Pesti Hírlap, 1906. május (28. évfolyam, 120-133. szám)
1906-05-01 / 120. szám
Budapest, 1906. XXVIII. évf. 120. (9849.) szám. Kedd. május 1. if" ”' -------- “ - -Előfizetési árak: Szerkesztőség.: Egész évre .... 28 k. — Budapest, Váci-körút 78. félévre..............l1 , — » L *• emelat-Negyedévre ... 7 , , gP§| fi 11 hová a laP S2ellen» részét egy hóra............2 , 40 , ^ ^ ^ m6t0 ^ ^ Megjelenik minden nap, ünnep szétküldésére vonatkozó fel« és vasárnap után is. (y- ,; szólalások intézendők. -----------i-iT-i-------- A Pesti Hírlap következő száma a május 1-ei mtukásünnep miatt csütörtökön — május 3-án — hajnalban jelenik meg. Az új képviselők. Még folynak a képviselőválasztások, demár tisztán lehet látni az eredményt. Örvendetes és tanulságos ez. A statisztikai számarány az egyes pártok között most kevésbbé érdekel, mint más választások alkalmával. A fődolog az, hogy egységes szellem nyilvánult meg az idei választásokon: a koalíció eljárásának országos szentesítése ez a választás. A nemzet a szavazatával kimondotta, hogy helyesli a szövetkezett ellenzék vezérlő bizottságának politikáját. A nemzet szankcionálta a nemzeti ellenállást. Mégpedig egyhangúlag. Egyetlen egy elítélő szó sem hangzott a koalíció politikája ellen egyetlen választókerületben sem. Ebben az egyhangúságban, a nemzetnekebben az összeforradásában van az idei képviselőválasztások politikai és történelmi jelentősége. Az a körülmény, hogy a legtöbb kerületben tulajdonképen nem is volt választás, hanem csak közfelkiáltás, kétségkívül nem normális dolog. Az is abnormitás, hogy a kerületek nagy részét a központban osztották szét a jelöltek között. Nagy bajnak tartanánk mi is, ha ebből rendszer lenne. De a mostani abnormális politikai helyzetben ebben a tényben csak azt kell látnunk, hogy a választók a nemzeti ellenállás képviselőit kívánták megválasztani s azt akarták dokumentálni, hogy nem az egyes pártokat s nem is az egyes embereket válogatták ki, hanem azt az egységes tábort, amely a nemzeti ellenállást vezette, együttesen tüntetik ki bizalmukkal s ez által az egységes nemzeti szellemet oltják be az új parlamentbe. Ha egyénesben biráljuk az új képviselőházat, úgy kétségkívül sok kiválóságnak és nagy tehetségnek hiányát fogjuk fölfedezni. De az idei választásokat úgy kell fölfogni, hogy a választók nem annyira egyének fölött szavaztak, mint inkább az eszme mellett tüntettek : az alkotmányos szabadság s a nemzeti eszme mellett. Óhajtandó, hogy a képviselő urak is igy fogják föl a helyzetet s valamennyien ne higyjék el magukról, hogy egyéni tulajdonságaiknak köszönhetik egyhangú megválasztatásukat. Ennélfogva tehát érezzenek nagyobb kötelezettséget az iránt, hogy a nemzeti eszmét — melynek könnyű mandátumukat köszönhetik — híven szolgálják. Hagyományos szokás, hogy amilyen alázatos és barátságos a képviselőjelölt, olyan büszke és gőgös szokott lenni a képviselő. A választás előtt és alatt oly szerények, mint a diurnisták, de mihelyt védi őket a mentelmi jog, a legtöbbről már tíz lépésnyi távolságról illatozik a club-gőg, ami egy „népképviselőhöz“ nem nagyon illik. A mi társadalmi életünk különben is telve van mindenféle fajtájú pöffeszkerléssel. Az egyik embernek a fejébe száll a pénze, a másiknak a hivatalos rangja, a harmadiknak s a többinek a nyomdafesték, a színpadi „masztix" vagy az ecset. Az átlag művelt s egyformán nevelt emberek, kik rangkülönbség nélkül egyformán tudnak beszélni s egyformán tudnak az utcán köszönni az embereknek, még nagyon kevesen vannak Magyarországon. S bohózati figuráktól tarkálló társadalmi életünkben a honatyák egy része az utóbbi években már oly feltűnő szerepet játszott, hogy valóságos bohózati típust nyújtott. Reméljük, hogy a mostani véletlen képviselők igyekeznek igazi népképviselők lenni s ami erő és érték talán hiányzik egyéni tehetségeikben, azt megtoldják hazafisággal, no meg egy kis némasággal. Tudniillik az új parlamenttől azt kéri a nemzet, hogy kevesebbet dikciózzék, s többet dolgozzék, mint elődei. Történelmi jelentősége az idei választásoknak az előző kormánypártoknak teljes eltűnése. Szabadelvű pártnak és haladó pártnak még csak magja sincs. A nemzeti ellenállás egészen elsöpörte őket a föld színéről. Ez a választások tanulsága. Ez a nemzet büntetése volt. Pártok és politikusok így még ki nem haltak egyetlen országban sem. Látszik, hogy abszolúte nem volt gyökerük a magyar földben, különben nem száradtak volna így ki, mikor ily pompával zöldül a tavasz. Senki sem sajnálja e pártok szomorú alakjait, de fájdalommal kell konstatálni, hogy még az elpusztulásukkal is ártottak a 67-es alapnak, amelybe burkolództak. Nekik tulajdonítható, hogy az igazi ti7-esek is kevés számmal jöhetnek be az új parlamentbe s hogy a 48-as függetlenségi pártnak, mint azt akkor megjósoltuk, meglesz az abszolút több-sége. Ne tessék félreérteni, egyáltalán nem búsulunk azon, hogy a 48-as párt megnagyobbodott, de mégis föltámad az aggodalom, hogy a 67-es alapon álló kormány mögött oly kevés ggkHHg' - ■ .1 . -H 'ti - ....— ....--------------------------------------------------L Parasztok. — A Pesti Hírlap eredeti tárcája. — Preszákán egyszer vörös hó esett. Nem mindenütt, csak az Ompely egy völgyében, az őszi legelőn, ahol Vincan Juan őrizte a teheneket. Akkor még csak szeptember legelején volt az idő, arra lefelé a Tisza partján akkor még ingben szaladgáltak a gyerekek, a kisaszszonyok még csipkés ujju blúzokban járnak, de Juan már nem vihette a Vulkánra a teheneit a nagy hideg miatt s a völgyben húzódtak meg. Délelőtt még csak megjárta, a nap hol kisütött, hol elbújt, nem volt éppen hideg, de meleg se volt, hanem estefelé olyan hózivatar kerekedett, hogy Juan nem hajthatta haza az állatokat s beterelte őket egy hegyszakadékba s ő maga behúzódott egy pásztor-kalibába, honnét nem jött ki többé élve. Simon, a kis sánta és kancsalszemü Tierrea Simon megölte őt. Ezt ugyan bajos volna annak elhinni, aki Juont Simon mellett látta valaha, de az is megtörtént már, hogy egy kis egér megölte az elefántot. Akkor délután a Tierlea Simon felesége isűrűn nézegetett fel az égre, onnan az Ompoly felé, azon is túl a Vincan Juon legelője felé, de semmit se látott. Azaz látott varjak kavarogtak a levegőben, metsző szél borzolta fel furcsa, széles fésűre tűzött bronzbarna haját, a tyúkok ,korán elültek s a kéményből a füst sehogyse tudott felszállni, mindegyre lefújta valami láthatatlan óriás lehelete. ■— Hó lesz, — gondolta az asszony s kiült a ház elé egy kőre. Karján fel volt gyűrve hosszú ujjú, csipkés inge, a lába is mezítelen volt s a nyakánál, amint befújt a szél, a bő ingvállat egészen kifeszitette domború mellén. Az ura a kútból egy rossz kötélen vizet húzott fel s hol a kútba nézett le, hol meg oldalt a feleségére és nagyon sok időbe került, amíg napvilágra jutott egy kártyás Víz. De ez a nagy lassúság nem ok nélkül történt. Szerette volna, ha megszólítja érte az asszony, ha rákiált s igy beleköthetne az aszszonyba. De azért nem volt egészen bizonyos, hogy belekötni, vagy magához szorítani szerette volna-e jobban az asszonyt, csak hogy valamit szeretett volna, mert az asszony vad szépségében nagyon kívánatos volt s ami fődolog, ő gyűlölte Simont. Hanem az asszony nem, tudta, hogy Simon közel van hozzá, ő hozzá más valaki volt közel: Vincan Juon. Juon! Micsoda legény volt az! Egy hajlékony bronz kolosszus, csupa izom, erő és friss, bő patakzása a piros vérnek barna bőre alatt. És a Tierrea Simon feleségét egyenesen az ő számára teremtette az isten. Csupa hőség, vad, rakoncátlan ősemberi vágy hajtotta őket az egymás karjába és Simon tudta ezt. Most is tudta, hogy mire gondol az asszony. Látta a teste remegésén, az opálszinti szeme villanásán s a vér ráfutott a Simon kevéske agyvelejére és a kötelet kiejtette kezéből. A kártyásnak nagy locscsanása a vízbe, hátranézésre kényszeritette az asszonyt. — Mit csinálsz? — kérdezte durván. Simon sáppadtan állt a kút mellett s kancsai fekete szemét vér futotta el. — Eredj mosni! — szólt rekedt, parancsoló hangon. Az asszony kicsinylő pillantással nézett rá s vállat vont. — Akkor mosok, amikor akarok! Nem tudni, hogy mi bújt ma a kis gyáva Simonba, csakhogy vakmerő lett. Közelebb jött az asszonyhoz s rákiáltott: — Tudod-e, hogy az én kenyeremet eszed? Az asszonyt kissé meglepte a vakmerő, támadás és hirtelen felkelni se tudott rá. — Tudod-e? — kiáltotta Simon újra s még közelebb jött. Az asszony most vállat vont. — Ami a tiéd, az az enyém is. Hites aszszonyod vagyok. — Hát éppen azért — s most még jobban kiabált Simln, — engedelmeskedj nekem! Én vagyok az urad, üthetlek, vághatlak s a bőrödet is lenyúzhatom, ha akarom! — Hát próbáld meg, — felelte az asszony, s felállt. Nagyot nyújtózott, fenyegetőleg mutatva izmos karját, nyúlánk, macska Ügyességű fiatal testét és Simon egyszerre megzavarodott. Hirba suttogta alázatosan s a szama könytbe lábadt, nagyon szaradok, de te nagyon rossz vagy. Rossz és lusta.Szeretőd van és nem akarsz dolgozni. A Petrenik Matrinának sincs különb ura mint én vagyok,az még beteg is s a Matrina egész nap künn dolgozik a tiűzőn. Te semmit se csinálsz, csak A Pesti Hírlap mai száma 36 oldal.