Pesti Hírlap, 1906. október (28. évfolyam, 285-300. szám)
1906-10-16 / 285. szám
1906. október 16., kedd. PESTI HÍRLAP 3 Misztika fogja kiáltóan leigazolni. A közösnek mondott külügyminisztérium 181 kebelbéli tisztviselője közül húsz a magyar. Más szóval: 89 százaléka osztrák s csak 11 százaléka magyar. Érdekeinket a külföldön képviselni hivatott diplomáciai kar összlétszáma, körülbelül 173 főnyi. Ebből 33 magyar. Vagyis 81 százalék osztrákkal 19 százalék magyar áll szemben. A konzuli karban alkalmazott tisztviselők öszlétszámát 516-ra tehetjük. Ebből 50 magyar. Azaz konzuli tisztviselők 90,4 százaléka osztrák s 9,6 százaléka magyar. A külügyi szervezet majdnem 900 főre rúgó tisztviselői karának tehát 88,2 százaléka osztrák s csupán 11,8 százaléka magyar. Ehhez csakugyan nem kell kommentár! Nehogy kétség lehessen ezen adatok hitelessége iránt, megjegyzem, hogy azokat legnagyobbrészt egy hivatalos kiadványból mentettem, melynek címe: Personal-Stand des k. u. k. Ministeriums des kaiserlichen und königlichen Hauses und des Äusseren und seiner Dependenzen. Wien, 1906. E füzetben, eltekintve attól, hogy minden közjog mellőzésével a császári és királyi ház és külügyek minisztériumáról szól, az osztrák birodalmi címer ékeskedik. A paritásos közösség nagyobb dicsőségére s mert csupán a magyarok ellenállásán s nem Goluchovo nemes grófjának hajlandóságán, konvencióján múlott, hogy a címerkérdés is kielégítő megoldást nyerjen. Hogy e kiadványnem a nyilvánosság számára, hanem csupán házi használatra — ad cameram caritatis — készült, azt még enyhítő körülménynek sem lehet betudni. Annyival súlyosabb a botlás. Ezen adatok is mindmegannyi okot szolgáltatnak, hogy Agenor gróf távozásának kérdését — sajnos, hogy még mindig kérdés és nem, végleg befejezett tény — napirendről levenni ne engedjük, mert a kékszemű gróf, ha tőle függ, bizonynyal az emberi kor legvégső határáig honolna a ballhausplatzi palota tágas termeiben. Már pedig hazánknak minden tekintetben első rangú, eminens érdeke, hogy onnan mielőbb végleg távozzék galíciai otthonába, anafta-források klasszikus hazájába. S ez meg is fog történni mielőbb, minden cáfolat, minden dicshimnusz és minden erőlködés dacára is. Plutarchos beszéli, hogy Epitherses egyszer Itália felé vitorlázott egy drága portékával megrakott és utasokkal teli hajón. Este, az Echinades szigetek körül, elállott a szél; a hajó ettől fogva bizonytalan irányba ment és Paxos felé közeledett. Az utasok többnyire ébren voltak; sokan, vacsora után lévén az idő, poharaztak. Egyszerre Paxos-szigetéről per hansz hallatszott; harsányan kiáltotta: „Thamous!“ Ezen igen elálmélkodtak mindenek. Ez a Thamous, egyiptomi születésű ember, ugyanis a révkalauz volt. A hang még egyszer hívta, nemfelelt; harmadszor azonban figyelni kezdett. Ekkor a kiáltó még erősebb hangon, azt mondta: ,,Mihelyt Peladesba érkezel, add hírül, hogy a nagy Pán meghalt.“ Biztosra veszszük, hogy legkésőbb a nemsokára ismét ülésező delegációból fogják felénk kiáltani az örömhírt, mit milliók epedve várnak, hogy a kis Agenor meghalt. Agenor, az önérzetes, a kiváló, a pótolhatatlan. Persze, nem teszi halálát, csak minisztersége gyors kimúlását óhajtjuk. Kedvteléseinek mint magánember bizonynyal szabadabban fog hódolhatni s alkalma nyílik majd, hogy oly téren fejtse ki tehetségeit, hol csakugyan nagy, önérzetes, pótolhatatlan és utolérhetetlen, — mint gibic. Gróf P. ---- - -----------------Némethre. A szeme nedves lett és halkan, lehelletszerűen, szinte önkéntelenül mondta: — Lássa. A kedves hangja egyenesen a szívébe talált Némethnek. Ebbe a csapdába a legokosabb emberek is beleesnek: ha valaki elhiteti velük, hogy a védelmükre szorul, nyert ügye van. Minél becsületesebb emberrel próbálja, annál biztosabb. — Táncosokról majd gondoskodom, — mondta biztatóan, mikor felállt búcsúzásra. A leány önfeledten hagyta a kezét az övében és elragadtatva, halkan, melegen mondta: — Köszönöm. Csak ennyit. De a hangja úgy járta át a férfi szívét, mint valami meleg légáramlat. Alig vette észre, hogy Dóra, az ügyetlen, egy szóval sem tartóztatja. — Mérges, — gondolta vállat vonva. — Nem is hittem volna, majd igyekszem jobban kiismerni. A Dóra teljes őszintesége gyanús volt neki, az Erzsi áttetsző , egyszerű furfangjába pedig gyanútlanul, szépen belesétált . . . Pedig okos ember volt máskülönben. — Te, — szólt távozóban Erzsi, — gyakran jön hozzátok ez a . . . hogy is hívják? Az anyja ijedten rántotta meg a Dóra csipkegallérját, de már későn volt. — Rendesen kedden és szombaton jön, — felelte a leány. És nem tudta mire vélni, mikor az ő szelíd, becézgető mamája az Erzsi távozása után egy darabig kétségbeesetten nézett rá s aztán, mély megvetéssel csak ezt mondta neki: — Szamár! Asteroid. A helyzet. Gróf Goluchovski Agenor külügyminiszter távozásának a kérdése mind aktuálisabbá kezd válni. Minél inkább közeledik az az idő, amikor a magyar delegáció tagjait meg kell választani, annál sürgősebb, hogy tiszta helyzetet teremtsenek. Arról már senki sem beszél, hogy Goluchovski megmaradhat állásában, hanem csupán a terminus, amikor távoznia kell, lehet kombinációk tárgya. Ezenkívül nekünk volt alkalmunk fölvetni azt a kérdést, hogy Goluchovski állását illetőleg minő nézetet vall az uralkodó s egy bécsi tudósításunk beszámolt az udvar hangulatáról s az ezzel kapcsolatos machinációkról. Minálunk továbbá lényeges az, hogy vajon a magyar kormány mennyire anyazsákja magát a Goluchowski-ügyben s a függetlenségi pártnak és a néppártnak a delegációban helyet foglaló tagjai akciójukat mily mértékben fogják folytatni. A mai napon több bécsi jelentés foglalkozik a Goluchovski-ügygyel. A Neues Wiener Journal, melynek a tudósítása Budapestről van keltezve, apodiktice azt közli, hogy gróf Goluchovski már beadta lemondását, de a király nem fogadta el, hanem csak az év végén fogja elfogadni. — Eltekintve attól, — úgymond, — hogy közvetlenül a delegációk összehívása előtt a külügyi hivatal vezetésében beálló bármiféle változás kellemetlen volna, a jelenlegi külpolitikai helyzet sem engedi meg, hogy Goluchowski most távozhasson. Sok olyan dolog van ugyanis szőnyegen, amit még neki kell elintéznie s igy okvetlenül szükséges, hogy ezekben a dolgokban a külügyi hivatalt Goluchovski képviselje. Ilyen körülmények közt a magyar kormánynak gondoskodnia kellett arról, hogy a bizalmatlanságot, melylyel Goluchovskival szemben a delegációban fenyegetőztek, meg ne szavazzák. Ez annál fontosabb, mert nagy komplikációk származhatnának abból, ha egy parlamenti bizottság bizalmatlansága — lényegében a delegáció sem tekinthető egyébnek — egy közös minisztert megbuktathatna és fölmerülne az a kérdés, hogy milyen következményekkel járna ez arra a kormányra nézve, — a jelen esetben tehát a magyar kormányra — amelynek a parlamentjéből ez az akció kiindult. Az mindenképen bizonyos, hogy Goluchovski még ez év vége előtt távozni fog. Eme jelentésből az a rész a legfontosabb, amely Goluchovski lemondásának a megtörténtéről és a király állásfoglalásának a kinyilvánításáról szól. Ha Goluchovski tényleg lemondott és a király egyelőre nem fogadta el a lemondást, ez kétségtelenül annyit jelent, hogy a Goluchovski-ügyben újabb bonyodalmak keletkeznek. A hit ezen részére várni lehet a cáfolatot, azonban, ha érkeznék is cáfolat, keveset változtatna magának a kérdésnek a lényegén. A mi vasárnapi bécsi levelünk írója megemlékezett a király aggodalmáról azon ismeretes felfogással kapcsolatosan, hogy az uralkodó csak végszükség esetén szánná rá magát arra, hogy külügyminiszterét eltávolítsa. De kétségtelen az is, hogy ha a delegációban a külügyminiszternek bizalmatlanságot szavaznak, hát ezt a minisztert tovább az uralkodó hatalma sem tarthatja meg állásában. A komplikáció tehát akkor következik el, hogyha a felelősséget a képen értelmezik, hogy a külügyminiszter bukása után a magyar kormánynak is le kell mondania. Ilyen szempontból ítélve meg a kérdést, előtorul az a föltevés, hogy a Goluchowski lemondásának visszautasításáról, illetőleg a tudomásulvétel elhalasztásáról szóló hírt azért portálják, mert ezáltal pressziót akarnak gyakorolni a magyar delegátusokra és rá akarják őket bírni arra, hogy a bizalmatlansági szavazattól álljanak el. Nevezetesen fölvetik előttük a kérdést: vajon megér-e annyit az, hogy Goluchowski pár hónappal korábban távozik el, hogy emiatt megint összeütközésbe keveredjünk a koronával és hogy Magyarországon kormányválság keletkezzék? Ha e kérdésre a delegátusok azzal felelnének, hogy inkább nyaradjon a helyén még a mostani delegacionális ülések alatt Goluchowski és fogadják meg viszszavonhatlanul utoljára, hogy a delegációk után elmegy, akkor a Burg szempontjából minden rendben lenne. Mondogatják is, hogy talán a kormány olyképen fogja érvényesíteni befolyását, hogy a megválasztandó delegátusok engedékenyek legyenek, illetőleg odahatna, hogy olyanokat jelöljenek ki a pártok, akik hajlandók elodázni a Goluchovski megbuktatását. Ezt a föltevést azonban nem tartjuk helyesnek. A kormány vagy ígéretet tett a múlt delegáció alkalmával arra, hogy Goluchovski többé nem képviseli a delegációban a külügyeket, vagy nem tett ígéretet. Ha ígéretet tett, akkor nem törekedhetik arra, hogy önmagát dezavuálja. Ha garanciát adott arra, hogy Goluchovski eltávozik, akkor nem működhetik közre arra, hogy Goluchovski állásában maradjon, hanem ellenkezőleg mindent meg kell tennie, hogy ígéretét beváltsa. Hisz ily fajta ígéretet másképen a kormány nem is tehetett, csak a képen, hogy illetékes helyen ő maga is biztosítékot kapott. Azzal, hogy a delegátusok esetleg mások lesznek, még nem szűnik meg a kormány kötelezettsége. Föltéve azonban, hogy az ígéret nem volt precíz módon formulázva, akkor sem lehet föltételezni azt, hogy a kormány ismerve a parlament pártjainak a hangulatát, épen azt tűzné ki feladatául, hogy e hangulattal szemben a gróf Goluchovski megmentésére vállalkozzék és marasztalja azt a Goluchovskit, akiről be van bizonyítva, hogy külpolitikája a monarchiára veszedelmeket zúdít, a magyar belpolitikába való beavatkozása pedig minden alkalommal a magyar nemzet ellen irányuló merénylet volt. Nem tartjuk lehetetlennek,hogy a pártok körében az a felfogás talál támogatásra, hogy ha Goluchowskit másképen nem lehet eltávolítani, hát inkább legyen akár magyar kormányválság is. Hisz a magyar kormány a maga teendőire az uralkodóval egyezséget kötött s elvállalt feladatait még eddig pontosan teljesítette: szerzett újoncokat egy évben kétszer is, fizetteti az adókat, gondoskodott a közös költségek fedezéséről, helyreállította a rendet, amely az abszolutisztikus kormány által megbontatott, gondoskodik a nyugalomról és a békés munkálkodás lehetővé tételéről. Az elvállalt feladatok közt nem volt az, hogy megmentsen egy olyan minisztert, aki a köztudat szerint Magyarország ellen hűtlenséget követett el. Hát hogyha valamely formalitás mégis azt kívánná, hogy a magyar kormány lemondjon, nyomban ezután annak kell következnie, hogy az uralkodó ismét ugyanezen kormányt bízza meg. Most az uralkodó sem határozhat, mert minden egyéb ellentétben állana a megkötött egyezséggel, melynek valamennyi pontját úgy a kormány, mint a magyar képviselőház teljesíteni hajlandó. Ehez közel lévő szempontból foglalkozik a kérdéssel a bécsi Zeit is, mely a következőket mondja: A magyar kormány most nem sokat segíthet. Arra az esetre, ha Goluchovskinak a magyar delegációban bizalmatlanságot szavaznak, nemcsak fenyegetőzik a magyar kormány a képviselők előtt, hogy lemond, hanem meg is tenné. Gróf Goluchovski azonban ezt az áldozatot nem kívánja. A külügyminiszter teljesen tisztában van helyzetével a e hét elején az uralkodó előtt is kifejtette helyzetének nehézségét, kijelentve, hogy ennek minden konzequenáciáját hajlandó levonni. Goluchowski már a múlt delegáció előtt s utána is vissza akart vonulni, de lemondását az uralkodó nem fogadta el. A viszonyok azóta semmi esetre sem javultak, sőt inkább rosszabadtak s a bizalmatlansági szavazatot most már aligha lehetne elkerülni. Mielőtt a de