Pesti Hírlap, 1906. szeptember (28. évfolyam, 240-254. szám)
1906-09-01 / 240. szám
2 PESTI EIRLA ir 1906. szeptember 1., szombat tájügyekkel, amikor csak a napi politika azt engedi. Nagy baj minálunk, hogy a politikában az emberek szerepelgetése s a pártok ügye sokkal több időt és helyet elvesz a sajtóban és a közönség érdeklődésében is, mint amennyit az eszméknek s a reformoknak lehet szentelni. Közvélemény és sajtó éretlenségére vall ez. Most, hogy új emberek kerültek a kultusztárca élére: Apponyi Albert miniszter és Tóth János államtitkár, talán meg lehetne kísérelni a félbenmaradt kulturális reformok folytatását s újak alkotását. Ezen a „kegyeletes“ napon, amikor az iskolai saison megnyílta menti a kulturális ügyekkel s az eszmékkel való foglalkozást, csak egyetlen momentumra hívjuk föl a figyelmüket. Ez most nagyon aktuális. Tudniillik manapság az emberek életét is csak akkor szabad megmenteni, ha aktuális. Az internátusok, konviktusok vagy magyarul szólva a benlakással egybekötött iskolák szaporítására hívjuk föl a közoktatásügyi kormány figyelmét. Tízezrével szállítják a fővárosba és a vidéki városokba a család szentélyéből az ifjakat, akik minden szülői felügyelet és gondozás nélkül idegen helyeken élnek tíz hónapon át s akiket az iskolákban tanítanak, de akiket senki sem, nevel. . A városok erkölcstelen élete az ifjú nemzedék háromnegyed részét testileg-lelkileg megrontja. Ez ellen pedig egyetlen orvosság van: a benlakással egybekötött iskolák, a konviktusok és internátusok szaporítása, mégpedig állami támogatással oly módon, hogy minél olcsóbb legyen az ellátás költsége s minél gondosabb az ily intézetek belső életére való felügyelet. Háromféle internátus van minálunk. Az első osztályba tartoznak a felekezeti konviktusok, melyeket régi alapítványok tartanak fenn. Ezek között van egy pár történeti nevezetességű, például a nagyenyedi, a debreceni s a sárospataki református kollégiumok, amelyeknek diákélete körül egész legendakör fejlődött ki s amelyek kiváló tudósokat és karaktereket neveltek az országnak. Híresek egyes katholikus konviktusok is s különösen a piaristáké. Ezekben kifogástalan a hazafias nevelés. De egy főhibájuk van. Ezekben a felekezeti internátusokban a szegény tanulók kevés kivétellel a legnagyobb nyomorban, nélkülözésben és szolgai munkában nevelődnek fel. Végre a nyomor is lehet jó nevelési eszköz a karakterre. De paedagógiai rendszert csinálni belőle még sem lehet. A második faj a magáninternátusok osztálya. Ezek nagy része pedig arról híres, hogy nagyon drágák, csak a gazdag emberek gyermekeinek valók s emellett a rossz vagy gyengeelméjű tanulók asyluma, ahol az ellátás magas díjáért és mindenféle* mellékdíjakért könnyen kaphatnak — bizonyítványt. A mai világban pedig nem a tudás a fő, hanem a — bizonyítvány. Konstatáljuk, hogy ezt a rossz hírt nem minden magáninternátus érdemli meg. S mivel ezek hivatást fejtenek ki, jó lenne, hogyha az állami felügyelet szigorítása mellett, szaporodnának az ily intézetek s minél tökéletesebbé fejlődnének. A harmadik faj újabb keletű, az állami internátusok. Ezek már teljesen kifogástalanok. Ezeket föltétlenül szaporítani kell. De igen helyes lenne kellő garanciák mellett létesítendő új magáninternátusokat állami segélyben részesíteni, mint helyes volt a délmagyarországi közművelődési egyesület szegedi internátusának segélyezése is. Az angol internátusok tanulmányozását és utánzását ajánljuk a közoktatásügyi kormánynak. Gróf Apponyi Albert jól ismeri az angol életet, előtte nem szükséges hosszasan fejtegetni, milyen kitűnő az angol nevelés, mely nemcsak a tantárgyak elsajátítására helyezi a fősúlyt, hanem fölosztja a nevelést három főirányra: ismereteket tanít, karaktert nevel s emellett erőssé és egészségessé teszi az ifjat. Egy-két mhna-internátust kellene berendezni az ország különböző részein a legmodernebb szellemben állami költségen s majd ezután igazodnék a magánvállalkozás. Előttem fekszik egy kis angol szépirodalmi hetilapnak, a „National Weekly “-nek, legutolsó száma. Ennek a hirdetései között százötvenkét internátus iskolának a hirdetése van. Egyik-másik az iskola fényképét is közli, hogy mutassa, mily egészséges helyen épült. Minden angol lap tele van „Girls Schools“, „Boys Schools“ és „Military Schools“ hirdetésekkel. Pedig Angliában és Amerikában is a családi élet sokkal erkölcsösebb s a gyermekek gondozása és nevelése sokkal behatóbb, mint nálunk. Mégis belátták, hogy az internátusi nevelés, mely elmét, karaktert és testi erőt egyaránt neivel, mily előnyös. Paedagógiai szempontból ez a kérdés természetesen igen részletes és lelkiismeretes kidolgozást igényel, mert a diák kaszárnyák — sokat ronthatnak is az ifjakon. De az kétségtelen, hogy a magyar városok rendkívüli mértékben erkölcstelen élete mellett sürgős szükség a diák-konviktusok szaporítása. mester, bele tud vinni egy kis magyarságot, egy kis sovinizmust az óperencián túl játszó darabba is. A szerző: Jó, majd gondolkodom róla ... Este a színésznő szobájában a férj együtt ül Pécsváradi úrral, a milliomos bankárral, a Lipótváros vezéralakjával, udvari tanácsossal, híres Mecénással és vivőrrel. Ötven éves Offensbach-typus. A férj: Hiába minden, tanácsos úr, amíg a kaszinó nem tesz valami energikusat, addig nincs igazi végleges...kétségtelen, letagadhatatlan győzelemről szó. Ön ismeri a primadonnává válás fejlődéstörténetét?" Egy kritikus barátom, különben egy utálatos fráter, részletesen kifejtette azt nekem s van is valami az ő elméletében. Először :kell a tőke, azaz a színház és az igazgatója, amely hajlandó ahhoz, hogy primadonnává engedjen nőni valakit. Aztán szükséges a sajtó jóakarata. Persze nem annyira a színház körül lődörgő író-féléknek jóakarata, hanem a lapokat vezető szerkesztők s tulajdonosok hajlandósága. Végre is, ezek a költő urak mégis nagyjában azt írják, amit felülről reájuk parancsolnak. Persze, azért jelentenek ők is valamit, mert nem mindig néznek a körmükre s igy könnyen becsempészhetnek a lapba egy s más kellemetlen dolgot. Én épp ezért velük is igen jó viszonyban vagyok. Végül azonban szükséges a közönség jóakarata, és pedig főleg az első soroké. Itt ül az igazi döntő tényező. Oh, tanácsos úr, és a társai. Nos, erre van még szükségem. Minden más már meg van nyerve. Blankának voltak is már szép sikerei. De a nagy, az országos siker, carriere-jének betetőzése, operette-színpadi egyeduralmának végleges”megállapítása csak úgy érhető el, ha ön, tanácsos úr, és a kaszinó többi, ízlést és művészi irányokat megszabó erélyes tekintélyei, a támogatásukat idekölcsönzik. Különösen önök, a tanácsos úr kaszinójának tagjai, hivatottak erre, akik nem a duhaj, féktelen, bohóckodó mű-vészet kedvelői, hanem a nyugateurópai finomság, az artisztikus ízlés oázisát alkotják ezen a fájdalom, még meglehetősen balkáni ízlésű Budapesten. Bevallom, az ideálom az, hogy Blankából egy igazi kultur-primadonna legyen. Egy olyan primadonna, akit egy idekerülő idegen nem fejcsóválva néz, hanem megért, méltányol, élvezni tud. Ön, tanácsos úr, maga is egy kulturember, par exellence. Merem tehát állítani, hogy valóságos missziót teljesít s e mellett belső, egyéni ösztönének is eleget tesz, ha most, az Ici pici hercegnő alkalmából, mintegy kiinduló pontja, magja lesz egy óriási, az egész országra szétterjedő sikerhullámnak . . . Nos, kérem, nem volna kegyes ... A tanácsos úr: Kérem, tudja, die Sache steht folgendermassen: én nem is vagyok olyan befolyásos ember, mint maga gondolja. Főleg nem is vagyok már fiatal. A fiatalemberek a kaszinóban nem mindig hallgatnak rám. De hát nincs is önöknek szükségük az én támogatásomra. A nagyságos asszony egy zseniális nő, amit ő akar, azt eléri, ő egy győzelemre hivatott egyéniség, egy szerencse-ii, ha szabad egy nőt így hívni. Ein Wunderkind, ein auf sich selbst gestelltes . . . egy magamagára állított, mondjuk, egy, csak saját lábán járó nagyság... A férj (gúnyosan): Gondolja, tanácsos úr? Ön igazi túlzásba megy a rajongásban. Nos, tehát elmondom önnek, persze, csak a legszigorúbb titoktartás kötelezettsége alatt, hogy ellenkezőleg, Blanka nagyon is nem áll a maga lábán, hogy igenis szüksége van arra, hogy egy-két jóbarát legyen körülötte, mert különben egyik bolondságot csinálja a másik után. Tud Klosác a cseh propaganda dolgában körútra indult és a cseh képviselő igen fontos állomásnak tekintette Budapestet. Klosác kiszállott Budapesten s itt idejét azzal töltötte, hogy egyrészt információkat szerzett afelől, hogy milyen a hangulat a magyar-cseh barátkozás eszméje iránt, másrészt pedig a gondolatnak propagandát igyekezett csinálni. E körülményekkel kapcsolatosan konstatálnunk kell, hogy Klosác agitációi során is beigazolódik az az állításunk, hogy a csehek az agitációt leginkább a maguk céljainak a megvalósítására használják fel. De erős félreértésen alapszik azon állításuk, hogy a magyar közvélemény ezt a propagandát osztatlanul támogatja. Ellenkezőleg. A közvélemény legnagyobb orgánumai kezdettől fogva tiltakoztak az akció ellen és káros következményűnek ítélték, azóta pedig ahány nap telik, annyi támogató esik el, mert akik eleintén rokonszenveztek a gondolattal, azok is meggyőződtek az argumentumok folytán, hogy a terv, a mi részünkre nem időszerű, nem hasznos és azt pártolni politikai hiba lenne. Tévedések keletkeztek abból, hogy a nemzeti küzdelem idejében egyesek keresték az érintkezést a csehekkel is, és úgy, mint a horvátokkal, talán kizárólag taktikai szempontok miatt. Csalódások is jó, kérem, tanácsos úr, nem azért, hogy dicsérjem magam de hogy önt meggyőzzem, kijelentem a következőket: ennek az asszonynak nincs egyetlen lépése az életben, egyetlen mozdulata a színpadon, ami nem én tőlem származnék. Mindenre én tanítom, minden ügyét én intézem el. Ha egyedül maradt volna s nem lesz azén feleségem, talán most valahol vidékien csatangolna. A tanácsos úr: Na, dehát az ő tehetsége is számít valamit? Nem? A férj (a kezével legyint): A tehetsége?! Jó, hisz az is valami. De távolról se minden. Tucatjával szaladgálnak az aszfalton az ilyen tehetségek s nem lesz belőlük semmi. Blankából azonban lett valami. S ezt nekem köszönheti. A tanácsos úr (kissé boszosan): De hát akkor miért kéri az én támogatásomat? A férj. Mert én nem vagyok elég. Sőt őszintén bevallom, kissé fáradt is vagyok már. Az ilyen férfi kötelességek túlságosan kifárasztanak. Ezért gondoltam, hogy egy olyan férfinak, egy jóbarátnak, akinek nagy befolyása, kiváló művészi érzéke, finom ízlése van, a tanácsát és támogatását kikérem. Mondhatom, tanácsos úr, nincs egyetlen ember, akinek ízlésére Blanka annyit adna, mint az önére. Velem ellenben folyton veszekedik és ellenkezik. Jó, gondoltam, majd megkérem Pécsváradit, hogy ő vegye egy kicsit a gyenlőt a kezébe. Az én művészi gyámságom ellen fellázadsz: jó, majd az ő tekintélye helyes irányba fogja terelni a tehó, borzoskodó eszedet. Itt van rögtön ez az új szerep! Ha ezt úgy játszsza, ahogy ő akarja, s akkor meg fogunk bukni, még ha az egész udvar az összes főhercegekkel együtt lejön is Bécsből neki vastapsokat rendelni. Ellenben ha engedi, hogy én, s főleg ön, tanácsos úr,gondol- A helyzet.