Pesti Hírlap, 1906. november (28. évfolyam, 301-315. szám)

1906-11-01 / 301. szám

Budapest, 1906. YYVTTT. évf. SOI. (10,030.) szám. Csütörtök, november 1. Előfizetési árak: Szerkesztőség: 5 Egész évre____28 k. — £. Budapest, Váci­ körut 78. Negyedévre" ! 1! “ N­­ * S­I a.1 részét *«■*»......JipfffcTPS Llmi­n­n * Vidéken 10 | 1B §§ ggf| fg If I 1 1 |f|§ E N­J| Kiadóhivatal: mJH H m —-.Kg I P I 1 §1 n H Budapest, Váci-körut 78., ■ H 8B 18 il H SÜSS Ili hová az előfizetések és a lap j­egjdenik minden nap, ünnep ! szétküldésére vonatkozó jel­és vasárnap után is. v szólalások intézendők. ■Brgggzjrr. .urrgiir^iz-.jLiJisA_j=ii=JiTDniiiiirzzrfr^ Egyes szám ára 8 l 1 1 ff IUP I [IIl Szociális politika.­ ­Azok a rétegek, amiket a természettudo­mányban úgy hívnak, hogy „vízeredetű kőze­tek“, szépen egymás fölé és alá rakva húzódnak végig, mint széles sávok, a földben. Egyik réteg nyomja a másikat. A legalsót nyomja vala­mennyi. Ha aztán ebben a legalsó rétegben vagy ez alatt van egy kis tűz, aminthogy min­dig van és hogyha a felső rétegek nyomása kü­lönösen nagy, akkor támad a vulkanikus erup­­ció s a legalsó, a legnyomottabb réteg áttöri a felsőket, összekeveri a föld réteges osztályait s így támad az új geológiai alakulás, amelyet „tűzeredetű kőzetnek“ hívnak. Ez a természeti tünemény ismétlődik a társadalom­ban is. Az emberiség rétegekre, osz­tályokra oszlik. Egyik réteg s egyik osztály nyomja a másikat. A legalsó réteget, a munkás­­osztályt, nyomja valamennyi. Ez az erős nyo­más s a legalsó osztályban folyton lappangó tűz természetesen társadalmi erupciót idéz ko­ronként elő. Az alsó népréteg áttöri s összeke­veri a felsőbb osztályokat: ez a társadalom erupciója, ez a nép­forradalom, mely állami és társadalmi alakulásokat teremt Vulkánokon járkálunk a társadalomban,­lyek minden percben kitörhetnek. A legalsó egekben tűz forr s a felső osztályok nyomása is sietteti az erupciót. Orvosság csak egy van. A humanizmus a nemes, szociális politika ekevasával mé­­en kell szántani a társadalom­ földjében, hogy a rétegek így békés munkával összekeve­redjenek,, a nyomás megszűnjék s a teher la­zuljon a legalsó népréteg fölött. Szociális politikára nemcsak a szocialis­ták kedvéért van szükség, hanem talán legelső­sorban a felsőbb társadalmi rétegek védelme érdekében. Ha kitörésig, forradalomig enged­jük a nyomást fajulni, akkor a felsőbb osztá­lyok rendesen belepusztulnak s könnyen a communeig jutunk. A szociális politikának az a célja, hogy e katasztrófát kikerülje. Az életnek amaz igazságtalanságait, me­lyeket a születés okoz, hogy az egyik­­ ember gazdagnak, a másik szegénynek, az egyik ha­talmasnak, a másik pedig szolgának születik, anélkül, hogy az egyiknek a hatalomhoz és a vagyonhoz igazi joga s a másiknak a szolgaság­hoz emberi kötelezettsége volna, s ki kell egyenlíteni a modern politikának a törvény­­hozás békés fegyvereivel. El kell valamikor jutni s minden okos és becsületes embernek törekednie kell, hogy mielőbb eljusson az emberiség ahoz az ideális állapothoz, amelyben az emberek embernek fognak születni s nem, királyoknak, grófoknak, gép-embereknek s állat-embereknek. Mert a szellemi munkások csak, gép-emberek s a testi munkások csak állat-emberek. El kell jutnunk az örökösödések korláto­zásához. Hogy ne örökölhessen egy ember mil­liókat s a másiknak ész, tehetség s munka mel­lett a napi kenyere se legyen biztos. Az öröklött nagy vagyon nemcsak a szegényt sújtja, ha-De a Ma: Az elmúltak napja! Állj r­eg egy percre a rögök felett, S ha nem is Értük, de tenmagadért Hullasd reájuk könnyeidet, S ne feledd, Hogy cs­ak a múló, vissza nem térő, Köpke, száguldó perc — a Tied! . . . nem a legtöbbször tönkre teszi magát a gazda­got, aki örökölt. Hisz látjuk, hogy pusztulnak el erkölcsileg, testileg s végül anyagilag is a gazdag emberek, akik m­unka s fáradság nél­kül óriási vagyonhoz jutottak. A milliomos cse­meték s az uralkodó családok sarjai hogy zül­­lenek el, csak azért, mert nincs küzdelmük , így az életben nem találják meg emberi hivatá­sukat. A vagyoni viszonyok kiegyenlítése, a szü­letési differenciák nivellálása s az egyéni érték és munkaerő szerint való igazságos szétosztása az élet javainak: ez a legközelebbi célja, a leg-, sürgősebb feladata s egyszersmind a legneme­sebb hivatása a politikának. A vulkanikus kitörések előjele mindig a fekete füst, mely a föld mélyéből előtör. A sztrájk, a tömeges munkabeszüntetés ilyen fe­kete füst, mely előre jelzi a társadalom mélyén forrongó s kitörni készülő tüzet. Okos politikusok már az első szimptomá­­ra, az első füstre megkezdik az óvó intézkedése­ket. A Magyarországon egymás után ismétlődő sztrájkok fenyegetően figyelmeztetnek bennün­ket, hogy minél előbb nivelláljuk az élet igaz­ságtalanságait, nehogy kitörésre kerüljön a dolog. A legalsó osztálylyal, a munkás­néppel, szemben nem csupán a születési előjog s az öröklött vagyon képezi az élet egyedüli igaz­ságtalanságát. Számos igazságtalanságot kell elszenvednie a munkás­népnek a munka ki­­zsákmányolójától. Szándékkal használtuk ezt Halottak napján. Lent, mélyen a földben, oly hosszú az álom. S az álmok a földön, olyan rövidek. Ma még kacagva űzöd a vágyat, Tánc, dal, a mámor, mind a Tied . . . Tied a fény, a nap ragyogása, Tied a csók, a lány, ha ölel . . . — S holnap, lehet, már néma az ajkad, Vége a táncnak, vége a dalnak, S amig odakünn az éjszaki szél Üvöltve rohan az utca közén, Fagyos szárnyát kacagva kibontja Ágyad fölött Az örök Csönd! . . . Lent, mélyen a földben, oly hosszú az álom, S az álmok a földön, olyan rövidek; Ja még az álmok lila ködében, agarak csalfa, játszi tüzében (feleded, hogy eljön a Tél, a szürke nagy utak szürke kövén, agarak, lángok, tüzek helyett,­örgő, lehullott őszi levelet perget az első októberi szél . . . Lent, mélyen a földben, jaj, örök az álom, S az álmok a földön, olyan rövidek . . . „ A ma, az enyém, a holnap, a Tied . . . A a holnapután millió kicsi rabja, ak­­ár elfeledi, feledésbe takarja nevemet, a Te nevedet . . . örök szabály: a porszemeket A puszta szele, ha fel is kavarja. — Az első szélvész újra betakarja . . . ——^^1—i i —————mm Advena novus. A gyűrű. *— A Pesti Hírlap eredeti tárcája. — 1. A Kültelki Színház öltözőit és folyosóit óriási izgatottság rázta meg. Mint őseink a vé­res kardot, úgy hordta most körül a komikus azt a szenzációs hírt, hogy Erzsiké gyűrűt ka­pott. És ez a három szó szájról-szájra szállt, hol suttogva, hol harsogva, hol titkos irigyke­déssel, hol hangos gyanúsítással adták tovább: Erzsiké gyűrűt kapott. Ki volt ez az Erzsiké? Egy egyszerű kis kóristaleány, egy kis kezdő, aki még nem kezdte el. Egészen jelen­téktelen volt, de egészen csinos is, megtetszhe­tett akár egy bárónak is. Sőt épen annak tet­szett meg, az ifjú báró Szipkaynak, aki a maga nemében épen olyan kezdő volt, mint Erzsiké. Ez a gyűrű volt első öntudatos és önálló sze­relmi cselekedete. Négy nappal ezelőtt látta elő­ször Erzsikét, trikóban és azóta reménytelen szerelemmel áhítozott egy csókjára. Ebbe a nagy titokba nem mert senkit beavatni, de ma­gától is rájött arra, hogy ha Erzsikét mindig csak a távolból és ismeretlenül fogja szeretni, akkor örökre lemondhat a csókról. Ezért határozta el magát a gyűrűre. Szó sincs róla, ez a gyűrű nem volt valami tébo­­lyítóan káprázatos dolog, de mégis belekerült vagy háromszáz koronába. És mindenesetre szebben beszélt, mint egy rózsaszál vagy akár a legszerelmesebb­ levél. 2. Erzsike tehát megkapta a gyűrűt, de az első pillanatban nem tudta, hogy elfogadja-e vagy visszautasítsa? Ide-oda forgatta, föl is próbálta, még a tükörben is megnézte, hogyan fest az ujján? Elég mutatós volt, egy brilliant volt benne, meg egy rubin, mind a kettő úgy tüzelt, mintha megfizették volna érte. — El kell fogadni! — mondták Erzsiké barátnői, azzal a reménynyel, hogy Erzsiké, mint tisztességes liba, úgy sem fogja elfogadni. Egy segédszínésznő azonban, aki nagyra­­becsülte az illemet és a morált, komoly mél­tósággal így szólt: — Ismeretlen embertől nem illik ajándé­kot elfogadni! — Igen, de a báró meg akar ismerkedni velem — jegyezte meg Erzsiké félénken. — Az más! — mondta a segédszínésznő keserűen. És ellépett. Mindazonáltal Erzsiké még mindig nem tudta, mitévő legyen? Pedig határoznia kellett, mert hiszen ha másfél órai gondolkozás után küldi vissza a gyűrűt, az ugyanannyi,­­mintha nyomban elfogadja. — El kell fogadni! — sürgették a barát­női izgatottan, fenyegetően, mert most már at­tól tartottak, hogy Erzsike csakugyan elfogad­ja. — Miért ne fogadnád el? Attól még mindig tisztességes leány maradhatsz ... Kimondták a nagy szót, belekeverték az ügybe a „tisztességet“. Erzsiké meg is döbbent A Pesti Hírlap mai száma 40 oldal.

Next