Pesti Hírlap, 1905. május (27. évfolyam, 135-150. szám)
1905-05-30 / 149. szám
1905. május 30., kedd. PESTI HÍRLAP A szabadgondolkodók alakuló közgyűlése. A szabadgondolkodóknak már minden országban van külön egyesületük s legutolsó nemzetközi kongresszusuk Rómába óriási érdeklődés mellett ment végbe. Most végre Budapesten is külön egyesületté alakultak s első közgyűlésüket vasárnap tartották meg, melynek kiemelkedő része a megválasztott elnöknek, Apáthy Istvánnak tudományos programmbeszéde volt. A Szabadgondolkozás Magyarországi Egyesülete vasárnap délelőtt tizenegy órakor tartotta meg az alakuló közgyűlését a Társadalomtudományi Könyvtár helyiségében. Az ülést Gerster Béla nyitotta meg lelkes beszéddel. Ezután felkérte dr Kégl Jánost a jegyzőkönyv vezetésére. A napirend első pontja gyanánt dr Székely Aladár ismertette az egyesület célját. Beszédében rámutatott arra a belső összefüggésre, amely az emberiség jóléte és a műveltség fejlődése között van. Az emberre vonatkozó tudományok is olyan hasznos szolgálatot tehetnének az emberiség jólétének emelésére, mint a technikaiak, ha bizonyos hagyományos előítéletek és elavult felfogásmódok nem tartanák lenyűgözve. Ezeknek fentartása sokaknak egyéni érdeke, akik erre a célra, mint máshol, úgy nálunk is, immár erősen szervezve vannak. Ennek az ellenállásnak leküzdése az igazi tudományosságnak s ezzel együtt a nemzetek boldogulásának elengedhetetlen feltétele. Eszköze pedig az alakítandó egyesület, mely kulturális és gazdasági akciójával biztosítani akarja a tudomány zavartalan művelését és terjesztését s számít a munkásosztálynak, valamint a külföldi hasonló egyesületeinek támogatására is. Ezután dr Marschan Géza előterjesztette az alapszabály-tervezetet, melyet elfogadtak és kimondták az egyesület, megalakulását. Az egyesületnek tagja lehet a szabadgondolkodás minden hive. Most a tisztikar megválasztása, következett. Megválasztották elnökké dr Apáthy Istvánt, alelnökökké Gerster Bélát, Diener-Dénes Józsefet és Vészi Józsefet, főtitkárrá dr Kégl Jánost, titkárokká ifj. Bessenyey Ferencet, dr Marschan Gézát és dr Dalmady Zoltánt, ügyészszé dr Balog Imrét, gazdává dr Székely Aladárt, pénztárossá dr Török Józsfet, ellenőrré Hajnal Simont. Megalakították a választmányt is, melynek tagjai a következők: Ady Endre, gróf Batthyány Ervin, Balázs Emil, dr Bartha Béla, Bosnyák Zoltán, Csizmadia Sándor, Cholnoky Jenő, Cholnoky Viktor, Dési Géza, France Rezső, Fekete Ignác, dr Fleischmann Sándor, Gorka Sándor, Gonda Béla, Glücklich Vilma, Goda Géza, Grátz Gusztáv, Gárdos Mariska, Gaál Vilmos, Gerő Ödön, Gerster Miklós, dr Hindy Attila, Huszkay Bálint, dr Hajós Lajos, dr Jászi Oszkár, dr Kacsóh Pongrác, Kóbor Tamás, Kozma Andor, Krajcsi Rudolf, Karsai Sándor, dr Kelen Ferenc, Kernstock Károly, Krieseh Aladár, dr Kemény Ignác, Kossutányi József, Leszner Rikárd, dr Lipcsey Ádám, Lenhossék Mihály, Laudesz Elek, Meller Simon, Méray-Horváth Károly, Nemén,* Erzsébet, Nyitray József, Nagy Sándor, Pikter Gyula, dr Peller Imre* Pollák Illés, Rakovszky István, dr Réthy László, dr Ransburg Pál, Sándor László, dr Somló Bódog, Spiegel Frigyes, Színi Gyula, Sasvári Ármin, Schweiger József, Szabó Endre, Scheiber Endre, dr Soltész Adolf, Szerdahelyi Sándor, Schmidt József, Szabó Ervin, Tárczai Lajos, gróf Teleky Pál, Teles Ede, Vámbéry Rusztem, Vágó József, Veigelsberg Hugó, ,Wolfner Pál, dr Weizer István. A választás megtörténte után dr Apáthy István hosszantartó éljenzés között elfoglalta az elnöki széket s magvas székfoglaló beszédet mondott, melyből közöljük a következő szép részletet: „Természetadta helyzetében a legtöbb ember úgy él ma még, mint a rab madár, amelyet csak nemrég zártak a kalickába. Hiába fél el benne bőven, hiába tág a kalitka, a balga lény minduntalan a vaspálcáknak röpül és összetöri szárnyát, legszebb tollait, hogy azután betegen gubbaszszon és epedjen a szabadság után. Később, ha megnyugodni megtanult, ha egészsége visszatért, talán a kalitnak rosszul záródó ajtaját is megtalálja, Így vergődik az ember is haszontalan, az egyes és a társadalma és a végtelenbe vágyó lélekkel, de tudatlanul, csak a természeti törvények vaspálcáiba ütközik, ha szárnyra kél. Az embert igazán szabaddá csak a természeti, törvényeknek, a természeti tüneményeknek ismerete teheti és boldoggá csak annak az összefüggésnek megértése, amely van a természeti tünemények között az egész mindenségen át, kezdve az eldobott kő röpülésétől s az elektromos szikra pattogásától, át a csirázó magon s a dobbanó emberi szivén, el egészen a nagy eszmék születéséig s a társadalmi forradalmakig. Mikor majd mindnyájan és mindenütt csak a természeti tüneményt látjuk és a természeti törvényeket keressük, akkor megszűnik lelkünkre nézve, ha nem is az ismeretlen, de az ismeretlennek az a félelmetessége, amely az emberi szabadságnak kezdet óta a legnyomasztóbb rabbilincse volt. • Azért állottunk mi is össze, hogy embertársainkról ezt a rabbilincset letörni segítsünk. Vállalkozásunknak sok ellene lészen és sokan fognak reá bizlamatlansággal tekinteni. Ellene lészen maga az ember, aki megszokta a rabságot és úgy van, mint a kalitban költött madár. Hiába zárják ki előtte az ajtót, nem siet a szabadba, sőt ha kivittük is, visszaröpül. Ellenünk lesz mindenki, aki a sok embernek lelki bilincsekben tartásával önmagát és érdektársait akarja szolgálni; mindenki, aki néhány ember hasznáért kész áldozatul dobni az egész emberiség üdvét. Ellenünk lesz a tudatlanság, a babona és az előítélet; ellenünk a jelen gőgje s a múltnak hagyományai. Bizalmatlansággal tekint reánk és lelkünkben mellékcélokat keres az, akivel elhitették, hogy Magyarországon úgyis szabad a gondolat. Igaz, Magyarországon nincs akadálya, nincs üldözője a szabad gondolkodásnak, de csak addig nincs, amíg a gondolat agyunkban vagy íróasztalunk fiókjában, legfölebb titoktartó ismerőseinknek szűk körében marad. Röpüljön csak világgá egy igazán szabad szó, mennyien indulnak föl és mennyien fognak ránk követ! Igaz, hogy törvény nem tiltja a gondolat szabad nyilvánítását, sőt betűivel maga a törvény védelmezi. De a valóságban ellene szegül egész társadalmunk, hamarosan útját vágják a hatalom polcán ülő önző érdekek. Kimondom nyíltan: a szabadgondolkodás elterjedése ma még az egész világon hatalmi kérdés és nálunk kétszeresen az. Mivel az embert igazán szabaddá csak létének és a természeti törvényeknek teljes összehangolása teheti, a jövendő társadalmában a természettudományoknak kell majd uralkodókká lenni és a papnak, a katonának és a jogásznak helyét az ügyek legfőbb intézésében a természetvizsgálóknak kell elfoglalniok, legyenek azok, például akár vegyészek, életbúvárok, mérnökök, orvosok, akár szociológusok is, ha az utóbbiak a társadalomtudományt, mint természettudományt, különösen élettudományi, biológiai ismeretek alapján művelik. Sok képmutató engedménynek éshízelgő szónak dacára, a természettudományok uralmának meggátolására van berendezve egész társadalmunk, ellene irányul törvényeink nagyobb része és főleg egész közoktatásunk. Nyílt vagy titkos ellensége a természettudományoknak minden dogma és minden dogmának hivatásos hirdetője, hordjon az akár kardot, akár tógát avagy talárt; de legnagyobb ellensége, mert legalázatosabb szolgája a jelenlegi hamis hatalmi viszonyoknak, a mai iskola. Az ember legfőbb szükségleteit illető lényegben a legnagyobb műveletlenséget takarja az úgynevezett klasszikus szellem rongyaival az iskola, és pedig nemcsak a latin iskola, hanem még a polgári iskola, sőt az elemi népiskola is. Ez a klasszikus szelem pedig esküdt ellensége az emberi szabadságnak. Mialatt rég múlt nemzedékek szabadságért vívott küzdelmeit dicséri, bölcsen eltakarja az ifjú lélek elől az eszközöket, amelyekkel a jövendő nemzedék szabadságát lehetne kivívni; szinte titkolja előtte természetadta lényét, anyagi boldogulásának föltételeit, honának valódi helyzetét, polgári és emberi jogait és kötelességeit. Még a gymnasiumban sem a latin órák végtelen nagy száma a legfőbb baj. A korpakenyérből is meg lehet élni, csak nagyon sok kell belőle. A gymnasium sok időt töltet el tanulással, jutna tehát a lelki szervezetnek még elég tápláló anyag. De a latin órák korpája mérges is, mert megtölti az ifjú lelket a csak általánosságokkal foglalkozó, csak elvont ideákat hajtogató klasszikus szellemmel, amely irtózik a valóság szemléletétől, a megfigyeléstől és az adott esetben való cselekvéstől, a kézzelfogható eredményektől. A klasszikus szellem uralma ellen hiába lázadtak föl a francia forradalomtól kezdve annyiszor az emberi társadalmak, mert mindig akadt Napóleon, aki a klasszikus szellemet, mint a népek elnyomásának legjobb eszközét, a közoktatásnak oltáraira visszaállította. Én az emberi tudásnak egyik ágát sem kicsinylem, csak igazán tudás legyen és a természeti törvényekkel harmóniába jusson. Ami nem álom, hit, avagy költészet, amelyeket, ilyeneküt, én is becsülök és amelyeket számos órán, a tiszta légben fürödni vágyva, az én lelkem is áthit, az vagy bizonyítható, vagy hazugság. A hazugságnak van egy neme, amelyet tréfának neveznek. Nos hát, a legjobb esetben ilyen tréfa a legtöbb idea, amelyet a klasszikus oktatás az ifjú lélekkel el akar hitetni. Nem tudok nem szomorkodni rajta, hogy minden céhbeli praedagógusunk az elvont ideáknak egyedül üdvözítő voltára "esküszik a nevelésben. A minap is egy kitűnő praedagogusunk, akinek különben magam is sokat köszönhetek, azt mondotta, hogy a mai embernek ideái is vannak, melyekhez magát, az emberi társadalmat és a természetet is „fölemelni igyekszik.“ Ezért kell a klasszikus szellem a neveléshez. A rococco kertészei a maguk ideájához emelték föl a növényzetet, midőn a fákat legyező vagy fantaszkurai vágták; a maga ideáljához emeli föl a kutyakedvelő az uszkárkutyát, midőn kopaszra nyírja és csak a hátulján hagy meg egy szőrpamatot. A természet reformálását illetőleg ilyen ideákhoz eljuttathatja az embert a mai középiskola is, mely — igaz, hogy eredménytelenül, — de jóformán csak latin grammatikát, nyelvet és úgynevezett klasszikus szellemet tanít. Ha azonban valakinek az az ideája, hogy a jövendő búzakalászra kétszer, annyi szemet teremjen, mint a mai, hogy a birkának gyapja finomabb, az igavonó állat lába izmosabb, az ember ruházata jobb és olcsóbb, az egészsége szilárdabb és élete hosszabb legyen, az ilyen ideák megvalósítására csak a természet ismerete segíthet. Az az ismeret, amelyet a latin tanára elsősorban mert legközelebb éri, a természetrajz tanászában néz le oly igen magasról. Mi nem a természetet akarjuk fölemelni, hanem az emberi lelket alázzuk meg a természet fölött, mert a természet titkainak mélyébe hatoltatjuk bele.“ Vészi József és Pikter Gyula a remek szék-* foglaló hatása alatt meleg szavakkal üdvözölték az elnököt s Diener-Dénes József indítványára elhatározták, hogy Apáthy beszédét, mely magában foglalja az egyesület programmját, kinyomatják és e céljainak a legszélesebb körben való megismertetése végett terjeszteni fogják. Ezzel a közgyűlés véget ért. - -- -■ ■ 5 színház és zene. * (Prielle Kornélia nyolcvanéves.)’ A magyar színművészet matrónája június elsején már csak húsz évvel lesz innét a száztól. A művészvilág, de a közönség is bizonyára megtalálja majd a kellő módot, amelylyel a legideálisabb „nagymamát“ e nagy napon köszönteni fogja. Ámbátor nagyon nehéz dolguk lesz. Aligha tudják majd a nyolcvanesztendeje Prielle Kornéliát olyasvalamivel megörvendeztetni, mivel a vasárnapi napot elfelejtessék vele. Mert e napon már meggratulálták, meggratulálta egy olyas csapat, amelynek legidősebb tagja legfölebb az ő éves számával van távol — a száztól. Szülővárosának, Máramarosszigetnek ifjúsága járt nála. Az ottani ev. ref. főgimnázium növendékei ugyanis, akik részt vettek az ifjúsági tornaversenyen, vasárnap este diadalmas zászlójuk alatt, dob- és trombitaszó mellett kivonultak a Margitszigetre a fehérhajú művésznőhöz, aki húgával, Lángh Ilonával a nagyszálló előcsarnokában fogadta őket. A daliás csapat katonás tisztelgéssel vonult el a művésznő előtt, majd a tanári kar nevében Kelemen tanár üdvözölte őt, mint városuk dicsőségét. Utána Héter Lajos gimnáziumi tanuló mondott talpraesett beszédet. Prielle Kornélia a meghatottságtól kényes szemekkel köszönte meg az ovációt, amelyet a fürdővendégek nagy serege nézett végig. Az ötven főnyi délceg ifjú csapat a késő éjjeli órákig mulatott a művésznő vendégszerető körében. * (M. kir. operaház.) A Cigánybáró szombati előadását hétfőn a hirlapirók nyugdíjegyesülete és az Otthon-kör javára megismételték. A nézőtér ezúttal is szépen megtelt, a közönség élvezettel hallgatta a kitűnői előadást és sokat tapsolt a szereplőknek, főleg Krammer Teréznek, Szántó Lilinek, Arányinak, és Hegedűs Ferencnek. Szerdán a rendőrtisztviselők nyugdíjegyesülete javára lesz a Cigánybáró harmadik előadása; erre eddig már körülbelül hatezer korona folyt be elővételben. * (Az operaházban) holnap, kedden, „Aida“ kerül színre a következő szereposztásban: Aida— Vasquezné, Remneris — Diósyné, Főpapnő—Berts, Radames—Prevost, A király—Kornai, Ramphis— Szendrői, Amonasro—Takáts, Küldött—Ney Bernét. Vezénylő karmester Benkő Henrik. A Cigánybáró szerdán kerül színre harmadszor ez alkalommal a székesfővárosi m. kir. államrendőrség tisztikarának nyugdijpótló és segítő egyesülete javába. Ez előadásra érvényes jegyek 1905. máj. 29-iki kelettel vannak lebélyegezve. * (A Vígszínházban) holnapután, szerdán, lesz az „Emil?“ című három felvonásos bohózat bemutatója. Az újdonság szereposztása a következő: Laveron — Góth Sándor, Colamelle — Hegedűs Gyula, Ponthours — Vendrei Ferenc, Heloise, a felesége — Haraszthy Hermin, Céline, a leánya — Kertész Ella, Colamelle Albine — Borostyán Sári, De Patigny Irma — Hegedüsné Ilona, Lombard Ernest — Tapolczay Dezső, Jean—Szerémy Zoltán, Omphale — Gazsi Mariska, Lolette — Fábián Kornélia, De Verneuil — Bárdi Ödön, Montassant — Sarkadi Aladár, Divatárus leány — Csáki Irén. Holnap, kedden, a Kolibri mama, Bataille Henri nagyhatású színműve kerül színre, u, ——1— ---------------------1