Pesti Hírlap, 1905. április (27. évfolyam, 107-120. szám)
1905-04-21 / 112. szám
10 PESTI HÍRLAP 1905. április 21., péntek. — (Rákóczi hamvai.) A magyar kormány konstantinápolyi követségünk utján, a követség és konzulátus tagjainak köszönetét fejezte ki azért a fáradozásért, amit Rákóczi hamvai érdekében kifejtettek. A galatai Szent Benedek-kolostornak a követség útján 50.000 frankot juttatott. A magyar kormány ezenkívül köszönetét fejezte ki az ökuméniai és az örmény patriarchátusnak az exhumálás megengedéséért. Rodostóban és Izmitben az illető egyházközségek pénzadományokat is kaptak. (Az ostendei sakktorna.) Az ostendei nemzetközi sakktorna programmját most állapították meg. Eszerint a torna június 10-én veszi kezdetét és 16 mester vesz rajta részt. Minden versenyző egymással két-két játszmát játszik. Az első húsz húzás meggondolási ideje egy óra 20 perc, minden további 15 húzásé 1 óra. Egy héten öt napig játszanak, hétfőn, kedden, csütörtökön, pénteken és szombaton, szerdán pedig a függő játszmákat intézik el. Az első díj 5000 frank, a második 3000, a harmadik 2000, a negyedik 1200, az ötödik 900 és a hatodik 700 frank. Azonkívül a tíz nem nyerő közt 2000 frankot osztanak szét. Négy külön díjat adnak azoknak, akik a a nyerők ellen a legjobb eredményt érik el A résztvevők a bizottság vendégei és teljes ellátásban részesülnek. . __ (Tüntetés a cár ellen.) Mint Krakóból írják, alodzi színházban szerdán este igen zajos oroszellenes tüntetés volt. A színházban Ámor és Pszice került szinre s amikor a negyedik felvonásban az uralkodó rokonát meggyilkolták, a közönség felemelkedett helyéről és viharos tapsba tört ki és azt kiáltotta: Veszszen a cárizmus! Veszszen a háború! Éljen a szabadság! Éljen az alkotmány! A közönség ezután, noha az előadásnak még nem volt vége, elhagyta a színházat s forradalmi dalok éneklésével tüntetve járta be az utcákat. A rendőrség nem mert eljárni a tüntetők ellen. (A nyakszirtmerevedés.) Az egész kontinensen szórványosan fellépett nyakszirtmerevedés sok szomorúságot fog okozni katonáéknál. A német katonai hatóságok után, melyek nem engedték meg, hogy azok a katonák, akik infekciós vidékekről valók, haza utazzanak a húsvéti ünnepekre, most nálunk is hasonló intézkedéseket léptettek életbe. Bár az egész közös hadseregre érvényesítették ezt az óvintézkedést, annak hatálya főleg az ausztriai katonai csapatokat érinti. Különösen a galiciai és tescheni hadtesteket sújtja a szigorú tilalom. Ezekbe a kerületekbe hazautazni szándékozó katonák közül senkit sem engednek haza a húsvéti ünnepekre, úgyszintén a már hazabocsátott és szabadságolt katonák közül sem hívnak be senkit. (Ismét letartóztatott író.) A flembergi Slowo Polszki varsói értesülése szerint Szimirovszki Ádám ismert lengyel írót letartóztatták. Azzal gyanúsítják, hogy a lengyel parasztok között szenvedélyes nemzeti agitációt folytatott. Letartóztatták és a börtönbe vetették. A letartóztatás a varsói lengyel körökben igen nagy feltűnést keltett. — (Elgázolás., Csütörtökön reggel 8 órakor a Damjanich utca 24. számú ház előtt egy villamos saját vigyázatlanságából elütötte Diamant Henrik 43 éves mészáros segédet, akit súlyos sérülésekkel a II. sebészeti klinikára szállítottak. Bal karja tört el A nyomzás adatai szerint a baleset oka saját vigyázatlansága— (öngyilkosok napja.) Egész sorozata az életuntaknak kívánt megválni az élettől csütörtökön .A Kálvária tér 7. számú ház kapuja alatt Nagy Istvánná 32 éves magánzóim marólúgot ivott. Szabó Erzsébet 15 éves cseléd Üllői út 62. számú lakásán lúgkőoldatot ivott. Breiler Antal 27 éves betűszedő a Margit-híd budai oldaláról, Zsámbéti Zoltán 17 éves péktanonc a Lánchídról a Dunába ugrott. Mind a kettőt kimentették. Valamennyi életuntat a Rókuskórházban ápolják. Szitás Adolf utazó felesége a Gyár utca 66. számú ház IV. emeletéről leugrott az udvar kövezetére. Összetört tagokkal, eszméletlen állapotban vitték a Rókusba. Öngyilkosságát valószínűleg idegrohamában követte el. Richter Károly 18 éves volt fűszerkereskedő (I. Ferenc József-rakpart 2.) csütörtökön délelőtt a Rudas-fürdőben mellbe lőtte magát. A Rókusban ápolják öngyilkosságának oka gyógyíthatatlan betegség. — Gömöri Mari 19 éves hajadon a Révay u. 8. számú ház III. emeletéről leugrott. A mentők a Rókusba vitték. Életben maradásához kevés remény. — Délután az Eliteszállóban lett öngyilkos Pap Gerzson szegedi írnok. A boncoló intézetbe vitték. — (A szökött önkéntes meséje.) A fővárosi és vidéki lapok egyforma melegséggel írták meg, hogy Neuráth Jakab, a nagyváradi háziezred egy önkéntese öngyilkossá lett. Most a nagyváradi ezredparancsnokság annak kijelentésére kérte föl a lapokat, hogy az önkéntes öngyilkosságát maga koholta ki, hogy ezáltal egy utat nyerjen magának a szökésre. Egyébként már Békéscsabán letartóztatták és erős fedezet mellett visszavitették Nagyváradra. (Elsülyedt tengeri hajó.) A hamburgi kikötő hivatal jelentése szerint a Castilia gőzös Hamburgból Palermoba menet, az utóbbi napok viharai miatt elsülyedt. A hajó 39 főből álló legénysége is a tengerbe veszett. (Roosevelt elnök hóbirckák közt.) Roosevelt elnök és kísérői most nem tudnak Coloradoból kimozdulni. A hirtelen időváltozás következtében Coloradoban iszonyú hóvihar dühöngött, amely az elnöknek lehetetlenné teszi, hogy vadászutját folytassa. Mr Roosevelt sátra előtt magas hóbuckák vannak. (Óriási vihar Orsován.) Orsováról írják hogy ott óriási vihar dühöngött, amely a hajóközlekedést megakadályozta. Az Erzsébet királyné nevű magyar gőzhajó a legnagyobb viharban a szabad Dunán volt. Kabinjait elöntötte a viz és az utasok között nagy pánik keletkezett. A magyar hajó csak öt órai késés után érkezett Galacba. (Zsarolás az épitőengedély megszerzése körül.) A Ferenc József huszárlaktanya szomszédságában, a Dongó utca 3—5. szám alatt van Meister S. József faárutelepe s nagyobb műhelye. Már régebben akarta gépházzal kibővíteni telepét, de terveire, melyeket Grossmann Sándor Hunyadi-téren lakó építésze készített, a székesfőváros nem adott építési engedélyt. Meister azonban nem nyugodott s ötödször is beadta a terveket jóváhagyás végett. Ekkor történt, hogy állítólag telefonon jelentette neki Grossmann, hogy 100 forintra lesz szükség, meg kell vesztegetni a fővárosnál K. G. főmérnököt. A pénztárt majd kiküld valakit, aki a főmérnök ismerőse. Meister belement a dologba. A beszélgetés után három napra Meister megkapta az építési engedélyt. Csütörtökön délután egy ifjú jelentkezett, Schönhuber Márton, a pénzért. Meister gyorsan a másik szobába hívta két alkalmazottját, s egy rendőrt is, s azzal leszámlálta kezéhez a pénzt. Ekkor igazolásra szólították fel, bevitték a főkapitányságra. Itt szembesítették Grossmannal és a főmérnökkel, aki fiával együtt jelent meg, de mindketten tagadták, hogy ők küldték, vagy elfogadták volna a pénzt. Schönhubert a kihallgatás végén valószínűleg letartóztatják. (Váltóhamisító bányavállalkozó.) Déváról táviratozzék, hogy a branyicskai csendőrség az ottani márvány-bányavállalkozót Tanka Jánost letartóztatja. Tanka több román pap és főleg sok gazdag paraszt nevére váltókat hamisított. A házkutatás alkalmával mintegy harmincezer korona értékű hamis váltót találtak. (Az egyiptomi szembetegségre vonatkozó tanfolyamok.) A belügyminiszter közli, hogy az egyiptomi szembetegség kórtanából és gyógyításából községi-, köz- és hatósági orvosok számára tanfolyamokat fognak tartani június hónap 15-től 24-ig a következő helyeken: Budapesten a m. kir. tudomány-egyetem szemklinikáján. (Hoór Károly egyetemi tanár.) Legfölebb 15 hallgatóval. Pozsonyban a m. kir. állami közkórház személyzeti osztályán. (Dr Lippay Sándor közkórházi főorvos.) Legfölebb 12 hallgatóval. Hódmezővásárhelyen a városi Erzsébeti-szemkórházban. (Dr Imre József igazgatófőorvos.) Legtöbb 12 hallgatóval. A résztvevő kis.ségi-, köz- és hatósági orvosok az útiköltség megtérítését kivül 8 korona napidijban részesülnek. A jelentkezés a választott hely megjelölésével április 30-ig történhetik a belügyminiszternél a közigazgatási hatóság útján. .. (A csantavéri kettős gyilkosság.) A vasárnap hajnalban a csantavéri országúton meggyilkolt két szabadkai kofa ügyében a zentai csendőrség letartóztatott egy vasúti munkást, akire nemcsak ez a gyilkosság, hanem az 1904. év jan. elején elkövetett Váci úti rablógyilkosság és a múlt fió 19-én Molnár Péterné és két fia ellen intézett, de meghiúsult rablógyilkosság gyanúja is nehezedik. Ez az utóbbi eset Zenta körül történt és a Molnár Péterné testébe hatolt golyó is Manlicher puskából való volt, akárcsak a csantavéri rablógyilkosságnál használt golyók. — (Gyárégés.) Wandsbeckben (Észak-Németorrszág) Kassai A. lóbőrgyára szerdán délelőtt leégett. A kár negyed millió márkát tesz ki. A tüzet, gondatlanság okozta— (Halálozás.) Csütörtökön délután fél négy órakor helyezték örök nyugalomra Kramer Miksa székesfővárosi bizottsági tag és bankigazgató nejét, szülei Sattler Berta úrhölgyet. A gyászszertartás a rokonság és óriási közönség részvétele mellett történt meg. A virágokkal és koszorúkkal borított Ravatalnál dr Eulenberg Salamon fővárosi bizottsági tag, az elhunyt ifjúkori barátja, mondott megható búcsúbeszédet. Ott láttuk a fővárosi közönség szinejavát, többek között: Matuska Alajos kir. tanácsos alpolgármestert, Pesti Ferenc és Goreczky Zsigmond elöljárókat, Hűvös József és Jelinek Henrik udvari tanácsosokat, Polonyi Géza orsz. képviselő vezetése alatt p. Saskör küldöttségét, dr Preyer Hugó és Krammar Károly fővárosi bizottsági tagok veztése alatt a Fővárosi Kereskedelmi Hitelintézetet küldöttségileg. Szende Lajos vezérigazgatót, Hűvös Iván igazgatót, Hegedűs Károly orsz. képviselőt, Förster Aurél, Ehrlich G. Gusztáv, Görög István, Vári Károly, Paksi Béla, dr Szabó János, Dobrovszky Ágost, dr Mutschenbacher Béla, Kővári Ármin, Weinteitz, Glück Frigyes, Simovits, Müller Antal, Pelzmann, Winter, Schwarcz Simon, stb. fővárosi bizottsági tagokat. B. Staudach Ernesztina, férjezett szomolyai Lakatos Lajosné, hosszas betegség után f. hó 18-án, életének 66-ik évében Kiskágyán meghalt. A megboldogult valóságos jószelleme volt az Érmelléknek. 48 évet töltött Kiskágyán, a közjótékonyságnak szentelve életét. Mellőzte a rangot, kerülte a fényt, megosztotta jövedelmét a párral, ha szükségben szenvedett s kölcsönt vett, hogy a hetvenes évek ínségeseit gyámolítsa. Csütörtökön temették a megboldogultat s temetésén ott volt az egész Érmellék. Súlyos csapás érte Kapotsffy Jenő országgyűlési képviselőt. Neje, szül. Kelemen Mariska, Kaposváron csütörtökön rövid szenvedés után meghalt. Az elhunyt úrnő halála nagy és előkelő családot borít gyászba. Ligeti Ignác magánzó f. hó 19-én 76 éves korában meghalt Budapesten. A megboldogultban Ligeti Lipót téglagyári főtisztviselő és Ligeti Jenő bányatársulati irodafőnök édesatyjukat gyászolják. Temetése f. hó 21-én lesz az uj izr. temető halottas házából. Rigácsi Polgár Antal 1848/49-es honvédhuszáraltiszt, volt zalamegyei szolgabiró, földbirtokos 79 éves korában Nyirádon meghalt. Silbermann Sárika f. hó 19-én 19 éves korában Budapesten elhunyt. Meisels A. József, a Munkácsi Népbank elnöke, Beregvármegye törvényhatósági bizottságának Munkács város képviselőtestületének tagja f. hó 17-én 76 éves korában Munkácson meghalt. Kádár János nagyváradi kereskedő fiatal felesége Nagyváradon szívszélhüdés következtében hirtelen meghalt. Az Erzsébet sósfürdő, mely egyúttal a főváros egyik legszebb kiránduló helye, e hó 23-án nyílik meg. A fürdő vendéglőjét ez idén a kitűnő hírnévnek örvendő Takáts János és Társa fogja vezetni. x Harisnyák, matróz ingek, sokuik legújabbak és legizlésesebbek megérkeztek Rosier József nagy harisnya raktárába. Budapest, V., Harmincadutca József-tér sarok. x Május elsején bezárja a Benicia Am. Diam. Co. Váci utcai üzletét. Mindenki olvassa el mai lapunkban levő hirdetését. Osztálysorsjáték. A mai húzás alkalmával a következő nyerő,számokat sorsolták ki: 15,000 koronát nyert: 96974. 5000 koronát nyertek: 11099 29463 89720. 2000 koronát nyertek: 475 1660 14473 14714 15848 16703 21772 46013 61858 77990 80269 80939 90774 93060 99936 100335. 1000 koronát nyertek: 40771 43972 52081 65779 66384 68977 70973 79928 81616 82345 83129 88598 104805 109365. 500 koronát nyertek: 723 2188 3882 4829 5643 10635 11675 15746 15971 16450 17587 17726 22593 23723 24898 25020 31641 32535 37465 40195 42403 43315 43581 43845 47013 47838 48329 49530 61319 63894 68639 71676 72929 77101 77772 79457 82646 87900 92212 95408 95537 95921 99133 100014 104718 106142 106519 107374. Kihúztak még 918 számot 200 koronás nyereménynyel. A XV. sorsjáték utolsó húzása, mely alkalommal az utolsó főnyereménynyel járó 600 ezer koronái díj is kisorsolásra kerül, kedden, április 26-én, lesz. Vásároljon osztálysorsjegyet Lukács Vilmos bankházában Budapest, V., Fürdő-utca II. A mai húzáson a legnagyobb 15.000 koronás főnyereményt ismét Török A. és Társa bankház szerencsés vevői nyerték (Budapest, Teréz körút 46.) a 96974 számú sors jegygyel. TÁVIRATOK: Belgrád, április 20. Nenadovics, a kabinetiroda főnöke beadta lemondását, miután állítólag a kormányhoz közel álló körökben azzal gyanúsítják, hogy indiszkréciókat követett el. Párizs, április 20. Mayer mechanikust, kit annak idején Tamburini századossal elfogtak és azzal vádoltak, hogy hadifelszereléseket rejtett el, Benebenot vizsgálóbíró ma ideiglenesen szabadlábra helyezte. Algír, április 20. Az angol királyi pár Bougiebe utazott és Philippevillet és Constantinet is meg fogja látogatni. A király és a királyné valószínűleg vasárnap utazik Philippevilleből Szardíniába. Párizs, április 20. Hagron és Pertin tábornokok lovagias ügyében a segédek nem fzidtak