Pesti Hírlap, 1906. március (28. évfolyam, 75-90. szám)
1906-03-16 / 75. szám
Budapest, 1906. XXVliI. évf. 75. (9804. szám.) Péntek, máról«* 18. Előfizetési árak: Szerkesztőség: i egész évre.... 28 k. — Budapest, Váci-körút 7fc Félévre.............14 , — „ *• »meret, Negyedévre ... 7 , , (pSA §P f§ hová a lap szellemi részét Egy hóra...........2 , 40 , || ||j EjKSfg p g| || g| g* jg| J11®45 minden közlemény in Vidéken 10 f. |§^ g ff fl n H §N| S fi |P^ Kiadóhivatal: __ H typ H m- -'i’wp III IE pL~ H Budapest, Váci körút 78* Megjelenti minden na*, énné* ^ szétküldésére vonatkozó félév vasárnap után Is- v. kiszólalások intézendők. Mozgósítás és ufjoncozás. A bécsi legfelső körök, hogy a mostani válságnak reájuk nézve legkellemetlenebb s legégetőbb kérdését, a hadsereg számára szükséges legénység előteremtését biztosítsák s ez által ismét egy évig tartó lélegzethez jussanak anemzet ellen folytatott harcuk további viteléhez, már hetek és hónapok óta törik a fejüket, miként lehetne a válságnak ezen egyedüli őket érintő részét eliminálni s az ő nézőpontjukból tekintve szerencsés kézzel, tehát eredménynyel megoldani. Három terv merült fel. Az első erőszakos újoncozást ajánl, a törvény teljes figyelmen kívül hagyásával. Ez az abszolutizmus kézzelfogható ténye volna. Olyan nyílt, egyenes és erőszakos föllépés, amilyet az osztrák politika görbe utakon járó esze soha se produkált. Nem mintha az erőszaknak ne lett volna mindig kész híve, hanem mert azt, amíg lehetett, a törvényesség és rendcsinálás örve alatt szerette gyakorolni. Most se vágna bele a számításba. Meg aztán kitennék magukat annak is, hogy a még mindig hivatalban levő régi s esetleg nehány új főispánnak is az alvó lelkiismerete feltámadna s fölébredvén bennök az ősi magyar virtus, megbicsakolnák magukat s fölmentésüket ez egyszer komolyan követelnék. S akkor hol vegyenek újakat? Végre is a zálogházi alakok száma se kimeríthetetlen. De megtörténhetnék az is, hogy az alkotmánynak ilyen nyílt pofoncsapására az eddig letargikus álomban szendergő vármegyék is mind fölébrednének s sarkukra állva a mesebeli sárkány bőkezűségével okádnák tüzes leheletüket, mig csak egy „tapintatos“ királyi biztos le nem csillapítaná lelkük háborgását! Mire való volna a pokol összes gonosz szellemeit felszabadítani maguk ellen? Meg aztán azoknak a rebellis kuruc vármegyei tisztviselőknek eszükbe jutna esetleg, hogy megtagadják a katonai hatóság számára a sorozási lajstromok kiszolgáltatását vagy épen megsemmisítik. Quid tunc? Da steht der Ode am Berg! Ez a terv tehát sehogy se jó. Újabban nem is igen emlegetik. De ez korántsem jelenti azt, hogy — wenn alle Stricke reissen — ne fognának még erre is visszatérni. Ma azonban nem érdemes vele bővebben foglalkozni, annál is inkább, mert a hadvezetőség tisztában van vele, milyen homéri kacajt keltene Európaszerte az olyan nagyhatalmi állás, amely általános védkötelezettség mellett dobszóval és kötéllel fogja az újoncot! Annyira pedig Bécsben is dereng, hogy fölismerik, hogy a nagyképűsködésnek nincs rombolóbb és gyilkosabb ellenfele, mint a nevetségessé válás. Jött a második terv . E szerint ő felsége mozgósítást rendel el s akkor az ő parancsára foganatosítani kell a sorozást. Alapítva van ez az okoskodás — minden valószínűség szerint — a véderőről szóló 1889 : VI. t.-c. 8. §-ának 3-ik bekezdésére, amely szerint: „Mozgósítás esetében az állományba vétel ő felsége parancsára október 1-je előtt is foganatosítható.“ Ezzel a tervvel érdemes foglalkozni. Először azért, mert ha ez igaz volna akkor a hadvezetőségnek egyenesen a szájába lenne adva a lehetősége, hogyan kell az országnak évszázados és e törvényben is biztosított (14. §.) évi ujonc-megajánlási jogát s az 1886 : XXL.-c.-ben (20. §.) a törvényhatóságok részére ismételten biztosított passzív ellenállási jogot kijátszani, megkerülni. De érdemes ezzel foglalkozni azért is, mert tudomásunk szerint a régi főispánok közül néhányan, akik a fizetéshez, nyugdíj vagy végkielégítési igényükhöz való görcsös ragaszkodásukban távozásukra bizonyos terminusokat kormányzati cselekményeket tűztek ki s mikor azok közeledtek, mindig újabb és újabb föltételekbe s többek közt az erőszakos vagyis törvényellenes ujoncozásba, mint kormányzsoldban tisztességgel át nem léphető Rubiconba kapaszkodtak — máris kezdik pedzeni, hogy még itt is van egy mód: a mozgósítás, amikor is nekik engedelmeskedni s a sorozást foganatosítani esküjükból (?!) folyó kötelességük. Nem kalandozom ki arra az elcsépelt területre, hogy ő nekik esküjükből kifolyólag talán más és elsőrangúbb kötelességük is van az alkotmány védelmében. Ez nekik meggyőződésük (?!) s én a meggyőződést — ha még oly helytelen is — tisztelni szoktam, ott, ahol van. S hol kereshetnénk azt széles ez országban, ha még ez illusztris korban se tételeznénk föl?! Azt se szellőztetem, hogy a kérdésnek olyatén föltétele mellett, mint előbb láttuk, ama bizonyos Rubiconnak nem átlépése, de megkerülése, az anyagi javadalom mellett megőrzi-e számukra az eddigi erkölcsi birtokállományt, a politikai és egyéni tisztességet. Én mindettől eltekintek s csak a törvényt tartva szem előtt, igyekezni fogok bebizonyítani, hogy az a második terv se ez a törvényességnek még csak halvány látszatával se. A hű Mártha. — A Pesti Eirlap eredeti tárcája. — — Hány éves ön most, tanár úr? — Harminc. — Nagyon szép ... ez körülbelől meg is felelne nekünk, mert amint már bizonyára tudja, nevelt leányom, Flórika, jelenleg . .. hogy is mondjam . . huszonkét esztendős, kedves, jó gyermek, kinek főleg a konyhán nincsen párja. Merd elvégre a konyha . . . hohó, nem igaz? A konyha fontos, nagyon fontos . . . hogy mondjam . . . mert nemcsak isten igéjével él az ember — hiába, ez így van — nem igaz? Persze! Tehát az ön kora nagyjában alkalmatosnak látszik kedves Flórika nevelt leányom huszonkét esztendejéhez. Maga, amire, máskülönben is tetszik nekem. Csinos ember .. . az . . . mondhatni: nagyon csinos. Kissé soványka ugyan, de annál gömbölyűbb gyermek a nevelt leányom és csupa egészség és csupa szelídség, és csupa isteni félelem, ami különben természetes. Remélem, ezt ön is természetesnek találja? — Hogyne, főtisztelendő uram! — Szép, hogy ezt természetesnek találja. És mondja csak, kedves fiatal barátom, mennyi is az ön jelenlegi fizetése? Tudja ezt úgy . . . hogy mondjam ... a formalitás kedvéért kérdezem, mert hiszen forma dat esse ... et cetera, nem igaz? — Lakbérrel együtt ezerhatszáz forint. — Nagyon szép ige . És most, amice, hic venit az úgynevezett punctum saliens alias Rhodus, aut alias Scilla et Charibdis . . . Más szóval, mennyi az adóssága? Mert föltételezem, hogy néhány száz forint adóssága önnek is van. A fiatal professzor mosolyogva emelé világos, eszes szemeit a beszéd közben folytonos kellemetlen lélegzési nehézségekkel küzködő, rendkívül testes plébános urra, ki mindössze hajának sörényes pompája által különbözött az ismeretes plébános-tipustól. Hatalmas ősz haja volt az öreg urnak, — igazi ezüst sörény. Elhízott alakja máskülönben korának megfelelő roskatagsággal ült az íróasztala előtt levő súlyos karosszék mélységében. Apró, hunyorgó szemei sok jóindulattal, de nagy adag kenetes ravaszsággal is vizsgálták a vele szemben helyet foglaló fiatalember vonásait. Midőn a válasz egy pillanatig késett, megismételte a kérdést. —Csak bátran, amire . . . mennyi az adóssága? Az ilyen vén ember, mint én, nagyon jól tudja, hogy adósság nélkül nincs fiatalság. Nos, hát csak ki vele! Háromszáz . . . négyszáz .. . ötszáz forint? — Ötezer. — Hm . . . nagyon szép . . . bólintott fejével a főtisztelendő úr, s elhízott, vörös arca egyáltalában nem mutatott különösebb meglepetést. — Tehát nem ötszáz, hanem ötezer forint adóssága van. Sok pénz a mai világban . .. Persze, önök, fiatalok, jól élnek, nem spórolnak, nem gondolnak a jövőre. Egy kis kártyácska, egy kis pezsgőcske, színházacska et cetera . . . itt-ott szoknyácska is, amint jön. De persze, így is kell! Nem szeretem az élhetetlen fiatalembereket, bár én magam sohasem szegtem meg az írást, hanem jócskán szűkösen éltem, így szereztem a vagyonomat. Amire bizonyára tudja, hogy kedves nevelt leányom, Flórika, körülbelül 40.000 forint készpénzt fog tőlem kapni. Azonkívül itt szembe a parochiával azt a sarokházat, kertestől, mindenestől. Azonkívül néhány ezer forintnyi váltót és adóslevelet is hagyok neki... pénzt szoktam ugyanis kölcsönözni biztos helyre, mérsékelt kamatra. Az ember úgy éldegél, ahogy lehet. Rogo, valami 65.000 forintocskát visz férjének a nevelt leányom, s ez bizony szép pénz, a mai világban. Azt hiszem, hogy ez szép pénz a mai világban?• Igen, ez szép pénz a mai világban ... hagyta rá mosolyogva a tanár. A főtisztelendő úr némi gúnyt érzett ebben az épen nem diszkrét mosolyban, s ez egy kicsit, mintha nyugtalanította volna. — Nem dicsekvésképen mondom . . . sem azért, hogy elriaszszam, amire — elhiheti! Kedves barátom, Köhler kanonok úr ő nagysága minden jót beszélt önről, midőn figyelmembe ajánlotta. Remélem, hogy e nagysága rólam is csak jót mondott önnek. Ennélfogva meg fogjuk egymást érteni. A jó emberek hamar megértik egymást, nem igaz? Tehát ön bizonyára megérti, hogy halálom előtt, mely az ilyen vén embert minden órában utolérheti, okvetlen gondoskodni kívánok nevelt leányomról. Azaz: férjhez akarom adni. Azaz: nem óhajtom, hogy gazdasszonyom nyakán maradjon, ha én meghalok, mert gazdasszonyom . . . a hü Mártha... már szintén öreg és megérdemli a teljes nyugalmat. A hü Mártha, szegény, már hatvan éves. Azt hiszem, hogy ez szép idő a mai világban? — Nagyon szép. — Igen, ez nagyon szép . . . bár most nem arról van szó, hanem arról, hogy az ön látogatásáról a hű Márba is értesült és látni óhajtja. JA Pfisti Hírlap mai száma 28 oldal.