Pesti Hírlap, 1905. április (27. évfolyam, 107-120. szám)

1905-04-16 / 107. szám

­ 1905. április 16., vasárnap. PESTI HÍRLAP lekötött vámtételek vehetők esetleg irányadóul. Ez utóbbi s az ezután kötendő szerződéseknél is megállapíthatók azon egyes vámtételek, amel­­­yekre nézve a legtöbb kedvezmény biztosítása kölcsönösen kiköthető. Vám­viszonyainknak ezen alapon való tisztázását csupán Németország akadályoz­hatná meg­ az esetben, ha a legtöbb kedvez­mény generális le­­kötésének elejtését nem lenne hajlandó elfogadni. Hanem hiszen ennek is megvan az ellenszere. Németország egy pilla­natra se felejtse el, hogy a nemzetközi politika mai alakulása mellett jelentékenyen csökkent a hármasszövetség értéke s nemcsak Magyaror­szágra, hanem Ausztriára és Olaszországra is hasonlíthatatlanul nagyobb előnyökkel kecseg­tet egy Francia- és Angolországgal kötendő megegyezés, ami Németország teljes politikai izolációját jelentené . . . Az előkészület és előfeltételek közé soroztuk a boszniái-hercegovinai vámterület kérdését is. E részben a helyzet szintén sokkal egyszerűbb, mint az első pillanatra látszik. Bosznia-Herce­govina részére a magyar és osztrák tarifák alapján az osztrák és a magyar parlament el­lenőrzése mellett a közös pénzügyminisztérium­ autonóm vámtarifát készít, melynek vámtételei le nem szállíthatók. Ezen vámtételek kizárólag a Bosznia-Hercegovinába bevitt azon árukra nyernének alkalmazást, amelyek nem Magyar­­országból, vagy Ausztriából származnak. Ma­gyar és osztrák származású áru vámmentesen jutna be továbbra is a megszállott tartomá­nyokba, viszont az ott termelt áruk vámmen­tesen kerülnének Ausztriába és Magyarország­ba. A vámhivatalokban pedig úgy a magyar állam, mint Ausztria külön-külön kirendeltsé­geket tartanának fenn, melyek aztán a rendel­tetési állomáshoz képest az osztrák, vagy ma­gyar vámtarifa alapján vámolnák meg a ha­táron behozatalra kerülő árukat. Természetes, hogy ezzel kapcsolatban rendezni kell a bos­­nyák vasutak kormányzásának és a tartomány közigazgatásának mindeddig hátrányunkra ala­kult ügyét is. A bank- és hitelügy rendezése ugyancsak lényeges előfeltétele az önálló vámterület léte­sítésének. Nehézségről azonban e tekintetben sem lehet szó. A bankügy kérdése el van döntve az 1899. évi XXXVII. t.-c. alapján kötött pót­egyezmény által, mely szerint a közös jegybank szabadalma 1907. december 31-én önmagától megszűnik. E részben tehát akadály nincsen, amint hogy nincs sem anyagi, sem formai aka­dálya annak, hogy a készfizetés kötelezőleg fel­vétessék. Ezzel együtt nemzetközi hitelünk vál­tozatlan fent­artás­a és további megszilárdítása is biztosítva lesz. Ami vé­gül a külkereskedelmi képviselet kérdését illeti, átmenetileg legcélszerűbb lenne, ha úgy Ausztria, mint Magyarország egy-egy kereskedelmi képviselőt akkreditálna a külföldi követségeknél, illetőleg konzulátusoknál. Ily irányú intézkedés magva már ma is megvan a közgazdasági tudósítók intézményében, úgy, hogy túlságos előkészület e tekintetben sem szükséges. Egyedüli konkrét nehézség abban mutat­kozik, hogy a fennálló szerződések 1906. elején megszűnnek, míg az 1899. évi XXX. t.-c. sze­rint a vámközösség 1907. december 31-ig áll fenn. E részben a kibontakozás két irányban lehetséges. Vagy hatályon kívül helyezzük Ausztriával egyetértők a­l az 1899. évi XXX. t.-c. által kitűzött határidőt, mely esetben leg­később ez év júniusában már hozzá kellene fog­ni a külkereskedelmi szerződési tárgyalá­sokhoz, vagy pedig a még mindig érvényben lévő (leg­fölebb néhány vámtétel novelláris úton módosítható) közös vámtarifa alapján kizáró­lag a legtöbb kedvezmény kikötése mellett szer­ződünk 1907. végéig.­­ A felsorolt nehézségek tehát korántsem kicsinylendők, azonban ezeknek felsorolásával és gondos számbavételével azt akartam beiga­zolni, hogy tényleg érthetetlen a koalíció állás­pontja, midőn a feliratban mellőzi az önálló vámterület haladéktalan létesítésének gondola­tát. Végre is a nemzet tudatosan szállott sikrat, midőn aspirációinak megvalósítására — a várható és bekövetkezett belpolitikai bonyodal­mak elszenvedése árán — a koalíciós pártok­nak többségiét juttatott, a legkevesebb tehát, amit­ elvárhat, az, hogy érdekeit becsületes őszinte­séggel és szilárd kitartással szolgálják. E tekin­tetben a felirat kiigazításra szórul. Katona Béla, meztetem a veszélyre, melyben jövője forog, ön nem Messiás, hogy a világot és az embereket megváltoztassa. A társaság kutatni fogja nejé­nek múltját — s ennek az ön karrierje iszsza meg a levélt. — Miért, méltóságos uram? — Azért, mert a bárónéról sok minden­félét beszélnek . — Rágalmazzák! Egy szó sem igaz az egészből — — Ez tökéletesen mindegy! — vágott közbe a professzor, — rágalom, nem rágalom, igaz, vagy nem igaz, amit beszélnek, — ismét­lem — tökéletesen mindegy! Ön fiatal ember, joga is, bátorsága is van hozzá, hogy akár a borotva élén táncolhasson, de az én koromnak is megvan az a joga, hogy az­­ilyen vakmerő mutatványt elítélje! Nem akadályozhatom meg, ha elhatározásához komolyan ragaszkodik, de intem­, hogy gondolja meg! — Meggondoltam, méltóságos uram! — válaszolta udvariasan, de határozottan az ifjú.­­— Szóval, nőül veszi? — Igen. — Amint tetszik!­­Mondja csak . . . ha esetleg zsenirozza a kérdés, ne feleljen . . . sze­reti maga, barátom, azt a hölgyet? — Igen. Szeretem. — Úgy? Hát az más ... — bólintott ked­vetlenül a professzor s valami leírhatatlanul hideg gúny­nyal, melyben most már jóval több volt a tövisből, semmint a nyájasságból és az atyai jóindulatból, még hozzátette: — Ha ön úgynevezett nagy szenvedélyt érez ... az más. Nem szóltam semmit. A dolog legfölőbb ér­dekes. Eddig azt hittem, hogy ez a mi mester­ségünk jócskán elnyomja az úgynevezett nagy szenvedélyeket, mert mind a tíz ujjunkkal ben­ne vájkálunk a nagy szenvedélyek lakóházá­ban, az emberi testben s ez lényegesen letom­pítja, sőt meg is öli az illúziót, — ön, kedves fiatal barátom, az első, akivel fordítva történt. Egyébiránt — lehet, hogy igaza van. Az audiencia véget ért. — Kár érte, — dörmögte az ifjú távo­zása után a professzor, — a kolléga urak egy év alatt meg fogják őrölni, föltéve, hogy addig valami még rosszabb is nem történik vele . . . Valami két hónap múlva báró Rottman özvegyét este hét órakor behozták a klinikára. Megbetegedett vakbél-gyulladásban s állapota reggeltől­ estig válságosra fordult. Este hét órakor már a klinikán volt. Jegyese, az asz­­szistens, vitette be. Az ifjú sápadt volt, mint a halott. Maga rohant a professzor után és meg­kérte, hogy hajtsa végre a műtétet az asszo­nyon, de rögtön, mert úgy látja, hogy holnap már késő lesz. A tanár egy pillanatig élesen vizsgálta a fiatal­ember mélységesen felindult vonásait. — Kedves barátom! — szólt oly dermesz­tő hidegséggel, hogy az ifjú összerezzent, — aki ennyire ki tud jönni a sodrából s ha mind­járt a saját édes gyermekéről van is szó . . . érti? a gyermekéről és nem a jegyesérül, aki elvégre is idegen személy ... az ne legyen sebész. — Igaza van, méltóságos uram ... — mormogta az ifjú s halavány arcát egyszerre elöntötte egy forró vérhullám. — Hol van a beteg? — Fenn van a műtő-teremben. — Jól van. Egy óra múlva munkához fogunk. A professzor jól megnyomta a többes­számot. Az asszisztens elértette. Szó nélkül meg­hajtotta magát és fölsietett a műtő­ terembe, hogy előkészítse a beteget s a szükséges intéz­kedéseket minél gyorsabban végrehajtsa. Nyolc órára minden készen volt. Apácák, orvosok a maguk helyén, a narkotizált beteg a műtő­-­­asztalon, a villamos reflektor sisteregve sugá­rozta fényét a nagy szőke, női testre, mely moz-­­dulatlanul feküdt az asztalon s a villamos fény­­vakító özönében még fehérebbnek látszott. Pontban nyolc órakor belépett a pro­fesszor. Előkészületeit pár perc alatt bevégezve, intett az asszisztensnek s komolyan, hidegen, szinte megvetéssel tekintett rá. Az ifjú beha­rapta a száját, njaka megvonaglott ... de nem szólt semmit. — Rajta, urak! — adta ki most a szoká­sos jelszót a tanár s egyetlen biztos vágással belemetszette a mély sebet a beteg ,női testbe. A „munka“ negyvenöt percig tartott. A­ professzor ezalatt folyton beszélt s minden egyes megjegyzés az asszisztensnek szólt. Nem kímélte a beteget, sem az asszisztenst, kit szinte rákényszerített, hogy ne csak a keze, hanem — amint példátlan kíméletlenséggel kifejezte magát — az orra is benne legyen a tátongó sebben. — A sebésznek ne legyenek illúziói! — mondotta nyersen, midőn a műtétet bevégezve, kivitette a beteget s a mozdulatlanul álló fiatal­emberrel egyedül látta magát. * A bárónő négy hét alatt felgyógyult, az özvegyi fátyol azonban továbbra is a fején ma­radt. A sebészeti klinika első asszisztenséből professzora és jóakarója, negyvenöt perc alatt, egy egész fiatal élet illúzióját irtotta ki. Abonyi Árpád. 3 ORSZÁGGYŰLÉS. I. ,­­V. A mai ülésen Bedőházy János szólalt fel elsőnek Eötvös Károly megtorló indítványá­nak támogatására. Ezután gróf Tisza István letette a Ház asztalára a Perczel-ügyre vonat­kozó iratokat, mire Darányi Ferenc az iratok­ beszolgáltatását kívánó indítványát visszavon­ta. A függetlenségi oldalról még Zakariás Já­nos és Búza Barna beszéltek. Ezzel a vitát be­fejezték és a Ház nagy többsége a megtorlási indítványt megszavazta. Közben Markos Gyula és Vészi József személyes ügyet intéztek el Miu­tán a Ház az előkészített mentelmi ügyeket letárgyalta, Justh Gyula elnök indít­ványára, báró Kaas Ivor ellenindítványa mel­lőzésével elhatározta, hogy május harmadikáig­ nem tart ülést. II.­­ A képviselőház ülése április 15-én. Elnök Justh Gyula, később Bolgár Ferenc. Jegyzők: Zboray Miklós, Hammersberg László, Salamon Géza. A miniszterek közül jelen vannak: Gróf Tisza István, Lukács László, Nyíri Sándor, Hieronymi Károly, Berzeviczy Albert, T­allián Béla, Cseh Ervin. Ülés kezdete d. e. 10 órakor. Zboray Miklós jegyző felolvassa a múlt ülés jegyzőkönyvét, melyet észrevétel nélkül hitelesítenek. Elnök: Bemutatja a királyi Guria átiratát, melyben értesíti, hogy a Lónyay Géza választása ellen beadott kérvényt elutasította- Nevezettet vég­leg igazolt képviselőnek jelenti ki. Bernáth Béla, az állandó igazoló bizottság előadója jelenti,, hogy a bizottság Berecz Ábel meg­­bízó levelét megvizsgálta, s azt rendben találta. Elnök: Nevezett a szokásos harminc nap fentartásával végleg igazolt képviselőnek jelente­tik ki. Markos Gyula: Személyes megtámadtatás cí­mén kér szót. A „Pesti Hírlap“ szerint Vészi József­ tegnap egy közbeszólásra azt felelte: menjen mi­sézni. Amennyiben ez a közbeszólás inszinuációt tartalmaz, hasonlóan azokhoz a megfizetett férc­­lapokhoz, melyek a választások alkalmával kortes­célokra szolgáltak a kormány érdekében, s melyek­hez Vészi lapját is számítja, akkor ezt visszautasítja. Következik az Eötvös Károly által beadott

Next