Pesti Hírlap, 1905. május (27. évfolyam, 135-150. szám)

1905-05-30 / 149. szám

1905. május 30., kedd. PESTI HÍRLAP A szabadgondolkodók alakuló köz­gyűlése. A szabadgondolkodóknak már minden ország­ban van külön egyesületük s legutolsó nemzetközi kongresszusuk Rómába óriási érdeklődés mellett ment végbe. Most végre Budapesten is külön egye­sületté alakultak s első közgyűlésüket vasárnap tartották meg, melynek kiemelkedő része a megvá­lasztott elnöknek, Apáthy Istvánnak tudományos programmbeszéde volt. A Szabadgondolkozás Magyarországi Egyesü­lete vasárnap délelőtt tizenegy órakor tartotta meg az alakuló közgyűlését a Társadalomtudományi Könyvtár helyiségében. Az ülést Gerster Béla nyi­totta meg lelkes beszéddel. Ezután felkérte dr Kégl Jánost a jegyzőkönyv vezetésére. A napirend első pontja gyanánt dr Székely Aladár ismertette az egyesület célját. Beszédében rámutatott arra a belső összefüggésre, amely az emberiség jóléte és a mű­veltség fejlődése között van. Az emberre vonatkozó tudományok is olyan hasznos szolgálatot tehetné­nek az emberiség jólétének emelésére, mint a tech­nikaiak, ha bizonyos hagyományos előítéletek és el­avult felfogásmódok nem tartanák lenyűgözve. Ezeknek fentartása sokaknak egyéni érdeke, akik erre a célra, mint máshol, úgy nálunk is, immár erősen szervezve vannak. Ennek az ellenállásnak leküzdése az igazi tudományosságnak s ezzel együtt a nemzetek boldogulásának elengedhetetlen felté­tele. Eszköze pedig az alakítandó egyesület, mely kulturális és gazdasági akciójával biztosítani akar­ja a tudomány zavartalan művelését és terjesztését s számít a munkásosztálynak, valamint a külföldi hasonló egyesületeinek támogatására is. Ezután dr Marschan Géza előterjesztette az alapszabály-tervezetet, melyet elfogadtak és kimond­ták az egyesület, megalakulását. Az egyesületnek tagja lehet a szabadgondolkodás minden hive. Most a tisztikar megválasztása, következett. Megválasztották elnökké dr Apáthy Istvánt, alel­­nökökké Gerster Bélát, Diener-Dénes Józsefet és Vészi Józsefet, főtitkárrá dr Kégl Jánost, titká­rokká ifj. Bessenyey Ferencet, dr Marschan Gé­zát és dr Dalmady Zoltánt, ügyészszé dr Balog Imrét, gazdává dr Székely Aladárt, pénztárossá dr Török Józsfet, ellenőrré Hajnal Simont. Megala­kították a választmányt is, melynek tagjai a követ­kezők: Ady Endre, gróf Batthyány Ervin, Balázs Emil, dr Bartha Béla, Bosnyák Zoltán, Csizmadia Sándor, Cholnoky Jenő, Cholnoky Viktor, Dési Géza, France Rezső, Fekete Ignác, dr Fleisch­­m­ann Sándor, Gorka Sándor, Gonda Béla, Glück­lich Vilma, Goda Géza, Grátz Gusztáv, Gárdos Ma­riska, Gaál Vilmos, Gerő Ödön, Gerster Miklós, dr Hindy Attila, Huszkay Bálint, dr Hajós Lajos, dr Jászi Osz­kár, dr Kacsóh Pongrác, Kóbor Ta­más, Kozma Andor, Krajcsi Rudolf, Karsai Sán­dor, dr Kelen Ferenc, Kernstock Károly, Krieseh Aladár, dr Kemény Ignác, Kossutányi József, Lesz­­ner Rikárd, dr Lipcsey Ádám, Lenhossék Mihály, Laudesz Elek, Meller Simon, Méray-Horváth Ká­roly, Nemén,*­ Erzsébet, Nyitray József, Nagy Sándor, Pikter Gyula, dr Peller Imre* Pollák Il­lés, Rakovszky István, dr Réthy László, dr Rans­­burg Pál, Sándor László, dr Somló Bódog, Spiegel Frigyes, Színi Gyula, Sasvári Ármin, Schweiger József, Szabó Endre, Scheiber Endre, dr Soltész Adolf, Szerdahelyi Sándor, Schmidt József, Szabó Ervin, Tárczai Lajos, gróf Teleky Pál, Teles Ede, Vámbéry Rusztem, Vágó József, Veigelsberg Hugó, ,Wolfner Pál, dr Weizer István. A választás megtörténte után dr Apáthy Ist­ván hosszantartó éljenzés között elfoglalta az elnöki széket s magvas székfoglaló beszédet mondott, melyből közöljük a következő szép részletet: „Természetadta helyzetében a legtöbb ember úgy él ma még, mint a rab madár, amelyet csak nemrég zártak a kalickába. Hiába fél el benne bő­ven, hiába tág a kalitka, a balga lény minduntalan a vaspálcáknak röpül és összetöri szárnyát, legszebb tollait, hogy azután betegen gubbaszszon és eped­­jen a szabadság után. Később, ha megnyugodni megtanult, ha egészsége visszatért, talán a kalitnak rosszul záródó ajtaját is megtalálja, Így vergődik az ember is haszontalan, az egyes és a társadalma és a végtelenbe vágyó lélekkel, de tudatlanul, csak a természeti törvények vaspálcáiba ütközik, ha szárnyra kél. Az embert igazán szabaddá csak a természeti, törvényeknek, a természeti tüneményeknek isme­rete teheti és boldoggá csak annak az összefüggés­nek megértése, amely van a természeti tünemények között az egész mindenségen át, kezdve az eldobott kő röpülésétől s az elektromos szikra pattogásától, át a csirázó magon s a dobbanó emberi szivén, el egészen a nagy eszmék születéséig s a társadalmi forradalmakig. Mikor majd mindnyájan és mindenütt csak a természeti tüneményt látjuk és a természeti törvé­nyeket keressük, akkor megszűnik lelkünkre nézve, ha nem is az ismeretlen, de az ismeretlennek az a­­ félelmetessége, amely az emberi szabadságnak kez­­­det óta a legnyomasztóbb rabbilincse volt. • Azért állottunk mi is össze, hogy embertár­sainkról ezt a rabbilincset letörni segítsünk. V­állalkozásunknak sok ellene lészen és sokan fognak reá bizlamatlansággal tekinteni. Ellene lészen maga az ember, aki megszokta a rabságot és úgy van, mint a kalitban költött ma­dár. Hiába zárják ki előtte az ajtót, nem siet a­ szabadba, sőt ha kivittük is, visszaröpül. Ellenünk lesz mindenki, aki a sok embernek lelki bilincsekben tartásával önmagát és érdektár­sait akarja szolgálni; mindenki, aki néhány ember hasznáért kész áldozatul dobni az egész emberiség üdvét. Ellenünk lesz a tudatlanság, a babona és az előítélet; ellenünk a jelen gőgje s a múltnak ha­gyományai. Bizalmatlansággal tekint reánk és lelkünk­ben mellékcélokat keres az, akivel elhitették, hogy Magyarországon úgyis szabad a gondolat. Igaz, Magyarországon nincs akadálya, nincs üldözője a szabad gondolkodásnak, de csak addig nincs, amíg a gondolat agyunkban vagy íróasztalunk fiókjában, legfölebb titoktartó ismerőseinknek szűk körében marad. Röpüljön csak világgá egy igazán szabad szó, mennyien indulnak föl és mennyien fognak ránk követ! Igaz, hogy törvény nem tiltja a gondo­lat szabad nyilvánítását, sőt betűivel maga a tör­vény védelmezi. De a valóságban ellene szegül egész társadalmunk, hamarosan útját vágják a hatalom polcán ülő önző érdekek. Kimondom nyíltan: a szabadgondolkodás el­terjedése ma még az egész világon hatalmi kérdés és nálunk kétszeresen az. Mivel az embert igazán szabaddá csak létének és a természeti törvényeknek teljes összehangolása teheti, a jövendő társadalmá­ban a természettudományoknak kell majd uralko­dókká lenni és a papnak, a katonának és a jogász­nak helyét az ügyek legfőbb intézésében a termé­­szetvizsgálóknak kell elfoglalniok, legyenek azok, például akár vegyészek, életbúvárok, mérnökök, orvosok, akár szociológusok is, ha az utóbbiak a társadalomtudományt, mint természettudományt, különösen élettudományi, biológiai ismeretek alap­ján művelik. Sok képmutató engedménynek és­­hí­zelgő szónak dacára, a természettudományok ural­mának meggátolására van berendezve egész társa­dalmunk, ellene irányul törvényeink nagyobb része és főleg egész közoktatásunk. Nyílt vagy titkos el­lensége a természettudományoknak minden dogma és minden dogmának hivatásos hirdetője, hordjon az akár kardot, akár tógát avagy talárt; de legna­gyobb ellensége, mert legalázatosabb szolgája a je­lenlegi hamis hatalmi viszonyoknak, a mai iskola. Az ember legfőbb szükségleteit illető lényeg­ben a legnagyobb műveletlenséget takarja az úgy­nevezett klasszikus szellem rongyaival az iskola, és­ pedig nemcsak a latin iskola, hanem még a polgári iskola, sőt az elemi népiskola is. Ez a klasszikus sze­lem pedig esküdt ellensége az emberi szabadságnak. Mialatt rég múlt nemzedékek szabadságért vívott küzdelmeit dicséri, bölcsen eltakarja az ifjú lélek elől az eszközöket, amelyekkel a jövendő nemzedék szabadságát lehetne kivívni; szinte titkolja előtte természetadta lényét, anyagi boldogulásának fölté­teleit, honának valódi helyzetét, polgári és emberi jogait és kötelességeit. Még a gymnasiumban sem­ a latin órák vég­telen nagy száma a legfőbb baj. A korpakenyérből is meg lehet élni, csak nagyon sok kell belőle. A gymnasium sok időt töltet el tanulással, jutna te­hát a lelki szervezetnek még elég tápláló anyag. De a latin órák korpája mérges is, mert megtölti az ifjú lelket a csak általánosságokkal foglalkozó, csak elvont ideákat hajtogató klasszikus szellemmel, amely irtózik a valóság szemléletétől, a megfigye­léstől és az adott esetben való cselekvéstől, a kéz­zelfogható eredményektől. A klasszikus szellem uralma ellen hiába lá­zadtak föl a francia forradalomtól kezdve annyi­szor az emberi társadalmak, mert mindig akadt Napóleon, aki a klasszikus szellemet, mint a népek elnyomásának legjobb eszközét, a közoktatásnak oltáraira visszaállította. Én az emberi tudásnak egyik ágát sem ki­csinylem, csak igazán tudás legyen és a természeti törvényekkel harmóniába jusson. Ami nem álom, hit, avagy költészet, amelye­ket, ilyeneküt, én is becsülök és amelyeket számos órán, a tiszta légben fürödni vágyva, az én lelkem is áthit, az vagy bizonyítható, vagy hazugság. A hazugságnak van egy neme, amelyet tréfának ne­veznek. Nos hát, a legjobb esetben ilyen tréfa a legtöbb idea, amelyet a klasszikus oktatás az ifjú lélekkel el akar hitetni. Nem tudok nem szomorkodni rajta, hogy min­den céhbeli praedagógusunk az elvont ideáknak egyedül üdvözítő voltára "esküszik a nevelésben. A minap is egy kitűnő praedagogusunk, akinek kü­lönben magam is sokat köszönhetek, azt mondotta, hogy a mai embernek ideái is vannak, melyekhez magát, az emberi társadalmat és a természetet is „fölemelni igyekszik.“ Ezért kell a klasszikus szel­lem a neveléshez. A rococco kertészei a maguk ideájához emel­ték föl a növényzetet, midőn a fákat legyező vagy fantaszkurai vágták; a maga ideáljához emeli föl a kutyakedvelő az uszkárkutyát, midőn kopaszra nyír­ja és csak a hátulján hagy meg egy szőrpamatot. A természet reformálását illetőleg ilyen ideákhoz el­juttathatja az embert a mai középiskola is, mely — igaz, hogy eredménytelenül, — de jóformán csak latin grammatikát, nyelvet és úgynevezett klasszikus szellemet tanít. Ha azonban valakinek az az ideája, hogy a jövendő búzakalászra kétszer, annyi szemet teremjen, mint a mai, hogy a birká­nak gyapja finomabb, az igavonó állat lába izmo­sabb, az ember ruházata jobb és olcsóbb, az egész­sége szilárdabb és élete hosszabb legyen, az ilyen ideák megvalósítására csak a természet ismerete se­gíthet. Az az ismeret, amelyet a latin tanára első­sorban mert legközelebb éri, a természetrajz tanás­zában néz le oly igen magasról. Mi nem a termé­szetet akarjuk fölemelni, hanem az emberi lelket alázzuk meg a természet fölött, mert a természet titkainak mélyébe hatoltatjuk bele.“ Vészi József és Pikter Gyula a remek szék-* foglaló hatása alatt meleg szavakkal üdvözölték az elnököt s Diener-Dénes József indítványára elhatá­rozták, hogy Apáthy beszédét, mely magában fog­­­lalja az egyesület programmját, kinyomatják és e céljainak a legszélesebb körben való megismertetése végett terjeszteni fogják. Ezzel a közgyűlés véget ért. - -- -■ ■ 5 színház és zene. * (Prielle Kornélia nyolcvanéves.)’ A ma­gyar színművészet matrónája június elsején már csak húsz évvel lesz innét a­­ száztól. A művészvilág, de a közönség is bizonyára megtalálja majd a kellő módot, amelylyel a legideálisabb „nagymamát“ e nagy napon köszönteni fogja. Ámbátor nagyon nehéz dol­guk lesz. Aligha tudják majd a nyolcvanesztendeje Prielle Kornéliát olyasvalamivel megörvendeztetni, mivel a vasárnapi napot elfelejtessék vele. Mert e na­pon már meggratulálták, meggratulálta egy olyas­ csapat, amelynek legidősebb tagja legfölebb az ő éves számával van távol — a száztól. Szülővárosának, Má­­ramarosszigetnek ifjúsága járt nála. Az ottani ev. ref. főgimnázium növendékei ugyanis, akik részt vettek az ifjúsági tornaversenyen, vasárnap este dia­dalmas zászlójuk alatt, dob- és trombitaszó mellett kivonultak a Margitszigetre a fehérhajú művésznő­höz, aki húgával, Lángh Ilonával a nagyszálló elő­csarnokában fogadta őket. A daliás csapat katonás tisztelgéssel vonult el a művésznő előtt, majd a ta­nári kar nevében Kelemen tanár üdvözölte őt, mint városuk dicsőségét. Utána Héter Lajos gimnáziumi tanuló mondott talpraesett beszédet. Prielle Korné­lia a meghatottságtól kényes szemekkel köszönte meg az ovációt, amelyet a fürdővendégek nagy se­rege nézett végig. Az ötven főnyi délceg ifjú csapat a késő éjjeli órákig mulatott a művésznő vendégsze­rető körében. * (M. kir. operaház.) A Cigánybáró szombati előadását hétfőn a hirlapirók nyugdíjegyesülete és az Otthon-kör javára megismételték. A nézőtér ezúttal is szépen megtelt, a közönség élvezettel hallgatta a kitűnői előadást és sokat tapsolt a szereplőknek, fő­leg Kram­mer Teréznek, Szántó Lilinek, Arányinak, és Hegedűs Ferencnek. Szerdán a rendőrtisztviselők nyugdíjegyesülete javára lesz a Cigánybáró harma­dik előadása; erre eddig már körülbelül hatezer ko­rona folyt be elővételben. * (Az operaházban) holnap, kedden, „Aida“ kerül színre a következő szereposztásban: Aida— Vasquezné, Remneris — Diósyné, Főpapnő—Berts, Radames—Prevost, A király—Kornai, Ramphis— Szendrői, Amonasro—Takáts, Küldött—Ney Ber­nét. Vezénylő karmester Benkő Henrik. A Cigány­báró szerdán kerül színre harmadszor ez alkalom­mal a székesfővárosi m. kir. államrendőrség tisz­tikarának nyugdijpótló és segítő egyesülete javába. Ez előadásra érvényes jegyek 1905. máj. 29-iki ke­lettel vannak lebélyegezve. * (A Vígszínházban) holnapután, szerdán, lesz az „Emil?“ című három felvonásos bohózat bemutatója. Az újdonság szereposztása a követ­kező: Laver­­on — Góth Sándor, Colamelle —­ Hegedűs Gyula, Ponth­ours — Vendrei Ferenc, Heloise, a felesége — Haraszthy Hermin, Céline, a leánya — Kertész Ella, Colamelle Albine — Borostyán Sári, De Patigny Irma — Hegedüsné Ilona, Lombard Ernest — Tapolczay Dezső, Jean—­­Szerémy Zoltán, Omphale — Gazsi Mariska, Lo­­lette — Fábián Kornélia, De Verneuil — Bárdi Ödön, Montassant — Sarkadi Aladár, Divatárus leány — Csáki Irén. Holnap, kedden, a Kolibri mama, Bataille Henri nagyhatású színműve ke­rül színre­, u, ——1— ---------------------1

Next