Pesti Hírlap, 1905. január (27. évfolyam, 16-32. szám)

1905-01-16 / 16. szám

1905. január 16., hét­fő. PESTI HÍRLAP feljuthasson. A „sasok“ számítása szerint tizenkét­­­ezeren voltak a Vigadóban, de nyolcezeren okvetlen­­voltak.» t , » . A karzatokat előkelő dámák, a mágnás világ legszebbjei foglalták el, akik Budáról és a József­városból jöttek, valószínűleg hajnalban, mert ami­kor a közönség összegyűlt, a karzatok már ragyog­tak a virágbokrétás alkotmányos hölgyek pompázó társaságától. Az emelvény feletti karzaton foglaltak helyet az Andrássy grófnők és rokonságuk, szemben és az ászaid oldalon a Belváros hölgyei voltak látha­tók. A drága prémek és a hermelinek mint a teli vá­lasztások budapesti divatja jelentkezett. Amikor az­­Andrássy érdekében agitálni kész politikusok a pó­diumra léptek, amikor Apponyi, Kossuth Ferenc, Polonyi, Darányi láthatók lettek és a közönség őkét éljenezte, hát az emelvény feletti karzatokról előbb félénk lebbenéssel, majd sűrűbb csomókban kis vi­­rágbokréták szállottak alá, mire a publikum még lel­kesebben éljenzett. Aztán, amíg az elhelyezkedés tartott, a gyülekezés ázsiai lármájában a nép rázen­dített a Kossuth-nótára. E hangok mellett foglaltak helyet az elnöki emelvényen Kossuth Ferenc­ és­­Apponyiek társaságában többek közt gróf Andrássy Géza, gróf Hadik-Barkóczy Endre, Palkvimm Ede őrgróf, báró Edelsheim Gyulai, a kaszinóbeli Mos­­kovitz Géza, aztán a főkortes, Polonyi Géza és agi­lis társa, Förster Aurél, a belvárosi anekdota-lexi­kon, egy néhány igazán született kortessel. Sokan a cilinderek mellé tűzték a nagy vörös tollat és mert a cilindereket a kézben tartották a legnagyobb to­longásban, a kalaposok vigan dörzsölték a kezüket. Aki még Budapesten eféle sokadalmat nem látott, az bőven gyönyörködhetett és szenvedhetett. A ködös idő miatt a teremben a lámpákat m­eg­­gyújtották, tehát a gázcsapokat kinyitották. Mint­hogy pedig a teremben meleg lett, hát az elnöki emel­vényen levő urak az ott levő eloltott lámpákra akasz­tották a bundákat, néhányan a gázcsapokra, úgy hogy ezek a csapok megnyílván, pár perc múlva a kiömlő gáz szaga fojtogatta a torkokat. De a terem színe gyönyörű volt. A nyugati oldalon a tükörfal visszavetette az egész hatalmas közönségnek a ké­pét, úgy hogy kétszer oly nagynak látszott. Az el­nöki emelvény a notabilitások­ alatt roskadozott, a karzatok a legelegánsabb bál képzetét élveztették. Az újságírókat leszorították a publikum közé, mert arra számítottak talán, hogy az emelvényen mind ex­­cellenciás urak lesznek. A tolongás mindamellett az elnöki emelvényen volt a legnagyobb s ott volt a legtöbb olyan ember, akinek semmi dolga sem volt. Summa summarum Polonyi és társai a választást jól megcsinálhatják. (Csinálják is meg.) De ily óriá­­­­si gyűlés rendezéséhez abszolúte nem értenek. A nagy lármát Polonyi Gézának a hangja sza­­j­kította meg, a következőket kiáltva a tömeg közé: „ Mélyen t. választó polgárok! Az alkotmány- I­rak védelmére szövetkezett ellenzéki választópol- l gárok nagygyűlését ezennel tiszteletteljesen, meg­nyitom. Jelszavunk: Éljen gróf Andrássy Gyula ! képviselőjelöltünk! (Hosszas, lelkes éljenzés.) Na- I pirendünk: A képviselőjelölt hitvallásának meg- I hallgatása. Hogy ezt alkotmányos módon végrehajt- I hassuk, jelöltünk iránti tiszteletünknek is kifejezést­­ adjunk, méltóztassék dr Frivaldszky Sándor vezető- I se alatti egy 15 tagú küldöttséget érte küldeni, hogy j­őt ide, erre a nagygyűlésre, amely, azt hiszem, min­den igaz magyarnak — meggyőződésem szerint máris fényes jele a győzelemnek. A küldöttség tag­jaiul felkérem: Förster Aurél, Dobrovszky Ágost,­­ Boros Soma, Krammer Miksa, Némay Antal,­­ dr Portik Ottó, dr Meszlisz Mór, Kronberg József, Tö­möri Károly, dr Tóth István, dr Marton Sándor, dr . Witticen Lajos, dr Neumann Árpád, dr Fischer Béla. (Élénk éljenzés.) Felkérem a küldöttséget, méltóz- t tassék értesíteni képviselőjelöltünket arról, hogy mi a nagy számban összesereglett választók öt tisztelet- s teljesen várjuk, hogy programmbeszédét megtartsa. Felkérem dr Fráter Gyula jegyző urat, hogy a mai ülés jegyzőkönyvét vezetni szíveskedjék. Tisztelettel értesítem a n. é. polgártársakat, hogy szólásra a­­ szövetkezett ellenzék érdemdús elnöke, Kossuth Fe­renc (Élénk éljenzés) jelentkezett. A küldöttség elment s Kossuth Ferenc beszélt.­­ Rövid beszéde igen hatásos volt. Mintha nem is az a Kossuth Ferenc volna, aki a képviselőházban a sze­­lid kifejezéseket szokta összeválogatni a legnagyobb viharok idején is. A hangja is messze hallatszó, ahogy kiáltja: — A haza veszélyben van! •. I Ezért kellett szövetkezni. . i I I K I I — Éljen Apponyi! — Éljen Darányi! — kiáltják alulról. Ami máskülönben meglepne bennünket, azt a tömeg csendben hallgatja, hogy Kossuth Ferenc ön­magát a szentírás magvető emberéhez hasonlítja be­szédében, részletes körülírással. A karzatról a csendben egy gyöngéd női hang hallatszik: — Éljen! Éljen! Éljen Kossuth! Alulról odafordul egy csomó lelkes ifjú, kalap­­lengetéssel int a karzat felé: „Éljen!“ kiáltják oda és egy kiáltás különválik; egy, karzat felé forduló férfiú igy szól szentori hangon: —, No hát, ezt hallgassa meg Tisza! Most gróf Apponyi Albert következett. Egy da­rabig úgy tetszett, hogy nem fog szóhoz jutni. Foly­tonosan éljenzés és taps hallatszott. Kalapok forog­­tak a levegőben, a karzaton mind női Perczelek ül­tek, csipkés kendőket lobogtattak s enyhén szállott ott fent a finom parfümök illata. Apponyi végre is a lárma között fogott hozzá a beszédéhez, mire nagyo s nehezen lecsendesedett az ováció. Miután azt a misz­­sziót vállalta el, hogy az egész országot felvilágosítsa, s a hangja egy kissé rekedt, de aztán áttört az akadá­lyokon. A jogfolytonosságról beszélt, hogy enélkül az alkotmány életének a folytonossága szakad meg. Mintha a fát elfűrészelik, azt hiába ragasztják össze, s élete megszűnt, mert erei át vannak vágva. Andrássy Gyulát ajánlotta és dicsérte, mint a nagy Andrássy­­nak „hasonló nevű és hasonló tehetségű fiát“, aki az elvi kérdéseket elkedélyes­­edni nem engedi. A beszéd után már szokatlanabb zaj keletkezett. Egy tömeg most nyomult be és dulakodott hely miatt.­­ Lámpaüveg csörömpölt s egy üveges ajtó betört. — Dobják ki! — kiáltották a középről. — Kérek csendet ott a jobb sarokban! — szólt le a főrendező a pódiumról. Darányi Ignác beszélt gróf Andrássy Gyulát , dicsérve, de arról is szólva, hogy Buda­pest mennyi­­ nagy alkotást köszön az édes­apjának. Buzdította a­­ Belvárost, hogy legyen ereje. ,— Lesz! Lesz! — kiáltották. — A hatalom akaratánál nagyobb­ a nép aka­­­rata! — Úgy is lesz! A Bánffy által előszeretettel használt idézettel­­ végezte a beszédét: „Tudod, mi az erő: akarat, mely­­ előbb vagy utóbb, de győzelmet arat!“ Több szónok nem készült, de még gróf András- I­fy Gyula nem érkezett meg. Polonyi Géza tehát ki i­s hirdette, hogy pár percig az ülést felfüggeszti. . — Addig énekeljük a Kossuth-nótát! — kiál­tották alulról. — Talán halljuk gróf Batthyányi ! — Vagy Polonyit? — tanakodtak mások, ke­vésbbé negyvennyolcasok. De egy perc múlva már felhangzott a Kossuth­nóta. Egy strófa eléneklése után az emelvényen a hátsó ajtó kinyílott: — Uraim, a küldöttség itt van! — szólt be Tö­rök György. A küldöttség előtt gróf Andrássy Gyula lassan jött előre. A megilletődés miatt fehér volt az arca. Mert egyszerre az egész teremben tapsorkán keletke­zett s az éljenzéstől minden ablak rezgett. A karzaton a zsebkendők fehér szárnyak gyanánt lobogtak. Lent és fent cilinderek és kalapok mozdultak meg aztán. Meg kellett várni, amíg valamennyire csend kelet­kezik. Ekkor aztán Polonyi Géza üdvözölte gróf Andrássy Gyulát, így szólította meg: '* — Nagyméltóságu polgártárs! Erre azonban valóban csend lett, mert ilyet még a legöregebb polgártársak sem hallottak s nem is esett jól mindenkinek, aki nem nagyméltóságu. De megnyugodtak, amikor Polonyi tegezésre fordította a dolgot és Tiszát bántotta az erős kéz­­ miatt. . . — Tiszta kezet akarunk! — szóltak alulról. Dicsérte Andrássy Gyulát s jelentette, hogy, pártkülönbség nélkül csatlakoznak hozzája. — Megválasztjuk biztosan! — hallatszott­ alulról. — Néhány szavam van még, — folytatta Po­lonyi. A főváros érdekeit említette és bizalmát fe­jezte ki, hogy ezeket Andrássy ápolni fogja. — Én mondom, — biztosította aztán, — hogy­­ néhány nap választ még el s be fogsz lépni a Kos­suth Lajos és Deák Ferenc örökébe a Belváros man­dátumával a Belváros szeretetébe. Felhívta végül, hogy mondja el programmá át. Gróf Andrássy Gyula szelíd hangon, sőt sze­rényen beszélt. Úgyszólván mentegette Tiszát, azt a meggyőződést vallva, hogy végső célja nem akart rossz szándékú lenni. De annál tárgyilagosabban­­ ítélte el a Tisza eszközeit, higgadt polémia keretében. Alant nyugodtan hallgattak s mérsékelten hallatszott a Tisza neve említésekor az: — Abcug! Végre egy temperamentumosabb polgár nete s türtőztethette magát s mikor a november 18-iki dől­­­gokról beszélt, hát felkiáltott: — Le a Tisza kutyákkal! Gróf Andrássy beszédét egész terjedelmében közöljük. A közbekiáltások sorából csak egyet jegy­­zünk még fel. Egy hallgató igy kiáltott: — Éljenek a nemzeti grófok! A pódiumon egyszer mozgás keletkezett. A vendéglőből egy tálcán vagy tíz pohár sört hoztak fel. Hirtelen visszaküldték: — Takarodjék vele! — kiáltott Némái a ká­vés — aki inni akar, az menjen le. Az önálló vámterület lehetőségét is említette gróf Andrássy Gyula s ez nagyon tetszett. — Ajánlom magamat az önök barátságába! —s ezzel végezte beszédét. Percekig tartott az éljenzés és a taps. Végül Török György, szabómester, mint a munka embere, köszönte meg a „nagyméltóságú“ jelölt beszédét. — Csak ne emlegetnék mindig a nagyméltó­,­ságát — mondogatták fennt is, lennt is. De a lelkesedés így is határtalan volt. A gyűlés után az utcán a Kossuth-nótát énekelve csoportosult a tömeg. Az Andrássy kocsijából ki akar­ták fogni a lovakat s ezt csak könyörgéssel lehetett­­ megakadályozni. Fél egy óra tájban zászlók között vonult el a közönség a belváros felé. Polonyi Géza gyalog sie­tett a Saskörbe, kalapja mellett az Andrássy-párti I nagy tollal. Az utca eleven, mozgalmas és vidám volt. A I pereces­ legények is így kínálták portékáikat: — Friss Andrássy-perecet tessék! Ellenzéki I perecet! — Tiszának nagyobb szüksége van rá! — szólt­­ egy, barátságos választó. — Tehát kezdődik. Most valamennyien kimegyünk ... Eloltom a villanyt. Halk suttogás, izgatott elfojtott hangok, lágy leptek, ruhasuhogás hallatszott s amint né­hány pillanat múlva kivilágosodott a szalon, valamennyien kíváncsian futottak az asztalhoz, rámeredt tekintetük az asztal közepén a villany fényében sziporkázó gyöngyházkagylóra, mely­ben egy fehér és három fekete golyó hevert. Az asszonyok kedvesen nézték a golyót, az arcuk piros volt, de egy izmuk se rándult meg.­­ A férjek hirtelen elhallgattak, mintha megfa­gyott volna ajkukon a szó. A hirtelen támadt zavart az asszonyok kacagása s pajkos, tréfázó beszéde sem tudta eloszlatni s a férfiak hallga­tagon indultak vissza a dohányzóba. __Nos, hogy tetszett a játék? — fordult a nőtlen a többihez. — Gondolkodtok-e már? A hallgatag férjek közül az egyik ingerül­ten felkiáltott. . _ .. _ Eh! Szamárság! Különben is . . . kü­lönben is egy fehér golyó volt a kagylóban . . . __ Egy fehér golyó volt a kagylóban, — ismételte izgatott hangon a másik. — Majd a harmadik kezdte. . . — Egy fehér golyó . . . p De a nőtlen hirtelen közbevágott. •V —Gondolkodjatok hát a fehér golyóról! Aztán visszament a szalonba az asszo­nyokhoz s finom maliciával mondta:­ — Bocsánat, hölgyeim! Hatezer év óta most lett volna alkalma négy asszonynak, hogy igazat mondjon s a négy közül egy most sem mondott igazat. Puszta Jtasef. 3

Next