Pesti Hírlap, 1904. december (26. évfolyam, 332-361. szám)
1904-12-01 / 332. szám
1904. december 1., csütörtök .PESTI HIHL A P____ _ __________3 «igém, ki egész politikai pályámat e párt kötelékében töltöttem, erre kényszeritett. A november 1áild esti ülésben, a kormányelnök úr beismert hozzájárulásával, a képviselőház elnöke, a házszabályok teljes félretételével — mit maga sem tagad —, önkényesen, a Ház határozatának törvényes létrejötte nélkül, kimondta, hogy a Dánielféle határozati javaslatot, mely a Ház ideiglenes új rendjét tartalmazza, a képviselőház elfogadta. Ezt én képviselőházi határozatul el nem ismerhetem, mert ha minden feltétel hiányzik, melyet a képviselőház törvénye, t. i. a házszabály az érvényes határozat létrejöttéhez megkíván, az lehet erőszakos elnöki kijelentés, de nem lehet oly jogszerű határozat, mely bárkit is mint jogszabály kötelezhetne. Ennek a tételnek igazságát sem eltagadni, sem célszerűségi érvekkel eltakarni nem lehet. Ez a legpregnánsabb megsértése az alkotmány egyik sarkalatos kiegészítő részének, a képviselőház tanácskozási rendjének és ebben a rendben a leglényegesebbnek: a határozathozatal legalitása nélkülözhetlen kellékeinek. Fokozza e szerencsétlen lépés súlyát még az is, hogy az elnöki erőszakos kijelentés a Ház új rendjére vonatkozott, tehát arra a jogszabályra, melynek alapul kellene szolgálnia a Ház napirendjére kerülő végleges házszabályoknak és egyéb törvényhozási alkotásoknak. . Mit cselekedett ezzel? Törvénytelen, tehát jogilag nem létező, senkire nem kötelező jogszabályt tettek a napirendre kerülő ügyekben hozandó képviselőházi határozatok alapjává. Ez nemcsak jogi lehetetlenség, hanem egyúttal oly szerencsétlen tény és precedens, mely ebben az országban az állam és jogrend felforgatására vezethet, mely megrendítheti a magyar nép kebelében a törvénytisztelet és oly nagy erkölcsi és eszményi kárt okozhat a jogrend sérthetetlenségében, melynek következményei kiszámíthatatlanok Én bízom nemzetem értelmiségében és komolyságában, és kérem is arra, hogy a polgároknak a törvény és jogrend iránt köteles tisztelete meg ne lazuljon és ezt senki, ha összeütközésbe jő a jogrenddel, magára nézve mentségül ne tekintse. Ez a tény különben is önmagában hordja semmisségének feltételeit. Ameddig a kományelnök úr azt tűzte ki célul, hogy a házszabályokat módosítsa, ebben a céljában egyetértettem vele. A házszabály módosításának szüksége párkülönbség nélkül általános követelmény. A mérték iránt lehetnek eltérő vélemények, de általános meggyőződés, hogy attól az áldatlan állapottól, hogy a Ház egy kis töredéke megakaszthassa a parlamenti munkát, meg kell szabadítani a magyar parlamentarizmust, mely alkotmányunk tengelye. Ez oly elementáris óhaja a közvéleménynek, mely teljesíthetlenül nem maradhat. Ha volnának mégis olyanok, akik a mai házszabályt változatlanul fenn kívánnák tartani, azok fölött igazán napirendre térne a közvélemény megnyilatkozásának ereje. • Ha ez így volt ra, akkor kihalt volna ezy nézetből minden rend erkölcsi alapja. Akkor megsemmisült volna a legnagyobb álamfentartó erő: a jog- és törvénytisztelet. Tr~:yrr ijr: Ha a nemzet egy része azt vallja dogmájául, hogy jogszabály csak úgy érvényes, ha az a jogrend által meghatározott feltételek mellett létesül és mégis ezeket csak ezért a meggyőződésükért söpri el a nemzet többségének ereje, akkor már ez oly dekadenciát, oly anarchikus állapotot jelent fogalmakban, érzelmekben és tettekben, hogy a megbontott rend itt ennél az elsöprésnél meg nem áll, hanem megingat mindent, ami szilárd és összetartó e nemzetben, e nemzetnek állami és társadalmi rendjében. Ettől az elsöpréstől maga borzadna el leginkább a kományelnök úr, kinek hazafiasságát senkinek sincs joga kétségbevonni és tudom, hogy kitűzött céljának szerencsétlenül választott eszközeiben hazafias indokok sarkalják. Épen az vezette félre a kormányelnök urat, hogy az obstrukció ellen a közvéleménynek erős megnyilatkozását oly erőben és fényben látta maga előtt tündökölni, hogy ezt mint sarkcsillagot követte a maga vaserejével, nagy tehetségeivel, akadályokat talán nem is ismerő férfias bátorságával. Csak a célt nézte, nem törődve emberek jogérzetével, nem törődve a jog által megszabott keretekkel, anatikusan, célja által magát a martíriumig feltüzelve, elbűvölte nagy agitatórius erejével a mögötte sorakozókat,Akik mintegy hipnotikus suggesztió hatása alatt segítettek arra, hogy a kitűzött cél érdekében legyen szent minden eszköz és bátran vágja le pallosát a jogrendre. És miért? Mert a csaknem évekig tartó obstrukció ellen támadt országos hangulatban megnyilvánuló gyűlölettől látta eltelve a nemzet értelmiségének és szélesebb rétegeinek is túlnyomó részét. Ez így is volt, ez így is van. Erre az erőforrásra támaszkodott, amit beszédeiben nyíltan is kimondott. De arra nem gondolt a miniszterelnök úr, hogy ha 3. magyar közvélemény elfordult is a szertelen obstinkciótól és erős falasként áll a házszabály oly módosítása mellett, mely lehetetlenné tegye, hogy még a folyó ügyek se tárgyaltathassanak a parlamentben, nem ragadta el ez a teljesen jogos hangulat annyira, hogy a jogrend alapvető feltételeit, a jogelv sértetlenségébe vetett létet rakja arra a máglyára, melyen elégetni akarják a túltengő obstrukciót. Feledte, hogy ennek a hazának a függetlensége, szabadsága, alkotmánya nem a nyers erő hatalmán nyugszik, hanem a törvények nagy erkölcsi erejében. A jogtisztelet hatványozottan sértetlenül megőrzendő ott, ahol nem a nemzetben rejlő nyers erő a függetlenség, a nemzeti lét igazi biztosítéka, hanem a törvény nagy erkölcsi motívuma.Ez tartott fenn bennünket ithéz küzdelmeinkben. Ez szerezi vissza alkotmányokat a jogfolytonosság jegyében. Ezt a nagy erkölsi tőkét nem szabad csorbításoknak kitenni semmi célért. Meg fogja látni, talán látja is már a miniszterelnök úr, hogy a közvélemény erős megnyilatkozása az obstrukció leküzdésére szükséges házszabályretrizíó mellett csak a jog útjáig lehetett erőforrás. Csak addig lehetett az a fénylő, világító sarkcsillag, mely a miniszterelnök urat vezette, vitte előre. _ ■ • De a jog utján túl e sarkcsillag elvesztve főnökiál van, vigyem be az ő kötvényét is aláírás végett. -Enyittem. A főnök csakugyan a pénztáritoknál volt, ott állt az asztala mellett, aki papiros pénzt olvasott és rakott egymás fölibe s odamentem. Alig egy fél óra múlva, a pénztárnok sápadtam és idegesen jött be a szobánkba. Csajtost az ablakhoz hívta, ott valamit suttogtak, a pénztárnok ingerült hangon, a gentry csittítólag, majd mind a ketten átmentek a pénztárnok szobájába s valami tíz perc múlva egy szolga behívott engem a fonok elé. A főnökön kívül még a pénztárnők és Csajtos voltak ott. És a főnök így szólt: — Nagyon sajnálom, Konc, de kénytelen vagyok, önt felszólítani, hogy szíveskedjék azt a két darab száz koronás bankjegyet előadni, amit előbb a pénztárnok úr asztaláról eltulajdonított. Nem voltam nagyon meglepetve, csak ép a hideg az agyamon keresztül lefutott a hátgerincemre. És ránéztem Csajtosra, aki ragyogó eleganciával, makulátlanul állt egy asztalhoz támaszkodva és hidegen, a bandita elszántságával nézett reám. — Nincs, mit feleljek egyebet erre a vádra, — mondtam, — minthogy ezennel kilépek szolgálatomból. — Azt megteheti. — felelt a főnök,— csak előbb tegyen eleget felszólításomnak. Vállat vontam. Djét, elhalványulva áldozik le, és ami a jogtalanság mocsaras levegőjéből előtör, az csalóka, lidércfény, mely nem vezet, hanem félrevezet. ....Oldalár megrendül a magyar néplélek, midőn bárki is a túlzásig vitt obstrukció ellen feltámadt, hatalmasan megnyilvánuló visszahatásban rejlő erőt arra akarja felhasználni, hogy beburkolja vele a jogsértést,amelyet a kományelnök úr vezetése alatt a nemzeti képviselet többsége elkövetett.. De ám legyen! A „salus reipublicae supreme lex vezette a kormányt és a képviselőház elnökét. Igaz-e az, hogy a „salus“ a követett után elérhető? Hihették-e azt, hogy az egész nemzet, ennek értelmisége és erkölcsi tényezői előtt vesztve meghajolnak a törvénytelen „bevégzett tény“ előtt és porba omolnak a jogelv megsértésének bálványa előtt. Ha ezt hitték, úgy a magyar népieteknek csak egyik sajátságával számoltak. Azzal, mely rokonszenvesen kiséri a bátor, férfias, még vakmerő politikát, elhatározásokat is és ezek végrehajtását. De azzal nem számoltak, hogy a magyar népléleknek oly erkölcsi tulajdonságai vannak a maga nagy kollektív összetételében, hogy vihar tör ki annak bensőjében, ha a legnagyobb rokonszenvvel kísért, bátor, férfias lépés lesiklik és az állam rendjének, a magyar nemzet főezösségének alapelvét, a jogtiszteletet támadja meg. Különösen ha megtámadják azok, kik a törvénynek és törvényes rendeleteknek engedelmességet épen a jogtisztelet alapján követelnek azoktól, kiket kormányoznak. Föltámad ebben a néplélekben a háborgó gondolat, hogy egyszer kötelez a jogszabály, másszor, nem kötelez. Minő erkölcsi kára van ebből a jog törvényes kényszerítő eszközeiben rejlő hatalomnak, ott, hol azok, kik ezt nap-nap mellett alkalmazzák a törvénynyel és törvényes rendeletekkel összeütközésbe jött, polgár ellen, maguk segítik megsérteni ez alkotmány egy sarkalatos részét képező jogszabályt, a Ház határozathozatalának törvényes kellékeit, ámde azt, mondja a miniszterelnök úr, éspedig gyakran ismétli, hogy nem nagyobb sértése ez a törvényes rendnek, mint a pénzügyi felhatalmazás nélküli állapot, az úgynevezett „exlex“, íme, tisztelt miniszterelnök úr, a saját állításából láthatja a nagy veszedelmet, mely a törvénysértés precedensének súlyával egy ország etnikai fölfogását megzavarhatja. •Még oly nagy talentumú és kimagasló alakjai a közéletünknek, mint a miniszterelnök úr, a legutóbb elkövetett flagráns házszabálysértésnél odatekint a precedensre és megnyugvást keres abban. Már a miniszterelnök úr felfogásában ott kísért a jogsértés precedensének sötét árnya, mely is mindent boríthat el a jövőben, annak a jó Isten a megmondhatója. És pedig mily félreértésekre okot adható módon fejezte ki ezen precedensre utalását a miniszterelnök úr. Egyik legutóbbi beszédében a Széll Kálmán búcsúlevelében tett arra a kijelentésre, hogy a jogos törvényútjáról lelépni nem szabad soha, — Így nyilatkozott,: „Édes Istenem! Micsoda foka az illúzióknak és a színvakságnak szükséges ahoz, hogy ma, mikor a közelmúltban egy kerek esztendőn exlexben voltunk, beszélhessen még valaki, Magyarországon is hitte el, ha. Csajtos Dani is hozzátette: „magam is láttam.“ Ha a főnök kevesell© a munkámat s bátor voltam megjegyezni: „egész délelőtt nem tettem le a tollat kezemből“, — a főnök megvetőleg mért végig. — S ezt nekem mondja? De ha Csajtos Dani föltette a monokliját, megpattogtatta fényes körmeit és bólintott a főnök felé: „tényleg folyton dolgozik“, — a fiónok akkor mosolyogva legyintett:—ügy? Fájdon! És én gyűlöltem ezt a szép, tiszta, ostoba és gazember fiatal ember. Mert,az volt, tudtam. Megnéztem ezt az úrfit, gyűlöltem és meglestem. Jártam utána, mint a véreb. Kutattam az élete után és eredménynyel. Közönséges szélhámos, kártyás, magát vén asszonyokkal kitartató és asszonycsábító gazember volt az én protktorom, aki nélkül négy hónapon keresztül nekem egy szavamat se hitték el, ha csak nem vele bizonyítottam. Ezt jó lesz megérteni a világnak. Jut csak nem ,cele bizonyítottam.“ És ma délelőtt, december hetedikén, ez történt. Háromnegyed kilenckor már ott ültem az irodában. Csajtos Dani csak fél tíz után nyitott be, akkor is előbb végigvizitelte a szobákat, azután levetette finom bandáját, cilinderét, a körmeit kiráspolyozta, fényesítette s ezek után megírt egy biztosítási kötvényt és igen kedves hangon megkért, mivel én úgyis készülök a főnökhöz, aki ép a másik szobában, a pénz la !-— Le fogom tartóztatni, — folytatta a főnök. Újra vállat vontam. — Tessék! Azután a részletekre már nem emlékszem. Csak arra emlékszem, hogy levetkőztettek, megmotoztak és semmit se találtak. Azután, a rongyos bélésű, tíz esztendős téli kabátomat vették elő, mely ott függött a fogason a Csajtos úr drága bundája mellett és a rongyos bélés között megtalálták a pénzt. Semmit se szóltam. Talán ki is száradt az agyam, a nyelvem leragadt, talán meg is voltam halva, de azért hallotta!«, amint a főnök undorral mondta: És most menjen dolgára! Szégyelje magát! Jól van. Most már csakugyan mehetek, de itt hagyom ezt a levelet a világhoz címezve, hadd lássa, miért haltam meg.“ Most letette Konc Gábor a tollat, a lámpát előbbre húzta és elolvasta a levelet. Azután hátratámaszkodott a széken, a szemét lehunyta, a szája össze volt, szorítva és lassan, nyugodtan, széttépte a levelet. Négyfelé hasította, majd ismét négyfelé s a szája szélén kicsinylő mosoly futott el. — Minek? — mondta, ez a mosoly és felnyitotta a szemét. Belenézett a lámpa lángjába, kissé előrehajolt, kezét kinyújtotta a revolver után s a másik percben a vörös pettyes kandúr ijedten ugrott neki az ablaknak.Lux Terka.