedig a rendesnél egy hanggal magasabban, hát őszintén bevallotta, hogy a plajbászért két krajcárt fizetett, a koronából pedig immár egy fillérje sincs. A válasz, amint az nyilvánvaló, megdöbbentő hatást tett ránk, de különösen az asszonyra, aki a felszolgáló cselédet arra szólította föl, hogy fogja meg gyorsan, mert elájul. A lányom szereti ugyan az anyját s a betegségtől is félti, de azért úgy rémlik előttem, hogy ez alkalommal egy kis ájulásnak alaposan örült volna, mert ez esetben a mammogtatástól egy időre elesik vala, így azonban azt, ami következendő volt, nem kerülhette el. Vallani kellett, mégpedig részletesen, hogy a plajbász vásárlása után megmaradt negyvennyolc krajcárt félóra lefolyása alatt mire tékozolta, így tudtuk meg, hogy négy krajcárért kókuszdiót vett s arra két krajcár ára limonádét ivott. Ezután öt krajcárért vegyes cukrot vásárolt, húsz krajcárért pedig négy darab cukrászsüteményt vágott be. Mikor mindezeket elfogyasztotta, három krajcárt almába, két krajcárt sült tökbe, két krajcárt pedig egy mákoskiflibe fektetett. Ekkor, mert nagyon megszomjazott, a sarki cukrosembernél megint limonádézott és pedig két krajcár erejéig. Hogy szomja csökkent, a papagályos suhancnál jövendőmondó cédulát iátatott, ami egy krajcárjába került. Azután megvett egy tavalyi kalendáriumot három krajcárért s egy koldusnak két krajcárt adott. A még megmaradt két krajcárért hordósfügét vásárolt, talán azért, hogy a különböző cikkek jobban megfeküdjék a gyomrát. A hölgynek eme vásárlását a feleségem első minőségű tékozlásnak minősítette s ama aggodalmának adott kifejezést, hogy Dárius kincsének is a nyakára fog hágni, ámbátor nem lehetett egészen bizonyos abban, hogy ez a kincs épen a mi lányunk kezébe kerül. Mikor a tékozló teremtés a vallatás után elmenekült és rejtekhelyei egyikén bizonyára lázongni kezdő gyomorral meghúzta magát, arról kezdtünk beszélni, hogy a takarékosság útjára kellene terelni, megtanítva a pénz megbecsülésére is, mert másképen igen szerencsétlen és igen nyomorult lészen az a férfi, akit annak idején férjül fog fogni. Ennek, az ismeretlennek az érdekében azután néhány nap elteltével, egy hétfői napon, vagyis akkor, amikor hetipénze esedékessé vált, tárgyalásokba bocsátkoztam vele, elfogadható ajánlatot terjesztve elő. Az ajánlat abból állt, hogy ha a tizenkét krajcárból álló hetipénzétt (amely arra szolgált, hogy az iskolában tízóraira egy-egy kiflit vegyen) a vizsgáig összegyűjti s abból egy árva krajcárt sem költ el: a vizsga napján száz forintot kap tőlem, egyszerre és egy summában. A kis dáma minden habozás nélkül a tenyerembe csapott és csak azt kérte, hogy az összegyüjtendő pénz számára egy disznót vegyek, amely házi takarékpénztárul szolgál. Kívánsága természetesen teljesült s a nagy takarékosság ideje beköszöntött, még pedig minden kívánalomnak megfelelően. A tékozló leányból egyszerre fösvény leány lett, aki minden csá- A Pesti Hírlap mai száma 23 gidal.