Pesti Hírlap, 1905. augusztus (27. évfolyam, 211-241. szám)
1905-08-01 / 211. szám
Budapest, 1305. XXVII. évf. 21. (9570.) SZIllH. Kedd, augusztus I. Előfizetési árak: _ Szerkesztőség: Egész évre .... 28 k. — f. Budapest, Váci-körut 78. /JyA. V tóvá az előfizetések és alap Megjelenik minden nap, fanep / Yszétküldésére vonatkozó fel-és vasárnap után is. _____________szólalások intézendők. ^ ^ A Jókay-nemzetség. A Pesti Hírlap eredeti tárcája. — Irta: EÖTVÖS KÁROLY. XI Fiú az apát perli. Ez se mindennapi dolog. Pedig az apa és fiú egy födél alatt laknak. Nős ember már a fiú is. Gyermekei is vannak. Bírói segítséggel döntik el azt is, hogy az ógyallai kúria melyik részében lakjék az apa az ő második feleségével s melyik részében húzódjék meg a fiú az ifjú menyecskével. A fiataloknak természetesen csak a hátulsó szobák jutottak. A per tárgya az volt, hogy II. Sámuel úr, az apa, az első felesége után maradt Madaryféle javakat egészítse ki és állítsa helyre, amenynyiben azokat megcsonkította, részben eladta vagy elzálogosította. Pedig nem is volt nagy dolog. Az egész csonkítás abból állott, hogy pénzre volt szüksége, feleségének tehát a komáromi határban, az úgynevezett Csergeti-, Benei- és Guta-úti dűlőkben levő földjeit Domonkos Andrásnak elzálogosította. Bolondság az egész! Miből állítsa helyre? Másból nem lehet, csak saját öröklött és szerzett vagyonából. Ámde ezt is csak fia örökli, valamint az anyai javakat is. Amennyi kell tehát az anyai javak helyreállítására: ugyanannyival megcsonkulnak az apai javak. Más szóval, ha a fiú, III. Sámuel úr, mindent megnyer is, s azért egy dénárt se nyer. Ellenben a bíráskodás sok költségébe, fáradságába kerül apának is, fiúnak is s ezt legeslegutoljára mégis csak a fiú veszíti el. S amíg a per folyik, a veszteség mellett természetesen a családi villongás is folyik. Egy födél alatt lakó apa és fiú között! Szerencsére a per nem is tartott sokáig. 1787. évi május 11-én indította meg III. Sámuel úr, de még ugyanazon élvnek december 18-án apa és fiú kiegyeznek. A szent karácsony ünnepét már teljes rokoni szerekben ülik meg együtt az apa és fiú és leánya, mind az egész atyafiság. Voltaképen belefutottunk most már az utolsó Jókay Sámuelnek, a III-iknak, történetébe. Ő már tanult, iskolázott ember volt, Komáromban, Győrben szerezte a tudományokat, is jogi tudása is kiváló volt s az elbeszélésben, az esetek, dolgok előadásában világos fejű, folyó-kony, egyszerű, tiszta gondolkozása. Könnyen, s ügyesen kezelte a mayar nyelvet. Ha ügyvéd vagy bíró vagy alispán lesz, nyomot tapos, nyomot hagy maga után. A nagy költő csodálatos elbeszélő képességéhez kétségtelenül nagy örökséget hagyott unokájára. Nem pusztán családi hagyomány nyújtotta nekem ezt az értesülést, írott műve van birtokomban. Igaz, hogy különös tárgyról. Gyallán nagybirtokos s azonkívül nemesi közbirtokos volt Tajnay János, kiről előbb már megemlékeztem. Jobbágyai, cselédjei, természetesen uraságuk tudtával és akaratával szerették az ökröket a közös tilosban legeltetni. Egy alkalommal, 1786-ban, a közbirtokosság behajtotta az ökröket. Nosza előállottak Tajnay uram cselédei s jobbágyai s erővel meg akarták akadályozni a behajtást. Különösen valami Leták revü jobbágya vitézkedett keményen. Ám a birtokosság se engedett jogából s különösen egy Hodosi Karácson-fiú, bátor nemes legény, sehogy se tűrte az ellenállást s erősen összeütközött Petákkal. Leták ugyan csak paraszt volt és tót; valami irtózatos vakmerőség kellett ahoz, hogy nemes emberrel szembeszálljon, de bízott uraságának nagy hatalmában és szembeszállt. — Vérem is ontom uraságomért! Ezt mondta. Több jobbágy társa is csatlakozott hozzá s készek voltak vasvillára fogni. Lett aztán nagy háború és dulakodás. A nemes A Pesti Hírlap mai száma 24 oldal. mmmam . A lovacskák és járulékaik. A kies Bártfa fürdő, Erzsébet királyné egykor kedvelt üdülőhelye, nevezetességévélön Magyarországnak. Elenségeink, kik a külföldön feles számmal vannak, újra szerezhetnek néhány adatot a „zsivány“ ország viszonyainak ismertetésére, ezúttal azonban talán az erkölcstelenségekben kifáradt civilizáció tünetei közé sorozzák a lovacskákat és járulékait. Hazárdjátékra rendes bankot rendeztek be Bártfafürdőn bártfafürdői Park Clubnak a címe és aegise alatt s a hosszú asztalon forognak a lovacskák, működnek a croupir-k, a forgandó szerencse öli a tisztességet és idegeket, felburjánoztatja a bűnt, stb. Ilyenkor eféle erkölcsi prédikációkat szokás rendezni, amikor lecsap egy kis társadalmi szenzáció. Inteni szokták a közönséget, óvni a szerencsejátékoktól, a hazárdságtól s idézni szokták tönkrement exisztenciák példáit, egyben rendőrt kiált a megbotránkozó morál. De másfelől a bártfai finom Park Club nyilatkozik s íme, megtudjuk, hogy a kluboknak Magyarországon kiváltságaik vannak. Megtudjuk, hogy minden „úri kaszinóban“ szabadon futhatnak a lovacskák, nagy a forgalom, nagy a haszon és Bártfán a játékpénzből rendeznek hangversenyeket, vásárolnak könyveket, szépítik a fürdőt és sorsolnak ki képeket. Így van ez a Nemzeti Kaszinóban is Budapesten, így a városligeti Park Clubiján is és ami szabad az ősi grófoknak, miért ne legyen szabad az új báróknak és a betegségben sínylődő fürdővendégeknek. Thalia ifjú papja is önérzettel kiált fel:Bauda! Hazám, te nem nyújtasz eget nagy művészeidnek, hangversenyt kell rendezniök croupierséggel egy kötötten, így forog, úgy forog a szerencsekerék és a lovacska megáll ,nyert!“ „vesztett!“ avagy „vörös“, „fekete“. De aztán gyarapszik a gazdag könyvtár. Hát a lényeges az, hogy ami törvényileg tiltott cselekmény egy kávéházban, az megengedett vagy eltűrt dolog a társaskörben. Amiért razziák alkalmából az őrszobába rugdossák a rendőrök a lebujok proletárjait és eltoloncolják a cellengőket, azért hazafias elismerés járjon báró Csetei Herczog Péter ő új méltóságának és közegészségügyi köszönet egy klimatikus gyógyhely felvirágoztatásáért. Bizony, mélyen tisztelt bártfai parkklubbeliek, fürdőszépítők, könyvvásárlók, képvásárlók és hangversenyekért rajongók, ez csúf és undorító dolog, mert piszok tapad ahoz a kultúrához, amelyet a lovacskák forgása szerez. És ilyen bizonyítvány kell-e nekünk, hogy könyvet és képet venni, hangversenyen közreműködőt fizetni, csak hazárdjáték folytán tudnak a társaskörök. Ennek a megkülönböztetésnek meg kell szűnnie. Meg kell szűnnie, mert épen felülről terjednek a tisztességet megrontó, erkölcstelen tulajdonságok, klubok kiváltságainak szokásai hódítják a rosszra hajlandók sokaságát és szankcionálják úri foglalkozás gyanánt a parvenü dologtalanságot, a szerencsejátékot. Minden „úri kaszinó“, amely teszi, akármilyen úrinak is nevezze magát, bizony a becsületes munkásemberek lelkiismeretes meggyőződése szerint nem egyéb, mint játékház, köznyelven: bűnbarlang. Ragyogja bár be a gazdagság fénye a pompás termet, tündököljenek a falakon a legdrágább festmények, gyönyörködtesse bár a szomszédban a legszebb primadonna éneke a halni készüléket: az, ami a lovacskák körül történik, üldözendő és kiirtandó veszedelmes játék. Sőt nem is játék, hanem bűncselekmény. Honnan kezdődik és hova fejlődik? Főuraink jó része az öröklött vagyont a kártyaasztal mellett és a lovacskák mellett forgatja meg. A fórumon olykor felhangzik a panasz, hogy a nagy tradíciójú családok sarjai nem igyekeznek a modern világfelfogás követelményeinek megfelelni, nem keresik a vagyoni gyarapítását a képen, hogy nagy vállalkozások élére álljanak, hogy amikor a maguk részére, akkor a nemzet részére is megszerezzék a becsületes munka hasznát. A mi mágnásaink életének jelentékeny része a kártyaasztal mellett telik el, vagy a bookmaker ringjében, míg fut az élő ló, avagy a gépen forgó lovacska mellett. Közbe-közbe egy-két tragédia akad: „Emil, te csalsz!“ „Fiam, lődd főbe magad!“ „Eredj szanatóriumba, vesztő lovag!“ Gyönyörű elbeszélések izgatják a fantáziát, hogy miképen térdel sírva a büszke főúr a kaszinó márványlépcsőjén a nyerő elé, hogy még egy játszmán kíséreljék meg a szerencsét s amikor ismét duplán veszit, a család kiegyezik évi részletfizetésekre. S ez mind elegáns, úri, becsületes és ez az egyezség a legbizonyosabban megtartatik. A szerencsejáték nyeresége igen jó pénz. Kőműves, asztalos, kereskedő, szabó, suszter . . . alsóbbrangu népség. Amivel ezeknek tartozik az úrivilág, az nem számít. Perelhetnek, licitálhatják a bátorokat, a becsületen semmi kár nem esik miatta. De a szerencsejátékon vesztett összegeket okvetlen meg kell fizetni pontosan azonnal vagy másnap s ha az a remlkívüliség történik, hogy a család részletfizetésre egyezkedik ki, ez már egy kis foltot jelent az ősi címeren. A szerencsejáték ördöge a hozzá kapcsolódott fogalmakkal együtt így furakodik belejebb a társadalom valamennyi rétegébe. Ma.