Pesti Hírlap, 1905. augusztus (27. évfolyam, 211-241. szám)

1905-08-01 / 211. szám

Budapest, 1305. XXVII. évf. 21­. (9570.) SZIllH. Kedd, augusztus I. Előfizetési árak:­­ _ Szerkesztőség: Egész évre .... 28 k. — f. Budapest, Váci-körut 78. /JyA­. V tóvá az előfizetések és alap Megjelenik minden nap, fanep / Yszétküldésére vonatkozó fel-és vasárnap után is. _____________szólalások intézendők. ^ ^ A Jókay-nemzetség. A Pesti Hírlap eredeti tárcája. — Irta: EÖTVÖS KÁROLY. XI Fiú az apát perli. Ez se mindennapi do­log. Pedig az apa és fiú egy födél alatt laknak. Nős ember már a fiú is. Gyermekei is vannak. Bírói segítséggel döntik el azt is, hogy az ó­gyal­­lai kúria melyik részében lakjék az apa az ő második feleségével s melyik részében húzódjék meg a fiú az ifjú menyecskével. A fiataloknak természetesen csak a hátulsó szobák jutottak. A per tárgya az volt, hogy II. Sámuel úr, az apa, az első felesége után maradt Madary­­féle javakat egészítse ki és állítsa helyre, ameny­­nyiben azokat megcsonkította, részben eladta vagy elzálogosította. Pedig nem is volt nagy dolog. Az egész csonkítás abból állott, hogy pénzre volt szüksége, feleségének tehát a komá­romi határban, az úgynevezett Csergeti-, Benei- és Guta-úti dűlőkben levő földjeit Domonkos Andrásnak elzálogosította. Bolondság az egész! Miből állítsa helyre? Másból nem lehet, csak saját öröklött és szer­zett vagyonából. Ámde ezt is csak fia örökli, va­lamint az anyai javakat is. Amennyi kell tehát az anyai javak helyreállítására: ugyanannyival megcsonkulnak az apai javak. Más szóval, ha­­ a fiú, III. Sámuel úr, mindent megnyer is, s azért egy dénárt se nyer. Ellenben a bíráskodás sok költségébe, fáradságába kerül apának is, fiúnak is s ezt legeslegutoljára mégis csak a fiú veszíti el. S amíg a per folyik, a veszteség mel­lett természetesen a családi villongás is folyik. Egy födél alatt lakó apa és fiú között! Szerencsére a per nem is tartott sokáig. 1787. évi május 11-én indította meg III. Sá­muel úr, de még ugyanazon élvnek december 18-án apa és fiú kiegyeznek. A szent karácsony ünnepét már teljes rokoni szerek­ben ülik meg együtt a­z apa és fiú és leánya, mind az egész atyafiság. Voltaképen belefutottunk most már az utolsó Jókay Sámuelnek, a III-iknak, történe­tébe. Ő már tanult, iskolázott ember volt, Ko­máromban, Győrben szerezte a tudományokat, is jogi tudása is kiváló volt s az elbeszélésben, az­­ esetek, dolgok előadásában világos fejű, folyó-­­­kony, egyszerű, tiszta gondolkozása. Könnyen, s ügyesen kezelte a mayar nyelvet. Ha ügyvéd­­ vagy bíró vagy alispán lesz, nyomot tapos, nyo­­­­mot hagy maga után.­­ A nagy költő csodálatos elbeszélő képes­ségéhez kétségtelenül nagy örökséget hagyott unokájára. Nem pusztán családi hagyomány nyúj­totta nekem ezt az értesülést, írott műve van birtokomban. Igaz, hogy különös tárgyról. Gyallán nagybirtokos s azonkívül nemesi közbirtokos volt Tajnay János, kiről előbb már megemlékeztem. Jobbágyai, cselédjei, természe­tesen uraságuk tudtával és akaratával szerették az ökröket a közös tilosban legeltetni. Egy alka­lommal, 1786-ban, a közbirtokosság behajtotta az ökröket. Nosza előállottak Tajnay uram cse­lédei s jobbágyai s erővel meg akarták akadá­lyozni a behajtást. Különösen valami Leták r­evü jobbágya vitézkedett keményen. Ám a bir­tokosság se engedett jogából s különösen egy Hodosi Karácson-fiú, bátor nemes legény, se­hogy se tűrte az ellenállást s erősen összeütkö­zött Petákkal. Leták ugyan csak paraszt volt és tót; valami irtózatos vakmerőség kellett ahoz, hogy nemes emberrel szembeszálljon, de bízott uraságának nagy hatalmában és szembeszállt. — Vérem is ontom uraságomért! Ezt mondta. Több jobbágy társa is csatla­kozott hozzá s készek voltak vasvillára fogni. Lett aztán nagy háború és dulakodás. A nemes A Pesti Hírlap mai száma 24 oldal. mmmam . A lovacskák és járulékaik. A kies Bártfa fürdő, Erzsébet királyné egykor kedvelt üdülőhelye, nevezetességévé­lön Magyarországnak. Elenségeink, kik a külföldön feles számmal vannak, újra szerezhetnek né­hány adatot a „zsivány“ ország viszonyainak ismertetésére, ezúttal azonban talán az erkölcs­telenségekben kifáradt civilizáció tünetei közé sorozzák a lovacskákat és járulékait. Hazárd­játékra rendes bankot rendeztek be Bártfa­für­dőn bártfafürdői Park Clubnak a címe és aegise alatt s a hosszú asztalon forognak a lo­vacskák, működnek a croupir-k, a forgandó szerencse öli a tisztességet és idegeket, felbur­­jánoztatja a bűnt, stb. Ilyenkor eféle erkölcsi prédikációkat szo­kás rendezni, amikor lecsap egy kis társadalmi szenzáció. Inteni szokták a közönséget, óvni a szerencsejátékoktól, a hazárdságtól s idézni szok­ták tönkrement exisztenciák példáit, egyben rendőrt kiált a megbotránkozó morál. De más­felől a bártfai finom Park Club nyilatkozik s íme, megtudjuk, hogy a kluboknak Magyaror­szágon kiváltságaik vannak. Megtudjuk, hogy minden „úri kaszinóban“ szabadon futhatnak a lovacskák, nagy a forgalom, nagy a haszon és Bártfán a játékpénzből rendeznek hangver­senyeket, vásárolnak könyveket, szépítik a für­dőt és sorsolnak ki képeket. Így van ez a Nem­zeti Kaszinóban is Budapesten, így a városligeti Park Clubiján is és ami szabad az ősi grófok­nak, miért ne legyen szabad az új báróknak és a betegségben sínylődő fürdővendégeknek. Thalia ifjú papja is önérzettel kiált fel:Bauda! Hazám, te nem nyújtasz eget nagy művészeid­nek, hangversenyt kell rendezniök croupierség­­gel egy kötötten, így forog, úgy forog a szeren­csekerék és a lovacska megáll­ ,nyert!“ „vesz­tett!“ avagy „vörös“, „fekete“. De aztán gyarap­szik a gazdag könyvtár. Hát a lényeges az, hogy ami törvényileg tiltott cselekmény egy kávéházban, az megen­gedett vagy eltűrt dolog a társaskörben. Amiért razziák alkalmából az őrszobába rugdossák a rendőrök a lebujok proletárjait és eltoloncol­­ják a cellengőket, azért hazafias elismerés jár­jon báró Csetei Herczog Péter ő új méltó­ságának és közegészségügyi köszönet egy kli­matikus gyógyhely felvirágoztatásáért. Bizony, mélyen tisztelt bártfai parkklubbeliek, fürdő­­szépítők, könyvvásárlók, képvásárlók és hang­versenyekért rajongók, ez csúf és undorító do­log, mert piszok tapad ahoz a kultúrához, amelyet a lovacskák forgása szerez. És ilyen bizonyítvány kell-e nekünk, hogy könyvet és képet venni, hangversenyen közreműködőt fi­zetni, csak hazárdjáték folytán tudnak a tár­saskörök. Ennek a megkülönböztetésnek meg kell szűnnie. Meg kell szűnnie, mert épen fe­lülről terjednek a tisztességet megrontó, er­kölcstelen tulajdonságok, klubok kiváltságai­nak szokásai hódítják a rosszra hajlandók so­kaságát és szankcionálják úri foglalkozás gya­nánt a parvenü dologtalanságot, a szerencse­játékot. Minden „úri kaszinó“, amely teszi, akármilyen úrinak is nevezze magát, bizony a becsületes munkásemberek lelkiismeretes meg­győződése szerint nem egyéb, mint játékház, köznyelven: bűnbarlang. Ragyogja bár be a gaz­dagság fénye a pompás termet, tündököljenek a falakon a legdrágább festmények, gyönyör­ködtesse bár a szomszédban a legszebb prima­donna éneke a halni készüléket: az, ami a lo­vacskák körül történik, üldözendő és kiirtandó veszedelmes játék. Sőt nem is játék, hanem bűncselekmény. Honnan kezdődik és hova fejlődik? Fő­­uraink jó része az öröklött vagyont a kártya­­asztal mellett és a lovacskák mellett forgatja meg. A fórumon olykor felhangzik a panasz, hogy a nagy tradíciójú családok sarjai nem­ igyekeznek a modern világfelfogás követelmé­nyeinek megfelelni, nem keresik a vagyoni gyarapítását a képen, hogy nagy vállalkozások élére álljanak, hogy amikor a maguk részére, akkor a nemzet részére is megszerezzék a be­­csületes munka hasznát. A mi mágnásaink éle­­tének jelentékeny része a kártya­asztal mellett telik el, vagy a bookmaker ringjében, míg fut az élő ló, avagy a gépen forgó lovacska mellett. Közbe-közbe egy-két tragédia akad: „Emil, te csalsz!“ „Fiam, lődd főbe magad!“ „Eredj sza­natóriumba, vesztő lovag!“ Gyönyörű elbeszélé­sek izgatják a fantáziát, hogy miképen térdel sírva a büszke főúr a kaszinó márványlépcső­jén a nyerő elé, hogy még egy játszmán kísérel­jék meg a szerencsét s amikor ismét duplán ve­szit, a család kiegyezik évi részletfizetésekre. S ez mind elegáns, úri, becsületes és ez az egyezség a legbizonyosabban megtartatik. A szerencsejáték nyeresége igen jó pénz. Kő­műves, asztalos, kereskedő, szabó, suszter . . . alsóbbrangu népség. Amivel ezeknek tartozik az úrivilág, az nem számít. Perelhetnek, licitál­hatják a bátorokat, a becsületen semmi kár nem esik miatta. De a szerencsejátékon vesztett összegeket okvetlen meg kell fizetni pontosan azonnal vagy másnap s ha az a remlkívüliség történik, hogy a család részletfizetésre egyez­kedik ki, ez már egy kis foltot jelent az ősi cí­meren. A szerencsejáték ördöge a hozzá kapcso­lódott fogalmakkal együtt így furakodik be­le­­jebb a társadalom valamennyi rétegébe. Ma.

Next