Pesti Hírlap, 1905. január (27. évfolyam, 1-15. szám)
1905-01-01 / 1. szám
Budapest, 1905. XXVII. évf. 1. (93 -9. szám.) Vasárnap, január I. EISfinetárs árak: Szerkesztőnő®: Egész évre.... 23 k. — HLimilJU Budapest, váci körút 78. Félévre . lí . — „ emelet, _ . . _ . . ^ hová az előfizetések és a lap megjelenik minden nap. mine( Artrt-TT) szétküldésére vonatkozó iZ és vasárpalán is. szólalások intézetniük. - -------------—— --------------- _.. _ A Pesti Hirlap következő száma hétfőn — január 2-án — hajnalban jelenik meg. Kérjük ama tisztelt olvasóinkat, kiknek előintésük december végén lejárt, hogy az előfizetést az újév körül szokásos postai torlódás miatt idejekorán szíveskedjenek megújítani, különben a lap küldése félbeszakítást szenvedhet. Uj év — komor év. Irta: EÖTVÖS KÁROLY. Fekete felhők a látás határain. Efféle szóval kezdte III. Napóleon 1859-ik év újévnapját, amikor a nagykövetek az ő üdvözlésére hozzá gyülekeztek. A szó megijesztette Európát. Meg is lett a nagy háború. Ausztria vitéz hadtesteit véres fővel kergették el Lombardia síkjairól. Az osztrák vad önkényuralom napja bealkonyodott. Európa ügye volt ez negyvenhat év előtt. Mi most csak hazánkra gondolunk. Fekete felhők látásunk határain. Vajon miféle szörnyűségeket hoz ránk az új esztendő? Az ország élén új ember áll. Tisza Istvánnak hívják. Negyedik nemzedék abból a családból, melyről nemzet ellen elkövetett súlyos vétkeket tud elbeszélni az idők tanúja, a történetírás. Apja, nagyapja, dédapja mind az osztrák hatalom szolgálatába szegődött, amikor ez a hatalom ikonok gyűlölettel irtatta szabadságunkat, függetlenségünket, fajunk boldogulását. Erre vállalkozott az unoka is. Rideg lélek. Hatalmaskodásra vágyó. Hatalomszomját semmi se tudja csillapítani. Agya hivatalos és osztrák. Szelleme üres és gyümölcsözésre képtelen. Nincs önálló gondolata, nincs kezdő ereje. Egész egyéniségéből hiányzik a szeretet, a melegség és a magyarság. És hiányzik az igazság. Hazánk egész szomorú történetéből csak a jelszavakat, csak a példabeszédeket ismeri. De azokat se érti, azokat se érzi. Csak gyűlölni tud, csak rombolni tud, csak saját pusztítani tudja. Most hatalomhoz jutott, a király bízik benne s azok a titkos és nyilvános osztrák erők, amelyek örök ellenségeink, még jobban bíznak benne. Miért? Azért, mert látják, tudják, ártó ösztönük egész hatalmával érzik, hogy ő is ellenségünk. A legveszedelmesebb fajtából, az árulók táborából való ellenségünk. Túlzásnak, romlátásnak, sőt alaptalan sötét gyanakodásnak tartják sokan a mi felfogásunkat. Még jóhiszemű, még eszes emberek is, még hazafiak is. A tévedéstől a hazafi se mentes. Lássuk röviden, mi történt? Az a fölséges nemzeti föllángolás, mely betöltötte az 1903-ik évet, lecsillapult, kialudt, elenyészett. Tisza István se nem tudta, se nem akarta felhasználni, — se nem tudta, se nem akarta az osztrák törekvések ellenébe szegezni. Sőt arra vállalkozott, hogy azt megboszulja. Arra vállalkozott, hogy amiért egy éven át szabadon lélekzettünk, azért keserű boszúval az osztrák igát nyakunkra szorítsa. Pedig az országgyűlés kibékült vele. Minden ellenzéki párt kibékült vele az 1904-ik év március havában. Sohase volt külső siker tekintetében eredményesebb törvényhozás, mint az 1904-iki. Márciustól novemberig mintegy, negyven nagyfontosságú törvényt alkotott ez az esztendő. Törvénytárunk nem mutat föl hasonló esztendőt ezer év óta. Ez a tökéletes igazság. Tökéletes isten előtt, ember előtt, történelem előtt. Aki tagadja: őrült vagy gonosz lélek. S mit csinált Tisza István a tökéletes igazságból ? Az ugrai levelet csinálta, amelyben összegyalázza az ellenzéket. A november 18-iki gaztettet csinálta, amelylyel el akarja törölni a magyar országgyűlés minden szabadságát, minden függetlenségét. Az országgyűlés feloszlatását csinálta, hogy bebizonyítsa, hogy az alkotmány semmit sem ér s törvényesen meg nem szavazott adókkal és újoncokkal is el lehet az országot kormányozni, ha a bécsi udvar úgy parancsolja. De azért akadnak jóhiszemű emberek és hazafiak, akik azt mondják: nem lehet az! Nem lehet az, hogy magyar vérből származott, magyar földön nőtt ember így megtagadja, így elárulja saját vérét, saját édes hazáját. Bizonyosan mi látunk sötéten. Bár úgy volna! Bár a mi látásunk volna gyönge! Bár mi csalódnánk a jövendőben! De ne álmodozzunk. Csaló képek ne ringassanak tévedésbe. Az a november 18-iki gaztett rettenetes valóság, íme: ötven képviselő úgy kívánja, nem lesz tanácskozás a képviselőházban. Elvonják a szót mindenkitől. Csak a miniszter beszélhet. Ötver képviselő mindig akad, hiszen a horvátokér A tűzbogár. (Egy detektív naplójából.) — A Pesti Hírlap eredeti cáreája. — Nem szeretek azzal hencegni, hogy nagy dolgokat derítettem ki, mert bármily nagy dolgokat derítsen is ki az ember, még mindig vannak sokkjal nagyobbak, amelyek örökké kiderítetlenek maradnak. Rejtélyes szövevényes dolgok, amelyeknek a fonala ez mrfelé ágazik és akkor siklik kimindörökre a kezünkből, amikor azt hiszszük, hogy diadalmasan megfogtuk. Hiába minden fejtörés, logika, mathematika, lélektan, okosság és tapasztalat: egyszerre sok égig érő sziklák zárják el az utunkat és sem tudunk tovább menni. Ilyenkor valahogyan még vigasztalódik az ember. Nem is ezek a legsúlyosabb esetek. Az is rettenetes, amikor valami kicsiny, jelentéktelen dologban mond csődöt az ember esze. Amikor a legegyszerűbb dolgot nem tudja magának megmagyarázni, amikor elfelejti, hogy kétszer kettő az négy és amikor mindenre gondol, csak arra nem, ami józan és természetes, "néha még erre is hiába gondol. Vannak csalák. Ilyen csoda volt például az, hogy egyszer az éléskamránkból eltűnt három tyúktojás. Sem én, sem a feleségem, sem az öreg szakácsnőnk nem vette el. Ma sem tudjuk, hová lett. Ezen ne tessék nevetni, mert ez rettenetesebb és megoldathatatlanabb probléma, mint egy szenzációs ékszerlopás vagy egy hatszoros gyilkosság. Ilyen csoda volt a tűz-bogár esete ,amelyet most elmondok önöknek. A dolog egy barátommal történt meg, egy nagyon kitűnő fiatal íróval. Ez a barátom, akit józan és szorgalmas családapának, bár kissé ideges embernek ismertem, egy szép napon sürgősen magához hivatott. A levele, csupa reszkető és táncoló betű, valami nagy szerencsétlenség érzését oltotta a lelkembe. Izgatottan siettem a barátomhoz és amit nála láttam és hallottam, az a legnagyobb mértékben meglepett és elszomorított. Immár nem értelmes emberrel volt dolgom, hanem egy félbolonddal, akit őrületében — szokatlan eset! — a felesége is támogatott. Mintha együtt, egy alkalommal bolondultak volna meg mindketten. Megjelenésem mégis valamelyest megnyugtatta őket. Különösen az asszonyt. — Én mondtam, hogy küldjünk magáért — szólt az asszony. — Az orvosunk, aki már háromszor is itt járt, egyszerűen kinevetett minket. Pedig én is láttam, a saját szememmel. A férfi, aki eddig szótlanul és sápadtan ült az Íróasztalánál, most mereven, zavarosan reám nézett és tompán mondta: — Ott a sarokban. Megesküszöm rá, hogy láttam. Nem vagyok én bolond. Ott volt a tűzbogár. — Miféle tűzbogár? — kérdeztem én. — Egy nagy vörös bogár. Idomtalan testű, de végig izzó parázs. Lassan röpült föl a tető felé. Hirtelen megállt a levegőben és mereven, mozdulatlanul nézett farkasszemet velem. Én nem vagyok gyáva ember, hát közeledtem a bogár felé. Erre a bogár nekem jött. Aztán hirtelen eltűnt.________________________ A felesége szomorúan bólogatott: — Így volt. Szóról-szóra így volt. Mit szól hozzá? — Nem értem — mondtam fejcsóválva. — Tűz-bogár? Honnan az ördögből szedik maguk azt a tüzbogarat? — Nem szedjük az ördögből — mondta a férfi. — Az a tüzbogár maga volt az ördög, vagy a halál, vagy mit tudom én, kicsoda. Csak egyet tudok, hogy soha ennél félelmetesebb, ijesztőbb lényt nem láttam. Erre már én is elnevettem magamat: — No már öregem, ilyent ne mondjon! Nem értem, hogy egy sokat tanúit, sokat tapasztalt okos ember . . . — Ez nem okosságnak a kérdése — vágott közbe a barátom idegesen. Szeretném tudni, mit csinálna maga, ha éjszaka, a sötétség csendben hirtelen ott teremne maga előtt az az isznyú bogár és azzal a különös lomhasággal, de mégis fenyegetőn és rémesen közelednék egyre jobban . . . — Ez mind ostobaság! — szóltam én. Különben majd végére járunk a dolognak, csak mondja el részletesen, hogyan történt . . . A barátom nagyot sóhajtott és végigsimította a homlokát, mintha újra föl akarná idézni emlékezetébe annak az éjszakának minden borzalmát. — Tehát így történt — mondta azután. Tegnapelőtt sokáig dolgoztam, itt ebben a szobában. A feleségem ott ült a pamlagon és olvasgatott, meg akarta várni, amíg befejezem a munkámat. Az ajtók be voltak csukva. Ebben az egy szobában volt világosság, az író aszta- 1.1 iiii ii -■ 1 ■1 ■ — ** A Festi Hírlap mai száma 48 oldal.