Pesti Hírlap, 1906. szeptember (28. évfolyam, 240-254. szám)
1906-09-01 / 240. szám
/ _ (r- \JF Budapest, 1906. XXVII. évf. 240, (9969.) szám. Szombat, szeptember 1. .."" "" — ......... .........m" —————— Előfizetési árak: Szerkesztőség: _ ■ . , Budapest, Váci körut 78. Egész évre.... 28 k. t F I. emelet, félévre^. . ^ jjjj^^| hová a lap szellemi^ részét megjelenve minden nap, ünnep „gr/ szétküldésére vonatkozó fel* és vasárnap után is. szólalások intézendők. WSmrggggBBgS5 ni .lnE^S^ggMnaHtaawg11111. ■1 "i»'-ggwdU-i.-1—" yjauh&smBsouj—i-.i i—j------~’JiLi J----j—gfeaUiW A műveltség politikája. A klasszikus drámairodalomnak rendesen évenként van egy napja a színházakban, ilyenkor előadják sablonszerűen Kisfaludynak vagy Vörösmartynak egy színdarabját — üres ház előtt s az újságok kenetes hangon emlékeznek meg a „kegyeletes“ estéről. A kultúrának és közoktatásnak szintén van évenkint rendesen egy ilyen „kegyeletes“ napja a sajtóban, amikor róla cikkeznek, de senki sem olvassa el a cikkeket. A sablonhoz tartozik március 15-ikén lelkesedni, október hatodikán gyászolni, karácsonykor a családi örömökről énekelni s szeptember elején az iskolákról, az ifjúság bajairól s a szülők gondjáéról zengeni. Klofác úr ügynöki utazása a cseh ipar érdekében a zavaros magyar vizeken vagy egy magyar képviselő úr nyári elszólása, vagy valamely kőnyomatos lap zagyvatékos communiquéje napokig leköti a magyar sajtó legnagyobb részének érdeklődését. Az égető kulturális kérdéseknek csak egyetlen egy nap jut egy esztendőben. Már most tessék egy kicsinyke cikkbe beleszorítani mindent, azt az óhajtást, tervet, reformeszmét, panaszt, megfigyelést, óvást és tanácsot, ami a magyar kolduskultúra területén egy év alatt összegyűl. Meg se kíséreljük. Kulturális mizériáinkról nem lehet cikket írni, csak kötetet. Azt se olvasná, el senki. Az országos műveletlenséghez tartozik, hogy a műveltség kérdése iránt nem érdeklődik a közvélemény. A műveltség politikája unalmas és népszerűtlen. Kulturális és közoktatási közvélemény egyáltalán nincs is Magyarországon. A különböző irányokról, eszmeáramlatokról, rendszerekről és reformokról e téren senkinek sincs egyáltalán véleménye. Az embereknek „minden mindegy“. Akár egységes a középiskola, akár nem. Akár állami a népoktatás, akár felekezeti. Akár tanítják a latint és görögöt, akár nem. Akár tanulnak a gyerekek az iskolákban, akár nem. Csak végezzék el az iskolát: ez a fő. „Elvégezni“ az iskolát: az egész magyar intelligens társadalom minden vágyakozása, kívánsága s egész érdeklődése a közoktatásügy iránt ebben az egyetlen mondatban fejezhető ki. Elvégezni, túlesni rajta, lerázni magáról: ez a divatos jelszó az iskolára. Hogy az egyeseknek és az egész nemzetnek a jövendőjét ott az iskolában döntik el, azzal senki sem törődik. A lapokban olvastam vitatkozást afölött, hogy a börtönöket és fegyházakat hogyan kell építeni s az egyik lap szakértelemmel fölvilágosítja a publikumot, hogy: „A fogházak kezelése tárgyában kibocsátott szabályrendelet (R. T. 1880. év 829. lap) 22. §-a így szól: „Az egyes szobák oly térfogattal bírjanak, hogy azokban minden letartóztatottra legalább 20, azaz húsz köbméter levegő jusson.“ Ugyan kérem, ki emlékszik, hogy valaha a magyar napi sajtóban vita folyt volna afölött, hogy egy iskolában egy tanulóra hány köbméter levegő jusson? A rablógyilkosokkal az egész magyar közvélemény többet törődik, mint a tanítók, tanárok és tanulók dolgaival. Fegyházalyról bőkezűbben gondoskodott az állam, mint az iskolákról. Van közvélemény minden kérdésben. Van közjogi közvélemény a 67-es alap mellett, van a perszonálunió mellett. Van közigazgatási közvélemény az államosítás mellett, van a decentralizáció mellett. Van igazságügyi közvélemény száz és száz részletkérdésben pro és contra. Csak közoktatásügyi közvélemény nincs. Mert ennek ügyeivel kevesen foglalkoznak s még kevesebben értenek hozzá. A közoktatásügyi minisztériumba egymás után jöttek kívülről a jóindulatú, de laikus miniszterek és államtitkárok, akik ott benn aztán többé-kevésbbé megtanulták a dolgaikat. De amit az egymás után következő rezsimek egymás után „alkottak“ és „reformáltak“, az együttvéve rendszertelen khaoszt hagyott hátra. Mert semmiféle tiszta elvi irányzat sem vezetvén az „alkotásokat“, nem is volt lehetséges egységes irányzat megteremtése. A „reformokat“ s intézkedéseket inkább a napi divat és a népszerűség keresése inspirálta, semmint a belső szükség és a tudás. Emellett az összes kultuszminiszterek és államtitkárok a legnépszerűbb emberek voltak mindig az országban. Senki séta kritizálta munkásságukat, mert senki sem értette. Akik értettek volna hozzá, azok nem mertek beszélni vagy nem volt alkalmuk és helyük a megnyilatkozásra, vagy nem hallgattak rajuk. Előre bejelentjük, hogy mi megpróbálunk a régi rossz divaton változtatni. A „kegyeletes“ napokon kívül is fogunk többször foglalkozni a kulturális ügyekkel s az elhanyagolt közokta- Férfiak. Gyors árnyképek a modern szerelmi életből. (Tizedik közlemény.) A színésznő férje. Gondosan öltözködött, diszkrét külsejű férfi, kinek, bár bajuszt visel, beszéde, járásakelése valami titkos művésziességet, egy érvényre nem jutott művésztermészetet árul el. Délután három van, belép a klubba, az összes termeken végigmenve, mindenkinek, még a legfiatalabb és legjelentéktelenebb külsejű újságíróknak is, lelkesen köszön s végül kilyukad a társalgóban. Itt rögtön a legnépesebb társasághoz lép, ahol a kézszorítások után egy győzelmi hírhez illő hanghordozással beszélni kezd. — Na, Blanka fogja játszani az Ici pici hercegnőt. Most már bizonyos. Egy karmester: Igazán? Ez érdekes! Mikor állapodtak meg? A férj: Ma beszéltem meg a dolgot az igazgatóval. Egyelőre ötven előadásra szerződtem, folyton emelkedő fizetéssel. A karmester: Érdekes lesz . . . Habár, tudja isten, ez a szerep, ahogy én ismerem, Blanka asszonynak kissé túl eleven, túlhóbortos, túlságosan angolos. Tudja, őt a művészete mégis inkább nobilisabb, diszkrétebb szerepek felé vonzza, a finom, francia irány felé. A férj: Ugyan kérem, miféle beszéd ez? Az én feleségem nobilis, diszkrét?! Nem tud túleleven lenni? Na, csak bízza ezt rám. Olyan eleven, olyan hóbortos, olyan bolond lesz ő, hogy feldönti a kulisszákat. A karmester. S aztán a termete is, egy ilyen, kis tömzsi nőcskét megkívánó szerep számára túlságosan nyúlánk, túlságos elegáns. A férj (nevetve a többi jelenlévőhöz): Uraim, hallották: az én feleségem nem tud tömzsi lenni? Hisz önök ismerik, látták elégszer nadrágszerepben. Ellenkezőleg, afeleségemnek az a baja, hogy egy kicsit túlságosan molett, hogy csípőben egy kissé túlságosan széles. De ehhez a szerephez ez kell s azért is vállaltam el. Legyen nyugodt, karnagy úr, fog ön olyan molettséget látni, amilyent még nem produkált primadonna. A karmester: Kérem, én nyugodt vagyok. Sőt nyugodt maradok majd akkor is, ha látni fogom .... A férj megpillant egy ép akkor belépő urat, a darab szerzőjét, s feléje siet. — Jó napot, kedves mester. Tudja már, hogy Blanka játszsza az ici-picit? A szerző: Ugyan! Most hallom először. A férj: Igen bizony! Tudja, kérem, nem azért mondom, mert a feleségem, de higgye el, egy se tudná ezek közül a többi nők közül úgy eljátszani ezt a szerepet, mint Blanka. Ezt bátran állíthatom, mert már ma délelőtt tudta azegész szerepet s jelezte nekem, hogy hogyan fogja játszani. Tegnap délután kapta csak meg, s ma már az egészet tudja. Mit szól ehhez is A szerző: Szép! De hát hiszen a színészi kidolgozáson, a részleteken még változtatni fog. Nem? Szeretném, ha ezt nem a rendes, most uralkodó bohóc-stilbenlátszaná. Én valami finomat, valami előkelőt, valami nemesen graciózusat képzeltem el, mikor ezt az alakot megírtam. A férj, ő épen így fogja fel. Blankának is szakasztott ez a véleménye. Finomság, előkelőség! Még a pajkossága is artisztikus lesz, még a féktelensége is mértékletes. Mondhatom, oly diszkrét lesz, mint egy nagykövet leánya s mégis oly szenvedélyes, mint egy bacchanse. A szerző: Na, erről még beszélünk. Én majd bátor leszek a nagyságos asszonynak néhány tanácsosat szolgálni. Különösen a színészeti részre vonatkozólag . . . "A férj: Ó, ez pompás lesz. Bár ő ebben úgyis a legerősebb. Pálmay óta ő az egyetlen igazi művésznő az operette terén. Tudja, nem azért mondom, mert a feleségem, de olykor magam is megdöbbenek azon a zseniális intuíción, melylyel ő szerepeit otthon kidolgozza, megteremti. S különösen, ha neki való szerephez jut. Ez az Icipici hercegnő pedig neki való. Azt hiszem, hogy legalább háromszázszor fogjuk adni. A szerző (mosolyogva): Na, na, én megelégszem száz előadással is. A férj: Én pedigfogadok, hogy legalább kétszázszor előadjuk. Különösen, ha egy dolgot, kedves mester, még kipótol. A szerző: Mi az? A férj: A darabban nincs elég hazaszeretet, azaz, hogy sovinizmus. Pedig ez föltétlenül szükséges. A szerző: De kérem, ez egy mesedarab. Nem létező országban, nem létező viszonyok közt játszik. A férj. Mindegy, bele kell vinni valamit,ami a magyar lelket mozgásba hozza. Blanka is ezt akarja. Tudja, a budapestiek nagy soviniszták. Egy olyan zseniális író, mint a kedves A Pesti Hírlap mai száma 32 oldal.