Pesti Hírlap, 1906. március (28. évfolyam, 60-74. szám)
1906-03-01 / 60. szám
Budapest, 1906. ________XXVIII. évf. 60. Q 1 789.) szám._______________ Csütörtök, március 1. Előfizetési árak: Szerkesztőség: Egész évre.... 28 k. - t Budapest, Váci körut 78. Félévre .....* 14 _ » SS ||| hová a lap szellemi részét Eg^hóra^0 ? * 40 " il^^l ^ ih®t6 minden Megjelenik minden nap, ünnep szétküldésére vonatkozó fel-és vasárnap után is. A szólalások intézendők. Tisztviselők szolidaritása. Az egyszeri apa halálos ágyán csomóba kötött tizenkét vesszőt nyújtott át fiainak, hogy egymásután kézbevéve próbálják meg kettétörni. Minthogyegyik se tudott megbirkózni a feladattal szétbontatta velük s akkor könnyű szerrel boldogult mindegyik. Mikor aztán a tizenkét vessző derékba törve egy szálig a földön feküdt, megszólalt az apa: Fiaim, szomorúan láttam civódászokat a múltban. Vegyetek példát e vesszőcsomóról, amelyet megtörni nem tudtatok, ellenben könnyen elbántatok vele, mikor a vesszőket egyenként adtam a kezetekbe. Az életben is, ha összefogtok, ellenségeitek nem fognak győzedelmeskedni, de ha széjjelhúztok, ha minden egyes csak a saját erejére van utalva, könnyű szerrel diadalmaskodni fognak rajtatok. Ez a régi mese jut eszembe, mikor Pestvármegye hazafias tisztikarának állásfoglalását sazt a konsiternáló hatást olvasom, amelyet az a kormány körében gyakorolt. Régóta fájdalommal nézzük, mint vérednek el egymásután Abaúj, Csanád hazafias tisztviselői, anélkül, hogy abból a nemzeti küzdelemnek valami haszna lenne. Nincs haszna azért, mert ez az elvérzés lassan, lépésről-lépésre történik s időt hagy az intéző köröknek, hogy Tisza szerint „a magyar társadalom söpredékéhez tartozó elemekkel“ pótolja úgy, ahogy a szenvedett veszteséget. Segítségükre volt az is, hogy mindkét vármegye aránylag kicsiny, a pótlandó tisztviselők száma nem nagy. De megakad a miniszteri és királyi biztosi bölcseség, mihelyt olyan nagy megyére bukkan, mint Pest vármegye s olyan egyöntetű eljárást tapasztal, mint ennél a tisztikarnál. Szorultságában halasztáshoz folyamodik s a királyi biztos úr teljhatalmánál fogva betiltja a közgyűlést, amelyet a miniszter úr már engedélyezett. Természetes, hogy őt csak „hazafias és emberi“ érzések vezérlik — amit mondani is fölösleges, mikor Rudnay úrról van szó , hogy a tisztikarnak legyen ideje jól megfontolni ilyen nagy horderejű lépést. Valójában pedig meg akarják akadályozni, hogy a közgyűlés a lemondásokat s nyugdíjazásokat elintézhesse. Patvarka is, nem olyan tréfa dolog ez, mint amilyennek látszik. Ki az ördögnek parancsolgasson a királyi biztos úr, ha nincs, aki bevegye a „rendeléseit?“ Ha egyes ember ellenszegül, helyes, kapóra jön. Azzal elbánik s ez emeli a tekintélyt! De ha jöttének puszta hirére az egész mindenség kámforrá válik s a vármegye összes hivatalaiban a foliánsose közt rágcsáló egereken kívül élő lényt nem talál, ha csak nem böngésző cicákat, akkor ölbe tett kézzel s hangos pipaszó mellett ülhet hivatalában s elmélkedhetik afölött, milyen szomorú és unalmas lehet a kurtyapecér sorsa, akinek kerületében az ebek következetesen nem kóborolnak. Van más ok is, ami megijeszti őket. A küzdelem eddigi fázisai megmutatták, hogy az összes ellenálló vármegyék a példát mindig Pestvármegyétől várták s amit attól láttak, azt követték. Most is Csikvármegye tisztikara már csatlakozott hozzá. * Már most egy-két vármegyére fokozatosan talán sikerült ingyenélőket és naplopókat fogni, de ha az ellenálló megyékre átragad e példa , egyszerre 20—25 megye tisztikara kéri nyugdíjaztatását, illetve végkielégítését, nem hiszem, hogy Budapest kávéházaiban és leirújaiban még a legsikerültebb razzián is össze tudnának kellő számú éhenkórászt fogdosni s a hiány pótlása és fölös pénzük gyümölcsöző elhelyezése céljából az „adósok börtönéből“ kellene megfelelő előképzettséggel és múlttal biró egyéneket kiváltaniok. Bizonyára eddig is már sok mérget és keserűséget okozott nekik az az oktalan, túlhajtott liberalizmus, amely ezt az intézményt megszüntette s megfosztotta őket annak gyönyörétől, hogy terveiknek méltó segítőtársait s eszközeit már eleve egy helyre koncentrálva lássák! Azt kell tehát mindenáron meggátolni, hogy a tisztviselők ezen szándékukat megvalósíthassák. Erre való a szemforgatás és álszenteskedés -És csakugyan azt hiszi a kormány, hogy célt ér? Hiszi, hogy azokban a tisztviselőkben, akikben elég bátorság volt lemondásukkal nyakukba venni a megélhetés gondjait, mert nem tartották meggyőződésükkel megegyeztethetőnek, hogy egy törvényes alappal nem bíró közjogi szerv, királyi biztos alárendeltjei legyenek, nem lesz meg a becsületérzés és hazafiság, azon foka is, hogy egyhangúlag megtagadják minden olyan rendelkezés végrehajtását, amely törvénytelen fórumtól eredve, ipso facto, törvénytelen, s amelynek nem engedelmeskedni egyenesen a szolgálati esküből folyó kötelességük? S mi lesz akkor? Azt hiszi a kormány, hogy majd itt is úgy járhat el, mint Abaújban, hogy minden tisztviselőt csak akkor mozdít el. Az ikes igék. — A Pesti Hírlap eredeti tárcája. — Kelemen Béla, az érdemes nyelvész, legújabb, legnagyobb és — ez a fő! — legjobb német-magyar és magyar-német szótárunk írója, azt kérdi tőlem: mi ok indított engemet az ikes ragozással való szakításra? „Éppen ezzel a dologgal foglalkozok most“, írja nekem a derék tudós, maga is főbe ütve egy kis igét. „Dolgozatomnak, mely az ikes-kérdést főképpen az iskola szempontjából vizsgálja, azzal akarok érdekességet adni, hogy — mint régi újságíróhoz illik — interviewra indulok, s „véleményeket“ kérek e tárgyról. Mi a tennivaló? Ez a fő kérdés. S mint már levelem elején említettem: érdekes volna megtudni, hogy önt mi bátorította az ikes igék külön ragozásának félrevetésére? Méltóztassák ezt írásba foglalni, s közlésre nekem átengedni; édes anyanyelvünknek lesz hasznára.“ Nem tudom, szabad-e ilyen nyilvánosan válaszolnom? Mentségem mindkettőnknek újságíró-természete. A derék tudós ugyan már rég letért erről a rögös és többnyire bizony sáros pályáról, s a tudomány békés, örökké üde berkeibe költözött. Hanem hát naturam expellas furca... Csakis újságíróból lett tudósnak támadhatott olyan természetes, bátor, ügyes ötlete, hogy nyelvünknek egy alakulását vizsgálván, nem átall a tollnak magamféle csekély munkásaihoz is fordulni kérdésével: miért írok úgy, ahogy írták? A nagy íróknak könnyű a válasz. Megint eszembe jut, mit írt nekem egyszer Alphonse Daudet: mikor Mistrallul a Provenceban kódorgott, pénteki napon húsételt kértek egy korcsmárosnétól; a jó asszony elszörnyedt e pogányság hallatára, de a nagy félikré megnyugtatta: „Ne féljen, jó asszony, mi csináljuk a zsoltárojkat.“ Nekünk, apróknak, csak az a jussunk, amit még Lehr Albert sem tagad meg tőlünk, hogy mi rontjuk a nyelvet. Valóban érdekes, kedves és okos kérdés a hozzánk intézett: hát miért rontjuk? Noha Kelemen Béla nem is épp ezt kérdezi. Hiszen ő is ellensége az ikes igának,mint a nyelvészek Révai merev törvényét Ágrai Adolfnak e régi szójátékával nevezik). Válaszom: azért merek az ikes igék ellen véteni, mert ezért a bűnért már nem tiltják el az ebédemet. Én a piaristák nevelése vagyok. Soha nem múló hálával emlékezem, hogy ne mondjam: emlékezek erre a hazafias, tudós rendre, a magyarságnak maholnap kétszázados erősségére; s büszkeségem, hogy ez a szerzet szégyen nélkül vall tanítványának. Hanem ezelőtt negyedfél évtizeddel bizony sokszor megkoplaltatott engemet,az ikes igék miatt ez a nemes rend. Azaz hogy régesrégen elhunyt örökérdemű tagja: Révai Miklós. A nagy nyelvtörténetbúvár, ki az ikes igék törvényét a nyelvemlékekből vonva le, elítélte a XVII. század óta felbukkanó ingadozást, következetlenséget, többalakúságot. Révai tanításának győzelme óta az ő törvényét hirdette az egész oktató világ. De talán senki olyan drákói keménységgel, mint szerzetes atyjafiai: a piaristák. Ez a drákóság szörnyű volt. Mert az ebédek — a pompás refectoriumi ebédek! — eltiltásával járt. S ezt a borzasztó tudományos igazságszolgáltatást maga Révai gyakorolta nálunk. Már mint a lelke. Prefektusunk az év elején kihirdette, hogy minden ikes igen -n való vétségnek egy tál étel az ára. Vig az egymás nyelvére mi konviktorit' számon a hibákat magunk, ellen való bűnt követ el, nem aki ötöt, nem eszik öt tál értelendő úr elé vinni nem riad. Mi fiúk intézzük el kiek reásütötték a vr büntetése. S ez a bü ha a nagy rendi hatra estek. T. 1871-ig szent böjteles ebé legalább a bek. S mit iktelen h felséges vizának mélye, hetetles szárcsí Hozol rák-p csűre tetlen Nézel ! pörk ! vem' A Festi Hírlap mai száma 28 oldal.