Pesti Hírlap, 1906. március (28. évfolyam, 60-74. szám)

1906-03-01 / 60. szám

1906. március 1., csütörtök. PESTI HÍRLAP most szólal fel a közművelődési egyesületben, amikor már gróf Andrássy Gyula is többet mondott, mint ő és amikor már a múltak hi­báit nem teheti jóvá. Ilyen vezérekkel, akik az események után ekkora távolságban ballagnak, nagyon nehezen lehet csatát nyerni. De jobb később is, mint soha és legalább Bécs annyit megtudhat, hogy Széll Kálmán semi tartozik azok­ közé, akik a mos­tani állapotot alkotmányosnak tartják. Báró Fejérváry Bécsben. Báró Fejérváry Géza miniszterelnök ma délelőtt meglátogatta gróf Goluchowski Agenor külügyminisztert és Pittreich közös hadügymi­nisztert. Azután báró Fejérváry Géza miniszter­­elnök Vörös László kereskedelemügyi és báró Peilitzsch Artur földmivelésügyi miniszterrel tanácskozott. A miniszterek ma este visszatértek Buda­pestre. A kormány válasza. ■— Felelet a manifesztumra. —­ Az ellenzék együttes manifesztumára és gróf Andrássy Gyula nyilt levelére illetékes helyről a Magyar Távirati Iroda a következő megjegyzéseket teszi közzé: Ez a két nyilatkozat nem egyéb, mint újabb láncszeme ama kísérletek hosszú sorozatának, ame­lyek a magyar nemzetnek és a külföldi közvélemény­nek tudatos megtévesztésére irányulnak. Közjogi képtelenségek, ténybeli valótlanságok és megfogha­tatlan szofizmák halmozód­nak egymásra mindkét nyilatkozatban. Közös kiinduló­pontjuk ama közjogi abszurdum, hogy a király számára a törvény világos szelleme és még világosabb betűje szerint elismert katonai felségjogok a mindenkori képviselőházi többségeknek akarata szerint gyakorlandók, úgy tar­talmukra, mint terjedelmükre nézve. Nem is szólva arról, hogy az 1867. XII. t.-c. 11. szakasza, midőn a katonai felségjogokat megállapítja, ugyanakkor a hadsereg vezérletére, vezényletére és bel­szervezetére nézve az egységet követeli meg s e felségjogokat ki­fejezetten az ezen törvényben biztosított egység szankciójául iktatja be, ettől eltekintve méltán vet­hető itt fel a kérdés, hogy ha e felségjogokat a ki­rály a váltakozó parlamenti többségek szerint tar­tozik gyakorolni, akkor vajon az, ami felségjog, mi­ben különbözik attól, ami nem felségjog? Tárt aj­tókat feszít Andrássy és a koalíció, midőn minden magyar felségjognak alkotmányos jelleg­ét hangsú­lyozza. Ám ez az alkotmányos jelleg az adott eset­ben nem jelenthet egyebet, mint annak az ellenőr­zését, vajon a király a felségjogot csakugyan a tör­vényszabta korlátokon belül gyakorolja-e, avagy gyakorlásuk nem terjed-e túl a törvényvonta hatá­rokon, magától értetődvén, hogy a felségjogok mi­ként való gyakorlása is alkotmányos ellenőrzés alatt áll, ámde ez az ellenőrzés kizárólag politikai és sem­miképen sem jogi természetű. Egyébiránt bármit je­lentsenek is ezek a katonai felségjogok, nevetséges rabulisztika azt állítani, hogy ő felsége e királyi jo­gok gyakorlásának mikéntjében alkalmazkodni köte­les egy-egy pillanatnyi többség követeléséhez, még akkor is, ha ez a többség azt imputálja neki, hogy ugyanazt a vezérleti, vezényleti és belszervezeti egye,­séget bontsa meg a saját felségjogainak igénybevé­telével, amely vezérleti, vezényleti és bel­szervezeti egységnek feltétlen biztosítása­­végett ruházta rá a törvény ama felségjogokat. Valóban szánalmas látvány, hogy most,­­ túl­lőve magát törvényen és a kiegyezés nagy alkotóinak e tekintetben teljesen egyértelmű felfogásán,­­ ugyanaz az Andrássy Gyula követeli a kiegyezési törvény alapján a magyar vezérleti és szolgálati nyelvet, aki még alig három esztendővel ezelőtt nyílt képviselőházi ülésben nemcsak hangoztatta, ha­nem jelenlegi szövetséges társainak feléje zúduló szidalmai között meggyőzően bizonyította is, hogy a hadsereg nyelvkérdésének a parlament jogkörébe való vonása leplezetlen törvényszegésnél egyébnek nem minősíthető. Az ellenzék manifesztuma azt a vádat emeli az ország színe előtt, hogy a magyar nemzetnek nem engedtetik meg nyelvének a közintézményekben való érvényesítése. Gróf Andrássy Gyula pedig ezzel kap­csolatban azt panaszolja, hogy a hadsereg nyelvkér­désében még annyi engedményt sem kapott, hogy a közös hadsereg magyar részében a legénység a saját anyanyelvén kívül a magyar nyelvet is kénytelen legyen használni. A­hány szó e vádakban, ugyanannyi alaptalan rzfo­gás és ténybeli valótlanság. Soha sem múlt a ka-­­­onai felségjogokon, ma sem rajtuk múlik, hogy a magyarországi újoncok fele egy árva szót sem tud magyarul. Arra pedig, aki magyarul egy árva szót sem tud, hogyan akarja a koalíció azt a kényszert alkalmazni, hogy a saját anyanyelvén kívül a kato­nai szolgálatban a magyar nyelvet is kénytelen le­gyen használni? Hiszen ott van a magyar királyi honvédség, amelynél a vezényszó ténylegesen is, a szolgálat pedig törvény szerint a magyar. És mégis a nemzetiségi vidéken kiegészített honvédezredeknél ma sincs meg, mert fizikailag nem volt megvalósít­ható az az állapot, hogy a legénység­ a saját anya­­nyelvén kívül a magyar nyelvet is használja. Besz­tercén oláhul, Tutróc-Szent-Mártonban tótul, Nagy­szebenben németül, Munkácson oroszul, Pancsován szerbül folyik a magyar királyi honvédeknek egész katonai kiképzése és oktatása, az altisztekkel és tisz­tekkel való szolgálati érintkezés. így áll a dolog a honvédségnél s azért áll így, mert akik ma a kor­­mánynyal szemközt állnak, azok vagy nem használ­ták fel a rájuk bízott­ kormányhatalmat a magyar nyelv kötelező­ és kellő terjesztésére, vagy pedig amennyiben ellenzéki állásban voltak, soha ily irá­nyú követeléseket a mindenkori kormánynyal szem­ben kellő nyomatékkal nem képviseltek. Ha tehát Andrássy azt követeli, hogy a közös hadsereg ka­­szárnyái csinálják meg azt a magyarosító munkát, amelyet a népiskolák és a honvédségi kaszárnyák megcsinálni nem tudtak, akkor egyszerűen képtelen­séget követel. Az az állítás pedig, hogy a parlament­nek nem engedtetik meg a magyar nyelvnek a közös intézményekben való érvényesítése, nem egyéb vak­merő ráfogásnál. Midőn a múlt év nyarán báró Fe­jérváry Géza ő felsége egyenes meghagyásából a koalíció vezéreit magához kérette, hogy velük a békés kiegyenlítést közvetítse, akkor illetékes fölhatalma­zás alapján felajánlotta a többségnek a teljesen sza­bad kezet a belpolitikában. Az urak tehát megma­­gyarosíthatták volna a népoktatást, ezen a réren biz­tosíthatták volna azt, hogy előre kiszámítható idő­pontban, a jelenleg a községek felében nemzetiségi nyelveken folyó községi közigazgatás kizárólag a hivatalos államnyelven legyen intézhető és minden közhivatal viselőjétől, a­ falusi kisbirótól felfelé a magyar nyelv kötelező tudása legyen törvényesen kö­vetelhető. A koalíció ezt az ajánlatot kereken visz­­szautasította, neki nem az kellett, amivel megkínál­­tatott, hogy ebben az országban mindenki tudjon ma­gyarul s hogy a magyar nyelv az iskolában és a köz­intézményekben a legnagyobb terjedelemben érvé­­ny­esüljön, hanem az kellett neki, hogy a közös had­seregben a király a maga felségjogai alapján és a törvényben kikötött egység rovására csinálja meg azt a magyarosító politikát, amelyet ők a népoktatás és a községi közigazgatás terén megcsinálni vagy nem tudtak, vagy nem mertek, vagy nem akartak. Éppen ilyen szemenszedett népnmitás az is, ha az ellenzéki manifesztum arról beszél, hogy a bécsi befolyás a katonai kérdésekben azért nem engedett, mert ily módon akarta a parlamentet szétveretni, a­mely máskülönben bizonyosan megszavazta volna az önálló rémterületet. Báró Fejérvárynak múlt év nya­rán ő felsége meghagyásából történt kiegyenlítési kí­sérlete alkalmával a koalíciónak hivatalosan tudtára adta, hogy nemcsak a belpolitikában kaphatnak sza­badkezet, hanem a gazdasági kérdésben is, még­pe­dig úgy, hogy az Ausztriával való vámszövetségi tár­gyalások eredmnéytelenségének esetén a gazdasági önállóság­a 1899. XXX. t.­c. lejártával, tehát 1907. december 31-ig az 1867. XII. t.c. 68. szakasza alapján m­eg lett volna valósítható. Ha tehát őszintén és be­­csületesen­ akarták volna az önálló vámterületet, meg­csinál­hatták volna, hiszen meg voltak kínálva vele. De nekik ez a fontos kérdés is csak izgatási anyagul szolgált, komolyan megvalósítani azt nem akarták soha. Mert máskülönben hogyan történhetett volna m­eg, hogy erre az ajánlatra az egyetlen válaszuk az volt, hogy arra sem tartották érdemesnek, hogy szó­ba álljanak vele? Egyébbiránt a koalíciónak híres felirata szánalmas tojástáncot jár e kérdésben. Em­legeti­ ugyan a gazdasági önállóságot, de hozzáteszi, hogy megvalósítását­ csak ,,a kellő előkészítések után és a kellő előfeltételek mellett“ kívánja. És konsta­táljuk, amit úgy is tud mindenki, hogy ez a formula m­ár az ab ovo az önálló vámterület berendezésének hosszú időszakra való elhalasztását jelentette, hogy a sajtó ezt akkor egyértelmű­leg úgy fogta fel, és a koalíció ezt a felfogást soha egy szóval sem támadta meg. Közönséges ráfogás tehát az, hogy a katonai kérdésekben az állítólagos bécsi­ befolyások azért nem engedtek, mert a vámközösséget akarták mindenáron megmenteni. A köztudomású igazság az, hogy a ko­alíció a gazdasági önállósággal kellő időben meg volt kínálva, de ezt az ajánlatot visszautasította. Csodálatos, hogy Andrássy és a koalíció ezek után még mindig a nemzet nevében beszélnek. Még csodálatosabb, hogy az ország példás nyugalmával maguknak akarnak hímet varrni. Amit az ország fel­­lázítására, a néptömegeknek f­elbúj­tására, a forradal­mi hangulat szítására az urak megtehetttek, azt egy álló esztendőn túl fáradhatatlanul megcselekedtek Bűnös törekvésük meghiúsult a magyar nép józan­ságán, amely nem fordult azok ellen, akik őt politikai jogokkal kínálták m­eg és nem állott azok mellé, a­kik a népjogok követelését hazaárulásnak minősítet­ték. Az ország igenis, nyugodt és Isten segedelmével az is fog maradni. De ez a nyugalom politikai és er­­­­kölcsi halálos ítéletet jelent a koalícióra nézve. Gróf Andrássy Gyula egyazon lélekzetvétellel az országgyűlésnek törvényes időben való összehívá­sát reméli és ugynakkor a megyei tisztviselőknek hazafias és becsületbeli kötelességévé teszi az ellen­szegülést az államkormányzattal szemben, sőt And­rássy nyílt levele pénzáldozatra szólítja fel az egész társadalmat, hogy a közigazgatás ellenszegülése a törvényhatósági élet egész vonalán keresztülvihető legyen. Ennek az álláspontnak egész tartalma képte­­en ellentmondás. Avagy nem tudja-e Andrássy Gyu­­la, hogy az egész választási eljárás a királyi meghívó­levelek kihirdetésétől magának a tulajdonképeni vá­lasztási aktusnak befejezéséig kizárólag a törvény­hatóságok kezében van? Ha tudja és a tisztviselőket mégis ellenszegülésre biztatja, akkor ő akarja lehe­tetlenné tenni a választásokat és akkor a koalíciót terheli az ez esetben bekövetkezendőkért a­ fele­l * * A kormány feleletét félhivatalos úton a késő esti órákban adták ki. Mindamellett teljes szövegében közöljük, mert ha ezt teszszük, ak­­ol kevesebb kritikára van szükség s elh­alaszthatjuk a részletesebb bírálatot. A kormány nyilatkozata elénk tárja azt a m­eg­­átalkodottságot, hogy rabulisztikát szegez szem-­be a nemzet világos igazaival. Szószátyárkodás­­sa­l és frázisokkal, a tények elferdített előadá­sával és a logika fejtetőre állításával kerüli el annak a beismerését, hogy csupán csak vak eszköz a bécsi hatalom kezében, mely semmit sem akar megadni a nemzet kívánalmaiból. Mindaz, amit a katonai kérdésekről mond, unalmas ismétlés és hapciáskodás. Bátran le­nyomathatjuk akárhányszor. Bátran nyomat­hatjuk le nem azért, mert biztosak vagyunk benne, hogy emiatt a kormány nem fogja el­­koboztatni a lapot. De közölhetjük bátran azért, mert már minden olvasó maga tudja, hogy az okoskodás, amely szerint a kormány nyilatko­zatai készültek, nem támaszkodhatik semmiféle igazságra, hogyha a katonai kérdéseket teljesen mellőznék is, lehetetlen ki nem­ emelni azt a vakmerőséget, hogy a kormány arra mer hi­vatkozni, hogy báró Fejérváry Géza az önálló vámterület létesítésére is módot akart nyújtani! Hallatlan brutalitás az ilyen állítás. És főké­pen megbotránkoztató ma, amikor egyszerre két kereskedelmi szerződésnek a rendeleti életbe­léptetését tették közzé és amikor mindenki tud­ja, hogy e szerződések megkötésének legfőbb célja az volt, hogy általuk az önálló vámterület létesítését megakadályozzák. És ki ne emlékez­nék a furfangosságokra, amelyekkel megaka­dályozni igyekeztek a gazdasági kérdések tisz­tázását. Ki ne emlékeznék arra a föltételre, hogy önállóság lehetséges, de csak akkor, hogy­ha ezt Ausztria akarja. De Ausztria sohasem akarhatta, mert annak épen a mi lekötöttsé­günk az érdeke, nem pedig a mi anyagi hely­zetünk javítása. Ante a megjegyzésre, hogy „az ország nyugodt“, csak az idő adhatja meg a választ. Ez a nyugalom semmiesetre sem jelentheti azonban most sem az abszolutizmus diadalát. Széll Kálmán a helyzeti"” 1— A Dunántúli Közművelőd'' A Dunántúli Közműve közgyűlésén .Széll Kálmán, a politikai vonatkozású besz-' abszolutizmus ellen fog! A közgyűlésről ■ be: A Bun­dán délelőtt közgyűlési A . Széchény Jenő, x­­velődés meg. nyo leg font vág szé és be m D 1,T 3

Next