Pesti Hírlap, 1906. augusztus (28. évfolyam, 210-239. szám)
1906-08-01 / 210. szám
,taték, azaz hogy csont. Csontot a kutyáknak, akiknek még van pénzük húsra. És koncot a városatyáknak, akik ki tudják eszközölni,hogy a mészárosoknak több jusson a jóból, mint eddig. Mert ha a mészárosok sztrájkolnak, akkor mi lesz a szegény budapesti lakossággal, mit fog csinálni, ha a pénzeó zsebében marad? Ezenkívül azt is kívánják, hogy l legyen fogyasztási adó és persze ők minden halandók közt a legkisebb adót fizessék. Hadd fizesse az adót az, aki a húst eszi, de ne az, aki eladja. Aztán a gazdák ne etethessék darával a marhát, mert abból a gazdáknak van hasznuk, hogyha a marha „felfúvódik“. Többféle kívánságuk van. A kívánságokból ki lehet olvasni, hogy a svindli divatos a marhákkal való eljárásban is. Hisz a svindlikláncolatát látjuk. A Goluchovski svindlije okozta a szerb zárlatot, az osztrákoké a nagy bécsi olcsó felhajtást, hogy a magyar marhahús még olcsóbb és jobb is lehet Bécsben, mint Budapesten. Svindli „felfújtatni“ a muftiát. Svindli csontot mérni hús gyanánt és a többi. Vasárnapra még népgyűlést is hívnak össze. Hát ez vajon mi? A polgármesterhez és a kormányhoz fordulnak. Miért? A közönség érdekében, avagy csak a maguk érdekében? Ezt kellene megtudni és alaposan kitanulmányozni. Minekünk ebben az egész dologban egyetlen véleményünk az, hogy a most is majdnem elviselhetetlen drágaságot senki kedvéért nem szabad fokozni se a Skoda-gyárért, se Szerbiáért, se Goluchovskiért, se a birtokosokért, se a mészárosokért. És ha a kormánynak valamely feladata van, ez az, hogy a további zsarolást akadályozza meg. S a polgármesternek és a fővárosnak feladata csakis az lehet, hogy a drágaság megszüntetésére tegyen intézkedéseket és a drágaság fokozását minden eszközzel akadályozza meg. Ha a koncleső városatyák, a régi rendszerbeli sáplovagok ezt akadályoznák, hát még egy kis polgármesteri abszolutizmust is szívesen üdvözölnénk a közönség érdekében. A helyzet: Szilágyi Dezső halálának az évfordulóján nincs országos ünnep. Csak szűkebb körökben rendez emlékünnepeket az elhunyt nagy államférfiúnak egy-egy tisztelője, aki bizalmas embere, társaságában, sétáiban és időtöltéseiben társa volt. Budapesten bajosan lehetett összegyűjteni valamely társaságot. A mostani politikusok is elszéledtek, miután épen tegnap kezdődött meg a parlamenti vakáció. Ezek közül különben is kevés bizalmas ismerőse volt Szilágyi Dezsőnek. Akik voltak, már majdnem mind hatalmon vannak, avagy ismét hatalmon vannak, mint például Darányi Ignác, akivel évődni szeretett, gróf Hadik János, aki államtitkár lett. Ám mások sokan eltávoztak és letűntek a fórumról. Akiket megjavítani igyekezett disszertációival, oktatásaival, akiket üldözött maró gúnynyal, komoly feddéssel és agitációkkal, egy egész rendszer eltűnt. Ha Szilágyi Dezső tovább élt volna, ki tudta volna választani a rossz útra tereltek közül is a javításra alkalmasokat, a különben tanult és talentumos elemeket és most más színvonala lenne a fórumnak. De bizonyos, hogy maga a nemzeti irányzat amúgy is felül került volna és abban Szilágyi Dezső vezérszerepet vitt volna. Mindenképen kötelességünk felújítani a Szilágyi Dezső emlékét a mostani helyzetben, amikor sok megvalósult abból, amiről ő álmodozott és amiről terveket szőtt. De viszont több olyan körülmény mutatkozik, ami nem találkoznék rá Szilágyi Dezső helyeslésével, ha most az ő ítéletéhez lehetne appellálni. Szilágyi Dezső, amikor mégsenki sem gondolt arra, hogy a Habsburgok hatalmukat nem a magyar alkotmány és közjog szerint értelmezve gyakorolják, már figyelemmel kísért egyes jelenségeket és egynémely közjogi kérdést tisztázni igyekezett, például a főhercegekkel szemben és a katonai méltóságokkal szemben. Ő volt az első, aki érvényt szerzett a parlament szuverenitásának a katonai testület felett egy látszólag etikett-kérdés keretében. És íme, néhány év múlva kitűnt ennek jelentősége, amikor már Szilágyi Dezső nem élt s amikor a parlamentet katonasággal oszlatták fel. Gonosz tanácsadók tudniillik folyton azt igyekeztek elhitetni az uralkodóval, hogy a hadseregben inkább bízhatik, mint a magyar nemzet képviseletében. Innen keletkezett, hogy a hadsereget mindig előbbre helyezték, mint a parlamenti képviseletet és ezért nem akarták akceptálni azt, hogy a hadsereg felett is a nemzet ép úgy rendelkezik, mint az uralkodó. Ha Szilágyi Dezső megérte volna a felségjogok körül keletkezett vitákat, bizonyára másképen fordult volna ezeknek eredménye, de még valószínűbb, hogy oly éles ellentétek nem keletkeztek volna, mint legutóbb. Szilágyi Dezső barátai megtudták Széll Kálmán miniszterelnöksége idejében, hogy mi volt a Szilágyi titkolt ambíciója. Abban reménykedett, hogy miniszterelnök lehet. Erre készült. És találkoztunk vele ama gondolatban, amely a Széll Kálmán kormányzásának idejealatt, a hatvan hetesek közt csak bujkáló eszme volt, nevezetesen hogy Magyarországot gazdaságilag függetlenné kell tenni Ausztriától. Az olyan felemás munkát, aminet Széll Kálmán végzett, Szilágyi Dezső gyűlölte. Gondos tanulmányokba merült Szilágyi Dezső és kutatásai alapján megállapította, hogy Magyarországnak mindenekelőtt leginkább önálló vámterületre van szüksége. Lelkesedésében olykor elszólta magát: — Én miniszterelnökséget csak azzal a feltétellel vállalnék, ha felhatalmazást kapnék az önálló vámterület felállítására. A példátlan eset, ami a miniszteri kinevezéseknél a mostani politikai fordulatnál történt, megteremtette ama meghatározást, hogy a kormány, tagjai a nemzet miniszterei. Szilágyi Dezső ebben a felfogásban volt már igazságügyminisztersége idején. Róla fenmaradt az a mondás, hogy amikor a Burg megbízásából kérdést intéztek hozzá, hogy meddig akar miniszter maradni, Szilágyi így válaszolt: — Addig, amíg a nemzet, amelynek szolgálatában vagyok, bizalmában megtart. Jó felújítani Szilágyi Dezső emlékét most. Szilágyi Dezső liberális volt, gyűlölte a mágnás uralmat, gyűlölte és üldözte a kiváltságokat. A főrendiházat reformálni akarta, mert elavult intézménynek tartotta. Azt követelte, hogy a purifikáció és az egyenlőség szelleme bebocsáttassék a főrendiházba is. Minket folyton arra biztatott, hogy ostromoljuk az ily intézményeket, — írja azt, — igy szólt hozzánk — hogy most még kopogtatunk a kapun, de ha ki nem nyitják, hát betörjük! A delegáció szervezetével soha sem volt megelégedve. A delegációban több ellenőrzést, a közös miniszterektől több felelősséget követelt. Hogy a közös miniszterek a magyar országgyűlés elé idézhetők és ott felelősségre vonhatók, az Szilágyi Dezsőt privát beszélgetéseiben többször ismétlődő téma volt. Mi történnék Goluchowskival most, ha Szilágyi Dezső élne? Ám amennyire liberális volt Szilágyi Dezső,és oly mértékben üldözője volt minden korrupciónak, mely a liberális többség hatalmi túlkapásaiból keletkezett. Ismeretes az az akció, melyet az összeférhetetlenségi kérdésben vezetett, amikor szembe került gróf Tisza Istvánnal, Münnich Auréllal, Gajári Ödönnel és ahasonlókkal. Üldözte mindazokat, akik a többséghez való tartozást arra használták fel, hogy a maguk részére jogtalan anyagi előnyöket és pozíciókat szerezzenek. Ha Szilágyi Dezső most élne, bizonyára volna, egynémely, mondanivalója azok részére, PESTI HIRCAP, 2 1906. augusztus 1., szerda. v nincs tej, vaj, excellenciádtól várják ennek a fontos gazdasági állapotoknak gyógyítását. Az állam, akinek nemcsak az anyagi, de az erkölcsi siker is célja, nem a telhetetlen anyagi vágy mértéke szerint árverez a bérletekkel s a lakóházakat és fürdőket saját kezelésében tartva, megteremtheti azt az ideális tisztaságot, ami a kulturember legelső életszükségletét képezi. Az emberiség a spártaiak fénykorától fogva nemtörődött annyit a higiéniával, mint a ma emberei. Szinte azt mondhatnám, inkább testük kultuszával foglalkoznak, mint lélükével. Most minden művelt ember orvosa is saját magának. A levegő, táplálék, tisztaság és sportok, ez a pogányi vallása. Levegő, az van itt, de a táplálékok tápláléka, a tej és tejtermékek, hiányzanak. Azt mondják, nincs legelő. Alig hiszem. Mindenütt nincs, de van azért elég és kitűnő. Van annyi, hogy egy alpesi tejgazdaságot lehessen berendezni s naponta onnét szállítsák szét a tejet. Hisz az egész Tátra nem nagy! S hogy mit csinálnának ezzel a tejgazdasággal az év többi kilenc, tíz hónapjában? Ebben az egész országban tejhiány van. Budapesten rossz, kevés és drága a tej. Lenne jobb, több és olcsóbb tej. Jól tudom én azt, hogy mindez csak utópia s akihez írva van e levél, minden valószínűség szerint, éretlen kisgimnazista fiú még, kinek sok esztendei bérlet-lejáratokat, miket kell bevárnia, de olyan fiú, akinek esze, jó sleme és erős magyar szíve van. 11-ik levél Tisztelt uraim! Sok és dicséretes cselekedet hirdeti már az, önök ténykedését, különösen aránylag vagyoni helyzetükhöz mérten, de ha lehetséges, még több körültekintést kérünk önöktől. Természetesen, ha anyagi viszonyaik megengedik. Ahol nincs, ott kérni nem szabad. De mondjuk, hogy van. S ez esetben, ha nem többet, de van turistaház építését kérjük: Tátrafüreden. Ehhez, remélem, még Tátrafüred tulajdonosai is adnak telket, konyhapénz-adó nélkül. Mert az igazgatóságok épületeiben levő turista-szobák, mindenütt, vagy állandó,szegényebb sorsú fürdővendégeknek vannak kiadva, vagy, ami,ennél is nagyobb baj: kevés az turista-szoba. S még egy baj. A turistákat, ahol szállást kérnek, lenézik. Megjegyzendő, nem a vagyonos turistákról beszélek. A pénz szagát, ahol csak kiszolgáló személyzet elé kerül, mindenütt megérzik. Ezek nem is reflektálnak egy koronás szobákra. De a direkte turistaszobát kérő vendéget kutyába se veszik. S ez és a kevés turistaszoba, megkevesbítik a magyar és német turisták számát. Inkább külföldre mennek. Egy 15—20 szobás, nagyon tiszta, jó ágygyal, tisztességes kiszolgálással ellátott turistaház kellene a központban. Az ideális viszonyokhoz tartozna, ehhez a házhoz egy olcsó, az árakra nézve az egyesület által meghatározott, kis vendéglő, kitől az egyesület kis bért szedne, de a tehén-, vagy kecsketartást szigorúan kikötné. A menhházakra nézve is volna kérésünk. Nagyon egyszerű: a tisztaság. A drágaság ellen nem lehet szólni, mert az egyesület is elég drágán fizetteti meg a bérletet. És, mondják, kérem, érte önöket valaha az Öt-tó útján olyan zivatar, mikor már se jobbra, se balra nem lehet fordulni, hogy az utakat több helyen a hegyekből leömlő zuhatag patakká varázsolta s a három óra hosszat szakadó, hideg, jeges esőnél csak a menydörgés és villámlás volt nagyobb? (Egy szép német leány ijedtében a szöges végű botját is elhajította, hogy ne legyen a kezében villámvezeték.) Aki végigélt egy ilyen istenítéletet, 1030 méter magasból lejövet, bőrig átázva, síkos kőtenger között, valószínűleg alá fogja írni kérésünket: az Ot-tó és Zerge-szálloda közötti feleúton egy kunyhónak felállítását. Ha nem is a férfiak kedvéért, de a nők miatt. Utoljára marad a nyelvkérdés. Nem lehetne ezen az exponált, csupa német szót halló vidéken ugyanolyan táblácskákat állítani föl, mint a svábhegyi fogaskerekűn? Ezzel nem riasztódnak azért el a német vendégek, hisz ide csupa műveit német jár, akik nagyon jól tudják, hogy minden nemzetnek drága a saját nyelve s hogy ez az erőssége. Saját fülemmel hallottam, mikor az egyik ruenházban egy magyar asszony, magyarul hallva engem beszélni a kiszolgáló kisasszonynyal, csodálkozva kérdezte: — Hát lehet itt magyarul is beszélni? Lux Terka.