Pesti Hírlap, 1905. december (27. évfolyam, 332-360. szám)
1905-12-01 / 332. szám
Megjelenik minden nap, ünnep és vasárnap után is. fA y r* Budapest, 1905. XXVII. évf. 332. (9701.) szám. Péntek, december 1. 7 % Előfizetési árak: Egész évre.... 28 k. — f. Félévre ...... 14 . — , Negyedévre ... 7 . — , Egy hóra...........2 , 40 , Egyes szám ára 8 f. Vidéken 10 f. Pesti Hírlap Szerkesztőség: Budapest, Váci-körut 73. I. emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Kiadóhivatal: Budapest, Váci-körut 78., hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszólalások intézendők. Az uralkodók politikája. Aki mindenkit ki akar elégíteni, az senkit sem képes kielégíteni. A mi szerencsétlen öreg királyunknak mindig ez volt a politikája egész uralkodása alatt s és azért kell szerencsétlennek mondanunk, mert íme, semmi sem sikerült neki, aggkorában látnia kell, hogy mindegyik országában általános az elégedetlenség s kettős monarchiájának összetartó dongái recsegnek-ropognak és minden percben széteséssel fenyegetnek. Ki akarta elégíteni királyunk a csehet, a németet, az olaszt, a lengyelt, a tótot, a horvátot, a szerbet, az oláht, a ruthént, a vendet, sőt néha nagy ritkán még arra is gondolt, hogy a magyarnak is kellene dobni egy sovány csontot, hogy rágódjék valamint befogja a száját. És íme, mi az eredménye ennek az uralkodói politikának? Az, hogy egyetlen egy nemzet, nemzetiség és néptörzs sincs megelégedve Első Ferenc József országaiban. Szomorú tanulság ez egy több mint félszázados uralkodói pályafutás végén. S még annak a nemzetnek, melyet ez a politika most hivatalosan bejelentett nyomorral és szenvedéssel akar sújtani, sincs oka irigyelni az uralkodó sorsát, kit aggkorában ilyen csalódás ér. A legnagyobb csalódás, mi embert érhet, tudniillik a saját politikájában való csalódás. Mert ha a dolgok mélyére nézünk, akkor nemcsak egyes kormányok szerencsétlen politikáját látjuk kínosan vergődni, hanem a monarchia minden országában megbomlott rend indító okai között lehetetlen még nem látnunk azt a vezető politikát, amely oly sok tévedés után se tudott okulni. Az uralkodók politikájába, bármily magasan álljon is egy király a trónuson, amit a nép emelt neki, két tényezőnek van beleszólása. Az egyik a nemzet, mely ennél a folyton kísérletező politikánál a szenvedő kísérleti nyúl szerepét játszsza. A másik a dinasztia, az uralkodó család, amelynek egész exisztenciája attól a szerencsétől vagy szerencsétlenségtől függ, amilyen az uralkodó politikája. Hogy egy királynak a politikája mily végzetes lehet a saját családjára, s különösen utódjára nézve, azt megmutatta Oszkár svéd király ez évben, ki eljászotta Norvégia népének kegyét (mert ilyen is van, nemcsak királyi kegy) s ezzel elvesztette a norvég koronát. Az új század már nem ismer civilizált államokban forradalmat. Csak ahol oly sok a csőcselék, mint Oroszországban, ott folyik a vér. Az államformák megváltoztatása s az államfők kicserélése másutt most már más divat szerint megy. Ma egyszerűen megbukik békésen az uralkodó, akinek olyan a politikája, hogy nem lehet végrehajtani. Oszkár király politikáját nem lehetett Norvégiában végrehajtani s így következett be az agg király dotronizálása. Mi a világért sem akarunk Norvégia példájából hímet varrni a mi viszonyainkra. Csak azt hangsúlyozzuk, hogy egyetlen egy Habsburg főhercegre sem lehet közömbös, hogy I. Ferenc József politikája milyen helyzetet teremtett a kettős monarchiában. Ugyan melyik udvari lakáj tarthatja szerencsésnek azt a helyzetet, amelyben a dinasztia harcban áll minden népével? Hát még a trón várományosa mit szól ezekhez a kilátásokhoz? Elismerjük, hogy kínosan nehéz helyzete van egy államfőnek, aki tíznyelvű nép fölött uralkodik. A kettős monarchiában az ethnográfiai viszonyok nagy nehézségei mellett óriási bajok forrása az a különböző közjogi helyzet , a borkormányzatok jellege közötti nagy differencia, mely az összes országokat és tartományokat egymástól szétválasztja s amely teljesen különböző uralkodói politikát ír elő a magyarokkal, a németekkel, a horvátokkal vagy lengyelekkel szemben. De hát azért áll a trón olyan magasan a népek és országok fölött, hogy aki rajta ül, az messze lásson, annak széles legyen a látóköre. S a távol jövőbe is betekintő uralkodói éleslátásnak észre kell vennie a nagy népkavarodásban a dinasztia igazi támaszait. S ezeket a támaszokat kell az uralkodó-politikának erősíteni, ha saját trónusát erősíteni akarja. Apró néptörzsekkel és nemzetiségekkel, melyek sem államot alkotni, semi önálló kultúrát teremteni nem tudnak, nem kell törődni egy nagyszabású uralkodónak. Sőt ezeket be kell a dinasztia érdekében olvasztani azokba a nemzetekbe, amelyek tömegüknél, kultúrájuknál s történeti múltjuknál fogva államfentartó s .. trónbiztosító-képességgel bírnak. Ilyen Magyarország területén a magyar, S Ausztria területén a német s részben a cseh. Ha képesek lettek volna a Habsburgok egész Ausztriát németesíteni, az egyeséges államot most könnyebben adminisztrálhatnák. De ami Ausztriában nem sikerülhetett, az sikerülhet Magyarországon. A mi államunkból csinálhatnak maguknak a Habsburgok egy erős, egységes nemzeti államot, mely biztosabb vára Régi dolgok. — A Testi Hírlap eredeti tárcája. — Mi. Ha valaki most, negyven esztendő után, visszakerülne a nagy alföldi városba, Szegedre, hát teremtőécse nem győzne betelni a csodálkozástól. A díszes palotákhoz talán hamarosan hozzá, szokna a szeme, a régi patriarchális életet és szokásokat azonban, melyek városrészenkint sajátos jelleggel bírtak, hiába keresné, úgy eltűntek azok, mint férfi arcán a gyermekvonások. Az idő tökéletesen nyomukat vette. Komolylyá, mogorvára változtatta át. Akkoriban munkájuk után még vigadtak az emberek, ma hangos zene mellett is azon jártatják az edzőket, hogy miképen lehetne könnyebben megbirkózni a sokat követelő, irigy és nehéz élettel. Szóval akkor éltek az emberek, ma pedig csak pompáznak. Az egyszerű, füstös bormérő üzletek között a hatvanas években a belvárosi „Prés“ korcsma volt egyike a legérdekesebbeknek. "Valamikor még a forradalom után való időkben nyílt ki az ajtaja és az ötletes német elme pléhtáblát függesztett a bejárat fölé, melyre egy prés volt pingálva, amint két finánc szorítja benne a kifent bajuszú magyart. Persze,, hogy feltűnt ez a merész korcsmacégérés, mondani se kell, többet ért, mint ma akármilyen hangzatos reklám. Mentek a „bürgerek“ — amint vendégeit nevezte a nagy fejű bajor korcsmáros, a rezesorrú Lang Fülöp, — előbb természetesen jól kinevetvén magukat az üzletajtóban. És szívták a kadarkalét, amúgy istenigazából. A kadarkalé jó volt, tiszta volt, ízlett, ily formán szaporodott a vendég és estalkonyatra már nagyobb volt a füst a mestergerendás szobában, mint a világosság. Azért így is jó volt. Megismerték egymást az emberek, jobban, mint ma. A korcsma érdekességét az „iszák regiment“ képezte. Egy tüzesvérű társaság volt ez az „iszák regiment“, melyet Steinhard Náci chirurgus szervezett s amely mást se tett, mint ivott és tréfás dolgokat mívelt. Az ivás akkoriban, úgy vélem, minden jól berendezett városi és községi helyen gyakorlatban volt. Valamint hogy akad még ma is az országban város, ahol az ivás, köznyelven, „nagy feje“ bravour-számba megy. Nem is rossz dolog ez annak, aki szereti. Bár ma is olyan gondtalan, vidám élet uralkodna ebben a sokszor eladott, szegény hazában. Az ivást a hatvanas években teljesen más fogalomnak ismerték, mint manapság. Ma, úgy átlagosan véve, csak a szegény ember iszik. "De mit? Két deci pálinkát, vagy ha jól megy néha napján a sora: egy liter bort. Ezzel az, után ballaghat a hűvös oldalon. Épen elég neki a teher. Hajh, de akkor! . . . Éjfélig csak kvaterkáztak, beszélgettek a vendégek, éjfél után pedig elővették a nagy üveget, ami a mai kétliteresnek felel meg, úgy azután, hogy a hajnali harangszóra se kis üveg, se nagy üveg nem kellett már, ott volt a kancsó, vagy a boros edény. Ekkorra a korcsmáros is a társaság közé került s hogy ne kelljen minduntalan borért járkálnia, hát kapta magát, tele öntötte a „kelerájban“ levő nagy mézes edényt és odatette az asztalra. Igyunk! . . . Búsuljon a ló, elég nagy a feje . . . Az iszák-regiment voltaképen ezen jó szokás után kapta az elnevezését. És hogy ne aféle züllött kompániának látszék, hát bizonyos rendszer szerint „működött“, így az öreg chirurgus, aki ezen kedélyeskedése mellett olykor betegeket is gyógykezelt, inhábora volt a regimentnek. Az „ezredesi“ tisztet valami Sándor József nevű korcsmáros teljesítette, aki (az akkori hagyományok szerint) azért jutott ehez a díszes ranghoz, mert az éjjeli „hadijátékok“ alkalmával ő volt a legkitartóbb és a legharcedzettebb. (Ebből is látszik, hogy megfordított világ van ma, nem a testi, hanem szellemi erő révén jut az ember a ranghoz.) Voltak azután kapitányok, őrmesterek, tizedesek és fárkászok. Ez a regimentnek saját külön sarzsija volt, melynek elnyeréséhez magasabb kalifikáció kellett. Nevezetesen az, hogy az illető valakit valamelyik árokból (mert akkor még igen sok árok volt Szegeden) kimentsen. Ne tessék mosolyogni, tagadhatatlanul szép dolog volt ez és Steinhard Náci igen lelkiismeretes buzgalommal fürkészte az eseteket, nehogy egy is elessen a kitüntetéstől. És ha valahol (különösen reggeli szemleútja alatt) tudomást vett ilyen esetről, a derék „mentőt“ udvarias levélben meghívta a Présbe „fontos dolog“ közlése céljából és ott a mit sem sejtő tagtársat ünnepélyesen felavattatta „árkász“-nak. Medáliumot nyújtott át neki és ez után következett az „installálás“. A reggelig tartó ismerkedés, ahol az új A Pesti Hírlap mai száma 28 oldal ■ ------------------------------------------------------- ---