Pesti Hírlap, 1906. március (28. évfolyam, 75-90. szám)

1906-03-16 / 75. szám

Budapest, 1906. XXVliI. évf. 75. (9804. szám.) Péntek, máról«* 18. Előfizetési árak: Szerkesztőség: i egész évre.... 28 k. —­­ Budapest, Váci-körút 7fc Félévre.............14 , — „ *• »meret, Negyedévre ... 7 ,­­ , (pSA §P f§ hová a lap szellemi részét Egy hóra...........2 , 40 , || ||j EjKSfg p g| || g| g* jg| J11®45 minden közlemény in­ Vidéken 10 f. |§^ g ff fl n H §N| S fi |P^ Kiadóhivatal: __ H typ H m- -'i’wp III IE pL~ H Budapest, Váci­ körút 78* Megjelenti minden na*, énné* ^ szétküldésére vonatkozó fél­év vasárnap után Is- v. k­iszólalások intézendők. Mozgósítás és ufjoncozás. A bécsi legfelső körök, hogy a mostani válságnak reájuk nézve legkellemetlenebb s legégetőbb kérdését, a hadsereg számára szük­séges legénység előteremtését biztosítsák s ez által ismét egy évig tartó lélegzethez jussanak a­­nemzet ellen folytatott harcuk további viteléhez, már hetek és hónapok óta törik a fejüket, mi­ként lehetne a válságnak ezen egyedüli őket érin­tő részét eliminálni s az ő nézőpontjukból te­kintve szerencsés kézzel, tehát eredménynyel megoldani. Három­ terv merült fel. Az első erőszakos újoncozást ajánl, a törvény teljes figyelmen kí­vül hagyásával. Ez az abszolutizmus kézzelfog­ható ténye volna. Olyan nyílt, egyenes és erő­szakos föllépés, amilyet az osztrák politika gör­be utakon járó esze soha se produkált. Nem mintha az erőszaknak ne lett volna mindig kész híve, hanem mert azt, amíg lehetett, a törvé­nyesség és rendcsinálás örve alatt szerette gya­korolni. Most se vágna bele a számításba. Meg aztán kitennék magukat annak is, hogy a még mindig hivatalban levő régi s esetleg nehány új főispánnak is az alvó lelkiismerete feltámadna s fölébredvén bennök az ősi magyar virtus, meg­­bicsakolnák magukat s fölmentésüket ez egyszer komolyan követelnék. S akkor hol vegyenek újakat? Végre is a zálogházi alakok száma se kimeríthetetlen. De megtörténhetnék az is, hogy az alkot­mánynak ilyen nyílt pofoncsapására az eddig letargikus álomban szendergő vármegyék is mind fölébrednének s sarkukra állva a mesebeli sárkány bőkezűségével okádnák tüzes leheletü­ket, mig csak egy „tapintatos“ királyi biztos le nem csillapítaná lelkük háborgását! Mire való volna a pokol összes gonosz szellemeit felsza­badítani maguk ellen? Meg aztán azoknak a rebellis kuruc vármegyei tisztviselőknek eszük­be jutna esetleg, hogy megtagadják a katonai hatóság számára a sorozási lajstromok kiszol­gáltatását vagy épen megsemmisítik. Quid tunc? Da steht der Od­e am Berg! Ez a terv tehát sehogy se jó. Újabban nem is igen emlegetik. De ez korántsem jelenti azt, hogy — wenn alle Stricke reissen — ne fogná­nak még erre is visszatérni. Ma azonban nem érdemes vele bővebben foglalkozni, annál is in­kább, mert a hadvezetőség tisztában van vele, milyen homéri kacajt keltene Európaszerte az olyan nagyhatalmi állás, amely általános védkötelezettség mellett dobszóval és kötéllel fog­ja az újoncot! Annyira pedig Bécsben is de­reng, hogy fölismerik, hogy a nagyképűsködés­nek nincs rombolóbb és gyilkosabb ellenfele, mint­­ a nevetségessé válás. Jött a második terv . E szerint ő felsége mozgósítást rendel el s akkor az ő parancsára foganatosítani kell a sorozást. Alapítva van ez az okoskodás — min­den valószínűség szerint — a véderőről szóló 1889 : VI. t.-c. 8. §-ának 3-ik bekezdésére, amely szerint: „Mozgósítás esetében az állo­mányba vétel ő felsége parancsára október 1-je előtt is foganatosítható.“ Ezzel a tervvel érdemes foglalkozni. Először azért, mert ha ez igaz volna ak­kor a hadvezetőségnek egyenesen a szájába len­ne adva a lehetősége, hogyan kell az országnak évszázados és e törvényben is biztosított (14. §.) évi ujonc-megajánlási jogát s az 1886 : XXL­­.-c.-ben (20. §.) a törvényhatóságok részére is­mételten biztosított passzív ellenállási jogot ki­játszani, megkerülni. De érdemes ezzel foglalkozni azért is, mert tudomásunk szerint a régi főispánok közül né­­hányan, akik a fizetéshez, nyugdíj vagy végki­elégítési igényükhöz való görcsös ragaszkodá­sukban távozásukra bizonyos terminusokat kormányzati cselekményeket tűztek ki s mikor azok közeledtek, mindig újabb és újabb föltéte­lekbe s többek közt az erőszakos vagyis törvény­­ellenes ujoncozásba, mint kormányzsoldban tisztességgel át nem­ léphető Rubiconba kapasz­kodtak — máris kezdik pedzeni, hogy még itt is van egy mód: a mozgósítás, amikor is nekik engedelmeskedni s a sorozást foganatosítani es­kü­jükból (?!) folyó kötelességük. Nem kalandozom ki arra az elcsépelt te­rületre, hogy ő nekik esküjükből kifolyólag ta­lán más és elsőrangúbb kötelességük is van az alkotmány védelmében. Ez nekik meggyőződé­­­­sük (?!) s én a meggyőződést — ha még oly helytelen is — tisztelni szoktam, ott, ahol van. S hol kereshetnénk azt széles ez országban, ha még ez illusztris korban se tételeznénk föl?! Azt se szellőztetem, hogy a kérdésnek olyatén föltétele mellett, mint előbb láttuk, ama bizonyos Rubiconnak nem átlépése, de megke­rülése, az anyagi javadalom mellett megőrzi-e számukra az eddigi erkölcsi birtokállományt, a politikai és egyéni tisztességet. Én mind­ettől eltekintek s csak a tör­vényt tartva szem előtt, igyekezni fogok bebizo­nyítani, hogy az a második terv se ez a tör­vényességnek még csak halvány látszatával se. A hű Mártha. — A Pesti Eirlap eredeti tárcája. — — Hány éves ön most, tanár úr? — Harminc. — Nagyon szép ... ez körülbelől meg is felelne nekünk, mert amint már bizonyára tud­ja, nevelt leányom, Flórika, jelenleg . .. hogy is mondjam . . huszonkét esztendős, kedves, jó gyermek, kinek főleg a konyhán nincsen párja. Merd elvégre a konyha . . . hohó, nem igaz? A konyha fontos, nagyon fontos . . . hogy mond­jam . . . mert nemcsak isten igéjével él az em­ber — hiába, ez így van — nem igaz? Persze! Tehát az ön kora nagyjában alkalmatosnak lát­szik kedves Flórika nevelt leányom huszonkét esztendejéhez. Maga, amire, máskülönben is tetszik nekem. Csinos ember .. . az . . . mond­hatni: nagyon csinos. Kissé soványka ugyan, de annál gömbölyűbb gyermek a nevelt leányom és csupa egészség és csupa szelídség, és csupa isteni félelem­, ami különben természetes. Remé­lem, ezt ön is természetesnek találja? — Hogyne, főtisztelendő uram! — Szép, hogy ezt természetesnek találja. És mondja csak, kedves fiatal barátom, mennyi is az ön jelenlegi fizetése? Tudja ezt úgy . . . hogy mondjam ... a formalitás kedvéért kér­dezem, mert hiszen forma dat esse ... et cetera, nem igaz? — Lakbérrel együtt ezerhatszáz forint. — Nagyon szép ige . És most, amice, hic venit az úgynevezett punctum saliens alias Rhodus, aut alias Scilla et Charibdis . . . Más szóval, mennyi az adóssága? Mert föltételezem, hogy­ néhány száz forint adóssága önnek is van. A fiatal professzor mosolyogva emelé vi­lágos, eszes szemeit a beszéd közben folytonos kellemetlen lélegzési nehézségekkel küzködő, rendkívül testes plébános urra, ki mindössze hajának sörényes pompája által különbözött az ismeretes plébános-tipustól. Hatalmas ősz haja volt az öreg urnak, — igazi ezüst sörény. Elhí­zott alakja máskülönben korának megfelelő roskatagsággal ült az íróasztala előtt levő sú­lyos karosszék mélységében. Apró, hunyorgó szemei sok jóindulattal, de nagy adag kenetes ravaszsággal is vizsgálták a vele szemben helyet foglaló fiatal­ember vonásait. Midőn a válasz egy pillanatig késett, megismételte a kérdést. —Csak bátran, amire . . . mennyi az adóssága? Az ilyen vén ember, mint én, nagyon jól tudja, hogy adósság nélkül nincs fiatalság. Nos, hát csak ki vele! Háromszáz . . . négyszáz .. . ötszáz forint? — Ötezer. — Hm . . . nagyon szép . . . bólintott fe­jével a főtisztelendő úr, s elhízott, vörös arca egyáltalában nem mutatott különösebb megle­petést. — Tehát nem ötszáz, hanem ötezer fo­rint adóssága van. Sok pénz a mai világban . .. Persze, önök, fiatalok, jól élnek, nem spórolnak, nem gondolnak a jövőre. Egy kis kártyácska, egy kis pezsgőcske, színházacska et cetera . . . itt-ott szoknyácska is, amint jön. De persze, így is kell! Nem szeretem az élhetetlen fiatalembe­reket, bár én magam sohasem szegtem meg az írást, hanem jócskán szűkösen éltem, így sze­reztem a vagyonomat. Amire bizonyára tudja, hogy kedves nevelt leányom, Flórika, körülbelül 40.000 forint készpénzt fog tőlem kapni. Azon­kívül itt szembe a parochiával azt a sarokházat, kertestől, mindenestől. Azonkívül néhány ezer forintnyi váltót és adóslevelet is hagyok neki... pénzt szoktam ugyanis kölcsönözni biztos hely­re, mérsékelt kamatra. Az ember úgy éldegél, a­hogy lehet. Rogo, valami 65.000 forintocskát visz férjének a nevelt leányom, s ez bizony szép pénz, a mai világban. Azt hiszem, hogy ez szép pénz a mai világban?­­• Igen, ez szép pénz a mai világban ... hagyta rá mosolyogva a tanár. A főtisztelendő úr némi gúnyt érzett eb­ben az épen nem diszkrét mosolyban, s ez egy kicsit, mintha nyugtalanította volna. — Nem dicsekvésképen mondom . . . sem azért, hogy elriaszszam, amire — elhiheti! Ked­ves barátom, Köhler kanonok úr ő nagysága minden jót beszélt önről, midőn figyelmembe ajánlotta. Remélem, hogy e nagysága rólam is csak jót mondott önnek. Ennélfogva meg fogjuk egymást érteni. A jó emberek hamar megértik egymást,­­ nem igaz? Tehát ön bizonyára meg­érti, hogy halálom előtt, mely az ilyen vén em­bert minden órában utolérheti, okvetlen gon­doskodni kívánok nevelt leányomról. Azaz: férjhez akarom adni. Azaz: nem óhajtom, hogy gazdasszonyom nyakán maradjon, ha én meg­halok, mert gazdasszonyom . . . a hü Mártha... már szintén öreg és megérdemli a teljes nyugal­mat. A hü Mártha, szegény, már hatvan éves. Azt hiszem, hogy ez szép idő a mai világban? — Nagyon szép. — Igen, ez nagyon szép . . . bár most nem arról van szó, hanem­ arról, hogy az ön látoga­tásáról a hű Márb­a is értesült és látni óhajtja. JA Pfisti Hírlap mai száma 28 oldal.

Next