Pesti Hírlap, 1905. szeptember (27. évfolyam, 242-256. szám)

1905-09-01 / 242. szám

Fölösleges agitáció, Magyarország az agitációk hazája. Itt mindig kell valamiért agitálni, akár van arra szükség, akár nincs, amiért agitálnak. Egy kis cinikus őszinteséggel azt lehetne mondani, hogy Magyarország fele mindig az agitációk­­ból élt. Nem csoda tehát, hogy kedvet kapott a kormány is a demagógok kenyerére, mert a miniszteri kenyér mostanában a legkeservesebb s miután semmikép sem­ tud boldogulni, hát elkezd ő is agitálni, izgatni olyanért, amire valami sürgős szüksége eddig nem volt Ma­gyarországnak: az általános titkos választói jogért. Hát ha azt hiszi valaki, hogy ez az ország, am­elyet a katonai kérdések évek óta fölizgattak s amelyet a jogos nemzeti agitáció a legmaga­sabb lázba hozott, kiáll még több izgalmat s még egy új agitációt, az vagy csalódik vagy csal. Az is téved, vagy meg akar téveszteni, aki azt állítja, hogy egyik agitációt meg lehet szüntetni a másik agitációval, hogy a nemzeti, agitációt, mely a magyar alkotmányért folyik, el lehet némítani a nemzetközi szociáldemo­krata agitációval, mely az általános választói jogért indul. Az lesz ennek a vége, ha tovább így folyik, hogy a sokféle agitációba Magyar­­országnak a másik fele belepusztul. S egy nagy különbséget konstatálni kell. Amig a nemzeti eszmékért folytatott agitáció az események talajából természetszerűleg fej­lődött ki s a maga igazságának kényszerítő erejével tolult előtérbe, addig az általános vá­lasztói jog izgatását mesterségesen dobták bele a közvéleménybe, tisztán taktikai célzattal. És amíg a nemzeti agitáció célja a magyar nem­zeti állam kiépítése vagyis a magyar nemzet megmaradásának s Magyarország megerősíté­sének biztosítása, addig az általános választói jog agitációját úgy indították meg, hogy az az internacionalizmust szolgálja, a nemzetisége­ket dédelgesse s a magyarság hegemóniájának megtörésére, az állami nyelvének egy újabb megaláztatására vezessen. Háromféle társaságból indult ki ez az agitáció. Az első az abszolút kormány. A má­sodik a nemzetközi szociáldemokraták. S har­madikul szegődött e kompániához most egy se­reg jóravaló úri­ember, a „szabad gondolko­dók.“ E valóban vegyes társaságból azonban még senkit sem hallottunk afelől nyi­latkozni, hogy hajlandó-e az általános titkos választói jogot az állam nyel­vének írásban és olvasásban való leírá­sához kötni? Pedig ránk nézve csak ez a fő­kérdés. Ha erre igennel felelnek, akkor hamar megértjük egymást, de ha nemmel felelnek, ak­kor a magyar nemzeti eszme ellenségeinek kell őket tartanunk. Magához az abszolút kormányhoz semmi szavunk e kérdésben. Ha ettől függne e reform keresztülvitele, kétségtelen, hogy ezt is a német nyelv tudásához kötné, mert Bécsben a vá­lasztók millióit is szeretnék német vezényszóra táncoltatni. De van szavunk a szociáldemokra­tákhoz és a „szabadgondolkodók“-h­oz. Egyenes kérést intézünk a magyar mun­kásokhoz, hogy ne legyenek „nemzetköziek“, hanem legyenek „nemzetiek“, legyenek igazán magyar szociáldemokraták. Nemcsak a mos­tani agitáció alkalmából intézzük hozzájuk ezt az őszinte kérelmet, de kérjük őket, legyenek egész politikájukban, minden törekvésükben e hazának hű fiai, legyenek testben, lélekben egy­aránt magyarok. A saját eszméik és a saját ér­dekeik miatt tegyék meg ezt. Higgyék el, hogy a művelt társadalomban így kelthetnek föl ro­­konszenvet s minden politikai párt részéről így nyerhetnek teljes támogatást. A szociáldemokrácia eszméi nem­ csupán a munkások tulajdonát képezik. Ezeknek né­melyike iránt igaz lelkesedéssel ragaszkodik ezer és ezer művelt ember. S miért nem lehet csatlakozni mégis a­ szociáldemokrata párthoz? Csak azért, mert az nemzetközi s nem akarja programmjába a nemzeti eszméket s a magyar haza gondolatát is bevenni. Vegyék csak be Bokányiék a programm­­jukba a nemzeti magyar állam megerősítésének pontját; kössék az általános titkos választói jogot az állam nyelvének írásban és olvasásban leírásához, mint az minden művelt államban van, majd nem kell nekik agitációjukkal az ut­cára szorulni, mert eszméik akkor e nemzeti tartalomtól szárnyat kapnak s bevonulnak a szalonokba, a tárgyaló termekbe s a törvény­hozó testületbe is. Miért vonakodnak jó hazafiak lenni, mi­kor úgy is bírja minden jóravaló szociáldemo­krata az állam nyelvét írásban is, szóban is, té­­ vesztett csata. — A Pesti Hírlap eredeti tárcája. — IV. Hanem ha a férj ott is maradt neje mel­lett hűséges betegápolónak, fiacskájukat a leány sokszor magával vitte a hullámos gyerek-para­dicsomba. A szép szőke gyermek eleinte ugyan­csak félve ölelte körül az úszómestere szobor­szép, gömbölyű nyakát, aki váltig bíztatta . __ Ne félj, kicsikém. Itt van a mamád. Mert itt a vízben én vagyok a mamád, úgy-e bár? A gyerek szépegve, boldog izgatottsággal nevetett s azután mindjobban nekibátorodott s nemsokára vígan lubickolt, úszkált az ő vizi mamája mellett. Aki nem ismerte őket, csak­ugyan azt hitte: ime, egy boldog fiatal mama, tanítja a kicsikéjét úszni. És Idud­ ezt a partról nézte Egy reggel azt mondta a fiúnak: _ Ma nem eresztelek fürödni. Hideg van. Megfázol. A gyermek egészen kétségbe volt esve. Sirt, könyörgött: — Én Ella nénivel akarok menni! A ma­­muska azt akarja, hogy mindig itt maradjak vele . . . — Azt akarom. És hát te szívesebben megy az Ella nénivel? — Szívesebben. — felelt a fiú a gyerme­kek kegyetlen önzésével. — Mert Ella néni elvisz ladikázni, fürdeni . . . A beteg asszony szeme elhomályosodott. Aléltság környékezte. Intett a gyermeknek, hogy csak menjen, menjen ... Délután is a szobájában maradt. Férje szótlanul ápolgatta. S az asszonynak úgy rém­lett, hogy ez a gondoskodás nemi is annyira szeretet, mint pontos, hű, hideg kötelességtelje­sítés. Gusztáv a vacsoráját is oda akarta ho­zatni a beteg ágya mellé, de az asszony kérte, hogy csak menjen, le a kertbe s vacsorázzon Terka néniékkel. S azután odalopózott az ab­lakhoz és úgy kémlelődött utánuk. Már akkor csak hárman ültek az asztalnál: férje, a leány és a fiacskája. A gyermek elaludt, a fejét Ella ölébe hajtotta. S az apa csöndesen simogatta a fiú fejecskéjét, amelyet a leány tartott karjai között. A hold előbújt a felhők közül, kötelessé­gének tartotta megvilágítani az idillt. Bizonyára abban a hiszemben volt a jó holdvilág, hogy egy boldog kis család idilljéhez szolgál világítással... A következő percben Ida, aki alig kapott magára valamit, lem­ termett a kertben. Oda­rohant az asztalkához s nyersen, rekedten kiál­tott a leányra: — Add ide a gyermekemet! Szinte durván ragadta azt ki Ella karjai közül — s minden erejét megfeszítve, futott föl vele a lépcsőkön. A férfi és a leány elámulva néztek utána . . . V. — Iduci, mi lett? — nyitotta be szobája ajtaját megütődve a férje. Az asszony oda fordult hozzá a kis ágy­tól, amelybe épen lefektette a fiacskáját. S meg­nyugtatta a férjét, hogy nincs semmi baja; hir­telen eszébe jutott, hogy meg talál fázni a ki­csi, azért futott le érte oly lélekszakadva. Ne aggódjék semmit, menjen szépen és szívja el a rendes, vacsora utáni szivarját . . . Ő maga pedig kiment az erkélyre a csil­lagfényes, gyönyörű éjben, s hallgatta azt a tá­volról odaröppenő dalt, amely oly halkan zen­gett, mintha inkább csak álma volna a fehér éjszakának . . . S akkor újra felhangzott mö­götte a kérdés: — Iduskámi, mi bajod? Ella lopózkodott utána. Az asszony he­vesen fölkapta a fejét: — Jó, hogy itt vagy. Különben én keres­telek volna föl. Mert kérni akarlak valamire. — Mire?­­ Az asszony iparkodott megőrizni a nyu­godtságát. De a hangja remegésen érzett, hogy ez mily erőfeszítésébe kerül: — Arra, hogy várj legalább addig, amíg elpusztulok. Ne igyekezzél már most meghódí­tani az uramat. Legalább ne csináld ezt az én szemem láttára. Hiszen úgy sem sokáig kell várnod, míg a szememet lehúnyom . . . A leány arcát elöntötte a vér. Vesékbe lát ez az asszony? Eltalálja az ő legtitkosabb gon­dolatait, azokat a gondolatokat, amelyeket ön­magának se mert bevallani? — De Ida! Ida egészen közel lépett hozzá és meg­fogta a kezét. Inkább lihegte, mint mondotta: — Ne tagadj semmit. Tudom, hogy már akkor akartad az uramat, amikor még mind­ketten, leánypajtások voltunk s Gusztáv mind­kettőnknek udvarolt. Akkor én felém hajlott a szíve; neked le kellett róla mondanod. De most lesújt rám a végzet s most te igy gondolkozol: Biztosítsuk magunknak hamar a jövendőt, amíg más el nem kaparintja ismét az orrunk A Festi Hírlap mai száma 28 oldal. • V­Vi Budapest, 1905. XXVII. évf. 212. (9610.) Szám. Péntek, szeptember 1. Előfizetési árak: Szerkesztőség: Egész évre.... 28 k. — f. Budapest, Váci­ körut 78. Félévre ...... 14 _ pia nssa eme,et* Negyedévre^ . . . 7, a ^laP szellem^ részét ^ S hová az előfizetések és alap megjelenik minden nap, f­nnep szétküldésére vonatkozó fel-és vasárnap után is­ szólalások intézendők.

Next