Pesti Hírlap, 1905. április (27. évfolyam, 92-106. szám)
1905-04-01 / 92. szám
Budapest, 1905. XXVII. évf. 92. (9460.) szám. Szombat, április 1. Előfizetési árak: egész évre.... 28 k. — félévre..............1íz — , negyedévre ... 7 » — , így hóra...........240 . Egyes szám ára 8 f. Vidéken 10 f. tegjelenül minden nap, ünnep és vasárnap után is.Pesti Hirlap Szerkesztőség:: Budapest, Váci-körút 78. I. emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény ut.tézendő. Kiadóhivatal: Budapest, Váci-körút 78., hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszólalások intézendők. Papiros-vivmányol. A kisgyereknek bábut adnak, ha sír, hogy shallgasson. A naiv leányka vágyait betöltik egy illatos virággal. A magyar nemzet kinőtt már a gyermekcipőkből s politikai bábjátékkal ebbe elhallgattatni nem lehet. A közéletben nincsenek többé naiv lelkek s egy egész ország nem élhet meg virágillatból, napsugárból s szerelmes ígéretekből. Akik mindenáron, még az ország árán is, ••miniszterek akarnak lenni, azok ám formulázzanak, alkudozzanak, egyezkedjenek, — a nemzet nem fogja őket követni, ha látja, hogy csak a saját ambíciójukat elégítették ki s nem vszersmind a nemzet kívánságait s az orr érdekeit is. A nemzet adott egy nagy hatalmat a lamenti többség kezébe, hogy azzal építse az egységes magyar nemzeti állam várát, most Budavárából olyan híreket hoz a szél, s csak kártyavárat akarnak építeni, ígiféle rossz szél fujdogál mostanában s alyi palota ormán annyiféle irányba féregy nap alatt a szélkakas, hogy semmiféle nek s még a hírek cáfolatának sem lehetet adni. De a kísérletet látjuk, hogy a várvégleges megoldását elodázzák vagy felgyeszszék s tényleges eredmény helyett kerülő utakat keresnek, amelyeken csak politikai frázisokat s üres formulákat találnak. Akik ezt teszik, csalódásba akarják ejteni a nemzetet, de maguk fognak csalódni, mert a nemzet többé már nem oly naiv, hogy szónoki virágokkal s papíros vívmányokkal megelégedjék. A képviselő urak programmal kínálták meg a nemzeted, a nemzet ezt a programmot a választáson elfogadta s a végrehajtására megadta az erőt. Mivel lehetne menteni azt, ha most a képviselők többsége ezt a programmot, illetőleg ennek legkardinálisabb pontjait akár „kikapcsolná” akár „felfüggeszten锓, vagy akármiféle politikai frázis mellett ténylegesen cserben hagyná? Nem is hiszszük, hogy ez bekövetkezzék. De elszomorít az a tapasztalat, hogy, úgy látszik, a hosszú válság alatt nem is azon törték a fejüket az udvarnál, hogy a válságot hogyan oldják meg, hanem, hogy miféle formulával építsék meg az aranyhidat a nemzeti kívánalmak visszavonulására. Az összes képviselő urak úgy-e bár kézzelfogható dolgot kaptak a választóktól? Kaptak kézzelfogható mandátumot s kézzelfogható gázsit az ország pénzéből, hogy az ország akaratát képviseljék. Hát ennek ellenében a választók is kézzelfogható eredményeket kérnek a képviselő uraktól s nem üres nyilatkozatokat s ígéreteket, amelyek bármily magas helyről jöjjenek is, mégis csak ígéretek. A magyarságnak számos jogát századokon keresztül mindenféle formulákba, feliratokba, feiratokba, s nyilatkozatokba beiktatták, de századokon keresztül végre nem hajtották. Ennek a papíros-alkotmányos világnak véget kell már vetni. Volt idő, mikor a magyar nemzet oly gyenge volt, hogy bele kellett nyugodnia, ha valamely jogát nem érvényesítették, csak papírosan elismerték. Ez régen volt. Ma már elég erős a nemzet arra, hogy jogait ténylegesen érvényesítse. Ma már nem elégedhetünk meg, azzal, hogy a nemzeti jogok írásos deklarációinak újabb javított s bővített kiadását megjelentetik a könyvkereskedésekben. Nem elég, ha egyszerűen tudomásul veszik, hogy vagyunk, hogy élünk, hogy akarunk valamit s aztántovábbít ennek. Nem lehet egy nemzetet egyszerűen ad acta tenni. Köszönjük szépen azt a királyi kegyet, hogy esetleg megengedik, hogy az önálló vámterület fölállításának „előkészületeivel foglalkozhassunk“. Ezen már rég túl vagyunk. Hisz már benne vagyunk az önálló vámterület jogi állapotában. Tehát most már csak a végrehajtásról lehet szó. Ugyanez áll a magyar jegybankra. Hogy választási reformot s belügyi reformokat csinálhat az új kormány, ez se nem kegy, se nem vívmány. Hisz ezekre anyagálva volt még a Tisza-kormány is. Az csak természetes dolog, hogy az osztrák uraknak nem lehet beleszólásuk Magyarország belügyi reformjaiba. Ha Ausztriában már évekkel ezelőtt megcsinálhatták a választási reformot a titkos szavazással s új kerületi beosztással, tán csak meg lehet csinálni Magyarországon is minden különösebb királyi kegy nélkül? A katonai kérdések terén pedig azzal akarják a nemzeti kívánságokat kielégíteni, hogy semmiféle kívánságot sem elégítenek ki , elégedjék meg a magyar nemzet azzal, hogy tőle nem kívánnak többet a hadsereg részére — két esztendeig. Közben pedig lelepleznek egy dolgot: azt, hogy a 450 milliós rendkívüli katonai hitelből, mielőtt még a magyar Jókay Mór édesapja. — A Pesti Hírlap eredeti tárcája. — Irta: EÖTVÖS KÁROLY. XV. — Jó vitéz bajtársak, ti büszke hadsereg, ti vihar járta hősök, ti száz csatának harcosai, ti tanúit, gyakorlott, tökéletesen fölfegyverzett daliák, hát ti mit csináltatok húsz év óta? — Futottatok! — A világtörténet könyvébe nem lesz rólatok egyéb fölírva, csak az: futottatok. — Nem nyertétek egyetlen csatig. A német föld, a hollandul föld, az osztrák, az olasz és a magyar föld egyaránt látta és érezte futásatokat. Az Elba, a Rajna, a Pó és a Duna partjain mindig futottatok. Győrnél is előbb és messzebb futottatok, mint mi nyomorult inzurgensek. Elveszett országunk tengerpartja, horvát része, három jó magyar vármegyénk, ti mindezt meg nem védelmeztétek! — De jól van, bajtárs. Vitézek voltatok. Nagy harcokban bőven csörgött véretek. Se gúny, se szemrehányás tölünk rátok ne essék. Köztetek is ott voltak a mi véreink s nem utolsók voltak a hősök között. Mars és Minerva, a hadak e két istene, Napóleonnal szövetkezett , nem veletek. A világtörténet könyvébe ez is föl lesz írva. Sikertek nincs, de érdemetek mégis megvan. Készséggel elismerjük. — De miért a gúny, az ócsárlás, a lenézés a magyar ellen? Miért akarjátok ti az ősi nemességet, fajunk virágát röhögve és durván leszaggatni? Hogy illik az hősökhöz, vitéz bajtársakhoz? Hogy amikor kardjuk tompa, akkor nyelvük legyen éles?* — Bízzátok ezt, bajtárs, ellenségeinkre. Bízzátok ezt a bécsi udvarra! Jókay József békességszerető, jámbor ember volt. Nem hősnek készült ő, hanem munkás, becsületes, vagyonszerző tisztes családapának. De azért ő és inzurgens bajtársai mindezt kereken szemükbe mondták a rendes hadsereg tisztjeinek. S mit csináltak akkor ezek a tisztek? — Akkor elhallgattak! Ezt a két szót írta bele jegyzőkönyvébe a nagy költő édesapja. A másik kérdéssel is tisztába kellett jönni. A vezényszó kérdésével. A közös hadsereg tisztjei, altisztjei és legényei a szót nem tudták magyarul, az inzurgens pedig nem tudta németül. Mit csináljanak? Az inzurgens kezében ott volt a magyar vezénylő szavak tára, kiadta neki a nemes vármegye. A közös hadsereg emberei, pedig ezek is mind magyarok, ezt a szótant nem akarták megérteni. Azt akarták, németül legyen katona az inzurgens. — Hapták! A füle se mozdult meg e szóra az inzurgensnek. Csak várta, nézte mosolyogva, mit akar ezzel az a mérges őrmester. De akadt olyan nemes ember, aki azt gondolta, hogy az őrmester e szóval csak csúfolni akarja őt. — Hapták az öreg apád! Mit felelhetett volna mást? Csetepaté lett a dologból. Fegyelem, kurta vas, huzavona, kiabálás. Azt hitte eleintén a jó őrmester, bundással van dolga. Természetesen az inzurgensnek volt igaza. — Már őrmester uram, kedves jó úröcsém, vagy kend lesz magyarrá, vagy én leszek németté. E fölött tanácskozhatunk. De azt jó előre megmondom, hogy én németté nem leszek. E mondást egy kis igmándi nemes mondása gyanánt hallottam gyerekkoromban emlegetni. A kis-igmándi nemes neve Fodor Ferenc volt Bizony az lett a vége, hogy a rendes hadsereg emberei tíz nap alatt úgy megtanulták a magyar kommandót, mintha sohase tudtak volna németül. De az inzurgensek is megtanulták a katonai tudományokat két hónapi kemény A Pesti Hírlap mai száma 28 oldal.