Pesti Hírlap, 1905. szeptember (27. évfolyam, 257-271. szám)

1905-09-16 / 257. szám

____Budapest, 1805. XXVII. évf. 257. (8625.) szám. Szombat, szeptember 16. Előfizetési árak: Szerkesztőség: ' Egész évre.... 28 k. — f. Budapest, Váci-körut 78. Félévre..............1-i „ — , GMk B H I- emelet­Negyedévre ... 7 — H B ____ ■ r í hová a lap szellemi részét Megjelenik minden nap, ünnep f^*.’/ szétküldésére vonatkozó fel-és vasárnap után is. Kiszólalások intézendők. A történelem napja. Botrányokat vártak szeptember 15-ikére s egy történelmi nevezetességű nap lett belőle, tele komolysággal, méltósággal, nyugalommal s egész sereg jellemző vonással. Rendkívüli örömünkre és­­büszkeségünkre szolgál ez a mai nap. A magyar nemzet diadala és dicsősége fűződik e naphoz. Diadala volt az abszolút kormány bukása. Dicsősége volt a kri­tikus napnak békés lefolyása. Két igazság sarjad ki első­sorban a mai históriai napból. Az egyik az, hogy a magyar nemzet politikailag a legérettebb talán egész Európában, mert azt a higgadtságot, józansá­got s nyugodt méltóságot, amit ma megőrzött a parlament épen úgy, mint az utca, nem min­den nemzet tudja produkálni. A másik igazság pedig az, hogy az az ér­zék a törvényesség, az a ragaszkodás az alkot­mány, az a lelkesedés és szívósság a nemzeti eszme iránt, aminek diadalát ma ülte a ma­gyar parlament, nincs meg egyetlen más nem­zetben sem. Nemzetünknek ez a kettős vonása: a lel­kesedés a nemzeti jogok iránt s a tisztelet a tör­vényes rend iránt, kétségkívül imponálni fog az egész műveit világ előtt s kell, hogy impo­náljon végre a magyar királynak is. Ebből a kettős erősségünkből fog kisarjadni a kibonta­kozás és a béke király s nemzet között. A mai nap ezen jelentőségének kiemelése mellett azonban meg kell emlékezni oly mozza­natokról is, melyek érdekesen jellemezték a helyzetet s amelyeket az emlékezet táblájára oda kell szegeznünk, hogy soha el ne felejtse ez a nemzet, hogy kik az ő hit fiai. Első­sorban maga az abszolút kormány még a bukása percében is hű maradt önmagá­hoz s a törvénytelenségéhez. Már bemutatko­zása első percében ex­ lexben elnapolta a Há­zat királyi kézirattal. S ugyanezt tette ma bu­kása utolsó percében. Konokság a törvényte­lenségben. A képviselőház már június 21-iki ha­tározatában is kimondotta, hogy az alkotmány­ba ütközik az országgyűlésnek elnapolása ex­­lexben s ennek dacára ugyanehez a fegyverhez nyúlt ma a Fejérváry-kabinet. Törvénytelen lé­pését még súlyosabbá teszi az a körülmény, hogy az az önző cél vezette, hogy ez­által kikerülje a vád alá helyezési indítvány azonnali tárgya­lását, tehát a királyi palásttal védi a saját bőrét. Az abszolutizmus mai vereségének öröm­napjába ez az egyetlen keserűség vegyül: a ki­rályi kézirattal való elnapolás. Megmondjuk őszintén, ez bizalmatlanságot kelt az udvar po­litikájával szemben is. Ha ugyanis ez a képvise­lőházi szünet csak azért volt szükséges, hogy a lemondott kormány után az új kormány ki­nevezéséig ne legyen tárgyalás, ami eddig is rendes szokás volt, akkor meg lehetett volna ezt a kérdést is a rendes szokás szerint oldani, ne­vezetesen úgy, hogy a képviselőház maga na­polja el üléseit s nem lett volna szükséges ki­rályi kézirattal új törvénysértést elkövetni. A másik igen jellemző mozzanat volt a mai ülésen annak a nyilvános konstatálása, hogy a törvénytelen Fejérváry-kormánynak tu­lajdonképen Tisza István és a szabadelvű párt voltak a nyílt támogatói. Döglött oroszlánt sem illik megrugdosni, hát még ha nem is orosz­lán valaki. A döglött szabadelvű pártot is kí­méltük ez elvnek megfelelően s nem vettünk róla tudomást. A mai szégyenletes és szemér­metlen viselkedése után minden józan ember az országban csak utálattal s megvetéssel fordul­hat el ezektől az emberektől. Akárcsak fize­tett inasai lettek volna az abszolút kormány­nak, ezzel egy álláspontot foglaltak el s együtt vonultak ki a teremből. Ilyen szégyenletesen be­ismerni, hogy egy banda voltak, már igazán a moral insanity legnagyobb foka. És az a szerencsétlen Tisza, aki nem ké­pes megállani, hogy még mindig ne szerepel­jen, holott a saját érdekében is állana, hogy­ vonuljon egy kis darabig vissza s ne tolakod­jék folyton ízléstelenül előtérbe, ma ismét föl­szólalt s oly szerencsétlen álláspontot foglalt el, mely ép oly törvénytelen volt, mint komikus. Azt vitatta ugyanis, hogy elnapoló királyi kéz­irat után nincs helye még a fölszólalásnak sem. Hát akkor hogy mert ő fölszólalni!? A po­litikai agylágyulás tüneteit kell konstatálni az ilyen komikus fölszólaláson, amelynek jogo­sultságát önmaga tagadja. A királyi kézirat tudomásul vétele vagy esetleg nem vétele fölött a dolog természetéből folyólag okvetlen kell határozatot hozni, tehát hozzá is lehet és kell is ahoz szólni. Minden ki­rályi tény parlamenti vita tárgyát képezheti, amennyiben érette felelősségre vonható a felelős kormány. De emellett a parlamenti jogszokás is szankcionálja azt, hogy fölszólalás és határo­zat lehetséges az elnapoló kézirat fölolvasása után is. Hónapokkal ezelőtt történelmi idézetek­kel kimutattuk épen lapunkban, hogy maga Deák­ Ferenc is ezen az állásponton állott 1861-ben s a parlament akkor is úgy véleke­ Schön Szeréna. — A Pesti Hírlap eredeti tárcája. — 1. Az ismeretes „Schön és Társa“ gyári cég pufók arcú, kövér, szakállas főnöke: Schön Farkas János úr, épen fölfelé iparkodott első emeleti lakására (saját ház, persze), midőn inasa kinyitotta fönn az ajtót s egy kissé sá­padt, csinos, magas termetű fiatal embert bo­csátott ki Schön úr lakásából. A gyáros felütötte fejét és nagyon nyá­jas, nagyon széles mosolylyal fogadta a fiatal ember köszönését. — Ah, báró úr . . . izé . . . kedves öcsém, csak nem előlem szalad? — Ellenkezőleg, uram! Több mint két órája várunk önre Szer­énnel . . . — Skandál! De hát ügyeim, az üzlet, et cetera . . . Sajnálom, hogy megvárakoztat­tam! No, de talán nem volt désagréable a vá­rakozás? — mosolygott édesdeden a gyáros és megsimogatta gyűrűs újjaival az ifjú karját. — Szeréna leányom kedves, szép gyermek, na­gyon szeretek őt, mondhatni imádok, et cetera... Bár Max­ham is ilyen lenne! De az egy elfuse­rált fráter. Haragszok rá, sőt mondhatni, ki­tagadom, ha meg nem javul. Professzor akar lenni! Professzor ... Az én fiam! . . . valami mizerábel poziciónon, valahol künn, messze a provincián, tanár . . . az . . . koldus . . . Mond­hatni: gazember! A gyáros egészen belevörösödött a mé­regbe. Vastag, húsos ujjaival dühösen geszti­kulálva sziszegte fogai között: — Nyolc­ezer forintot svindlirozott ki tőlem — utazásra. Adtam szívesen, hogyne! Azt hittem hogy külföldön megjön az esze és lumpolni, inni, szamárságokat trájkolni fog, et cetera . . . valami fess nőszemélylyel ... de na! Studirozott, tanult, firkált, a görögöktől a szemét antiquitéteneket turkálta, ahelyett, hogy­ megjött volna az esze . . . — Nincs igaza, Schön úr — válaszolta udvariasan az ifjú — az ön fia rendkívül mű­velt, eszes, nagy tehetségű fiatal­ember. — Hagyja kérem, hagyja! Önre nem akarok neheztelni — mondta dohogva a gyá­ros és indulatosan megrázta őszülő fejét — állja, ne védelmezze nekem a fiamat . . . Be­széljünk inkább az­éri kedves leányomról. Az esküvőről van szó . . . eltaláltam? — Igen, — bólintott fejével az ifjú er­délyi mágnás — elhatároztuk, hogy az eskü­vőt mához öt hétre, szeptember tizedikén fog­juk megtartani. Föltéve, ha ön ezt a terminust jóváhagyja. — Hogy jóváhagyok-e? — kiáltotta ör­vendő megelégedéssel a gyáros — mondottam én, hogy valamit nem hagyok jóvá? Amit az én kedves Szeréna leányom akar, az történni fog. Okos gyermek. Ah, ő mindenben olyan okos! És aufgeklärt, intelligent et cetera . . . hogy mondják . . . ő egy grande dame! — Akkor hát . . . isten önnel, Schön úr! — Agyé, méltóságos bá . . . öcsém, agyé, agyé! Szép álmokat! Hollá ... ni, jó hogy eszembe jutott! Hallottam, hogy tegnap vala­mi kellemetlensége volt a fiammal, a Max-al... Kérem, ne válaszoljon! Nem bánok, akármi volt, de nagyon kérem, ne hederítsen a Maxra és ne érezze magát pikírt, ha az az elfuserált ember talán . . . neveletlenül . . . — Szó sincs róla, uram! Az ön Miksa fia sokkal komolyabb és korrektebb ember, semhogy ok nélkül bárkit is megbántana. Én pedig nem adtam neki rá okot, nem is tör­tént tehát köztünk semmi. Most azonban tá­voznom kell, Schön úr! J­ó éjt! — Agyé, kedves fiam, agyé! — kiáltotta utána a gyáros, miközben a lépcsőkorlát bár­sonyos karfájába kapaszkodva fölfelé folytatta útját az emeletre. 2. Vőlegényének távozása után Schön Sze­réna kisasszony egyedül maradt női szalonja bizalmas szentélyében. Néhány pillanatig komolyan nézegette alakját a falitükör hatalmas lapja előtt; vé­kony kis szája szegleteiben inkább valami ön­telt, semmit örvendő mosoly játszadozott. íme: a győzelem! íme: megint a pénz diadalmas ereje a teremtés koronáján! Oh, de régi dal . .. s mi illatos, bár ezt a kellemetlen tulajdonsá­­gát mindig csak mások érzik. Azon többi kis­asszonyok, sokan, egész virágos kert kik ai szépség kellemeivel és egyéb veszendő pompá­jával akarják magukhoz hódítani a koronát s csak ritkán boldogulnak. Lám, de „magasz­tos lelki ékesség“ lenézése és kevély megvetése mindennek, ami prózai anyagiasság, pénz, ér­ték vagy más hasonló földi sár, de lám, mi at­ A Festi Hírlap mai száma 32 oldal.

Next