Pesti Hírlap, 1905. április (27. évfolyam, 107-120. szám)
1905-04-16 / 107. szám
1905. április 16., vasárnap. PESTI HÍRLAP lekötött vámtételek vehetők esetleg irányadóul. Ez utóbbi s az ezután kötendő szerződéseknél is megállapíthatók azon egyes vámtételek, amelyekre nézve a legtöbb kedvezmény biztosítása kölcsönösen kiköthető. Vámviszonyainknak ezen alapon való tisztázását csupán Németország akadályozhatná meg az esetben, ha a legtöbb kedvezmény generális lekötésének elejtését nem lenne hajlandó elfogadni. Hanem hiszen ennek is megvan az ellenszere. Németország egy pillanatra se felejtse el, hogy a nemzetközi politika mai alakulása mellett jelentékenyen csökkent a hármasszövetség értéke s nemcsak Magyarországra, hanem Ausztriára és Olaszországra is hasonlíthatatlanul nagyobb előnyökkel kecsegtet egy Francia- és Angolországgal kötendő megegyezés, ami Németország teljes politikai izolációját jelentené . . . Az előkészület és előfeltételek közé soroztuk a boszniái-hercegovinai vámterület kérdését is. E részben a helyzet szintén sokkal egyszerűbb, mint az első pillanatra látszik. Bosznia-Hercegovina részére a magyar és osztrák tarifák alapján az osztrák és a magyar parlament ellenőrzése mellett a közös pénzügyminisztérium autonóm vámtarifát készít, melynek vámtételei le nem szállíthatók. Ezen vámtételek kizárólag a Bosznia-Hercegovinába bevitt azon árukra nyernének alkalmazást, amelyek nem Magyarországból, vagy Ausztriából származnak. Magyar és osztrák származású áru vámmentesen jutna be továbbra is a megszállott tartományokba, viszont az ott termelt áruk vámmentesen kerülnének Ausztriába és Magyarországba. A vámhivatalokban pedig úgy a magyar állam, mint Ausztria külön-külön kirendeltségeket tartanának fenn, melyek aztán a rendeltetési állomáshoz képest az osztrák, vagy magyar vámtarifa alapján vámolnák meg a határon behozatalra kerülő árukat. Természetes, hogy ezzel kapcsolatban rendezni kell a bosnyák vasutak kormányzásának és a tartomány közigazgatásának mindeddig hátrányunkra alakult ügyét is. A bank- és hitelügy rendezése ugyancsak lényeges előfeltétele az önálló vámterület létesítésének. Nehézségről azonban e tekintetben sem lehet szó. A bankügy kérdése el van döntve az 1899. évi XXXVII. t.-c. alapján kötött pótegyezmény által, mely szerint a közös jegybank szabadalma 1907. december 31-én önmagától megszűnik. E részben tehát akadály nincsen, amint hogy nincs sem anyagi, sem formai akadálya annak, hogy a készfizetés kötelezőleg felvétessék. Ezzel együtt nemzetközi hitelünk változatlan fentartása és további megszilárdítása is biztosítva lesz. Ami végül a külkereskedelmi képviselet kérdését illeti, átmenetileg legcélszerűbb lenne, ha úgy Ausztria, mint Magyarország egy-egy kereskedelmi képviselőt akkreditálna a külföldi követségeknél, illetőleg konzulátusoknál. Ily irányú intézkedés magva már ma is megvan a közgazdasági tudósítók intézményében, úgy, hogy túlságos előkészület e tekintetben sem szükséges. Egyedüli konkrét nehézség abban mutatkozik, hogy a fennálló szerződések 1906. elején megszűnnek, míg az 1899. évi XXX. t.-c. szerint a vámközösség 1907. december 31-ig áll fenn. E részben a kibontakozás két irányban lehetséges. Vagy hatályon kívül helyezzük Ausztriával egyetértők al az 1899. évi XXX. t.-c. által kitűzött határidőt, mely esetben legkésőbb ez év júniusában már hozzá kellene fogni a külkereskedelmi szerződési tárgyalásokhoz, vagy pedig a még mindig érvényben lévő (legfölebb néhány vámtétel novelláris úton módosítható) közös vámtarifa alapján kizárólag a legtöbb kedvezmény kikötése mellett szerződünk 1907. végéig. A felsorolt nehézségek tehát korántsem kicsinylendők, azonban ezeknek felsorolásával és gondos számbavételével azt akartam beigazolni, hogy tényleg érthetetlen a koalíció álláspontja, midőn a feliratban mellőzi az önálló vámterület haladéktalan létesítésének gondolatát. Végre is a nemzet tudatosan szállott sikrat, midőn aspirációinak megvalósítására — a várható és bekövetkezett belpolitikai bonyodalmak elszenvedése árán — a koalíciós pártoknak többségiét juttatott, a legkevesebb tehát, amit elvárhat, az, hogy érdekeit becsületes őszinteséggel és szilárd kitartással szolgálják. E tekintetben a felirat kiigazításra szórul. Katona Béla, meztetem a veszélyre, melyben jövője forog, ön nem Messiás, hogy a világot és az embereket megváltoztassa. A társaság kutatni fogja nejének múltját — s ennek az ön karrierje iszsza meg a levélt. — Miért, méltóságos uram? — Azért, mert a bárónéról sok mindenfélét beszélnek . — Rágalmazzák! Egy szó sem igaz az egészből — — Ez tökéletesen mindegy! — vágott közbe a professzor, — rágalom, nem rágalom, igaz, vagy nem igaz, amit beszélnek, — ismétlem — tökéletesen mindegy! Ön fiatal ember, joga is, bátorsága is van hozzá, hogy akár a borotva élén táncolhasson, de az én koromnak is megvan az a joga, hogy azilyen vakmerő mutatványt elítélje! Nem akadályozhatom meg, ha elhatározásához komolyan ragaszkodik, de intem, hogy gondolja meg! — Meggondoltam, méltóságos uram! — válaszolta udvariasan, de határozottan az ifjú.— Szóval, nőül veszi? — Igen. — Amint tetszik!Mondja csak . . . ha esetleg zsenirozza a kérdés, ne feleljen . . . szereti maga, barátom, azt a hölgyet? — Igen. Szeretem. — Úgy? Hát az más ... — bólintott kedvetlenül a professzor s valami leírhatatlanul hideg gúnynyal, melyben most már jóval több volt a tövisből, semmint a nyájasságból és az atyai jóindulatból, még hozzátette: — Ha ön úgynevezett nagy szenvedélyt érez ... az más. Nem szóltam semmit. A dolog legfölőbb érdekes. Eddig azt hittem, hogy ez a mi mesterségünk jócskán elnyomja az úgynevezett nagy szenvedélyeket, mert mind a tíz ujjunkkal benne vájkálunk a nagy szenvedélyek lakóházában, az emberi testben s ez lényegesen letompítja, sőt meg is öli az illúziót, — ön, kedves fiatal barátom, az első, akivel fordítva történt. Egyébiránt — lehet, hogy igaza van. Az audiencia véget ért. — Kár érte, — dörmögte az ifjú távozása után a professzor, — a kolléga urak egy év alatt meg fogják őrölni, föltéve, hogy addig valami még rosszabb is nem történik vele . . . Valami két hónap múlva báró Rottman özvegyét este hét órakor behozták a klinikára. Megbetegedett vakbél-gyulladásban s állapota reggeltől estig válságosra fordult. Este hét órakor már a klinikán volt. Jegyese, az aszszistens, vitette be. Az ifjú sápadt volt, mint a halott. Maga rohant a professzor után és megkérte, hogy hajtsa végre a műtétet az asszonyon, de rögtön, mert úgy látja, hogy holnap már késő lesz. A tanár egy pillanatig élesen vizsgálta a fiatalember mélységesen felindult vonásait. — Kedves barátom! — szólt oly dermesztő hidegséggel, hogy az ifjú összerezzent, — aki ennyire ki tud jönni a sodrából s ha mindjárt a saját édes gyermekéről van is szó . . . érti? a gyermekéről és nem a jegyesérül, aki elvégre is idegen személy ... az ne legyen sebész. — Igaza van, méltóságos uram ... — mormogta az ifjú s halavány arcát egyszerre elöntötte egy forró vérhullám. — Hol van a beteg? — Fenn van a műtő-teremben. — Jól van. Egy óra múlva munkához fogunk. A professzor jól megnyomta a többesszámot. Az asszisztens elértette. Szó nélkül meghajtotta magát és fölsietett a műtő terembe, hogy előkészítse a beteget s a szükséges intézkedéseket minél gyorsabban végrehajtsa. Nyolc órára minden készen volt. Apácák, orvosok a maguk helyén, a narkotizált beteg a műtő-asztalon, a villamos reflektor sisteregve sugározta fényét a nagy szőke, női testre, mely moz-dulatlanul feküdt az asztalon s a villamos fényvakító özönében még fehérebbnek látszott. Pontban nyolc órakor belépett a professzor. Előkészületeit pár perc alatt bevégezve, intett az asszisztensnek s komolyan, hidegen, szinte megvetéssel tekintett rá. Az ifjú beharapta a száját, njaka megvonaglott ... de nem szólt semmit. — Rajta, urak! — adta ki most a szokásos jelszót a tanár s egyetlen biztos vágással belemetszette a mély sebet a beteg ,női testbe. A „munka“ negyvenöt percig tartott. A professzor ezalatt folyton beszélt s minden egyes megjegyzés az asszisztensnek szólt. Nem kímélte a beteget, sem az asszisztenst, kit szinte rákényszerített, hogy ne csak a keze, hanem — amint példátlan kíméletlenséggel kifejezte magát — az orra is benne legyen a tátongó sebben. — A sebésznek ne legyenek illúziói! — mondotta nyersen, midőn a műtétet bevégezve, kivitette a beteget s a mozdulatlanul álló fiatalemberrel egyedül látta magát. * A bárónő négy hét alatt felgyógyult, az özvegyi fátyol azonban továbbra is a fején maradt. A sebészeti klinika első asszisztenséből professzora és jóakarója, negyvenöt perc alatt, egy egész fiatal élet illúzióját irtotta ki. Abonyi Árpád. 3 ORSZÁGGYŰLÉS. I. ,V. A mai ülésen Bedőházy János szólalt fel elsőnek Eötvös Károly megtorló indítványának támogatására. Ezután gróf Tisza István letette a Ház asztalára a Perczel-ügyre vonatkozó iratokat, mire Darányi Ferenc az iratok beszolgáltatását kívánó indítványát visszavonta. A függetlenségi oldalról még Zakariás János és Búza Barna beszéltek. Ezzel a vitát befejezték és a Ház nagy többsége a megtorlási indítványt megszavazta. Közben Markos Gyula és Vészi József személyes ügyet intéztek el Miután a Ház az előkészített mentelmi ügyeket letárgyalta, Justh Gyula elnök indítványára, báró Kaas Ivor ellenindítványa mellőzésével elhatározta, hogy május harmadikáig nem tart ülést. II. A képviselőház ülése április 15-én. Elnök Justh Gyula, később Bolgár Ferenc. Jegyzők: Zboray Miklós, Hammersberg László, Salamon Géza. A miniszterek közül jelen vannak: Gróf Tisza István, Lukács László, Nyíri Sándor, Hieronymi Károly, Berzeviczy Albert, Tallián Béla, Cseh Ervin. Ülés kezdete d. e. 10 órakor. Zboray Miklós jegyző felolvassa a múlt ülés jegyzőkönyvét, melyet észrevétel nélkül hitelesítenek. Elnök: Bemutatja a királyi Guria átiratát, melyben értesíti, hogy a Lónyay Géza választása ellen beadott kérvényt elutasította- Nevezettet végleg igazolt képviselőnek jelenti ki. Bernáth Béla, az állandó igazoló bizottság előadója jelenti,, hogy a bizottság Berecz Ábel megbízó levelét megvizsgálta, s azt rendben találta. Elnök: Nevezett a szokásos harminc nap fentartásával végleg igazolt képviselőnek jelentetik ki. Markos Gyula: Személyes megtámadtatás címén kér szót. A „Pesti Hírlap“ szerint Vészi József tegnap egy közbeszólásra azt felelte: menjen misézni. Amennyiben ez a közbeszólás inszinuációt tartalmaz, hasonlóan azokhoz a megfizetett férclapokhoz, melyek a választások alkalmával kortescélokra szolgáltak a kormány érdekében, s melyekhez Vészi lapját is számítja, akkor ezt visszautasítja. Következik az Eötvös Károly által beadott