Pesti Hírlap, 1904. szeptember (26. évfolyam, 241-270. szám)

1904-09-24 / 264. szám

1904. szeptember 24., szombat. ______________ - _____..------­PESTI VIKLAE ki­vándorló zsidóval már Triesztben szállott a ha­jóra. "Kis vörös szakálla, fekete, beesett, csillogó sze­me s törődött, hajlott termete van. Mellény nincs rajta, csak ráncos mellű, magasnyaku fekete orosz ing. Odesszában sikerült neki hajóra kelnie. Körü­­lötte mindenféle­ orosz menekült zsidók. — Négy évig szolgáltam a cár hadseregében, uram" mondta Biznics Salamon. És mikor leteltett az utolsó napom, azt­­ se engedték meg, hogy felsó­hajtsak, már összeszedtek és vittek haza, mert ab­ban a városban, ahol szolgáltam, zsidónak nem sza­bad laknia . . Mentem, kóboroltam, bujdostam csalá­dommal . . Rézmetsző vagyok. Munkát kapnék, de mester nekem munkát nem adhat. Már miből éljek ! Ngyy évig szolgáltam a cárért és most a fejem se hajthatom le sehol Ha megtalál a paraszt, az ver, s ha segíts­égül hívom a kozákot, az ver. Mit tudják azt künn a világban? Gyilkolnak, vérbe fullasztanak minket.­ ' ' Most pedig újra behívtak, mert csata van. Mind elszöktünk, de nem mert féltünk a haláltól, hisz ki tudja, mi történik velünk az ír­áságban, de mert utáljuk az oroszokat. De az Isten nagy és ha­talmas . . A japánok győznek és győzni fognak! Ugy­e, fiam? és maga felé fordította egy kis fiú fe­jét, aki ládáján ült apja lába előtt s homlokán a tii­­lemmel imádkozott a szentirásból « * * Benn a fedélzeten pedig a sürgés, forgás, zaj, lárma, dobogás közepette harminc-negyven ember ült ki itt, ki ott, ahol csak helyet talál 63 levelet ir az otthonvalóknak. Néhányba betekintettem és csaknem kicsordult a könyem. Ú­gy írom, a­hogy láttam: „Édes feleségem, egyedül maradtál, vigyázz hát a mi két kis árvánkra, és ti kis árváim segitsétek édesanyátokat Imádkozzatok értem, mert nagy útra adtam magamat s csak az Isten segíthet meg. Ha odabünn majd megtaláltam magamat küldök nektek is pénzt, hogy apátokat felkeressétek . . Azok a nagy, íráshoz nem szokott újak, gyámol­­talanul fogják a ceruzát tollal s nagyobb munkával, mintha egy ugart kapálnának fel. Írják szomorú, bu­­csúzkodó levelüket. Sietni kell, mert délután indul a hajó. Még csak néhány óra s nem ragaszthat többé fecskés bélyeget levelére. S valami különös, szomorú érzés fogott el, mikor láttam a­ sok, sok búcsúlevelet írót s hallgattam a tilinkó szavát, melyet egy kötél­csomón üldögélve fujdogált a magyar hegyek egy békességes tótja. * * * És délután hat óra felé az abbáziai partokra sé­táló budapestiek vegyes sokassága kíváncsian fordul a tenger felé, ahol egy nagy, fekete hajó megy tel­jes gőzzel Veglia és Cherso felé. — Vajon miféle hajó lehet? kérdik a kiván­csiak . . — Kisasszony, az az U­stonia . . Ebben a pilla­natban ezerhatszáz ember vára, hite, reménysége és bizodalma . . Még vagy tíz-tizenöt percig látszik, aztán mint kis fekete pont vész el a messzeségben. Távozó,­testvéreink, sok szerencsét! Isten ve­tetek ! . . . Pásztor Árpád, viselők korpótlékára és a vármegyei tiszti és várme­gyei közjegyzői nyugdíjalap gyarapítására, az 1905. évi január 1-től fogva a korpótlékok megszűnnek s az egész pótadót a két nyugdíjalap javára fordítják. Torontál vármegye virilistái. Torontálvárme­­gye igazoló választmányának — mint Nagybecske­­reki levelezőnk írja —­ időst állította össze 1905-re a legtöbb adót fizető megyebizottsági tagok névsorát. E szerint a legtöbb adót fizetik: Gr. Csekonics Sándor 213.021, gr. Harnoncourt Felix 89.980 korona, Ro­bert pármai herceg 48.871 korona, gróf Karácsonyi Jenő, 47.765 korona, gróf­ Batthyány László 37.322 korona, gróf Zichy Ágoston 30.020 korona, Csávossy Gyula,26.565 korona, gróf Wimpfen Simon 22.589 korona, gróf Karácsonyi­­Aladár 20.006 korona, gróf Nákó Sándor 19.964 korona, báró Daniel Ernő 19.240 korona, Karácsonyi Andor 17.814 korona, gróf Sza­­páry Pál 17.124 korona, József kir. herceg 17.014 korona, báró Gerliczy­­Ferenc 14.717 korona, Dun­­gyevszky Lázár 13.617 korona, herceg Odescalchy Géza 11.316 korona, Kohner Henrik 10.864 korona, báró Nikolics Fedor 10.824 korona, báró Lipthay Frigyes 10.756 korona. Azonkívül 22-en fizetnek 5000 koronán felüli adót. .Jegyzőválasztás: Székesfehérvárról jelenti tu­dósítónk, hogy a váci jegyző elhalálozásával megüre­sedett jegyzői állást csütörtökön töltötték be. Jegyző lett Perl Jenő zámolyi segédjegyző­­ szótöbbséggel, Jandrók Viktor soponyai segédjegyzővel szemben. A választás nagy érdeklődés mellett folyt le. Keszthely város képviselőtestülete csütörtö­kön tartotta közgyűlését Nagy István városbíró el­nöklésével. A gyűlés főbb tárgya volt az 1905. évre szóló költségelőirányzat, mely 45% pótadót tüntetett fel. A közgyűlés, tekintettel az év szomorú gazdasági és anyagi nehéz viszonyaira, nem fogadta el a költ­ségvetést, hanem utasította az elüljáróságot, hogy a múlt évi pótadó-százalék (42%) maradjon s ennél fogva törüljön abból több térést. Végül a közgyűlés kimondotta, hogy a város a nemrégiben alakult Ba­­laton-szövetség pártoló tagjának sorába lép. Megyék és városok. Zala megye törvényhatósági bizottsága a na­pokban tartotta közgyűlésen a meghalt sümegi fő­szolgabíró helyébe a megyei élet egy érdemes tagját, Solyomy Tivadart, aki 15 év óta szolgálja a megyét, mint szolgabíró, választotta meg erős küzdelem után Body Zoltán megyei Ill­ad aljegyzőjével szemben. A megüresedett perlaki szolgabirói állásra Farkas Kál­mán tiszteletbeli szolgabirót választották meg Töreky Istvánnal szemben 42 szavazattöbbséggel, a megüre­sedett I. ős­- szolgabirói helyre pedig dr Ságváry Jenő tapolcai Il-od osztályú szolgabirót Molnár Já­nos alsólendvai Il-od oszt. szolgabiróval szemben 46 szavazattöbbséggel. A közgyűlés a vármegyei főszol­­gabirák közül Gaál Miklós pacsai, Szentmikdóssy Gyula tapolcai, Takách Imre keszthelyi és Thassy Lajos zalaegerszegi járási főszolgabirákat a Vil-ik fizetési osztályba­ választás útján előléptette. A vár­megye 1905. évi költségvetését 423.955 K kiadással, 428.334 K 59 f. bevétellel elfogadta a közgyűlés Az 1908. év végéig már közgyűlésileg megszavazott IVI.­ vármegyei pótlékra nézve a közgyűlés kimon­dotta, hogy a I. 1094. év végéig fordittassék a tiszt­ Lujza hercegnő ügyének fejle­ményei. Míg Bécsben alaposan elhallgattak a megegye­zésre vonatkozó tárgyalásokkal, Párizsban észlelhető jelekből arra lehet következtetni, hogy az elmegyógy­intézetből megszökött hercegasszony ügye talán je­lentős fordulat előtt áll. Lehet ugyan, sőt nagyon valószínű, hogy találgatásukon alapulnak a feltevé­sek, de nem lehetetlen, hogy van valami komoly alap­juk a találgatásoknak. Berlinben ugyanis Bécsből ér­kező tudósítások azt a valószínűtlenül hangzó hírt röpítették szét, hogy Lónyay grófné Ferenc József király megbízásából utazott Párizsba, hogy Lujza hercegnő ügyében a békés megegyezés útját egyen­gesse. Bár aligha adhatunk hitelt e feltevésnek, any­­nyit meg kell állapítanunk, hogy a két nővér kibé­külése a legteljesebb. Lujza hercegnő és Lónyay gróf­­né bárója óra hosszán át beszélgettek egymással. Lónyay grófné könyekig meg, volt hatva s nagy szo­morúsággal beszélt testvére sorsáról s azokról a szen­vedésekről, amelyeket el kellett viselnie. Később pe­dig gyöngéd szavakkal fejezte ki örömét, hogy test­vére immár szabad s hogy jól érzi magát. Biztosí­totta egyben arról, hogy segítségére lesz mindig, ha erre szüksége lenne. Lónyay grófné még néhány na­pig marad Párizsban s ezen idő alatt még találkozik a hercegnővel. A testvérek kibékülése nincs befolyás­sal a tárgyalások kielégítő eredményére. A találkozás nagyon kedvezően hatott Lujza hercegnő lelkiállapo­tára- Lónyay grófnénak volt alkalma meggyőződni arról, hogy a hercegnő teljesen egészséges, normáli­san gondolkodik s hogy éles eszét a szenvedés s a ta­pasztalatok csak gazdagították. Mint Párizsból jelentik, Lujza hercegnő nagy méltatlankodással beszélt az úgynevezett barátnők rosszakaratú pletykálkodásáról, amely a két nővér kö­zött elidegenedést akart teremteni s Lipót király el­lenszenvét, irányukban felidézni. Lónyay grófné a be­szélgetés folyamán teljes tájékozást nyert Lujza her­cegnőnek a nyilvánosságra szánt közlendőiről. Nincs kizárva,­hogy a­ két nővér tegnapi találkozása módot nyújt a Koburg Fü­löp herceggel való tárgyalások megindítására. Olyan hír is érkezik Párizsból, melyből arra lehet következtetni, hogy Koburg herceg környezeté­ben ismét erőszakos lépésekre gondolnak. A Matin is tudni véli, hogy Koburg Fülöp herceg a felesége ellen törvényes eszközöket akar igénybe venni. A Ma­lin most tudvalevőleg a francia kormány szócsöve s így Lujza hercegnő esetére­ vonatkozó álláspontja , különös érdekkel bir. Fontos tehát a hercegasszony biztonságára nézve a Matin állásfoglalása, mely ha­tározottan kedvező reá nézve. A nagy világlap sze­rint Koburg herceg üldözési szándékaival egyáltalá­ban nem fog célt érni, sőt szerinte könnyen megtör­ténhetik az is, hogy a legközelebbi napokban olyan­ rettenetes botrány történik a herceggel, ami azutá­­ megérteti, hogy sokkal helyesebb lett volna, ha a jó­­zan ész szavára hallgat s nyugodtan maradt volna az affaire teljes elsimulásáig, ami épen az ő legfőbb érdeke. Dr Pierson urat alaposan kompromittálta min­­denkép a hercegasszony esete. Sorsába sehogy se tud belenyugodni s mindenáron tisztára szeretne mosa­kodni a csúnya affaireból, melyben oroszlánrésze vojfi mint börtönörnek. A vádaskodás útjára lépett hála és pedig a nagy nyilvánosság előtt a Berliner Local M­anzeiger hasábjain. Annak idején ismertettük a hercegnő gyenge­elméjűségéről irt szakszerű, de valósággal gyermekei érveléseit s közöttük Lujza hercegnő meglepő elme­éllel irt válaszát is. Pierson maga is érezhette, hogy ismét csatát vesztett, mert tovább folytatta vagdal­­kozását, de most már erős eszközökkel. Vérig sértő a hangon irt Mattasichról, hogy a becsületesség s jó­hiszeműség mázát levakarva róla, állítsa pelengérig mint érdekhajhászó asszonyszöktetőt. No, hát ez ss sikerült a jeles elmegyógyásznak. El van ő már ítélve a dologban, akárhogy is igyekszik szépíteni a dolgát. Alkalmunk van most közölni Mattasich és a hercegnő válaszát Pierson okoskodásaira, de már ők is tárgyilagosan ugyan, de a maró gúny éles fegy­verével élnek dr Piersonnal szemben. Mattasich Géza szerint Pierson sokkal helyeseb-­­ben cselekednék, ha hallgatna. Mert csak nem gon­dolja, hogy akad ember, aki elhiszi neki, hogy a her­cegnőnek Párizsban ma kevesebb a szabadsága, mint­ annak idején nála Lindenhofban s ezzel félreérthetet­lenül azokra az „érdekelt börtönőrökre“ céloz, akiki jelenleg a hercegnő közelében vannak. Pierson beszél érdekhajhászó emberekről? Hát vajon ő, aki több­ször kijelentette a hercegnő előtt, hogy nem elmeba­jos, s mégis ott tartotta Lindenhofban, talán telje­sen érdek nélkül cselekedett? Miért tartotta házi­ gyógyintézetben az épelméjű hercegnőt? No, de ve­gyük tekintetbe Pierson urnái is az „enyhítő körül­ményeket“. ő, a nagyhírű psychiáter, aki olyan so­kat tart emberismeretéről, csúnyán felsült. A herceg­nő, akit olyan nagyon jól ismerni látszott, rászedte s fölmondta neki a barátságot. Ezért haragszik s ezért nincs is rost csodálkozni! S miután a hercegnő be-­ tegsége — amint mondta — Mattasich, csak tem­é­­szetes, hogy a betegség előidézőjére szörnyű mód ha-' ragszik! Ne bocsátkozzék Pierson jóslásokba, ezekkel­ nincs szerencséje. Emlékezzék csak arra, hogy Drez­dában azt mondta nekem: a hercegnő olyan jól érzi­ magát Lindenhofban, hogy esze ágában sincs meg-­ szökni onnan. Ne is törjem magam, hogy megszök­tessem a hercegnőt, nagyon pórul járnék, mert hercegnő semmi szín alatt sem követne engem. Sok­kal helyesebb lenne, ha nem törődnék azzal, mi fog­ történni a hercegnővel. Az üzlet­­— az ő üzlete — csődöt mondott s az üzlettel együtt az ő elmegyó­gyász híre is. Lujza hercegnő is érdekesen nyilatkozik Pier­son újabb keletű kifakadá­sairól. Szerinte is Pierson­ megint csak állít valamit, ahelyett, hogy bizonyítanak. Hol marad az orvosi vélemény, mely tudományos ér­veken alapul ? Hol vannak azok a bzonyítékai, ame­lyek az állítólagos őrültség mellett szólnak? Aztán­ hol van hát tulajdonképen dr Pierson orvosi titok­tartása? Vajon nyilvánosságra hozta volna-e eze­ket a pletykákat akkor is, ha egy polgári szárma-­­zású asszonyról lett volna szó, akit az ő gondjaira­: bíztak? Tisztességes emberek nem szoktak magánle­veleket nyilvánosságra hozni, pedig dr Pierson ezt is megtette szeptember 18-án a Berliner Localanzeiger­­ben. Egyébiránt — mondja a hercegnő — ítéljen a világ most s különösen dr Pierson viselkedése foly­tán, azon emberek felett, akiknek több mint hat éven keresztül a kezei között voltam. Dr Pierson előbbi említett levelemet annak bizonyítására akarja fel­használni, hogy kezdetben milyen nagyra tartottam őt, nagyon szerettem s most más a­ véleményem. Ter­­­mészetesen! Hiszen én bolond vagyok! De vajon du Pierson úr sohasem tévedett, amikor mások felől íté­letet mondott? És vajon az elmegyógyász úr, akinek pedig háromszor akkora emberismeretének kellene lennie, mint más embernek, nem fogadott szolgála­tába embereket, akiket a legfontosabb teendőkkel bí­zott meg, holott tudnia kellett volna, hogy ezek ér­demtelenek a bizalmára? Hiszen annak idejében ód­ magam figyelmeztettem őt ily tévedéseire. ^ * * *

Next