Pesti Hírlap, 1905. január (27. évfolyam, 16-32. szám)
1905-01-16 / 16. szám
1905. január 16., hétfő. PESTI HÍRLAP feljuthasson. A „sasok“ számítása szerint tizenkétezeren voltak a Vigadóban, de nyolcezeren okvetlenvoltak.» t , » . A karzatokat előkelő dámák, a mágnás világ legszebbjei foglalták el, akik Budáról és a Józsefvárosból jöttek, valószínűleg hajnalban, mert amikor a közönség összegyűlt, a karzatok már ragyogtak a virágbokrétás alkotmányos hölgyek pompázó társaságától. Az emelvény feletti karzaton foglaltak helyet az Andrássy grófnők és rokonságuk, szemben és az ászaid oldalon a Belváros hölgyei voltak láthatók. A drága prémek és a hermelinek mint a teli választások budapesti divatja jelentkezett. Amikor azAndrássy érdekében agitálni kész politikusok a pódiumra léptek, amikor Apponyi, Kossuth Ferenc, Polonyi, Darányi láthatók lettek és a közönség őkét éljenezte, hát az emelvény feletti karzatokról előbb félénk lebbenéssel, majd sűrűbb csomókban kis virágbokréták szállottak alá, mire a publikum még lelkesebben éljenzett. Aztán, amíg az elhelyezkedés tartott, a gyülekezés ázsiai lármájában a nép rázendített a Kossuth-nótára. E hangok mellett foglaltak helyet az elnöki emelvényen Kossuth Ferenc ésApponyiek társaságában többek közt gróf Andrássy Géza, gróf Hadik-Barkóczy Endre, Palkvimm Ede őrgróf, báró Edelsheim Gyulai, a kaszinóbeli Moskovitz Géza, aztán a főkortes, Polonyi Géza és agilis társa, Förster Aurél, a belvárosi anekdota-lexikon, egy néhány igazán született kortessel. Sokan a cilinderek mellé tűzték a nagy vörös tollat és mert a cilindereket a kézben tartották a legnagyobb tolongásban, a kalaposok vigan dörzsölték a kezüket. Aki még Budapesten eféle sokadalmat nem látott, az bőven gyönyörködhetett és szenvedhetett. A ködös idő miatt a teremben a lámpákat meggyújtották, tehát a gázcsapokat kinyitották. Minthogy pedig a teremben meleg lett, hát az elnöki emelvényen levő urak az ott levő eloltott lámpákra akasztották a bundákat, néhányan a gázcsapokra, úgy hogy ezek a csapok megnyílván, pár perc múlva a kiömlő gáz szaga fojtogatta a torkokat. De a terem színe gyönyörű volt. A nyugati oldalon a tükörfal visszavetette az egész hatalmas közönségnek a képét, úgy hogy kétszer oly nagynak látszott. Az elnöki emelvény a notabilitások alatt roskadozott, a karzatok a legelegánsabb bál képzetét élveztették. Az újságírókat leszorították a publikum közé, mert arra számítottak talán, hogy az emelvényen mind excellenciás urak lesznek. A tolongás mindamellett az elnöki emelvényen volt a legnagyobb s ott volt a legtöbb olyan ember, akinek semmi dolga sem volt. Summa summarum Polonyi és társai a választást jól megcsinálhatják. (Csinálják is meg.) De ily óriási gyűlés rendezéséhez abszolúte nem értenek. A nagy lármát Polonyi Gézának a hangja szajkította meg, a következőket kiáltva a tömeg közé: „ Mélyen t. választó polgárok! Az alkotmány- Irak védelmére szövetkezett ellenzéki választópol- l gárok nagygyűlését ezennel tiszteletteljesen, megnyitom. Jelszavunk: Éljen gróf Andrássy Gyula ! képviselőjelöltünk! (Hosszas, lelkes éljenzés.) Na- I pirendünk: A képviselőjelölt hitvallásának meg- I hallgatása. Hogy ezt alkotmányos módon végrehajt- I hassuk, jelöltünk iránti tiszteletünknek is kifejezést adjunk, méltóztassék dr Frivaldszky Sándor vezető- I se alatti egy 15 tagú küldöttséget érte küldeni, hogy jőt ide, erre a nagygyűlésre, amely, azt hiszem, minden igaz magyarnak — meggyőződésem szerint máris fényes jele a győzelemnek. A küldöttség tagjaiul felkérem: Förster Aurél, Dobrovszky Ágost, Boros Soma, Krammer Miksa, Némay Antal, dr Portik Ottó, dr Meszlisz Mór, Kronberg József, Tömöri Károly, dr Tóth István, dr Marton Sándor, dr . Witticen Lajos, dr Neumann Árpád, dr Fischer Béla. (Élénk éljenzés.) Felkérem a küldöttséget, méltóz- t tassék értesíteni képviselőjelöltünket arról, hogy mi a nagy számban összesereglett választók öt tisztelet- s teljesen várjuk, hogy programmbeszédét megtartsa. Felkérem dr Fráter Gyula jegyző urat, hogy a mai ülés jegyzőkönyvét vezetni szíveskedjék. Tisztelettel értesítem a n. é. polgártársakat, hogy szólásra a szövetkezett ellenzék érdemdús elnöke, Kossuth Ferenc (Élénk éljenzés) jelentkezett. A küldöttség elment s Kossuth Ferenc beszélt. Rövid beszéde igen hatásos volt. Mintha nem is az a Kossuth Ferenc volna, aki a képviselőházban a szelid kifejezéseket szokta összeválogatni a legnagyobb viharok idején is. A hangja is messze hallatszó, ahogy kiáltja: — A haza veszélyben van! •. I Ezért kellett szövetkezni. . i I I K I I — Éljen Apponyi! — Éljen Darányi! — kiáltják alulról. Ami máskülönben meglepne bennünket, azt a tömeg csendben hallgatja, hogy Kossuth Ferenc önmagát a szentírás magvető emberéhez hasonlítja beszédében, részletes körülírással. A karzatról a csendben egy gyöngéd női hang hallatszik: — Éljen! Éljen! Éljen Kossuth! Alulról odafordul egy csomó lelkes ifjú, kalaplengetéssel int a karzat felé: „Éljen!“ kiáltják oda és egy kiáltás különválik; egy, karzat felé forduló férfiú igy szól szentori hangon: —, No hát, ezt hallgassa meg Tisza! Most gróf Apponyi Albert következett. Egy darabig úgy tetszett, hogy nem fog szóhoz jutni. Folytonosan éljenzés és taps hallatszott. Kalapok forogtak a levegőben, a karzaton mind női Perczelek ültek, csipkés kendőket lobogtattak s enyhén szállott ott fent a finom parfümök illata. Apponyi végre is a lárma között fogott hozzá a beszédéhez, mire nagyo s nehezen lecsendesedett az ováció. Miután azt a miszsziót vállalta el, hogy az egész országot felvilágosítsa, s a hangja egy kissé rekedt, de aztán áttört az akadályokon. A jogfolytonosságról beszélt, hogy enélkül az alkotmány életének a folytonossága szakad meg. Mintha a fát elfűrészelik, azt hiába ragasztják össze, s élete megszűnt, mert erei át vannak vágva. Andrássy Gyulát ajánlotta és dicsérte, mint a nagy Andrássynak „hasonló nevű és hasonló tehetségű fiát“, aki az elvi kérdéseket elkedélyesedni nem engedi. A beszéd után már szokatlanabb zaj keletkezett. Egy tömeg most nyomult be és dulakodott hely miatt. Lámpaüveg csörömpölt s egy üveges ajtó betört. — Dobják ki! — kiáltották a középről. — Kérek csendet ott a jobb sarokban! — szólt le a főrendező a pódiumról. Darányi Ignác beszélt gróf Andrássy Gyulát , dicsérve, de arról is szólva, hogy Budapest mennyi nagy alkotást köszön az édesapjának. Buzdította a Belvárost, hogy legyen ereje. ,— Lesz! Lesz! — kiáltották. — A hatalom akaratánál nagyobb a nép akarata! — Úgy is lesz! A Bánffy által előszeretettel használt idézettel végezte a beszédét: „Tudod, mi az erő: akarat, mely előbb vagy utóbb, de győzelmet arat!“ Több szónok nem készült, de még gróf András- Ify Gyula nem érkezett meg. Polonyi Géza tehát ki is hirdette, hogy pár percig az ülést felfüggeszti. . — Addig énekeljük a Kossuth-nótát! — kiáltották alulról. — Talán halljuk gróf Batthyányi ! — Vagy Polonyit? — tanakodtak mások, kevésbbé negyvennyolcasok. De egy perc múlva már felhangzott a Kossuthnóta. Egy strófa eléneklése után az emelvényen a hátsó ajtó kinyílott: — Uraim, a küldöttség itt van! — szólt be Török György. A küldöttség előtt gróf Andrássy Gyula lassan jött előre. A megilletődés miatt fehér volt az arca. Mert egyszerre az egész teremben tapsorkán keletkezett s az éljenzéstől minden ablak rezgett. A karzaton a zsebkendők fehér szárnyak gyanánt lobogtak. Lent és fent cilinderek és kalapok mozdultak meg aztán. Meg kellett várni, amíg valamennyire csend keletkezik. Ekkor aztán Polonyi Géza üdvözölte gróf Andrássy Gyulát, így szólította meg: '* — Nagyméltóságu polgártárs! Erre azonban valóban csend lett, mert ilyet még a legöregebb polgártársak sem hallottak s nem is esett jól mindenkinek, aki nem nagyméltóságu. De megnyugodtak, amikor Polonyi tegezésre fordította a dolgot és Tiszát bántotta az erős kéz miatt. . . — Tiszta kezet akarunk! — szóltak alulról. Dicsérte Andrássy Gyulát s jelentette, hogy, pártkülönbség nélkül csatlakoznak hozzája. — Megválasztjuk biztosan! — hallatszott alulról. — Néhány szavam van még, — folytatta Polonyi. A főváros érdekeit említette és bizalmát fejezte ki, hogy ezeket Andrássy ápolni fogja. — Én mondom, — biztosította aztán, — hogy néhány nap választ még el s be fogsz lépni a Kossuth Lajos és Deák Ferenc örökébe a Belváros mandátumával a Belváros szeretetébe. Felhívta végül, hogy mondja el programmá át. Gróf Andrássy Gyula szelíd hangon, sőt szerényen beszélt. Úgyszólván mentegette Tiszát, azt a meggyőződést vallva, hogy végső célja nem akart rossz szándékú lenni. De annál tárgyilagosabban ítélte el a Tisza eszközeit, higgadt polémia keretében. Alant nyugodtan hallgattak s mérsékelten hallatszott a Tisza neve említésekor az: — Abcug! Végre egy temperamentumosabb polgár nete s türtőztethette magát s mikor a november 18-iki dőlgokról beszélt, hát felkiáltott: — Le a Tisza kutyákkal! Gróf Andrássy beszédét egész terjedelmében közöljük. A közbekiáltások sorából csak egyet jegyzünk még fel. Egy hallgató igy kiáltott: — Éljenek a nemzeti grófok! A pódiumon egyszer mozgás keletkezett. A vendéglőből egy tálcán vagy tíz pohár sört hoztak fel. Hirtelen visszaküldték: — Takarodjék vele! — kiáltott Némái a kávés — aki inni akar, az menjen le. Az önálló vámterület lehetőségét is említette gróf Andrássy Gyula s ez nagyon tetszett. — Ajánlom magamat az önök barátságába! —s ezzel végezte beszédét. Percekig tartott az éljenzés és a taps. Végül Török György, szabómester, mint a munka embere, köszönte meg a „nagyméltóságú“ jelölt beszédét. — Csak ne emlegetnék mindig a nagyméltó,ságát — mondogatták fennt is, lennt is. De a lelkesedés így is határtalan volt. A gyűlés után az utcán a Kossuth-nótát énekelve csoportosult a tömeg. Az Andrássy kocsijából ki akarták fogni a lovakat s ezt csak könyörgéssel lehetett megakadályozni. Fél egy óra tájban zászlók között vonult el a közönség a belváros felé. Polonyi Géza gyalog sietett a Saskörbe, kalapja mellett az Andrássy-párti I nagy tollal. Az utca eleven, mozgalmas és vidám volt. A I pereces legények is így kínálták portékáikat: — Friss Andrássy-perecet tessék! Ellenzéki I perecet! — Tiszának nagyobb szüksége van rá! — szólt egy, barátságos választó. — Tehát kezdődik. Most valamennyien kimegyünk ... Eloltom a villanyt. Halk suttogás, izgatott elfojtott hangok, lágy leptek, ruhasuhogás hallatszott s amint néhány pillanat múlva kivilágosodott a szalon, valamennyien kíváncsian futottak az asztalhoz, rámeredt tekintetük az asztal közepén a villany fényében sziporkázó gyöngyházkagylóra, melyben egy fehér és három fekete golyó hevert. Az asszonyok kedvesen nézték a golyót, az arcuk piros volt, de egy izmuk se rándult meg. A férjek hirtelen elhallgattak, mintha megfagyott volna ajkukon a szó. A hirtelen támadt zavart az asszonyok kacagása s pajkos, tréfázó beszéde sem tudta eloszlatni s a férfiak hallgatagon indultak vissza a dohányzóba. __Nos, hogy tetszett a játék? — fordult a nőtlen a többihez. — Gondolkodtok-e már? A hallgatag férjek közül az egyik ingerülten felkiáltott. . _ .. _ Eh! Szamárság! Különben is . . . különben is egy fehér golyó volt a kagylóban . . . __ Egy fehér golyó volt a kagylóban, — ismételte izgatott hangon a másik. — Majd a harmadik kezdte. . . — Egy fehér golyó . . . p De a nőtlen hirtelen közbevágott. •V —Gondolkodjatok hát a fehér golyóról! Aztán visszament a szalonba az asszonyokhoz s finom maliciával mondta: — Bocsánat, hölgyeim! Hatezer év óta most lett volna alkalma négy asszonynak, hogy igazat mondjon s a négy közül egy most sem mondott igazat. Puszta Jtasef. 3