Pesti Hírlap, 1906. március (28. évfolyam, 60-74. szám)
1906-03-01 / 60. szám
1906. március 1., csütörtök. PESTI HÍRLAP most szólal fel a közművelődési egyesületben, amikor már gróf Andrássy Gyula is többet mondott, mint ő és amikor már a múltak hibáit nem teheti jóvá. Ilyen vezérekkel, akik az események után ekkora távolságban ballagnak, nagyon nehezen lehet csatát nyerni. De jobb később is, mint soha és legalább Bécs annyit megtudhat, hogy Széll Kálmán semi tartozik azok közé, akik a mostani állapotot alkotmányosnak tartják. Báró Fejérváry Bécsben. Báró Fejérváry Géza miniszterelnök ma délelőtt meglátogatta gróf Goluchowski Agenor külügyminisztert és Pittreich közös hadügyminisztert. Azután báró Fejérváry Géza miniszterelnök Vörös László kereskedelemügyi és báró Peilitzsch Artur földmivelésügyi miniszterrel tanácskozott. A miniszterek ma este visszatértek Budapestre. A kormány válasza. ■— Felelet a manifesztumra. — Az ellenzék együttes manifesztumára és gróf Andrássy Gyula nyilt levelére illetékes helyről a Magyar Távirati Iroda a következő megjegyzéseket teszi közzé: Ez a két nyilatkozat nem egyéb, mint újabb láncszeme ama kísérletek hosszú sorozatának, amelyek a magyar nemzetnek és a külföldi közvéleménynek tudatos megtévesztésére irányulnak. Közjogi képtelenségek, ténybeli valótlanságok és megfoghatatlan szofizmák halmozódnak egymásra mindkét nyilatkozatban. Közös kiindulópontjuk ama közjogi abszurdum, hogy a király számára a törvény világos szelleme és még világosabb betűje szerint elismert katonai felségjogok a mindenkori képviselőházi többségeknek akarata szerint gyakorlandók, úgy tartalmukra, mint terjedelmükre nézve. Nem is szólva arról, hogy az 1867. XII. t.-c. 11. szakasza, midőn a katonai felségjogokat megállapítja, ugyanakkor a hadsereg vezérletére, vezényletére és belszervezetére nézve az egységet követeli meg s e felségjogokat kifejezetten az ezen törvényben biztosított egység szankciójául iktatja be, ettől eltekintve méltán vethető itt fel a kérdés, hogy ha e felségjogokat a király a váltakozó parlamenti többségek szerint tartozik gyakorolni, akkor vajon az, ami felségjog, miben különbözik attól, ami nem felségjog? Tárt ajtókat feszít Andrássy és a koalíció, midőn minden magyar felségjognak alkotmányos jellegét hangsúlyozza. Ám ez az alkotmányos jelleg az adott esetben nem jelenthet egyebet, mint annak az ellenőrzését, vajon a király a felségjogot csakugyan a törvényszabta korlátokon belül gyakorolja-e, avagy gyakorlásuk nem terjed-e túl a törvényvonta határokon, magától értetődvén, hogy a felségjogok miként való gyakorlása is alkotmányos ellenőrzés alatt áll, ámde ez az ellenőrzés kizárólag politikai és semmiképen sem jogi természetű. Egyébiránt bármit jelentsenek is ezek a katonai felségjogok, nevetséges rabulisztika azt állítani, hogy ő felsége e királyi jogok gyakorlásának mikéntjében alkalmazkodni köteles egy-egy pillanatnyi többség követeléséhez, még akkor is, ha ez a többség azt imputálja neki, hogy ugyanazt a vezérleti, vezényleti és belszervezeti egye,séget bontsa meg a saját felségjogainak igénybevételével, amely vezérleti, vezényleti és belszervezeti egységnek feltétlen biztosításavégett ruházta rá a törvény ama felségjogokat. Valóban szánalmas látvány, hogy most, túllőve magát törvényen és a kiegyezés nagy alkotóinak e tekintetben teljesen egyértelmű felfogásán, ugyanaz az Andrássy Gyula követeli a kiegyezési törvény alapján a magyar vezérleti és szolgálati nyelvet, aki még alig három esztendővel ezelőtt nyílt képviselőházi ülésben nemcsak hangoztatta, hanem jelenlegi szövetséges társainak feléje zúduló szidalmai között meggyőzően bizonyította is, hogy a hadsereg nyelvkérdésének a parlament jogkörébe való vonása leplezetlen törvényszegésnél egyébnek nem minősíthető. Az ellenzék manifesztuma azt a vádat emeli az ország színe előtt, hogy a magyar nemzetnek nem engedtetik meg nyelvének a közintézményekben való érvényesítése. Gróf Andrássy Gyula pedig ezzel kapcsolatban azt panaszolja, hogy a hadsereg nyelvkérdésében még annyi engedményt sem kapott, hogy a közös hadsereg magyar részében a legénység a saját anyanyelvén kívül a magyar nyelvet is kénytelen legyen használni. Ahány szó e vádakban, ugyanannyi alaptalan rzfogás és ténybeli valótlanság. Soha sem múlt a ka-onai felségjogokon, ma sem rajtuk múlik, hogy a magyarországi újoncok fele egy árva szót sem tud magyarul. Arra pedig, aki magyarul egy árva szót sem tud, hogyan akarja a koalíció azt a kényszert alkalmazni, hogy a saját anyanyelvén kívül a katonai szolgálatban a magyar nyelvet is kénytelen legyen használni? Hiszen ott van a magyar királyi honvédség, amelynél a vezényszó ténylegesen is, a szolgálat pedig törvény szerint a magyar. És mégis a nemzetiségi vidéken kiegészített honvédezredeknél ma sincs meg, mert fizikailag nem volt megvalósítható az az állapot, hogy a legénység a saját anyanyelvén kívül a magyar nyelvet is használja. Besztercén oláhul, Tutróc-Szent-Mártonban tótul, Nagyszebenben németül, Munkácson oroszul, Pancsován szerbül folyik a magyar királyi honvédeknek egész katonai kiképzése és oktatása, az altisztekkel és tisztekkel való szolgálati érintkezés. így áll a dolog a honvédségnél s azért áll így, mert akik ma a kormánynyal szemközt állnak, azok vagy nem használták fel a rájuk bízott kormányhatalmat a magyar nyelv kötelező és kellő terjesztésére, vagy pedig amennyiben ellenzéki állásban voltak, soha ily irányú követeléseket a mindenkori kormánynyal szemben kellő nyomatékkal nem képviseltek. Ha tehát Andrássy azt követeli, hogy a közös hadsereg kaszárnyái csinálják meg azt a magyarosító munkát, amelyet a népiskolák és a honvédségi kaszárnyák megcsinálni nem tudtak, akkor egyszerűen képtelenséget követel. Az az állítás pedig, hogy a parlamentnek nem engedtetik meg a magyar nyelvnek a közös intézményekben való érvényesítése, nem egyéb vakmerő ráfogásnál. Midőn a múlt év nyarán báró Fejérváry Géza ő felsége egyenes meghagyásából a koalíció vezéreit magához kérette, hogy velük a békés kiegyenlítést közvetítse, akkor illetékes fölhatalmazás alapján felajánlotta a többségnek a teljesen szabad kezet a belpolitikában. Az urak tehát megmagyarosíthatták volna a népoktatást, ezen a réren biztosíthatták volna azt, hogy előre kiszámítható időpontban, a jelenleg a községek felében nemzetiségi nyelveken folyó községi közigazgatás kizárólag a hivatalos államnyelven legyen intézhető és minden közhivatal viselőjétől, a falusi kisbirótól felfelé a magyar nyelv kötelező tudása legyen törvényesen követelhető. A koalíció ezt az ajánlatot kereken viszszautasította, neki nem az kellett, amivel megkínáltatott, hogy ebben az országban mindenki tudjon magyarul s hogy a magyar nyelv az iskolában és a közintézményekben a legnagyobb terjedelemben érvényesüljön, hanem az kellett neki, hogy a közös hadseregben a király a maga felségjogai alapján és a törvényben kikötött egység rovására csinálja meg azt a magyarosító politikát, amelyet ők a népoktatás és a községi közigazgatás terén megcsinálni vagy nem tudtak, vagy nem mertek, vagy nem akartak. Éppen ilyen szemenszedett népnmitás az is, ha az ellenzéki manifesztum arról beszél, hogy a bécsi befolyás a katonai kérdésekben azért nem engedett, mert ily módon akarta a parlamentet szétveretni, amely máskülönben bizonyosan megszavazta volna az önálló rémterületet. Báró Fejérvárynak múlt év nyarán ő felsége meghagyásából történt kiegyenlítési kísérlete alkalmával a koalíciónak hivatalosan tudtára adta, hogy nemcsak a belpolitikában kaphatnak szabadkezet, hanem a gazdasági kérdésben is, mégpedig úgy, hogy az Ausztriával való vámszövetségi tárgyalások eredmnéytelenségének esetén a gazdasági önállósága 1899. XXX. t.c. lejártával, tehát 1907. december 31-ig az 1867. XII. t.c. 68. szakasza alapján meg lett volna valósítható. Ha tehát őszintén és becsületesen akarták volna az önálló vámterületet, megcsinálhatták volna, hiszen meg voltak kínálva vele. De nekik ez a fontos kérdés is csak izgatási anyagul szolgált, komolyan megvalósítani azt nem akarták soha. Mert máskülönben hogyan történhetett volna meg, hogy erre az ajánlatra az egyetlen válaszuk az volt, hogy arra sem tartották érdemesnek, hogy szóba álljanak vele? Egyébbiránt a koalíciónak híres felirata szánalmas tojástáncot jár e kérdésben. Emlegeti ugyan a gazdasági önállóságot, de hozzáteszi, hogy megvalósítását csak ,,a kellő előkészítések után és a kellő előfeltételek mellett“ kívánja. És konstatáljuk, amit úgy is tud mindenki, hogy ez a formula már az ab ovo az önálló vámterület berendezésének hosszú időszakra való elhalasztását jelentette, hogy a sajtó ezt akkor egyértelműleg úgy fogta fel, és a koalíció ezt a felfogást soha egy szóval sem támadta meg. Közönséges ráfogás tehát az, hogy a katonai kérdésekben az állítólagos bécsi befolyások azért nem engedtek, mert a vámközösséget akarták mindenáron megmenteni. A köztudomású igazság az, hogy a koalíció a gazdasági önállósággal kellő időben meg volt kínálva, de ezt az ajánlatot visszautasította. Csodálatos, hogy Andrássy és a koalíció ezek után még mindig a nemzet nevében beszélnek. Még csodálatosabb, hogy az ország példás nyugalmával maguknak akarnak hímet varrni. Amit az ország fellázítására, a néptömegeknek felbújtására, a forradalmi hangulat szítására az urak megtehetttek, azt egy álló esztendőn túl fáradhatatlanul megcselekedtek Bűnös törekvésük meghiúsult a magyar nép józanságán, amely nem fordult azok ellen, akik őt politikai jogokkal kínálták meg és nem állott azok mellé, akik a népjogok követelését hazaárulásnak minősítették. Az ország igenis, nyugodt és Isten segedelmével az is fog maradni. De ez a nyugalom politikai és erkölcsi halálos ítéletet jelent a koalícióra nézve. Gróf Andrássy Gyula egyazon lélekzetvétellel az országgyűlésnek törvényes időben való összehívását reméli és ugynakkor a megyei tisztviselőknek hazafias és becsületbeli kötelességévé teszi az ellenszegülést az államkormányzattal szemben, sőt Andrássy nyílt levele pénzáldozatra szólítja fel az egész társadalmat, hogy a közigazgatás ellenszegülése a törvényhatósági élet egész vonalán keresztülvihető legyen. Ennek az álláspontnak egész tartalma képteen ellentmondás. Avagy nem tudja-e Andrássy Gyula, hogy az egész választási eljárás a királyi meghívólevelek kihirdetésétől magának a tulajdonképeni választási aktusnak befejezéséig kizárólag a törvényhatóságok kezében van? Ha tudja és a tisztviselőket mégis ellenszegülésre biztatja, akkor ő akarja lehetetlenné tenni a választásokat és akkor a koalíciót terheli az ez esetben bekövetkezendőkért a felel * * A kormány feleletét félhivatalos úton a késő esti órákban adták ki. Mindamellett teljes szövegében közöljük, mert ha ezt teszszük, akol kevesebb kritikára van szükség s elhalaszthatjuk a részletesebb bírálatot. A kormány nyilatkozata elénk tárja azt a megátalkodottságot, hogy rabulisztikát szegez szem-be a nemzet világos igazaival. Szószátyárkodással és frázisokkal, a tények elferdített előadásával és a logika fejtetőre állításával kerüli el annak a beismerését, hogy csupán csak vak eszköz a bécsi hatalom kezében, mely semmit sem akar megadni a nemzet kívánalmaiból. Mindaz, amit a katonai kérdésekről mond, unalmas ismétlés és hapciáskodás. Bátran lenyomathatjuk akárhányszor. Bátran nyomathatjuk le nem azért, mert biztosak vagyunk benne, hogy emiatt a kormány nem fogja elkoboztatni a lapot. De közölhetjük bátran azért, mert már minden olvasó maga tudja, hogy az okoskodás, amely szerint a kormány nyilatkozatai készültek, nem támaszkodhatik semmiféle igazságra, hogyha a katonai kérdéseket teljesen mellőznék is, lehetetlen ki nem emelni azt a vakmerőséget, hogy a kormány arra mer hivatkozni, hogy báró Fejérváry Géza az önálló vámterület létesítésére is módot akart nyújtani! Hallatlan brutalitás az ilyen állítás. És főképen megbotránkoztató ma, amikor egyszerre két kereskedelmi szerződésnek a rendeleti életbeléptetését tették közzé és amikor mindenki tudja, hogy e szerződések megkötésének legfőbb célja az volt, hogy általuk az önálló vámterület létesítését megakadályozzák. És ki ne emlékeznék a furfangosságokra, amelyekkel megakadályozni igyekeztek a gazdasági kérdések tisztázását. Ki ne emlékeznék arra a föltételre, hogy önállóság lehetséges, de csak akkor, hogyha ezt Ausztria akarja. De Ausztria sohasem akarhatta, mert annak épen a mi lekötöttségünk az érdeke, nem pedig a mi anyagi helyzetünk javítása. Ante a megjegyzésre, hogy „az ország nyugodt“, csak az idő adhatja meg a választ. Ez a nyugalom semmiesetre sem jelentheti azonban most sem az abszolutizmus diadalát. Széll Kálmán a helyzeti"” 1— A Dunántúli Közművelőd'' A Dunántúli Közműve közgyűlésén .Széll Kálmán, a politikai vonatkozású besz-' abszolutizmus ellen fog! A közgyűlésről ■ be: A Bundán délelőtt közgyűlési A . Széchény Jenő, xvelődés meg. nyo leg font vág szé és be m D 1,T 3